Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt megjegyezzük, a mérlegkészítés időpontját jogszabály-ellenesen határozták meg január 10-ében, nem vették figyelembe az Szt. 3. §-a (6) bekezdésének 1. pontjában előírtakat, olyan időpontot állapítottak meg, amely időpontig a megbízható és valós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Hatósági engedély visszavonása

Kérdés: Hatóságiengedély-köteles műszaki eszközünk hatósági engedélyét visszavonták. A műszaki eszköz későbbi újbóli engedélyezése a felmerült hiba elhárítását követően várható. Ezen időszak alatt nem használható, de a vállalkozási tevékenységből nem kerül kivonásra. Szükséges vagy lehetséges-e a terv szerinti értékcsökkenési leírás leállítása, az avulás arányában terven felüli értékcsökkenés elszámolása? Ha terven felüli értékcsökkenés elszámolható, mi a teendő az újbóli engedélyezéskor, az ismételt üzembe helyezés időpontjában?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdésében foglaltakbólkell kiindulni. Amennyiben az eszköz használata, rendeltetése a besorolástkövetően megváltozik, mert az eszköz a tevékenységet, a működést tartósan márnem szolgálja, akkor a besorolását meg kell változtatni, a befektetett eszköztát kell sorolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.

Beruházás lebonyolítása

Kérdés: Egy orosz társaság Magyarországon alapított kft.-t. A magyar kft. az orosz cég beruházásainak lebonyolítója lesz. Az orosz cég által felvett kölcsönt a német bank a magyar kft.-nek utalja. A magyar kft. az orosz beruházással kapcsolatos megrendeléseket intézi, és utalja a felvett kölcsönből a számlák ellenértékét. Ezen "lebonyolítói" tevékenységéért az orosz anyavállalat jutalékot fizet. Helyes-e, ha a magyar cég a felvett kölcsönt és az ebből kifizetett összegeket egy elszámolási számlán könyveli? Az orosz cég részére számlázott jutalék áfaköteles?
Részlet a válaszából: […] ...(Itt jegyezzük meg, amennyiben nem a kft.köti meg a szerződéseket és fogadja a számlákat, hanem az orosz cég, akkor akft. pénzügyi tevékenységet végez, valójában az orosz cég "bankjaként" jár el.Ezt azonban csak a pénzügyi felügyelet engedélyével teheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Átalakítás, felújítás, beruházás

Kérdés: A kft. lakóházat vásárol, mert abban szállásadási tevékenységet szeretne végezni. A házat teljesen át kell alakítani, felújítani. Az udvaron parkolót épít. Mivel kicsi az udvar, ezért a szomszéd telken (ami a kft. tagjaié) további kiszolgálóépületet, pavilont, szalonnasütőt, medencét szeretne építeni. A munkálatokat külső vállalkozóval, részben saját anyaggal valósítja meg. Saját rezsis beruházásnak minősül-e, az áfát visszaigényelheti-e? Mi a könyvelés menete? A tagok telkén végzendő munkálatok tekintetében mi a helyzet? A tereprendezés, fák, virágok ültetése is a beruházás része? Az áfa visszajár?
Részlet a válaszából: […] ...munka, ezért az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapjánfordítottan adózik. Tekintettel arra, hogy a szállásadási tevékenységáfaköteles, ebből következően a szállás célját szolgáló épülettel a szálláshozszorosan kapcsolódó parkolóval...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 3.

Bontás a hulladék anyag ellenében

Kérdés: A terményszárítót a társaság a hulladék anyagáért lebontja. A tevékenység a fordított adózás alá esik? Milyen számviteli szabályokat kell betartani?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt a kérdésben leírtakat minősíteni kell abból aszempontból, hogy az adott esetben milyen gazdasági események vannak. Azegyértelmű, hogy a bontást végző társaság lebontja a terményszárítót, tehátbont, azaz szolgáltatást nyújt a terményszárítót a könyveiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.

Saját raktár és szerelőbázis építésének elszámolása

Kérdés: Az építési-szerelési tevékenységet végző kft. saját telken saját raktárt és szerelőbázist építtetett irodákkal. Az építés több évet érintett. Az építést külső kivitelező végezte. Esetenként az építéshez szükséges anyagot a kft. vásárolta meg és adta át a kivitelezőnek, amelyet közvetlenül számolt el beruházásként a szállítóval szemben. A telephely elkészült, a kft. beköltözött, a használatbavételi engedélyt még nem kapta meg, így aktiválás még nem történt. Mihez kötődik az aktiválás? Amennyiben a használatbavételi engedély még nincs meg, hogyan kell elszámolni az üzemeltetési költségeket és az esetleges bevételeket?
Részlet a válaszából: […] A raktár és szerelőbázis építése beruházás, az azzalkapcsolatos tételeket elsődlegesen a beruházási számlán kell elszámolni: akülső kivitelezővel végeztetett munkák elfogadott számláit közvetlenül aberuházási szállítókkal szemben. A kivitelezéshez szükséges, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 1.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A Számviteli Levelek 95. számában az 1944. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan: az irodaház építési munkái 2002-ben kezdődtek. 2003. november 25-én használatbavételi engedély megszerzése érdekében kérelmet nyújtottunk be a helyi önkormányzathoz. A használatbavételiengedély-kérelemhez csatolva hatósági és egyéb jegyzőkönyveket, illetve hozzájárulásokat, amelyeket a szakhatóságok adtak ki. Ahasználatbavételi eljárás megkezdését követően, 2004 januárjában derült ki, hogy a környező irodaházak által több éve használt, és a szóban forgó épülethez vezető út útügyi szakhatósági engedélyek kiadása még nem történt meg. Ezért az önkormányzat a használatbavételi engedélyt nem adta meg. (A szóban forgó út kivitelezése nem volt része az irodaház-beruházásnak!) Az úthasználati engedélyt 2004. május 27-én adták ki. Az irodaház hasznosítása 2004. január 1-jével megkezdődött. Az épület műszaki átadás-átvétele 2003 decemberében kezdődött és 2004. január 21-én fejeződött be. Milyen időponttal kell az épületet aktiválni? Lehet-e az adott esetben alkalmazni az Szt. 4. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat?
Részlet a válaszából: […] ...nem biztosítja a megbízható és valós összképet a vállalkozásvagyonáról, összetételéről, pénzügyi helyzetéről, tevékenysége eredményéről.Véleményünk szerint az, hogy az irodaház néhány hónapos értékcsökkenését nemszámolták el, sem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A termelőtevékenységet folytató társaság zöldmezős beruházásként ipari parkban új telephelyet létesít. Az épületek újak, a meglévő gépeket a régi telephelyről telepítették át. Azóta a termelés az új üzemcsarnokban folyik. Mely időponttól lehet az épületeket aktiválni, ha a tényleges használatbavétel időpontja augusztus 1., a használatbavételi engedély keltezése szeptember 27-e, a helyszíni szemle időpontja pedig július 14-e? (A helyszíni szemlén megállapították, hogy az építmény rendeltetésének megfelelő és biztonságos használatra alkalmas állapotban van.)
Részlet a válaszából: […] A beruházás során megvalósult tárgyi eszközöket (az adott esetben az épületeket) a rendeltetésszerű használatbavétel időpontjával kell üzembe helyezni, aktiválni. A rendeltetésszerű használatbavétel feltételei: az adott eszköz a műszaki feltételek teljesülése mellett a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 25.

Üzembe helyezés bizonylatolása

Kérdés: Kft. esetében a beruházás befejezése után az üzembe helyezési és aktiválási bizonylatot ki állítja ki, és mi a törvény szerinti követelmény annak tartalma vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység.Az új Szt. 52. §-a (2) bekezdése szerint az évenként elszámolandó értékcsökkenés... összegét az egyedi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 25.