×

344. Számviteli Levelek / 2016. április 28.
TARTALOM

     
6964. kérdés  
Olvastam, hogy a behajtási költségátalányról új törvény lépett hatályba, amely szerint a kötelezettet terhelő, kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, az MNB – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre (a továbbiakban: behajtási költségátalány) tarthat igényt. Ez a törvényi előírás érdemileg más, mint az eddigi volt, amikor is, ha a vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett késedelembe esett, köteles volt a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére negyven eurónak megfelelő forintösszeget fizetni, amelyet a kötelezettnél a kötelezettség kezdőnapján a jogosulttal szembeni kötelezettségként az egyéb ráfordítások közötti elszámolással elő kellett írni. Az új törvény ismeretében mi történjen a könyvekben így kimutatott kötelezettségekkel? Ha a kötelezett nem könyvelt semmit, hogyan érvényesítheti a jövőben a jogosult a behajtási költségátalány miatti követelését stb.?
Kapcsolódó címke:
6965. kérdés  
Ügyfelem osztalékelőleget vett fel euróbankszámláról készpénzben. Ha a májusi osztalékfizetési döntésnél, forintban határozza meg az osztalékot, árfolyam-differenciával kell számolnom, mivel a könyveit forintban vezeti. Helyesen gondolom?
Kapcsolódó címke:
6966. kérdés  
A gazdasági társaság egy másik – vele szerződéses jogviszonyban lévő – gazdasági társaságnak ingyenesen átadott 100 E Ft feletti egyedi értékű tárgyi eszközöket, amivel a közöttük meglévő szolgáltatásnyújtást kívánja segíteni. Az ingyenesen kapott eszközöket a számvitelben hogyan kell elszámolni az átvevőnél?
Kapcsolódó címke:
6967. kérdés  
Kérem szakmai állásfoglalásukat a sportegyesületeknél bevételként elszámolásra kerülő, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. §-a és 24/A. §-a szerinti kiegészítő sportfejlesztési támogatásra vonatkozóan, melyet szponzori szerződés keretében számláz a támogató felé.
1. Az alapcél szerinti tevékenység egyéb bevételének (támogatás), vagy árbevételének számít, illetve a gazdasági-vállalkozási tevékenység (reklám) árbevételének minősül?
2. A fenti besorolás milyen hatással van a sportegyesület társaságiadó-kötelezettségére?
3. Az 1-2. pont megítélése eltérő-e 2015. évben, ha a 2015. 01. 01-től hatályos szabályozás alapján, vagy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2015. 11. 28-ától érvényes előírásainak megfelelően történik a szponzori szerződés keretében kapott kiegészítő sportfejlesztési támogatás elszámolása?
6968. kérdés  
A betéti társaság a bt.-tagok magántulajdonában lévő ingatlanban (épületben) működik. Az épület egészén tetőfelújítás történt, valamint a vizesblokkokat is felújították. A számlák a bt. nevére szólnak. A társaság az épület kb. 30%-át használja. Ilyen arányban – mint karbantartás – számolható el a bt. költségei között, vagy felújításként aktiválható?
6969. kérdés  
Társaságunk vele szerződéses viszonyban lévő társaságtól ajándékba kap szerződés szerint számítástechnikai eszközöket. Mi a helyes számviteli elszámolása, és kapcsolódik-e hozzá a megajándékozottnál bármilyen adókötelezettség és/vagy adóalap-módosító tétel?
6970. kérdés  
Egy Szlovákiában bejegyzett gazdasági társaság – mely egy szintén szlovákiai cég leányvállalata – a harmadik (EU-n kívüli) országból beszerzendő termékét ideiglenesen Magyarországon tároltatná, és innen értékesítené EU-s és harmadik országokba. A termékimport tehát Magyarországon valósul meg, magyar adószámmal a cég rendelkezik, áfára vonatkozó kötelezettségeinek a törvény előírásai szerint fog eleget tenni. A szlovák cég nem kíván raktárt bérelni, csupán tárolási, árukezelési szolgáltatást szeretne igénybe venni. A beérkezett ömlesztett árut kisebb kiszerelésben értékesíti tovább, a csomagolás elvégzéséhez szintén Magyarországon venne igénybe szolgáltatást. A szlovák társaság elsődleges célja az áru külföldön történő értékesítése, de előfordulhat az is, hogy a szállítmányból megmaradó kisebb mennyiségeket, melyeket a szállítási költség miatt külföldre már nem érné meg eladni, Magyarországon értékesítené. Mivel az áru beszerzése és értékesítése az EKÁER hatálya alá tartozik, és – amennyiben elkerülhető – nem kíván Magyarországon alkalmazottat foglalkoztatni, ezen kötelezettségét is külső szolgáltató igénybevételével teljesítené. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy a fenti tevékenység keletkeztet-e telephelyet a társasági­adó-törvény értelmében? Vagy alkalmazható rá a Tao-tv. 4. §-a 33. pontjának g) pontja szerinti kivétel (1. külföldi személy árujának tárolása, 2. külföldi személy árujának más személy általi feldolgozása), és így elegendő az áfaregisztráció? Amennyiben telephelyet keletkeztet a fenti tevékenység, kötelező-e fióktelepet létrehozni, vagy fióktelep létrehozása nélkül is működhet?
Kapcsolódó címke:
6971. kérdés  
Egy szállítmányozással foglalkozó cég élelmiszer-szállításra, logisztikai szétszórására szerződést kötött vevőjével. A szerződés szerint a szállítandó árut a fuvarozó cég az ország területén több helyszínen felszedi, beszállítja egy központi raktárba, ahol szortírozás után kisebb kamionokba továbbrakva a végső helyszínre továbbszállítja, és átadja a vevő által megjelölt vállalkozásnak. A fenti szolgáltatáshoz a fuvarozó cég alvállalkozó-fuvarozót vesz igénybe, de nem a teljes feladatra, csak résztávolságra, például a központi raktárba történő beszállításra. Tekinthető-e a fenti ügylet alvállalkozói teljesítménynek, ha az adózó alvállalkozói szerződést köt a fuvarozójával, a vevővel kötött szerződésben pedig szerepel, hogy a fuvarozó alvállalkozót vehet igénybe? Milyen főkönyvi számlán kell nyilvántartani?
Kapcsolódó címkék:  
6972. kérdés  
Egy magánszemély 100%-os tulajdonosa A Kft.-nek. A Kft. 30%-os hányaddal rendelkezik B Kft.-ben. B Kft. másik tulajdonosa 70%-os tulajdoni hányaddal a magánszemély testvére. A és B Kft. kapcsolt vállalkozás a Tao-tv. szerint?
6973. kérdés  
Társaságunk 2013. év óta kivaalanyként teljesíti adókötelezettségét. Kérdésünk a 2015. éves bevallás miatt benyújtandó 15KIVA-02. lapjának 10. sorához kapcsolódik.
Sorszám Kisvállalati adóra vonatkozó adatok Adatok
ezer forintban
1. Pénzeszközök tárgyévben
kimutatott összege 25 071
2. Pénzeszközök tárgyévet megelőző
évben kimutatott összege 9491
3. Pénzforgalmi szemléletű
eredményt csökkentő tételek 32 882
4. Pénzforgalmi szemléletű
eredményt növelő tételek 11 063
5. Korrigált pénzforgalmi
szemléletű eredmény -6239
6. Személyi jellegű kifizetések 14 282
8. Kedvezményezett foglalkoztatott
után érvényes kedvezmény 29
9. Kisvállalati adó számított alapja 14 253
10. A beszerzett tárgyi eszköz aktivált
értékével kapcsolatos kifizetések?
11. A Katv. szerinti külföldön
adóztatható adóalap -
12. Megállapított kisvállalati adó?
A hivatkozott lap 5. sorában negatív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredményt kapunk a pénzeszközök változása és a csökkentő/növelő tételek egyenlegeként: -6239 E Ft. A személyi jellegű kifizetések 7. sorában 14 282 E Ft szerepel, amely így az adófizetési kötelezettség alapja lenne, csökkentve a kedvezményezett foglalkoztatottal. 2013. évben a korrigált pénzforgalmi eredmény pozitív volt, 3381 E Ft értékben, viszont a 2014. éves elszámolásban -11 027 E Ft lett, melyet elhatárolt veszteségként tartunk nyilván. Tudomásunk szerint az elhatárolt veszteséget a keletkezést követő évben, és csak pozitív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredmény esetén lehet felhasználni, emiatt esetünkben 2015. évben nem írhatunk semmit a 6. sorba! Viszont a Katv. speciális rendelkezést ír elő az adózó által végrehajtott beruházásokkal kapcsolatban, emiatt a kérdésünk a 10. sorhoz kapcsolódik. Mivel 2015. évben volt egy tárgyieszköz- (ingatlan-) beszerzésünk, melyet pénzügyileg ki is fizettünk, és aktiváltuk a számviteli nyilvántartásunkban (12 700 E Ft), a 10. sorba be lehet-e állítani ezt a tárgyieszköz-beszerzést, ami csökkenti a személyi jellegű kifizetések utáni adóalapot, annak ellenére, hogy a korrigált pénzforgalmi eredmény NEGATÍV?! Ugyanis erre vonatkozó egyértelmű információt sem a törvényben, sem a kitöltési útmutatóban nem tudtunk értelmezni, miszerint csak pozitív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredménynél lehet a tárgyieszköz-beszerzést betenni, vagy negatív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredmény esetén is. Ha lehetőség van a 10. sorba beírni, akkor a teljes 12 700 E Ft beírható-e, vagy csak a 2014. évi -11 027 E Ft erejéig?
Kapcsolódó címke:
6974. kérdés  
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 5. §-ának c) pontja úgy rendelkezik, hogy mentes a belföldi gépjárművek adója alól "az autóbusz, ha az adóalany a tárgy­évet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a a helyi és helyközi menetrend szerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származott. A feltétel teljesüléséről az adóalanynak nyilatkoznia kell". Az értékesítés nettó árbevételén belül mit nevezünk a helyi és helyközi menetrend szerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származó bevételnek?
Kapcsolódó címke:
6975. kérdés  
Társaságunk 2014-ben 5490 E Ft-tal túlfizette a sport támogatását, melyet 2015-ben szerettünk volna érvényesíteni. 2015-ben viszont a de­cemberi feltöltésnél éltünk az új lehetőséggel, és rendelkeztünk a NAV felé 7000 E Ft átutalásáról, számítva arra, hogy érvényesítjük az előző évi túlfizetésünket. Az 1529 jelű Tao-bevallás kitöltésénél szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a két rendszer egyszerre nem működik, tehát az 1529-es bevallásban nem érvényesíthetjük a 2014. évi túlfizetésünket? Jól értelmezzük a Tao-tv. rendelkezéseit az 1529-es bevallás kitöltésénél? Amennyiben nincs 2015-ben lehetőségünk érvényesíteni az 5490 E Ft-ot, mikor, melyik évben és milyen módon tudjuk érvényesíteni a túlfizetésünket (csak támogatási szerződéskötésre van lehetőségünk 2016. évben)?
Kapcsolódó címkék:  
6976. kérdés  
A kft.-ként működő szójababtermelői csoport tagjai a társaságon keresztül forgalmazott termék értéke után működésiköltség-hozzájárulást fizetnek. Ezt a tényt a társasági szerződésben rögzítették. Ki kell-e számlázni a költség-hozzájárulást, illetve terheli-e áfafizetési kötelezettség?