Eva előtti és evás eredménytartalék kifizetése


Egy betéti társaság 2005-2007. évek között evaalanyként a számviteli törvény hatálya alatt tevékenykedett. Az evába lépést megelőzően rendelkezett pozitív eredménytartalékkal. Evás évei alatt is pozitív adózott eredménye volt 2 évben, 2007-ben viszont már az adózott eredménye és a mérleg szerinti eredménye is negatív volt. Ezért 2008-ban kijelentkezett az eva hatálya alól. A társaság 2008. évi beszámolója elfogadásakor osztalékfizetésről dönt, ahol a korábbi évek eredménytartalékát is be kívánja vonni az osztalékfizetésbe a tárgyévi adózott eredmény kifizetésén felül. Az evára áttérést megelőző évekből 4 millió forint eredménytartalékot tart nyilván, 2005-ben és 2006-ban – evás éveiben – 5 millió forintot helyezett eredménytartalékba. 2007. évi mérleg szerinti eredménye mínusz 1,2 millió forint volt, melyet szintén átvezetett az eredménytartalékba. Így tehát jelenlegi eredménytartaléka 7,8 millió forint, ezt akarja kifizetni teljes összegében osztalékként. A magánszemély tulajdonosoknál hogyan adózik majd a kifizetni kívánt osztalék a fentiek ismeretében?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2009. november 26-án (210. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4398

[…] adóalanyisága időszaka alatt az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott saját tőke terhére juttat bevételt tagja, volt tagja (örököse) részére. Az adóalanyiságot megelőző időszakból származó forrásokat és a források változását az adózó elkülönítetten tartja nyilván. E nyilvántartásban az adóalany az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett mérleg szerinti veszteséget az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, ha az erre már nem nyújt fedezetet, akkor a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el. Az adóalanyiság időszaka előtt keletkezett eredménytartalékot csak akkor kell figyelembe venni, ha annak a tárgyévi adózott eredmény kiegészítéseként […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.