Áthúzódó informatikai fejlesztés


Az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó cég 2011-ben megbízást kapott számlázási és raktárkezelési program kifejlesztésére. A megállapodás a fejlesztésen túlmenően a piaci bevezetést és az üzemeltetést is tartalmazta. A fejlesztés várható időtartama 4 év volt, a fizetési ütemezést is ennek megfelelően határoztuk meg. Évenként kiszámláztunk 8 egységet. Az informatikai fejlesztésre alvállalkozót vettünk igénybe, aki benyújtotta a számláját évenként 7 egységről. Az alvállalkozói számlák összegét az immateriális javak között mutattuk ki. A program elkészült, sikeres tesztelés után szellemi termékként, 28 egységen (4x7) aktiváltuk. Közben változtak a feltételek. A megrendelő megveszi a rendszert, de egyéb szolgáltatásokra nem tart igényt. Ár 3 egység plusz a fejlesztési szakaszban kapott összegek. Helyesen jártunk el? A kiszámlázott részleteket elszámoltuk árbevételként, a fejlesztés költségeit pedig az immateriális javak között mutattuk ki. Esetleg halasztott bevételként kellett volna a kapott összegeket elhatárolni? Ha nem módosítjuk az előző évek eredményét, 2014-ben jelentős veszteséget mutatunk ki. Ezzel az eljárással megsértjük az összemérés elvét.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2014. december 11-én (317. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6508

[…] a tárgyév költségei között (mint igénybe vett szolgáltatás költségét, esetleg közvetített szolgáltatás költségét) számításba kellett volna venni, és nem az immateriális javak között kimutatni.A leírtakból következik, hogy a könyvelést, a beszámoló adatait – önellenőrzés keretében – korrigálni kell (2011., 2012., 2013., 2014. évek alvállalkozói számláit költségként kell elszámolni). Ezáltal módosul az adózás előtti eredmény, a társasági adó alapja, tehát a 2011-2013. évek társaságiadó-bevallását is helyesbíteni kell.A válaszadó véleménye szerint – tekintettel arra, hogy a kifejlesztésre kerülő számlázási és raktárkezelési program nem osztható szolgáltatás, így a részteljesítés elszámolásának nincs jogosultsága – helyesebb lett volna, ha a megrendelővel csak előlegfizetésben állapodnak meg, a fejlesztő cég csak előlegszámlát bocsátott volna ki. A fejlesztő cég az alvállalkozói teljesítések számlázott költségeit az immateriális javak között gyűjti, amikor a teljes program elkészült, a tesztelés is sikeresen zárult, a fejlesztő csak ekkor értékesít szellemi terméket, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.