Konzorcium keretében építőipari beruházás

Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Részlet a válaszából: […] ...konzorciumtól eltérő szabályait kell hozzárendelni.A számviteli elszámolás alapvető követelménye, hogy a teljesítmény (az építési-szerelési munka) ellenértékét a két fél (a beruházó és a kivitelező, illetve a kivitelező és az alvállalkozó)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Külföldi fővállalkozó helyiadó-kötelezettsége

Kérdés: Ügyfelem egy külföldi társaság, amely ingatlanok felújítását végzi. A megrendelővel ő köt szerződést, s fővállalkozóként az építési-szerelési munkák elvégzésére szerződik más, magyarországi vállalatokkal (alvállalkozókkal). A cég Magyarországon nem rendelkezik sem telephellyel, sem irodával, nincsenek eszközei, kizárólag az alvállalkozók munkáját felügyeli és ellenőrzi. Az építési munkákat ténylegesen az alvállalkozók végzik, melyek néhány héttől néhány hónapig tartanak. A társaságot terheli-e iparűzésiadó-kötelezettség Magyarországon azokon a településeken, ahol egyébként kizárólag az alvállalkozók végeznek építési munkát?
Részlet a válaszából: […] A Htv. 37. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Állványozás alvállalkozásban

Kérdés: Építőipari cég homlokzatfelújítási munkára kötött vállalkozási szerződést. A szükséges állványozási munkát másik szakcéggel végezteti el. Az állványozás elszámolható-e alvállalkozói teljesítésként? Hasonló kérdés merül fel a gépi földmunkadíjjal kapcsolatban is.
Részlet a válaszából: […] ...árokásást. Amennyiben a gépi földmunkát építési-szerelési vállalkozási szerződés teljesítéséhez veszik igénybe, valójában az építési-szerelési munka valamely munkafázisát végzik el, természetesen a végzett munkáért viselt felelősséggel, azaz ha vezető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 27.

Építőipari tevékenység csak alvállalkozókkal

Kérdés: Az építőipari társaság a vállalását úgy teljesíti, hogy minden munkafázisra alvállalkozókat vesz igénybe. A munka elvégzéséhez szükséges anyagokat a társaság szerzi be. Év végén vannak olyan tételek (alvállalkozói díjak, anyagok, egyéb szolgáltatások), amelyeket csak a következő évben tud a megrendelő felé számlázni. A tovább nem hárított költségeket befejezetlen termelésként kell készletre venni? Vagy anyagként, közvetített szolgáltatásként kell azokat kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...az alvállalkozók által végzettteljesítmény – a megrendelő írásbeli egyetértése mellett – lehet közvetítettszolgáltatás. Az építési-szerelési munkákhoz szükséges anyagokat azépítőipari társaság szerzi be, biztosítja az alvállalkozók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Masszázsmedence, szauna

Kérdés: Az áfaalany kft. támogatás keretében a meglévő (bérelt) ingatlanon átalakításokat végez (zsaluzás, szigetelés, épületgépészeti szerelés, ácsmunka, falazás, kőművesmunka). Az átalakítás építésiengedély-köteles (a támogatás a benyújtott számlák 60 százaléka). Az áfaalany által megrendelt munkák fordítottan adóznak. A támogatási szerződés mellékletében szerepel olyan tétel, hogy masszázsmedence, szauna. Ezek is fordítottan adóznak?
Részlet a válaszából: […] ...Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerintiépítési-szerelési munka esetében az áfát a termék beszerzője, a szolgáltatásigénybevevője fizeti meg, ha az adott építési-szerelési és egyéb szerelésimunka építési hatóságiengedély-köteles,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.

Anyagmozgatás az építkezésen (áfa)

Kérdés: Az egyéni vállalkozó, aki szóbeli megrendelés alapján a következő szolgáltatást végezte daruval, áfás számlát állított ki. A szolgáltatás az áruház kivitelezésénél szigetelő anyagok, fémlemezek feldaruzása az épületre. Az építőipari cég azt az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősítette, és áfa nélküli számlát kért. A kérdező szerint a daruzás anyagmozgatás, és nem építési-szerelési és egyéb szerelési munka, bár az egyéni vállalkozó a szolgáltatását építésiengedély-köteles építkezésen végezte. A 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 2. §-ának d) pontjában megfogalmazott építési-szerelési munka fogalmába az anyagmozgatás (daruzás) mint önálló szolgáltatás nem tartozik bele. Kinek van igaza?
Részlet a válaszából: […] ...kell megfelelő választ találni. A Ptk. 402., illetve 407. §-ának (1) bekezdése szerintépítési szerződés alapján a vállalkozó építési-szerelési munka elvégzésére,illetve szerelési szerződés alapján a vállalkozó technológiai szerelési munkaelvégzésére,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 22.

Befejezetlen termelés értékének meghatározása

Kérdés: Egyszerűsített éves beszámolót (ezen belül összköltségeljárással eredménykimutatást) készítő kft. befejezetlen termelési értékét év végén lehet-e készültségi fok arányában megállapítani és elszámolni? Ha nem lehet, hogyan célszerű meghatározni a készletre vételi értéket? A készletekről év közben nem vezetünk nyilvántartást.
Részlet a válaszából: […] ...költségek kigyűjtésévelis meghatározható, az Szt. 51. §-ában leírtak figyelembevételével. Amennyiben a kft.-nél a befejezetlen építési-szerelési munkaközvetlen önköltségét kell megállapítani, javasoljuk a Számviteli Levelek 103.számában a 2107-2108....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.

Készültségi fok alapján történő elszámolás

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás az épület előre meghatározott, különböző készültségi fokaiban részszámlákat állít ki, és azok értékét árbevételként számolja el. Helyesen járunk-e el, ha a befejezetlen termelés értékét úgy számítjuk ki, hogy a december 31-i készültségi fok százalékát csökkentjük a már részszámlával kiszámlázott készültségi fok százalékával, és szorozzuk a költségvetés szerint tervezett összköltséggel? Amennyiben a következő évben a tervezettet jelentősen meghaladja a tényleges összköltség, akkor emiatt szükséges-e az előző évi készletértéket módosítani? A készültségi fokot mivel kell dokumentálni? Helyesebb-e az a megoldás, hogy a részszámlák összegét passzív időbeli elhatárolással elhatároljuk, a befejezetlen termelést pedig a december 31-i készültségi fok százaléka és a költségvetés szerinti tervezett összköltség szorzataként állapítjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...az Szt. előírásaival.Az Szt. 62. §-ának (2) bekezdése alapján a saját termelésű készlet, a befejezetlen termelés (természetesen az építési-szerelési munka befejezetlen termelése is) közvetlen önköltsége meghatározható az Szt. 51. §-a szerinti önköltséggel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.