Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...információk birtokában hozták meg a döntésüket.Ha nem a tagi kölcsönnel való tőkeemelésről döntenek, akkor a 2017 óta egyre növekvő veszteség mellett valójában a felszámolási eljárást kellett volna a társaságnak megindítania. A felszámolási eljárás végén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Veszteség fedezetére pótbefizetés

Kérdés: Két taggal rendelkező kft. társasági szerződésében a veszteségek fedezetére pótbefizetés elrendelésének lehetőségéről döntöttek 5 millió forint maximált értékben. A társaság több éve működik, kb. 150 millió forintos saját tőkével, 3 millió forintos jegyzett tőkével. Mintegy 3 éve a társaság tényleges tevékenységet nem végez, alkalmazottja nincs, a vagyonelemeit kezeli a többségi tulajdonos. A működési költség 3-4 millió forint veszteség. A többségi tulajdonos pótbefizetést rendel el többségi szavazatával a tárgyévi veszteség miatt a társasági szerződésre hivatkozással. A korábban teljesített pótbefizetés visszafizetését a többségi tulajdonossal együttműködő ügyvezetés megtagadja, azzal az indokkal, hogy nem keletkezett még annyi nyereség, hogy az elmúlt két-három év veszteségét visszapótolja. A társaság nem fizetésképtelen, jelentős összegű kölcsönöket helyezett ki a többségi tulajdonos érdekkörébe tartozó társaságokhoz. Mivel a felhalmozott saját tőke összege bőven fedezi a keletkezett veszteséget, szerintünk jogszerűtlen a pótbefizetés elrendelése. Helyesen látjuk?
Részlet a válaszából: […] ...hozni, tud jogszabállyal alá nem támaszthatóan intézkedni.A Ptk. szerint a társasági szerződés feljogosíthatja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő. A jogalkotói szándék az volt, hogy a veszteség miatti pénzhiányt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...a Számviteli Levelekben már számtalan esetben foglalkoztunk a tagi kölcsön elengedésének problémakörével.Az évek során felgyülemlett veszteség az eredménytartalékban csapódik le, és lesz az eredménytartaléknak Tartozik egyenlege, és lesz összevontan a saját tőke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Pótbefizetés elengedése

Kérdés: A kft. egyszemélyi tulajdonosa lemond a korábban, a veszteség fedezetére teljesített pótbefizetésről. Hová könyvelje a kft. a lekötött tartalékba elszámolt és nyilvántartott pótbefizetést a lemondást követően? Átvezetheti-e, át kell-e vezetnie az eredménytartalék javára?
Részlet a válaszából: […] ...3:189. §-ának (1) bekezdése alapján a társasági szerződés (az alapító okirat) feljogosíthatja a taggyűlést (a tulajdonost), hogy a veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára. Bár a pótbefizetés teljesítésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Tagi kölcsönből tőketartalék?

Kérdés: Hat éve alakult kft. egy új termék bevezetésére és fejlesztésére. Jegyzett tőkéje 6 millió forint. Az évek során a tulajdonosok folyamatosan tagi kölcsönt adtak, határidő nélkül, dokumentáltan. Az értékesítés most kezdődött meg. Időközben azonban a saját tőke súlyosan negatív lett. A saját tőke rendezésére a tagi kölcsön – a tulajdonosok elhatározása alapján – átvezethető-e a tőketartalékba? A cég folyamatos működése után a tőketartalékból visszavezethető-e az a rész, ami ott már nem szükséges a saját tőke pótlására? Tudomásom szerint a Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
Részlet a válaszából: […] ...a rövid válasz egyértelműen az, hogy nem, de a 3:99. §-t sem helyesen értelmezik.A tulajdonosok által adott tagi kölcsön valójában a veszteség miatti pénzhiányt fedezte, hat éven át folyamatosan. A saját tőke hiányának megszüntetésére már korábban intézkedni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Pótbefizetés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással

Kérdés: A Ptk. 3:183. §-ának (2) bekezdése alapján: "A pótbefizetés a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokkal szemben érvényesülő követelményeknek megfelelő nem pénzbeli szolgáltatás útján is teljesíthető." Egy veszteséges társaság esetében teljesíthető-e a tőkepótlás a tagok által nyújtott fejlesztési kölcsön pótbefizetéssé történő átminősítésével?
Részlet a válaszából: […] ...Ptk.-előírás, de az előzményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha a társasági szerződés feljogosítja a taggyűlést arra, hogy a veszteség fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára, meg kell határozni azt a legmagasabb összeget,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...eszközök között kimutatott kölcsönök könyv szerinti értékét is a befektetett pénzügyi eszközök ráfordításaként, árfolyamveszteségeként kell kimutatni. (Nem változott viszont a forgóeszközök között kimutatott – vásárolt követelésnek nem minősülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Negatív saját tőke

Kérdés:

Külföldi tulajdonban lévő egyszemélyes kft. saját tőkéje a veszteség miatt az év végére várhatóan negatív lesz. 2015-ben a saját tőke 249 millió Ft, a jegyzett tőke 150 millió Ft, a tőketartalék 313 millió Ft, az eredménytartalék -214 millió Ft. Az I-VII. hónap alapján készített számítások szerint a saját tőke 3 millió Ft. Kell-e taggyűlést tartanunk az azonnali tőkevesztés miatt, vagy elegendő, ha két év tőkehiányát tükröző beszámoló után intézkedünk a feltőkésítésről? A veszteség miatti saját tőke rendezésére pótbefizetést lehetne előírni. A tulajdonosi kölcsön felhasználható ehhez?

Részlet a válaszából: […] ...köteles összehívni a taggyűlést a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha tudomására jut, hogy– a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent (az I-VII. hónap adatai alapján már most a jegyzett tőke 2 százaléka a saját tőke,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Túlfizetett pótbefizetés

Kérdés: A pótbefizetést kapott társaság év végi várható adatai millió forintban a következők: saját tőke 339, jegyzett tőke 143, eredménytartalék – 238, lekötött tartalék 194 (tartalmazza a korábbi és a tárgyévben átutalt 12 millió forint pótbefizetést); értékelési tartalék értékhelyesbítésből 254, mérleg szerinti eredmény -14. A tulajdonos jogosan utalt át a társaság részére – taggyűlési határozat alapján – a veszteséges működésre tekintettel év közben 12 millió forint pótbefizetést?
Részlet a válaszából: […] ...üzleti év elfogadott beszámolója alapján.A Ptk. 3:183. §-a alapján a társasági szerződés feljogosíthatja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára. A számviteli előírások szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Devizában teljesített pótbefizetés

Kérdés: A devizában teljesített pótbefizetés törlesztését – több évet érintő részletben – devizában fizetjük vissza. A visszafizetett pótbefizetés elszámolása és értékelése hogyan és mikor történik?
Részlet a válaszából: […] ...3:183. §-a szabályozza a pótbefizetés jogintézményét. E szerint, ha a társasági szerződés feljogosítja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő a tagok számára, akkor – többek között – az arról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 24.
1
2
3