Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Vagyonkezelésbe vett eszközök státusza

Kérdés: Vállalkozásunk vagyonkezelésbe kapott állami tulajdonú eszközöket. Az Szt. 23. § (2) bekezdése szerint a vagyonkezelésbe vett állami vagy önkormányzati vagyon részét képező eszközöket eszközként, az ezen eszközök kezelésbe vételéhez kapcsolódó kötelezettséget pedig az Szt. 42. § (5) bekezdése alapján egyéb hosszú lejáratú kötelezettségként kell kimutatni. Ezek alapján az átvett eszközök állományba vételének elszámolása a következő: T 1-3. Eszközök – K 4491. Kincstári, önkormányzati vagyon részét képező eszközök kezelésbe vételéhez kapcsolódó kötelezettségek. Aktiválást követően ezen eszközökhöz kapcsolódóan elszámoltuk az értékcsökkenési leírást. A vagyonkezelési szerződés alapján vállalkozásunkat visszapótlási kötelezettség nem terheli. Az értékcsökkenés elszámolásával egyidejűleg kell-e csökkenteni a hosszú lejáratú kötelezettséget, ha igen, akkor mivel szemben? Amennyiben nem kell csökkenteni, és az eszközöket a későbbiek során vissza kell szolgáltatni a tulajdonosnak, hogyan kell majd elszámolni a kivezetést?
Részlet a válaszából: […] ...eredményét terheli;– térítés nélküli átvételnél a terv szerinti és terven felüli értékcsökkenés elszámolása ugyan csökkenti az adózás előtti eredményt, de ezt ellentételezi az azonos összegben megszüntetett halasztott bevétel (így összevontan nem csökken...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Beruházás selejtezése

Kérdés: Befejezetlen beruházásként nyilvántartott gépről kiderült, hogy nem kerül aktiválásra. A selejtezés hogyan könyvelendő? Lesz-e adóvonzata (tao, áfa)?
Részlet a válaszából: […] ...jegyzőkönyvbe kell foglalni a megállapításokat, összegeket és azt is, hogy a céget ért kárért ki (kik) a felelős(ek).A selejtezésnek adózási vonzata nincs.(Kéziratzárás: 2023. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Létrehozott gép – elmaradt aktiválás

Kérdés: Egy társaság pályázat keretében létrehozott egy gépet. A megvalósítás során az elmúlt 4 év közvetlen költségeit elszámolta a költségek között. Dönthet-e úgy utólag, hogy mégis aktiválja ezeket a költségeket, és a 4. év végén beruházásként mutatja ki azokat?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlen költségeket lehet (és kell!) számításba venni. A helyesbítést önellenőrzés keretében kell végrehajtani. A helyesbítés az adózás előtti eredmény módosításán keresztül igényli az érintett adó­évek társaságiadó-bevallásának adatait is.Külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...Mivel a telek bekerülési értéke alapján terv szerinti értékcsökkenési leírást nem lehet elszámolni, az önellenőrzés keretében az adózás előtti eredményt is 2018-tól módosítani kell a telek értéke alapján elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Kisvállalkozói kedvezmény

Kérdés:

Kkv igénybe vehetné-e a kisvállalkozói kedvezményt a 2023. adóévben, és csökkentheti-e az adózás előtti eredményét, ha a több éven át húzódó beruházást 2022. évben befejezte, a kérdéshez kapcsolódó tárgyi eszközt (gépek, berendezések) 2022. adóévben kifizette, de az üzembe helyezése, aktiválása 2023. évben történik meg?

Részlet a válaszából: […] ...elszámolt adóévi beruházások értékével lehet csökkenteni az adóalapot. Ez azt jelenti, hogy mindig abban az adóévben csökkenthető az adózás előtti eredmény, amikor a ráfordítások felmerültek, azaz amikor a beruházást elszámolták.Például, ha a beruházás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Eredeti állapot visszaállítása

Kérdés: "Y" kft. 2020-ban adásvétel útján teremgarázshelyet vásárolt "A" kft.-től. A számla egyenes adózással, az áfa felszámításával készült, a pénzügyi teljesítés megtörtént, az áfát rendezték. A földhivatal széljegyzetben bejegyezte "Y" kft.-t, a birtokba adás is megtörtént. "Y" kft. tárgyi eszközként nyilvántartásba vette, értékcsökkenést számolt el, illetve az építményadó hatálya alá bejelentkezett, kötelezettségét 2021-től teljesíti. Két év után a földhivatal elutasította a bejegyzést, az eredeti állapotot vissza kell állítani. Hogyan kell a visszaadásra kerülő ingatlant kivezetni a tárgyieszköz-nyilvántartásból, milyen könyvelési feladatok várhatóak?
Részlet a válaszából: […] ...az években kell önellenőrizni, amikor a teremgarázshely bekerülési értéke alapján terv szerinti értékcsökkenést számoltak el, az adózás előtti eredmény változása miatt.Természetesen könyvelni kell az eladó által visszautalt vételárat is: T 384 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Fejlesztési tartalék bérbeadásra épített lakásra

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A kft. a korábbi években fejlesztési tartalék címén lekötött tartalékba helyezett 30 millió forintot. Az elkészült lakást nem értékesíti, hanem bérbe adja. A bérbeadásra épített lakás – amennyiben azt aktiválja a használatbavételkor – aktiválandó értéke megvalósítható-e a lekötött tartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...alapján: T 161 – K 582;– az eszközök közötti aktiválása: T 123 – K 161.A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint az adózás előtti eredményt csökkenti az eredménytartaléknak az adóévben lekötött tartalékba átvezetett, és az adóév utolsó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Több éven át húzódó beruházás – devizás szállítók

Kérdés: Társaságunknál jelentős értékű, több éven át húzódó beruházás van folyamatban, amelynek részeként külföldi és belföldi devizás szállítóktól is történik beszerzés. A devizás tételek kedvező árfolyamon történő kiegyenlítése érdekében devizavásárlások és határidős ügyletkötések történnek. Társaságunk célja, hogy a beruházás értékét a vásárolt deviza árfolyamán lehessen elszámolni. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének c) pontja azonban előírja, hogy a tárgyi eszköz bekerülési értékeként kell aktiválni az eszközökhöz kapcsolódó devizás kötelezettség – devizaszámlán lévő eszközzel nem fedezett – üzembe helyezésig felmerült árfolyam-különbözetét. Ezzel kapcsolatban kérdezzük:
Milyen esetben beszélhetünk devizaszámlán meglévő devizakészlettel fedezett devizatartozásról? Ha jól értelmezzük, a feltétel megléte esetén nem kell/nem szabad a tárgyi eszköz beszerzési (bekerülési) értékét módosítani?
Devizakészlettel fedezettnek minősül-e a devizatartozás akkor, ha a vállalkozás a számlavezető bankjánál nyit egy elkülönített devizás számlát, és az ezen lévő pénzt saját döntése szerint csak a beruházási szállítók pénzügyi rendezésére használja fel? Ha a társaság csak egy devizaszámlával rendelkezik, megoldható-e a beruházáshoz kapcsolódó deviza elkülönítése a könyvviteli nyilvántartásban egy technikai főkönyvi számla vezetésével?
A fenti törvényi hivatkozás alapján a tárgyi eszközök bekerülési értékét növelik a devizás szállítói tartozások után keletkezett árfolyam-különbözetek is, ha azok még az üzembe helyezést megelőzően kerültek elszámolásra. Belföldi szállító devizában történő számlázása esetén a ráaktiválás során a bruttó (áfás) értékre eső árfolyammal kell a tárgyi eszköz értékét korrigálni, vagy a tárgyi eszköz nettó (áfa nélküli) értékére jutó összeggel? Vagy csak a külföldi szállítók esetében kell a tárgyi eszköz bekerülési értékét módosítani az árfolyammal?
A társaság rendelkezésére áll a beruházáshoz szükséges devizaösszeg nagy része, azonban a kivitelezési munkák áthúzódnak a következő évre. Év végén a beruházáshoz kapcsolódó devizakészlet értékelésre kerül, és az összevont árfolyam-különbözet részeként a tárgyévi eredményben jelenik meg. Az átértékelt összegre a bankanalitikában is rá kell állni, vagy a főkönyvi tételként kell kimutatni a különbözetet? Az év végi (nem realizált) beruházás aktiválandó értékét az eredetileg vásárolt devizaárfolyamon tudjuk kimutatni?
A beruházáshoz kapcsolódóan előleget is fizetünk. A devizában adott előleg forintértékének meghatározására milyen árfolyamot kell alkalmazni? Devizaszámláról történő kifizetés esetén az alkalmazott könyv szerinti átlagáras árfolyamon lehet-e az előleget nyilvántartásba venni? A mérlegfordulónapi értékeléskor keletkezett árfolyam-különbözetek a bekerülési (beszerzési) érték részeként számolhatók el, vagy a pénzügyi műveletek egyéb bevételei, illetve egyéb ráfordításai között? A beruházás bekerülési értékének meghatározása előző évben kifizetett adott előlegrész esetében milyen árfolyamon történik? Utalás átlagárfolyamnál, az utaláskor érvényes választott árfolyamon, december 31-i vagy a szállítói végszámla könyvelésekor alkalmazott árfolyamon?
A beruházási szállítók kifizetése érdekében kötött határidős devizavételi ügyleteket szerepeltetni kell-e, és ha igen, hogyan az év végi beszámolóban? Vannak SWAP-ügyletek, amelyek már a mérlegkészítés időszakában teljesülnek, illetve vannak opciós ügyletek, amelyek feltételek teljesülése esetén lépnek életbe. Fontos-e ebből a szempontból, hogy devizakészletünk év végén meg fogja haladni a kötelezettségek értékét?
Részlet a válaszából: […] ...árfolyam-különbözet megbontása a beruházás bekerülési értékét módosító, illetve az eredményt korrigáló tételre – különösen adózási szempontból – aggályos lehet.Itt kell megjegyezni, a társaság azon célja, hogy a beruházás értékét a vásárolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Fejlesztési tartalék felhasználása

Kérdés: Fejlesztési tartalékból megvalósított beruházásnál mi a helyes eljárás a társaságiadó-alap korrekciójánál? A 8 millió forintos beruházáshoz 3 millió forintot a fejlesztési tartalék terhére valósítottunk meg.
Részlet a válaszából: […] ...a fejlesztési tartalék feloldásának feltételeiről szól. A fejlesztési tartalék képzett összege a képzés időszakában csökkenti az adózás előtti eredményt. Az ilyen címen történt adófizetésikötelezettség-csökkenés azonban nem tekinthető végleges adókedvezménynek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 14.
1
2
3
7