Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] Ha alá lehet támasztani, hogy a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

13. havi bér, jutalom kivájának elhatárolása

Kérdés: A 13. havi béreket/jutalmakat/bónuszokat társaságunk eddig úgy könyvelte, hogy tartozik a bérköltség/bérjárulék és követel a passzív időbeli elhatárolás (T54-56 K48). 2023. 01. 01-től a társaság kivás lett, így nincs kapcsolódó bérjárulék, amit elhatároljunk. Viszont mi a helyzet a 13. havi bérek/jutalmak/bónuszok alapján fizetendő kivával? Azt is el kell határolni?
Részlet a válaszából: […] ...határolni. Mivel a kisvállalati adó szabályai szerint adózó vállalkozó is az Szt. szerint készít beszámolót, ugyanakkor a kisvállalati adó alapja a Katv. 20. § (2) bekezdése szerint azon személyi jellegű ráfordítás, amely a Tbj-tv. szerint járulékalapot képez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Negatív előjelű szocho könyvelése

Kérdés: Cégünknél a szakirányú oktatás és duális képzés miatt a szociális hozzájárulási adó összege folyamatosan negatív előjelű. A NAV-folyószámlára a 08-as bevallásból összevontan kerül könyvelésre az adónem: 26. sor (adókedvezmény összesen) = 14. sor – 110. sor (kötelezettség). Helyesen járunk el, ha a folyószámlával egyezően könyveljük a szochokövetelést: T 36 – K 96, vagy bontani kellene kötelezettségre (T 56 – K 473) és követelésre (T 36 – K 96)?
Részlet a válaszából: […] A számviteli elszámolást bizonylattal kell alátámasztani. Az adóhatóságtól igényelt, a költségeket (ráfordításokat) ellentételező támogatásokat egyéb bevételként az üzleti évben vagy az üzleti évhez kapcsolódóan benyújtott bevallásban szereplő igénylés összegében,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Földgázszámla és korrekciója áfájának árfolyama

Kérdés:

A földgázszolgáltató zrt. előre számláz földgázdíjat. (Nem használja az előleg kifejezést, és nem a pénzösszeg jóváírása után készíti el a számlát, hanem tervezett fogyasztásról számláz földgázdíjat.) Példán keresztül: 09. 15. számla keltezéssel 10. 01.–10. 31. elszámolási időszakra 10 000 EUR + 27% áfa. A számlán a 09. 15-i MNB-árfolyammal feltüntette az áfa forintösszegét, ami 1 095 255 Ft. Ezt a számlát 11. 15-én teljes egészében pontosan az eredeti összegekkel lesztornírozta úgy, hogy az áfa forintösszegének is az eredeti 1 095 255 Ft-ot írta a sztornószámlára. Ezt a vevő 11. 18-án kapta kézhez. 11. 30-án kiállítottak gáz-elszámolószámla megnevezéssel egy új számlát a 10. 01.–10. 31. időszak tényleges fogyasztásáról, melynek példa szerinti összege: 4000 EUR + 27% áfa. Erre a számlára a számla keltének napján érvényes MNB-árfolyam szerinti forintösszeget szerepeltette, 440 683 Ft-ot. (A tervezett fogyasztás árfolyama 405,65 Ft/EUR, a tényleges fogyasztás árfolyama 408,04 Ft/EUR a szolgáltató által kiállított számlán.) A fent leírt számlázási gyakorlat helyesnek tekinthető-e, illetve a számla befogadója melyik havi áfabevallásaiba mely összegeket állíthatja be levonható adóként? Továbbá az áfa szerinti megítélésen kívül kérjük iránymutatásukat a számlák helyes számviteli elszámolásáról is.

Részlet a válaszából: […] ...esedékessége és a számla vagy a nyugta kibocsátása az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napját megelőzi. Ha az adó alapja külföldi pénznemben kifejezett, az Áfa-tv. 80. § (1) bekezdés b) pontja a forintra történő átszámításhoz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 9.

Készleteltérések rendezése

Kérdés:

Cégünk kettős könyvvezetésben, elsődlegesen a 6–7. számlaosztályban, másodlagosan az 5. számlaosztályban könyvel. A saját termelésű készletek elszámolása mennyiségben és értékben is történik. A 2021. évi termelésű kukoricát 2022-ben értékesítettük, az elszállítása is ebben az évben történt. A tényleges átméréskor derült ki, hogy nincs meg a könyv szerinti készlet. 2021-ben nem számoltunk el kálót, valamint a szárítási, tisztítási veszteség elszámolása is téves volt. A káló elszámolása és a hozam módosítása után még normán felüli hiány elszámolása is szükséges, amelynek egy részét áthárítottuk a készletfelelősre. Ezeket a könyvelési tételeket 2022. évre könyvelnénk, mivel a jelentős hiba mértékét nem érjük el. Kérnénk a könyvelési tételek leírását: normán belüli hiány/káló elszámolása, 2021. évi hozam módosítása, normán felüli hiány elszámolása, áthárított kár könyvelése.

Részlet a válaszából: […] ...nem lehet 2022-re könyvelni, azt önellen­őrzés keretében kell a 2021. évre könyvelni, függetlenül attól, hogy a társasági adó alapja megállapításakor melyik adóévben kell (lehet) számításba venni.Számlaösszefüggések:– a már készletre vett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Jogtalanul igénybe vett állami támogatás visszafizetése

Kérdés: A társaság 2020. évben AM rendelet szerint baromfitartók részére nyújtandó állami támogatást kapott, amelyet egyéb bevételként számolt el. Az Államkincstár 2022-ben a 2021. évi mérlegkészítést és -beadást követően határozatban elrendelte a támogatás visszafizetését, mivel a társaság egy másik jogszabály alapján már 800.000 eurós támogatásban részesült, az AM rendelet szerinti támogatás már meghaladta a 800.000 eurót. A 2022-ben visszafizetett összeg csökkenti-e az egyéb bevételt, illetve szükséges-e a 2020. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizni? Mivel a társaságnál ez nem minősül jelentős összegű hibának, kell-e növelni az adóalapot, vagy alkalmazható erre a Tao-tv. 8. §-ának (8) bekezdése? Esetleg, mivel a támogatás igénybevétele és elszámolása nem volt jogszerű, a visszafizetést egyéb ráfordításként kellene könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...-elszámolást) 2020-ban követte el az egyéb bevételkénti elszámolással, hibahatásként pedig helytelenül állapította meg a társasági adó alapját is. Ezért önellenőrzés keretében a számviteli elszámolásokban is, a társaságiadó-bevallásban is a 2020. üzleti évet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Több évre szóló megbízási szerződés bérszámfejtése, könyvelése

Kérdés: Kifizető megbízási szerződést kötött 2 évre szólóan egy magánszeméllyel. A megállapodás szerint a kifizetés a szerződés lejáratakor egy összegben történik, ami 2022-ben van. A könyvelés és a bérszámfejtés 2022-ben szerzett tudomást a megbízási szerződés létezéséről. Szabályos-e a több évet érintő megbízási szerződés megkötése? A számfejtés 2022-ben, a kifizetéskor történik, kell-e az elhatárolás miatt társaságiadó-bevallást önellenőrizni vagy beszámolót javítani? Havi 60 órát meghaladó munkavégzés történt a megbízott részéről. A statisztikai létszámba bele kellett volna számítani az előző években is a megbízott személyét, vagy csak a kifizetéskor?
Részlet a válaszából: […] Nincs jogi akadálya annak, hogy több évre szóló megbízási szerződést kössön a megbízó a megbízottal, ha a teljesítés is több évre szól. Függetlenül attól, hogy a számfejtés 2022-ben, a kifizetéskor történik, az egyes éveket érintő költségeket számviteli szempontól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Kötelező-e a megosztási módszer alkalmazása? (Htv.)

Kérdés: Társaságunk a helyiadó-törvény által, az építőipari tevékenységet folytató vállalkozóknak lehetővé tett adóalap-megosztási módszertan alapján határozta meg iparűzési adóját a 2021-es üzleti évre (Htv. melléklet 2.3. pontja szerinti megosztás). Vállalkozási szintű adóalapunk meghaladta a 100 millió forintot. A vállalkozási adóalap azon 50%-a esetében, ahol a törvény szerint "az adóalap 50%-át a székhelye és az 52. § 31. pontja a)-d) alpontja szerinti telephely(ek) szerinti települések között az 1.1. vagy a 2.1. pont szerinti megosztási módszer alkalmazásával kell megosztani", kötelező-e alkalmaznunk a 100 millió forint feletti adóalap miatt a 2.1 pont szerinti komplex megosztási módszertant, vagy ebben az esetben ez csak egy módszertani választási lehetőség, és alkalmazhatjuk a személyi jellegű ráfordításarányos megosztást? Véleményünk szerint a 2.3. pont első mondatának azon része, mely szerint "...döntésétől függően, az 1.1., 1.2., 2.1. pontokban foglaltaktól eltérően" valójában lehetőséget ad arra, hogy az adóalap nagyságától függetlenül, a vállalkozás sajátosságainak leginkább megfelelően, vagy a személyi jellegű ráfordítások, vagy a komplex módszertan alapján osszuk meg az adóalap 50%-át.
Kötelező-e tehát véleményük szerint a komplex megosztás módszer a vázolt esetben, és ha nem, milyen szakmai érveléssel lehet ezt alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben említett meglátással egyetértünk. A Htv. mellékletének 2.3. pontja – speciális szabályként – lerontja a Htv. melléklete 2.1. pontjában foglalt azon rendelkezést, miszerint ha a vállalkozó előző adóévi adóalapja 100 millió forint felett volt, csak a Htv. 2.1....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 14.

Becsléssel megállapított árbevétel következményei

Kérdés: A kft.-nél az adóhatóság a 2019. évi áfaellenőrzés során olyan árbevételi számlákat talált, amelyek nem kerültek könyvelésre. Ezen túlmenően becslés alapján is áfahiányt állapított meg. Akft. 2021-ben kapta meg a jogerős határozatot. Ez esetben mi legyen a társasági adó alapja az önellenőrzés során? Elegendő csak a feltárt árbevételi számlákat figyelembe venni? A becsült árbevételtől el lehet tekinteni? A társasági adó alapjához a készletet is kivezethetjük? A hiba jelentős. A 2019. évi helyesbített egyszerűsített éves beszámolót közzé kell tenni?
Részlet a válaszából: […] ...felszámított áfát is az egyéb ráfordításokkal szemben kell fizetendő áfaként előírni (T 867 – K467).A 2019. évi társasági adó alapját egyrészt növeli a "megtalált" számlák szerint könyvelt (elfogadás hiányában nem könyvelt) árbevétel összege,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés: A kérdés a 2021. 09. 09-i 8638., illetve 8640. számú kérdéshez kapcsolódik. Társaságunk kft., 3 millió Ft törzstőkével. Az egyik tulajdonostól a társaság 2020-ban megvásárolta a tőketartalék terhére a 40%-os üzletrészét 12 millió Ft-ért, majd 2021-ben a bent maradt két tulajdonos részére a megvásárolt üzletrész, tulajdoni arányuk alapján, térítés nélkül átadásra került. A társaság kisvállalatiadó-alany. Kell-e 2021-ben a kisvállalati adó alapját növelni a saját tőke csökkenése miatt? [Katv. 20. § (4) bek. a) pont.]
Részlet a válaszából: […] A kérdésre adandó válasz előtt vizsgálni kell, hogy a társaság az üzletrész visszavásárlásakor jogszerűen járt-e el. A kérdés szerint ugyanis az üzletrészt a tőketartalék terhére vásárolta vissza, amit sem a Ptk., sem a számviteli törvény nem tesz lehetővé!A saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.
1
2
3
14