Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...tartalékba: T 413 - K 414. A kifizető társaságnak a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt az üzletrész értékesítése kapcsán terheli-e adófizetési kötelezettség az árfolyam-különbözet után (itt feltételezhetően nem, mert a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Értékpapírok árfolyam-különbözete

Kérdés: Gazdasági társaságként októberben értékpapírt vásároltunk, amit a 3. számlaosztályban tartunk nyilván. December 31-én a felgyűlt kamatot/hozamot az értékpapírszámla-kivonaton látjuk, de ez az összeg csak eladás esetén realizálódik. Milyen könyvelési tételeket kell könyvelni az év végi záráshoz kapcsolódóan?
Részlet a válaszából: […] ...különbözet a vállalkozó döntésének megfelelően elszámolható az értékpapír későbbi eladásakor, beváltásakor, de elszámolható az értékesítésig, a beváltásig terjedő időszak alatt minden évben, az adott üzleti évre időarányosan jutó összegben is az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 22.

Osztrák magánszemély részesedésének értékesítése

Kérdés: Egy osztrák állampolgárságú magánszemély tulajdonában van egy magyarországi székhelyű betéti társaság. A magánszemély állandó élettere Ausztria. Az osztrák magánszemély szeretné értékesíteni az üzletrészét. A részesedés ellenértéke után keletkezik-e Magyarországon adófizetési kötelezettség? Ha igen, akkor mi a teendő, ha magánszemély, mi a teendő, ha jogi személy a vevő?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 1976. évi 2. törvényerejű rendelet 13. cikk.) A magyarországi székhelyű betéti társaságnak nincs teendője az üzletrész értékesítésével kapcsolatban, akár magánszemély, akár jogi személy a vevő. (A tulajdonosváltozást a cégbíróságon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Több részletben beszerzett üzletrész részbeni értékesítése

Kérdés: Magánszemély több részletben szerzi meg egy kft. üzletrészeit. Az első 10%-ot 1 millió forintért, a második 60%-ot 2 millió forintért. Így összesen 70% tulajdona lesz. Ebből elad 30%-ot 10 millió forintért. Mennyi a bekerülési értéke az eladott üzletrésznek? Változik-e a bekerülési érték számítása, ha nem magánszemély, hanem kft. az üzletrész tulajdonosa?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 3:161. §-ának (2) bekezdése szerint a tagnak több törzsbetéte is lehet. Ebből következően több üzletrésze is, azzal a törvényi megjegyzéssel, hogy a társasággal szemben akkor is egy tagnak számít. Az, hogy a tagnak hány üzletrésze van, a cégjegyzékből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Üzletrészátadás csereszerződéssel

Kérdés: Üzletrész-csereszerződéssel kapcsolatban tenném fel a kérdésemet. Van 3 cserepartner kft., amelyek tulajdonosai cégek. CSP1 partner jegyzett tőkéje 3 M Ft, ebből átad CSP2-nek 750 E Ft-nyi és CSP3-nak 750 E Ft-nyi üzletrészt. CSP1 tagi kölcsöne 201.420 E Ft, ebből átad CSP2-nek 50.355 E Ft-ot, CSP3-nak 50.355 E Ft-ot. CSP2 és CSP3 tulajdonosa egy kft.-nek 50-50 M Ft üzletrésszel, ebből átad CSP2 25 M Ft-ot, CSP3 25 M Ft-ot CSP1-nek. Továbbá tagi kölcsönök CSP2-nek 64 M Ft, CSP3-nak 64 M Ft, ebből átad CSP1-nek 32-32 M Ft-ot. Hogyan kell könyvelni a CSP2 és a CSP3 cégeiben, illetve az általuk alapított cégekben ezt a tranzakciót?
Részlet a válaszából: […] ...is tulajdonosa egy kft. üzletrészének, amelyből értékesíthet (és nem átad) vagy térítés nélkül átadhat 25-25 M Ft-ot CSP1-nek. Az értékesítés adásvételi szerződéssel, a térítés nélküli átadás megállapodással megtörténhet azzal, hogy a 25-25 M Ft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Saját üzletrész névértéken történő eladása

Kérdés: Egy kft. 2022. évben visszavásárolta egyik tagjától saját üzletrészét (visszavásárlási érték: 26 M Ft, névérték 1 M Ft). A társaság jelenlegi saját tőkéje 158 M Ft (jegyzett tőkéje 5 M Ft). A társaság azt tervezi, hogy a visszavásárolt üzletrészt névértéken eladja a bent maradt tagoknak egyenlő részben (4×250 E Ft-ért). A társaság a kiva hatálya alatt adózik.
1. Az ügylet után milyen adófizetési kötelezettség terheli az egyes tagokat és a társaságot?
2. Az ügylet hatással lesz-e az értékesítésévi kivaadóalapra?
Részlet a válaszából: […] A magánszemély tagnak az Szja-tv. 77/A. § (1) bekezdése alapján keletkezik jövedelme, amely azonos az üzletrész megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci ár és a megszerzésére fordított igazolt ki­adás (érték) és a kapcsolódó járulékos költségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Jóváhagyott osztalék módosítása

Kérdés:

Egy magyar adóalany kft. a 2022. évi egyszerűsített éves beszámoló alapján osztalékot határozott meg 3 tagjának, a határozat szerint május 2-i kifizetéssel. Időközben a társasági szerződést áprilisban (tehát még az osztalék kifizetése előtt) módosították. Ennek eredményeképpen
– külső személy részére értékesítésre került egy üzletrész;
– a két másik tulajdonos között egy olyan egyezség került be a társasági szerződésbe, hogy az osztalékfizetés arányát eltérítették a tulajdonosi arányoktól.
Hogyan kell a korábban jóváhagyott osztalékot kifizetni?
– Az osztalék jóváhagyásakori tulajdonosi arányok szerint, vagy
– az osztalék kifizetésekor érvényes, megváltozott arányok szerint? Lehetséges-e az osztalékra vonatkozó korábbi tulajdonosi határozatot módosítani?

Részlet a válaszából: […] ...még tag volt, az őt a vagyoni hozzájárulása arányában járó (kötelezettségként a számára már előírt) osztalék az üzletrész értékesítése után is megilleti. (Annak azonban nincs akadálya, hogy az üzletrész adásvételi szerződésében az üzletrészt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 25.

Üzletrész értékesítése, részletfizetés utáni tulajdonátadással

Kérdés:

Adott kft.-nek 50% üzletrésze van egy másik kft.-ben, amelyet értékesít könyv szerinti érték feletti áron. A vevő részletekben fizeti meg az üzletrész vételi árát. A cégbírósági bejelentés és a majdani bejegyzés csak az utolsó vételárrész kifizetésével történik meg. Az utalások vételárrész-közleménnyel érkeznek az eladó cég bankszámlájára. Mikor kell realizálnom az üzletrész-értékesítésből adódó nyereséget?

Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy akkor, amikor az eladott üzletrész tulajdonjogát a cégbíróságon a vevő nevére átírták, azaz az eladó társaság 50%-os tulajdonjogát törölték.A vevő által részletekben megfizetett vételárrészeket az eladó kft.-nél mindaddig kapott előlegként (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.

Részvények értékesítésének könyvelése

Kérdés: Társaságunk értékesítette egy másik társaságban lévő részvényeit. A vevő az ellenértéket több éven át fizeti meg. Mikor kell könyvelni a részvény értékesítésével keletkezett árfolyamnyereséget? Mikor jelenik meg annak az adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 84. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint a tulajdoni részesedést jelentő befektetés (részvény, üzletrész) értékesítésekor az értékesített befektetés eladási ára és könyv szerinti értéke közötti – nyereség jellegű – különbözetet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Kiválás során a vagyon változása

Kérdés:

"A" társaságban lévő termelőeszközöket (gépek, ingatlanok, járművek) a magánszemély tulajdonosok kiválás útján kiviszik egy már működő, szintén általuk tulajdonolt "B" társaságba. Jelenleg "A" társaság bérleti szerződés keretében adja bérbe "B" társaságnak az eszközöket. A cél, hogy az eszközök a termelést végző "B" társaságba kerüljenek, majd ezek után kívánják a magánszemélyek értékesíteni "B" társaságban lévő üzletrészüket harmadik fél számára. Az átalakulás során nem élnek a piaci értékelés lehetőségével, az eszközök könyv szerinti értéken kerülnek átadásra.
1. A kiválás során a felek szabadon állapodhatnak-e meg a kivitt eszközök, a saját tőke, kötelezettség elemek összegéről, arányáról? Vagyis 1000 egység eszközhöz kivisznek 100 egység kötelezettséget (az eszközökhöz közvetlenül hozzárendelhető), és a különbözetként maradt 900 egységet viszik ki az eredménytartalékból? Esetleg a kivitt eszközök eszközökön belüli arányát köteles alkalmazni a kötelezettség és a saját tőke esetében is?
2. Kiválás során kell-e jelezni a jegyzett tőke csökkenését az "A" kft.-nél, mint részesedés kivonását, amely a rendezés oszlopban az eredménytartalékból vissza lesz pótolva? Vagyis ez esetben a 900 egység eredménytartalék helyett 30 egység jegyzett tőke és 870 egység eredménytartalék-csökkenés kerülne a különbözetek oszlopba, majd a rendezés során a jegyzett tőke nőne 30 egységgel az eredménytartalék terhére, így végül a folyamatosan tovább működő "A" kft.-ben az eredeti jegyzett tőke nem változna meg, és az eredménytartalék 870-nel csökkenne. Ez a megoldás más eredményre vezetne, mint az 1. ponti levezetés.
3. Az átalakulás során a gépjárműveket kivéve kell-e illetéket fizetni?
4. A magánszemély üzletrész-értékesítésének azon része, amelyet az átalakulás során szereztek, hogyan számítódik a beszerzési ár és a helyes árfolyamnyereség megállapítása érdekében?

Részlet a válaszából: […] A válasz előtt meg kell jegyezni, csak jól megfogalmazott kérdésre lehet pontos választ adni. A kérdés szerinti tulajdonosok által megfogalmazott termelőeszközök kivitelére és bevitelére az átalakulás szabályai nem alkalmazhatók. Úgy kezelik a kérdés szerinti eszközöket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.
1
2
3
16