Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...nem! Nem tekinthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak az eredmény terhére azok leírása (terven felüli értékcsökkenése), mivel azok rendezése a maga idejében nem történt meg.Néhány ezek közül a kérdés alapján.Önmagában.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Napelemes kiserőmű tervezése, kivitelezése

Kérdés: A kft. 2015 novemberében alakult, a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését választotta. A kft. tevékenysége: 3511 villamosenergia-termelés, amelyet 499 kW-os napelemes kiserőmű megvalósítása, üzembe helyezése után tud gyakorolni. Jelenleg az erőmű tervezési és engedélyezési szakaszában van a folyamat, árbevétele 2015-ben nem volt, jelenleg sincs. A tervezést egy vállalkozó vállalta 1708 E Ft+áfa értékben. Ez a vállalkozó ajánlatot adott a beruházás kivitelezésére is 220 millió Ft+áfa értékben. A beruházási ajánlat tartalma: terület-előkészítés, üzemi út kialakítása, kerítésépítés, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, földre telepíthető napelemtartó asztalok napelemekkel, szerelési és kábelezési munkák, inverterek, műszaki vezetés, próbaüzem stb. A tervezési munka része-e a beruházásnak, vagy igénybe vett szolgáltatás, egyenesen vagy fordítottan adózik? Mikor igényelhető vissza az áfa? A kivitelezési munkák költségeit hogyan kell aktiválni, mint 1 db 499 kW-os kiserőművet, vagy elemenként?
Részlet a válaszából: […] ...kell elszámolni. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének d) pontja alapján nem lehet a bekerülési érték részeként kimutatni a beruházástervezés, a beruházás-előkészítés, a beruházáslebonyolítás, az új technológia elsajátítása (a betanítás) díjait, költségeit.A.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Térítés nélküli eszközátvétel, szolgáltatás-igénybevétel

Kérdés: A Számviteli Levelek 347. számában részletesen írtak a térítés nélküli eszközátadás, az ingyenes szolgáltatásnyújtás 2016. január 1-jétől megváltozott előírásairól. Kérem, hogy mutassák be azt is, mennyiben változtak a térítés nélküli átvétel, a térítés nélküli szolgáltatás-igénybevétel szabályai!
Részlet a válaszából: […] ...időpontja 2015. december 31-e volt, az eszközt ezzel az időponttal rendeltetésszerűen használatba vették. 2016. évre elszámolták a terv szerinti értékcsökkenési leírást.Könyvelés:– a többletként fellelt tárgyi eszköz piaci értékének könyvelése beruházásként,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Bekerülési érték pótlólagos beruházásnál, felújításnál

Kérdés: A számviteli törvény 47. §-a szerinti bekerülési érték értelmezhető-e pótlólagos beruházásnál, felújításnál? A törvény a beruházás fogalomnál említi az üzembe helyezésig felmerült költségeket, mint a beszerzési érték részét. Üzembe helyezésként érthetjük a pótlólagos beruházás aktiválását is? Az épület állványozása kapcsán felmerült állvány- és területbérleti díj lehet a bekerülési érték része a felújításnál, a beruházásnál?
Részlet a válaszából: […] ...biztosított terület bérleti díját) is. Része a pótlólagos beruházásnak (a felújításnak) a pótlólagos beruházás (felújítás) tervezésének, előkészítésének, lebonyolításának a költsége stb. is.Az üzembe helyezés időpontja tehát fontos abból a szempontból,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 10.

Fejlesztési támogatások elhatárolása

Kérdés: Társaságunk logisztikai központ létesítésére vissza nem térítendő uniós támogatást kapott. A beruházás aktiválásának időpontja 2010. 01. hó, a támogatást 2011. 06. hóban folyósították. A projekt befejezését követő 3 évben meghatározott árbevételt és létszámösszetételt kell elérni, különben a támogatást visszavonják. Mikor kell a támogatást rendkívüli bevételként elszámolni, és passzív időbeli elhatárolásba helyezni? Az elhatárolást milyen arányszám alapján kell feloldani?
Részlet a válaszából: […] ...támogatás teljesösszegét, és az így kapott, 1-nél kisebb arányszámmal kell a logisztikaiközponttal kapcsolatosan 2011. évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenésileírás, illetve terven felüli értékcsökkenés címén elszámolt összegetmegszorozni. Az így szorzatként.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Cash flow-kimutatás

Kérdés: A cash flow-kimutatás sorainak értelmezéséhez szeretném segítségüket kérni. Konkrétan a plusz-mínusz sorok alkalmazásához. Mikor növelő, mikor csökkentő? Például a szállítóknál, a paszszív időbeli elhatárolásoknál? Nagy segítség lenne, ha választ adnának, mert alig találok szakirodalmat.
Részlet a válaszából: […] ...a cashflow-kimutatás, például a hitelintézeteknél.) A cash flow-kimutatásban avállalkozó – választásának függvényében – a tervezett és a tényadatokat,illetve az előző és a tárgyév adatait kell, hogy feltüntesse. A cash flow-kimutatás elkészítéséhez nem.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.

Háziorvosi szolgálat eszköztámogatása

Kérdés: Háziorvosi szolgálatot ellátó betéti társaság feladatainak jobb ellátása érdekében eszközöket vásárolt, amelynek fedezetére 36 havi időtartamra lízingszerződést kötött pénzintézettel. A szerződésben tőke és kamat került megbontásra és a bank havonta számláz. Ezen eszközvásárlást a szolgáltatót ellátó MEP támogatja. Hogyan kell a havonta folyósított – eszközvásárlás alaptámogatással, hitelintézeti kölcsön, illetve lízingtámogatás – összeget elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...használatbavételkor aktiválnia kell. Az így aktivált eszköznél az Szt. 52. §-a alapján kell az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenést megállapítani.A háziorvosi szolgáltató jogosult a fentiek szerint lízingelt eszköz lízingdíjfizetéséhez....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 10.

Fejlesztési célú támogatás elszámolása

Kérdés: Munkahelyteremtő, illetve -megtartó fejlesztési célú pályázatot nyertünk épület- és gépberuházásra. Foglalkoztatási kötelezettség a pályázat megvalósulását követő 3 évben van. A kapott támogatást rendkívüli bevételként számoltuk el, majd elhatároltuk. Az elhatárolt támogatást a megvalósult beruházás értékcsökkenése arányában kell-e megszüntetni, vagy a foglalkoztatási kötelezettség futamidejének arányában? Hogyan kell könyvelni, ha a foglalkoztatás nem teljesül, és a támogatást részben vagy egészen vissza kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...(bruttó) értéket]. Amikor a megvalósult beruházásokat rendeltetésszerűen használatba veszik, üzembe helyezik, meg kell határozni a terv szerinti értékcsökkenési leírás évenként elszámolandó összegét is.Amennyiben a fejlesztési célú támogatás véglegesnek...si...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. március 4.