Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...nem! Nem tekinthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak az eredmény terhére azok leírása (terven felüli értékcsökkenése), mivel azok rendezése a maga idejében nem történt meg.Néhány ezek közül a kérdés alapján.Önmagában.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Bérlet vagy lízing?

Kérdés: Szerződést kötöttünk személygépkocsi-bérletre, maradványérték-elszámolással. Az időtartam 48 hónap. A futamidő végén a gépkocsi tulajdonjoga a bérbeadóé marad. Az első bérleti díj a bruttó maradványérték, majd havonta bérleti díjak és árfolyam-különbözet került kiszámlázásra. Az egyedi bérleti szerződés változó kamatozást tartalmaz, viszont a havi bérleti díjak kamatot nem tartalmaztak. A futamidő végén elszámoltunk, a bérbeadó értékesítette a gépkocsit. Az eladási ár és az általa kalkulált könyv szerinti érték különbözetével elszámolt, melynek eredménye jóváírás. Kérdésem a teljes bérlet költségeinek, illetve a jóváírás elszámolása.
Részlet a válaszából: […] ...után a 142. számlának Tartozik egyenlege van (az adott esetben a maradványérték miatt lehet, ha az több, mint a jóváírt összeg), azt terven felüli értékcsökkenésként kell kivezetni: T 8664 – K 148, majd T 148 – K 142.A kérdés az után fogalmazódott meg, amikor már a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 27.

Egyetemi könyvtár könyveinek besorolása

Kérdés: Az Szt. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyéb szervezetnek minősülő egyetem könyvtáránál helyesen járunk-e el, ha a könyvtári könyveket és folyóiratokat a készletek között mutatjuk ki? Az egyetem könyvtári állománya analitikus nyilvántartással alátámasztott. A könyveket és folyóiratokat a meghatározott időszakonkénti selejtezés alkalmával számoljuk el ráfordításként. A könyvek és folyóiratok nagy része adományból származik. A passzív időbeli elhatárolást értékvesztéskor vagy selejtezéskor oldjuk fel. Felmerült, hogy a könyvtári könyveket és folyóiratokat a tárgyi eszközök között kellene nyilvántartani, ám ebben az esetben mint kis értékű eszközt azonnal le kellene írni. A főkönyvi könyvelés – ez esetben – megfelelhetne az analitikus nyilvántartásnak? Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...alatt kell terv szerinti értékcsökkenési leírásként elszámolni. Rongálódás, károsodás esetén pedig az Szt. 54. §-a alapján terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni.Lehetnek olyan könyvek, amelyek hosszabb távon értéket jelentenek, mert ezen könyvek...alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Átminősített pénzügyi szervezet végelszámolása

Kérdés: A pénzügyi szervezet pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonták, végelszámolásra került, ezért a mérlegét át kellett fordítani a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó mérlegre, a sajátos könyvelési tételek átkonvertálására. Korábban lehetősége volt arra, hogy az egy hónapnál régebben lejárt kamatokat csak a 0. számlaosztályban mutassa ki, mint függő kamatot. Úgy gondoljuk, hogy a korrigált végelszámolási nyitómérlegben ezen függő kamatokat a rendes követelések közé kell visszavezetni. Ez a bevételt növeli, adóvonzata van. Ha értékvesztést számolunk el, az is növeli az adóalapot. A korábbi elhatárolt veszteség viszont csak 50 százalékig csökkenti a 2012. évi adóalapot. Kötelező-e a fentiek szerinti nyitómérleg-korrekciókat elvégezni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve kötelezettségek felvételéről, továbbá értékhelyesbítés és értékelési tartalék, időbeli elhatárolás, értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés, céltartalék elszámolásáról, a korábban ilyen címen elszámolt összegek módosításáról.A...lletve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.

Fejlesztési támogatások elhatárolása

Kérdés: Társaságunk logisztikai központ létesítésére vissza nem térítendő uniós támogatást kapott. A beruházás aktiválásának időpontja 2010. 01. hó, a támogatást 2011. 06. hóban folyósították. A projekt befejezését követő 3 évben meghatározott árbevételt és létszámösszetételt kell elérni, különben a támogatást visszavonják. Mikor kell a támogatást rendkívüli bevételként elszámolni, és passzív időbeli elhatárolásba helyezni? Az elhatárolást milyen arányszám alapján kell feloldani?
Részlet a válaszából: […] ...1-nél kisebb arányszámmal kell a logisztikaiközponttal kapcsolatosan 2011. évben elszámolt terv szerinti értékcsökkenésileírás, illetve terven felüli értékcsökkenés címén elszámolt összegetmegszorozni. Az így szorzatként kapott értéknek megfelelő összeggel kell...l...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Cash flow-kimutatás

Kérdés: A cash flow-kimutatás sorainak értelmezéséhez szeretném segítségüket kérni. Konkrétan a plusz-mínusz sorok alkalmazásához. Mikor növelő, mikor csökkentő? Például a szállítóknál, a paszszív időbeli elhatárolásoknál? Nagy segítség lenne, ha választ adnának, mert alig találok szakirodalmat.
Részlet a válaszából: […] ...nem jártpénzeszköz-felhasználással.3. Elszámolt értékvesztés és visszaírása Amennyiben az adott időszakban elszámolt értékvesztések,terven felüli értékcsökkenés együttes összege meghaladta a visszaírtértékvesztések, viszszaírt terven felüli értékcsökkenés.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.

Fejlesztési célú támogatás elszámolása

Kérdés: Munkahelyteremtő, illetve -megtartó fejlesztési célú pályázatot nyertünk épület- és gépberuházásra. Foglalkoztatási kötelezettség a pályázat megvalósulását követő 3 évben van. A kapott támogatást rendkívüli bevételként számoltuk el, majd elhatároltuk. Az elhatárolt támogatást a megvalósult beruházás értékcsökkenése arányában kell-e megszüntetni, vagy a foglalkoztatási kötelezettség futamidejének arányában? Hogyan kell könyvelni, ha a foglalkoztatás nem teljesül, és a támogatást részben vagy egészen vissza kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...minden eszköznél azonos mértékű!); mennyi az eszközönként és évenként elszámolt költség (értékcsökkenési leírás), ráfordítás (terven felüli értékcsökkenés, állományból történő kivezetés miatt), és ebből mennyi a halasztott bevétellel arányos rész......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. március 4.

Cégautóadó: szja, áfa, tao

Kérdés: Milyen szabályok vonatkoznak a cégautók utáni adó- és költségelszámolásokra (cégautóadó, áfalevonási jog, 6 millió forint feletti beszerzési értékű személygépkocsi), ha a gépkocsi saját tulajdonú, illetve bérelt?
Részlet a válaszából: […] ...használatba vevőnél (tulajdonosnál) a számviteli előírások szerint elszámolt költségek közül növeli az adóalapot a terv szerinti és terven felüli értékcsökkenés, állományból történő kivezetéskor a nyilvántartási érték a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének b).....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 1.