Vevő kijelöléséért fizetett összeg illetéke

Kérdés:

Eladó és vevő egy ingatlanra ügyvéd által ellenjegyzett ingatlan-adásvételi előszerződést kötött. Ebben az előszerződésben a szokásos és szükséges rendelkezések mellett egy önálló pontban a következő rendelkezést is rögzítették: "Felek rögzítik, hogy vevő jogosult az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt jelölni, mely szerződésszerű teljesítésnek minősül." Ennek megfelelően a vevő az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt (egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot) jelölt meg. Eladó és a 3. személy megkötötte az adásvételi szerződést, az ügylet teljesült, a 3. személy az eladó részére az előszerződésben, majd a szerződésben azonos összegben rögzített vételárat megfizette. A pontosság kedvéért a továbbiakban az előszerződés vevője legyen korábbi vevő, a 3. személy legyen tényleges vevő. A korábbi vevő a vevőkijelölési jogát a tényleges vevő javára – különmegállapodásban rögzítetten, pénzben kifejezett ellenérték fejében – gyakorolta. Ezt az ellenértéket a korábbi vevő kiszámlázta a tényleges vevő felé, aki azt meg is fizette a korábbi vevő részére. Tehát a tényleges vevő az ingatlan megszerzése kapcsán az eladó részére megfizette az ingatlan szerződésben rögzített vételárát, és a korábbi vevő részére megfizette a különmegállapodás alapján javára gyakorolt vevőkijelölés ellenértékét. A vevőkijelölésért fizetett ellenérték része lehet-e az Itv. 102. §-ban meghatározott forgalmi értéknek, vagyis kell-e ezen ellenérték után vagyonszerzési illetéket fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...szerint – az összehasonlító értékadatok alapján határozza meg a forgalmi értéket (több, hasonló jellemzőkkel bíró, korábban adásvétel tárgyát képező ingatlan forgalmi értéke, az ingatlan tényleges jellemzőinek árazása és mindezek összevetése alapján)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 12.

Ajándékozott telek apportálása

Kérdés: Adott egy idén (2022-ben) alakult kft., mely nyaralót akar építtetni, elsősorban bérbeadás céljával. A cég 3 millió Ft-os tőkével alakult (1fő magánszemély tag és ügyvezető). Az építésnek helyet adó telek úgy fog bekerülni (ügyfél így szeretné) a nyilvántartásba, hogy a kft. tulajdonosa az édesapjától egy ajándékozási szerződéssel megkapja a telket mint magánszemély (ez elvben illetékmentes), majd a tulajdonos beapportálja a cégbe, terv szerint 22 millió Ft-os értéken. Ehhez majd lesz értékbecslés is, aminek még nem tudjuk az összegét, de ha nem lenne 22 millió, akkor sem lesz sokkal kevesebb. A kérdésem csak annyi, hogy az apportnak ugye nincs semmi extra költsége, bármilyen egyéb vonzata? Hogyan könyveljük? Szükséges bármi számla, áfa, bejelentés?
Részlet a válaszából: […] ...keletkezése időpontjában saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, vagy saját tulajdonú ingatlan adásvétele].Nem egyértelmű, hogy a kft. kapja ajándékba a telket, vagy a kft. tulajdonosa?Feltételezzük, hogy a kft. kapja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Pénzbeli vagyoni hozzájárulás helyett más

Kérdés: Egyszemélyes kft. a jegyzett tőkéjének 10%-át készpénzben alapításkor teljesítette, a házipénztárba. A fennmaradó összeggel két éven belül fogja feltölteni a jegyzett tőkét. Ha az alapító okiratba azt jegyezték be, hogy készpénzben fogja teljesíteni a fennmaradó jegyzett, de be nem fizetett tőkét, ezt kiválthatja eszközapportálással is? Személygépkocsi is apportálható? Ha igen, értékbecslés szükséges, vagy elegendő az adásvételi szerződésben megjelölt eladási ár? Utóbbi esetben az áfa nélküli vagy az áfás ár vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak szerint az egyszemélyes kft. élt a Ptk. 3:162. §-ában foglalt lehetőséggel. Ennek a technikai lebonyolítása úgy történik, hogy amikor a jegyzett, de még be nem fizetett tőke a Ptk. szerint feltöltésre kerül, akkor a még be nem fizetett pénzbeli vagyoni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 25.

Használati jog kiterjesztése

Kérdés: A társaság 1995-ben 50 évre szóló használati jogot vásárolt 2 millió Ft-ért az illetékes önkormányzat tulajdonában álló telekre. Felépítettek rá egy 120 m2-es üzleti célú, a társaság tulajdonát képező épületet, amelyet 2006 májusában aktiváltak. 2007-ben az önkormányzat beruházás indítása céljából felajánlotta, hogy az épületet lebontásra megvásárolja könyv szerinti értéken (a piaci értékre való felértékelés a könyvekben 2007-ig nem történt meg). Az ingatlant felbecsültette a társaság, és az értékbecslésben szereplő árat kérte az önkormányzattól. Az önkormányzat ezt az árat elutasította. Végül a társaság és az önkormányzat olyan megegyezésre jutott, hogy az önkormányzat a társaság tulajdonában álló épületet saját költségén lebontja, és az adott területen felépített új önkormányzati épületben kialakít egy 120 m2-es – a társaság tevékenységének folytatására alkalmas – részt, amelyre kiterjeszti az 50 éves használati jogot. Hogyan kellett volna az előzőekben leírt gazdasági eseményt elszámolni, mi lehet az alapja a kiterjesztett használati jog értékének?
Részlet a válaszából: […] ...– utólag ismeg kell tenni. Ebből az következik, hogy a társaságnak és az önkormányzatnak atényleges lebontást megelőző időponttal adásvételi szerződést kell kötni a társaságtulajdonában álló épület adásvételére, az eladási ár az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 3.

Ingatlanértékesítésből származó jövedelem

Kérdés: Ingatlanértékesítésből származó jövedelem kiszámításával kapcsolatban az Szja-tv. 62. §-ának (2) bekezdése szól a megszerzésre fordított összegről. Ezt egészíti ki a (3) bekezdés. Ha valaki építkezett (vagy magánházi, vagy társasházi építkezés), majd azt pl. 8 év múlva eladja, alkalmazható-e a (3) bekezdés szerinti 75%-os csökkentés, hivatkozva arra, hogy elvesztek a bizonylatok? Ugyanis építkezés esetén nincs illeték, öröklés, csere, kárpótlás. Maximum a telekre vagy egy valameddig kész ingatlanra van adásvételi szerződés, ami után még sok kiadás felmerült. Általánosságban kérdezem, hogy a (3) bekezdést milyen esetekben lehet használni?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 62. §-ának (2) bekezdése szerint a megszerzésre fordított összeg az átruházásról szóló szerződés (okirat, bírósági, hatósági határozat) szerinti érték, a cserébe kapott ingatlan, illetve vagyoni értékű jog esetében a csereszerződésben rögzített érték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 19.

Tőkeemelés, átalakulás, üzleti vagy cégérték

Kérdés: Két részvénytársaság A) és B) rt., valamint C) kft. között a következő gazdasági eseményekre kerül sor.A) rt. B) rt. pénzbeli hozzájárulásával megemeli a jegyzett tőkéjét 700 millió forinttal.B) rt. kedvezményezett részesedéscsere keretében elcseréli az A) rt.-ben szerzett, 700 millió forint részvényét C) kft. 100 százalék üzletrészéért, amelynek a tagoknál kimutatott könyv szerinti értéke 20 millió forint.A) rt. 700 millió forintért (készpénzben) megvásárolja B) rt.-től C) kft. üzletrészét. A C) kft. üzletrészére jutó saját tőke 200 millió forint.C) kft. beolvad A) rt.-be.Kérdés, hogy A) rt. nyilvántartásba veheti-e üzleti vagy cégértékként a fizetett ellenértéknek (700 millió forint) a C) kft. üzletrészére jutó saját tőke értékét (200 millió forint) meghaladó részét (500 millió forint)? Hogyan rendeződnek az egyesített vagyonmérleg eszközei, forrásai?
Részlet a válaszából: […] ...B) rt. által kezdeményezett A) rt. részvényeinek C) kft. üzletrészeire való cseréjénél a Ptk. 378. §-a szerint kell eljárni, azaz az adásvétel szabályait kell megfelelően alkalmazni. Szerződésben kell rögzíteni a csereértéket (az adott esetben ez nyilvánvalóan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 5.