Forgalommal arányosan adott engedmény 2010-ben

Kérdés: A társaság építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A beszerzés kereskedőházon keresztül történik, amely cég áll kapcsolatban a termelőkkel, és több viszonteladónak értékesít. A kereskedőház naptári évi elszámolással forgalomarányos bónusz-visszatérítésben részesül a termelőtársaságoktól, amelyet vevői között – a forgalom arányában – szétoszt. A bónusz mértéke a forgalmazott értékek függvényében sávosan emelkedik. Így a bónusz végleges összege – bonyolult számítások eredményeként – a kereskedőház számára sok esetben csak júliusban áll rendelkezésére, és csak ezt követően történhet meg a vevői közötti szétosztás (a mérlegek zárását követően). A számviteli törvény 2010. 01. 01-től hatályos elő­írása alapján az üzleti évhez kapcsolódó, forgalommal arányosan utólag adott/kapott engedményt – a pénzügyi rendezéstől függetlenül – egyéb bevételként, illetve egyéb ráfordításként ki kell mutatni az egyéb követelésekkel, illetve az egyéb kötelezettségekkel szemben, a két fél közötti elszámolás alapján. Miután a bónusz összege jelentős, értéke befolyásolja a társaság mérleg szerinti eredményét, a társasági adó alapját, a társaság számára nem közömbös az, hogy a bónusz melyik év eredményében kerül kimutatásra. Ezen változással a 2010. évi beszámolóban a 2009. évről áthúzódó bónuszok mellett a 2010. évre járó bónuszok is kimutatásra kerülnek, tehát 2 év bónusz összegével nő az eredmény, amely az évek közötti összehasonlítást is torzítja. Helyesen értelmezzük a számviteli törvény hivatkozott előírásait, vagy elégséges azon bónuszösszegek szerepeltetése, amelyek befolytak, vagy a kereskedőház megküldte részünkre a bónuszelszámolást a mérlegkészítés időpontjáig (nálunk január 31-ig)? Mit tegyünk azokkal a bónuszösszegekkel, amelyek a mérlegkészítés időpontjáig nem folynak be, és az összegről még bónuszértesítő sem érkezett, az összeg nagysága számítással sem támasztható alá?
Részlet a válaszából: […] ...január 31-én). Ha a mérlegkésztésidőpontja – bármilyen okból – nem változtatható meg, akkor a szerződésesfeltételek teljesülése értékelésének módszerét indokolt módosítani(egyszerűsíteni). A többlépcsős forgalomarányos visszatérítési (bónusz)rendszer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Vállalkozási tevékenység az előtársasági időszak alatt

Kérdés: Az Szt. 135. §-a kiegészült a (6) bekezdéssel, amely kapcsolódik a bírósági cégeljárás azon változásához, mely szerint a jövőben egyre rövidebb időt vesz igénybe a cégbejegyzés. A módosítás lehetővé teszi az előtársasági beszámoló mint önálló beszámoló elhagyását akkor, ha a vállalkozó az előtársasági időszak alatt nem kezdte meg vállalkozási tevékenységét. Mit jelent ez utóbbi kitétel? Kimenő számlája nyilvánvalóan nem lehet. Bejövő számlája sem? Szerződést sem köthet?
Részlet a válaszából: […] ...mint a létesítő okiratelkészítése (elkészíttetése), benyújtása, a nem pénzbeli és pénzbelihozzájárulások minősítésével, értékelésével, átvételével, könyvvizsgálatával,könyvelésével kapcsolatos tevékenység, továbbá a számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 28.

Veszteség leírása a jogutódnál

Kérdés: Egy kft. 2000. április 1-jén szétválással átalakult. A jogelődnél 1997., 1998., 1999., 2000. években veszteség keletkezett. Meddig számolhatják fel e veszteséget a jogutódok?
Részlet a válaszából: […] ...új tagok (részvényesek) nem szereztek bennük valamelyik adóévben 50 százalékot meghaladó részesedést. Az elhatárolt veszteséget, az átértékelést is tartalmazó végleges vagyonmérleg alapján meg kell osztani, és egy-egy jogutód a rá jutó elhatárolt veszteséget írhatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 25.