Visszavásárolt saját üzletrész ingyenes átadása

Kérdés:

2005-ben jogutódlással alakult mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. tagjai egy fő kivételével eladták üzletrészüket a kft.-nek (névértéken), ezáltal a kft. saját üzletrészhez jutott. A kft. a megvásárolt saját üzletrészét (taggyűlési határozattal) a megmaradt tagra térítésmentesen átruházta. Egy könyvvizsgáló-adótanácsadó szerint az így megszerzett üzletrészérték után a juttatásban részesülő tagnak csak akkor kell megfizetnie az adót, ha az ingyenesen kapott üzletrészt a tag eladja és bevételhez jut. Az adóalap a bevétel, a beszerzési ár 0 forint, mert mint tag ingyen kapta. Indoklása szerint az üzletrész bevonására törvény kötelezte a kft.-t egy bizonyos határidőn belül. A kft. taggyűlése a Ptk. 3:175 § (3) bekezdése szerint jár el – miszerint a kft. saját üzletrészét köteles elidegeníteni, vagy a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadni.
A szakember álláspontja és szakmai véleménye szerint, a hivatkozott jogszabály az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja alapján egy jogeset, nem pedig egyszerűen ingyenesen juttatott értékpapír, mint bevételt képező juttatás. Ebben az esetben alkalmazható az Szja-tv. 77/A. § (2) bekezdése, ami kimondja: "Nem minősül bevételnek a magánszemély által értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték, ha a magánszemély
a) az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte, amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett" [Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés b)–bb) pont].
Értelmezése szerint:
1. az értékpapírt olyan jog gyakorlásával szerezte (IGEN) a Ptk. 3:175. § (3) bekezdése szerint:
2. "amelyet bárki számára azonos feltételek mellett megvalósuló ügyletben szerzett". Kihangsúlyozva az azonos feltételeket, azaz a) tag legyen az illető, b) 3:175. § (3) bekezdése szerint a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül kell átadni az üzletrészt.
Ez a jog általi kényszermegvalósítás. Ez az üzletrészjuttatás eredménytartalék eredetű, ugyanis ha a kft. nem rendelkezett volna eredménytartalékkal, meg sem vehette volna tagjaitól az üzletrészt. Véleménye szerint az ügylet az Szja-tv. 77/A. § (1)–(2) bekezdés a) pontja tipikus esete, amikor az Szja-tv. 28. §-a szerinti jogesetek közüli KIVÉTEL esete áll fenn. A kft. a lehetőségek közül az ingyenes átadást alkalmazta, amit bárki megkaphatott volna azonos feltételek mellett, azaz ha tag lett volna. (Az idegenek bejutása miatt az értékesítést a taggyűlés nem támogatta.) Helytállóak-e a tanácsadó szakember megállapításai az indoklása alapján?

Részlet a válaszából: […] ...a tag értékpapír formájában szerez bevételt, amely után – az Szja-tv. 24. § (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel – a nem önálló tevékenységből származó jövedelem szabályai szerint keletkezik adókötelezettsége. Az ilyen jogcímen megszerzett jövedelem a Tbj-tv. 27...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Egyéni vállalkozó átalakulása gazdasági társasággá

Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó szeretne átalakulni családi gazdasággá. Hogyan tudja az egyéni vállalkozását lezárni és a családi gazdaságot indítani? A vállalkozásában termőföldek és mezőgazdasági gépek vannak. A gépek után az áfát hogyan tudja rendezni? A családi gazdaságba belépne a házastárs is, aki szintén egyéni vállalkozóként mezőgazdasági és bérbeadási tevékenységet végez. A mezőgazdasági tevékenységet folytatná a családi gazdaság tagjaként, de a bérbeadás maradna továbbra is az egyéni vállalkozásában. Neki szintén vannak földterületek és gépek a vállalkozásában, amit ő is bevinne a családi gazdaságba. Hogyan tudják az eddigi időszakot lezárni szja és áfa szempontjából, és hogyan tudják a családi gazdaságot indítani?
Részlet a válaszából: […] ...családi mezőgazdasági társasággá kíván-e átalakulni, vagy az eddig egyéni vállalkozóként végzett mező- és erdőgazdasági tevékenységet az őstermelők családi gazdasága tagjaként kívánja folytatni. Feltételezzük, hogy az egyéni vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Kérdés: Egyéni vállalkozó át szeretne alakulni az idei év során egyszemélyes kft.-vé. Az átalakulással kapcsolatban az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. Mi történik az egyéni vállalkozásból kikerült készletekkel az egyéni vállalkozásban? Az el nem adott készleteket el kell-e számolni bevételként, majd apportként kerül be a kft.-be, a jegyzett tőkét emelve?
2. Továbbvihető az egyéni vállalkozásban képzett fejlesztési tartalék a kft.-ben?
3. A havi áfabevallásokban göngyölített áfa továbbutódlik a kft.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...történő megszűnésnek minősül az áfaszabályok alkalmazásakor, és így nem adóztatandó esemény, ha az egyéni vállalkozó tevékenysége egyszemélyes kft. alapítása miatt szűnik meg [Áfa-tv. 17. § (3) bekezdés d) pont].(Kéziratzárás: 2021. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Kérdés: Az Áfa-tv. hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó, aki jelentős tárgyi eszközzel és megvalósított pályázatban előírt kötelezettséggel rendelkezik, hogyan tud átalakulni kft.-vé?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos előírások szerint az egyéni vállalkozó nem alakulhat át kft.-vé. Ha az egyéni vállalkozó kft.-ként kívánja folytatni a tevékenységét, akkor az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény előírásai szerint kell eljárnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.

Egyéni vállalkozói tevékenység megszűnése

Kérdés: Sertéstenyésztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó vagyok. Szeretném megszüntetni egyéni vállalkozásomat, és mint őstermelő akarom ugyanezt a tevékenységet folytatni családi gazdálkodás keretében. Mik a teendőim a megszűnéskor? Van-e áfafizetési kötelezettségem a tárgyi eszközeim után, ha mint őstermelő ugyanezeket az eszközöket fogom használni? Kell-e személyi jövedelemadót fizetnem? 2002 óta családi gazdálkodó is vagyok egyben. Jól tettem-e, hogy mint egyéni vállalkozó adóztam, vagy őstermelőként kellett volna?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni vállalkozó a tevékenységét megszünteti, akkor atevékenység megszüntetésének évében bevételként kell figyelembe vennie– a korábban költségként elszámolt és a megszűnéskor meglévőösszes készlet (anyag, áru, félkész és késztermék) leltári értékét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 31.