Bizományosi vagy ügynöki tevékenység

Kérdés: Cégünk használt gépjármű kereskedésével is foglalkozik. Ugyanakkor megkeresett minket egy régi ügyfelünk, bizományosi konstrukcióban bízna meg minket azzal, hogy a cége tulajdonában lévő személygépkocsit adjuk el egy harmadik félnek. Nyilván ezt jutalék ellenében végeznénk el. Nem tudok különbséget tenni alapvetően a bizományosi konstrukció és az ügynöki kereskedelem között. Acégünk nem venné meg a szóban forgó személygépkocsit a megbízótól (tehát az eladó cég nem számlázná ki nekünk adómentesen az autót), és ezáltal mi sem értékesítenénk azt egy harmadik félnek (számlával). Cégünk keresne vevőt az autóra, és összehozná az eladót a vevővel. Ha jól értelmezem a bizományosi ügylet lényegét, ebben az esetben nem bizományosi ügyletről lenne szó (hiszen ott a megbízó eladja a bizományosnak az ingóságot, majd a bizományos számlával továbbértékesíti azt), hanem közvetítői szerepünk lenne a folyamatban, amelyről (áfás adóalanyként) áfás jutalékszámlát állítanánk ki a megbízó felé. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...különbözetként jelenik meg. A megbízó tehát számláz a bizományos felé, a bizományos pedig a harmadik személynek, természetesen áfásan, a dolog pedig ezzel egyidejűleg kerül át a megbízótól a harmadik személyhez.Az ügynöki tevékenység a kérdés szerinti esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Bizományosi értékesítés számlázása

Kérdés: A 7837. kérdésre adott válaszuk egyértelműen hibás. A válasz szerint "a vevőkkel kötött szerződés szerint a megbízó termékeit kellene értékesítenie a megbízóval kötött szerződés szerinti áron, számláznia pedig a megbízó nevében, a megbízott meghatalmazottjaként, a megbízó helyett az Áfa-tv. 160-161. §-aiban foglaltak figyelembevételével kellene. E számla alapján árbevételt és fizetendő áfát a megbízó számol el, illetve vall be". A szerző nem veszi figyelembe, hogy az Áfa-tv. speciális szabályt tartalmaz a bizományosi konstrukcióra. Az Áfa-tv. 10. § b) pontja szerint termékértékesítésnek minősül továbbá "a megbízó és bizományos között a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési jog átszállása, feltéve, hogy a bizományos és a vele jogviszonyban álló harmadik fél között – a 9. § (1) bekezdés értelmében – termék értékesítése teljesül". Ilyenformán az áfában egy fikció útján 2 külön termékértékesítésként kell kezelni az ügyletet, annak ellenére, hogy a termék polgári jogi szempontból a megbízó tulajdonát képezi. Azaz a megbízó a bizományosnak számláz, a bizományos pedig (saját nevében, nem pedig a megbízó meghatalmazottjaként) a vevő felé számláz. A bizományosnak a számlák kiállítására és a megbízó felé való továbbításán túlmenően a bizományosi jutalék értékét kell – a megbízóval kötött szerződésnek megfelelően – számláznia. Ennek kapcsán "a Kúria egyetért az elsőfokú bíróság okfejtésével, mely szerint – az Áfa-tv. 10. § b) pontjára és 70. § (1) bekezdés b) pontjára tekintettel – a bizományosi szerződéshez kapcsolódóan a bizományi díj önálló adóalapot nem képezhet, a megbízó és a bizományos között a bizományi díjjal csökkentett adóalappal történhet számlakibocsátás a megbízó részéről a bizományos felé".
Részlet a válaszából: […] ...válaszban a kérdésben leírtakra igyekeztünk választ adni úgy, hogy a válasz a vonatkozó jogszabályi előírásokkal (ideértve az Áfa-tv.-t is) összhangban legyen, és nem egy teljesen szabályos bizományi konstrukciót megfogalmazni. [Az észrevételt tevő is csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Bizományba adott áru hiánya

Kérdés: Bizományba kiadott áruval a partner nem tud elszámolni. Nem jelentette fogyásként, így nem tudjuk, hogy mi van az áruval. Kártérítést szeretnénk érvényesíteni, hiszen a hozzá kihelyezett áru hiánynak minősül, illetve a haszontól is elesünk. Érvényesíthető-e a kártérítés, illetve az a leltárhiánnyal alátámasztható-e, és milyen értéken számolható a kárigény?
Részlet a válaszából: […] ...bírósági úton kell érvényesíteni. A kárigényt a hiányzó árupiaci értéke alapján kell meghatározni. (Ez esetben a piaci érték az áfát ismagában kell, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 26.

Ügynöki vagy kereskedelmi tevékenység?

Kérdés: Cégünk ("A" cég) egy külföldi cég ("B" cég) megbízásából ügynöki szerződés keretében Oroszország területén vesz árut orosz cégtől ("C" cég), és azt Ukrajnában és Kínában adja el az ottani illetőségű "D" cégnek. Ezért az árrésből az "A" cég 4% ügynöki jutalékban részesül, a maradék 96% a "B" céget illeti meg. A "B" cég látja el az "A" céget a szükséges információkkal és pénzeszközökkel. Az "A" cég saját nevében köti meg az adásvételi szerződéseket a "C", illetve a "D" cégekkel, a számlázás az "A" cég és ezen cégek között történik. Az áru Magyarországon csak vámszabad területre lép be, és rögtön tovább is szállítják, az áru beszerzési árában benne van a szállítási költség is a vevőkig. Kérdésünk, hogyan kell a fenti ügyletet elszámolni, és milyen adóvonzata van, figyelemmel a 2010. évi változásokra is?
Részlet a válaszából: […] ...szerintiteljesítés alapján kiállított, elküldött, a vevő által elismert, elfogadottszámlában rögzített vagy a készpénzben kapott – áfát nem tartalmazó -ellenértékkel egyező árbevételt. Ebből az is következik, hogy a beszerzést,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 4.

Lottóforgalmazás

Kérdés: A betéti társaság a Szerencsejáték Zrt.-n keresztül lottót és egyéb kaparós sorsjegyeket forgalmaz. A bt. nyitott egy bizományosi számlát, ahonnan hetenként leemelik a költségeit. A zrt. a pénzügyi elszámolásról hetente pro forma számlát bocsát ki, a számla végösszegét a vállalkozó befizeti a bizományosi számlára. Számla csak a jutalékról készül, ami pénzügyi teljesítést nem igényel. A bt.-nél hogyan kell könyvelni ezeket a gazdasági eseményeket?
Részlet a válaszából: […] ...díjáról (az ügynöki jutalékról) a megbízott bt.-nek kell aszámlát kiállítania, és a jutalékként számlázott – áfa nélküli – összeget azértékesítés nettó árbevételeként elszámolnia. Így a lottó, a kaparós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Közösségen belüli beszerzés bizományos útján

Kérdés: Az "A" megbízó és a "B" cég között bizományosi szerződés jött lére, amely szerint "B" cég élőállatot hoz be a Cseh Köztársaságból ("C") az "A" megbízó részére. Ki számláz kinek, milyen áfatartalommal? Melyik cég jelenti a Közösségen belüli beszerzést?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben "A" és "B" egyaránt belföldi adóalany, az ügyleta következőképpen alakul:"C" másik tagállambeli adóalany és "B" bizományos közöttiügylet "B"-nél – közösségi adószám léte esetén – Közösségen belüli beszerzésnekminősül. "B" értékesítése "A" megbízó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.

Újságértékesítés elszámolása

Kérdés: Az újságkiadó cég az értékesítést bizományosi konstrukcióban végzi, eladja a bizományosnak, aki továbbértékesíti a lapokat. A számlázás a bizományos által készített elszámolási összesítő alapján történik, ami tartalmazza az eladott lapok értékét, a bizományosi díjat és a korábban előlegként fizetett összegeket. A lapkiadó által kiállított számla tételei: a lapeladás értéke-bizományosidíj-előleg = összesen. Helyesen járunk-e el, ha a bizományosi díjat az árbevételt csökkentő tételként számoljuk el? Ha nem, akkor a bizományosi díjat – számla nélkül – költségként számoljuk el?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül értékesíti a vevőnek, a bizományost terheli a vevő felé aszámla (nyugta)-adási kötelezettség, a bizományosnak kell az áfa nélkülieladási árat árbevételként elszámolni, őt terheli az eladási ár alapján az áfafizetésikötelezettség is, – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.

Bizományosi értékesítés elszámolása

Kérdés: Bizományi értékesítés esetén kinek a nevére szól a szállítói és a vevői számla? A bizományos hogyan jelenik meg a számlán?
Részlet a válaszából: […] ...saját üzletében készpénz ellenében értékesíti a megbízótól átvett termékeket (árukat), akkor a bizományosnál a fizetendő áfával csökkentett készpénzbevételt kell árbevételként elszámolni (könyvelési tétel: T 381 – K 91-92, T 91-92 – K 467). Az eladó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.

Bizományba átvett áruk elszámolása

Kérdés: Betéti társaságunk bizományba – értékesítés céljából – átvesz árukészletet. A megbízóval negyedévenként számolunk el. Hogyan kell ezt számlázni, könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...árbevételeként. (Ha a bizományos készpénz ellenében értékesíti a megbízótól átvett termékeket, akkor a bizományosnál a fizetendő áfával csökkentett készpénzbevételt kell árbevételként elszámolni.) E módszer mellett a bizományos úgy számolja el az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. július 26.