Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...a jogszabályi előírások közötti összhang hiánya, továbbá az, hogy a gyakorlatot nem követő szabályozás milyen problémákkal jár.Az alapítványokra vonatkozó részletes törvényi elő­írásokat a Ptk. 3:378.-3:404. §-ai tartalmazzák. A válasznál – éppen ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Alapítvány cél szerinti, illetve vállalkozási tevékenységének elkülönítése

Kérdés: Az alapítványok cél szerinti, illetve vállalkozási tevékenysége elkülönítéséhez kapcsolódóan néhány kérdés. A rendszeresen végzett, továbbszámlázott szolgáltatás árbevételként könyvelt, de nem jövedelemszerzésre irányuló összege megvalósítja-e a vállalkozási tevékenységet, mivel haszon nélkül továbbszámlázott? (Parkolási költségek, telefon magáncélú használatának továbbszámlázása.) Esetleg költségmegtérüléskénti elszámolása? Változna-e a szabály, ha bérbeadásnál nem jövedelemszerzési céllal közüzemi díjakat terhelne tovább? A kamat és hozam arányosításánál a "kapcsolódó (bank) költségek" a kamat- és hozambevételekhez kapcsolódó bank és egyéb költségeket jelentik? Vagy minden más költséget is, mint a letétkezelés, opció, ügynöki jutalék stb.? A kormányrendelet többször értelmetlenül használja az "(ár) bevétele" fogalmat. Mit ért ez alatt?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység a parkolási költségek és a telefon magáncélú használatának a továbbszámlázása. Ez egyébként következik az alapítvány Ptk. szerinti fogalmából is, mivel az alapító által meghatározott tartós cél érdekében végzett tevékenység a cél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Alapítvány vállalkozói bevétele

Kérdés: Közhasznú alapítvány az induló tőkét államkötvényben, diszkontkincstárjegyben és befektetési jegyben tartja. A felsoroltak közül melyiknek a hozama számít vállalkozási bevételnek? Ha csak az éven túli befektetések számítanak vállalkozási tevékenységnek, változik-e a helyzet, ha ezeket rövid lejáratúvá teszi, és 2012-ben értékesíti is? Amennyiben az államkötvényeket névérték fölötti áron vásároltuk, helyesen jártunk-e el akkor, ha azokat az aktuális kamattal csökkentett áron vettük állományba az egyszeres könyvelésről a kettős könyvelésre történő átálláskor?
Részlet a válaszából: […] ...első felében felvetettekre a választ részben a Tao-tv., részben az Szt. adja meg. A Tao-tv. 6. számú mellékletének A) része szerint:Az alapítvány jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy ezt eredményező gazdasági tevékenységéből a Tao-tv. alkalmazásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 10.

Egyszeres könyvvitelről áttérés

Kérdés: Egyesület és alapítvány (nem közhasznú) 2011. december 31-éig egyszeres könyvvitelt vezetett. A bevallásokat is ennek megfelelően nyújtották be. Most vettem át a könyvelést, 2012. januártól áttérhetek kettős könyvvitelre, ha nem lett bejelentve az áttérés szándéka?
Részlet a válaszából: […]  A rövid válasz az, hogy áttérhet, az Szt. 163. §-ábanfoglaltak alkalmazásával. Természetesen az egyszeres könyvvitelről a kettőskönyvvitelre való áttérést az adóhatósághoz be kell jelenteni. De ez valójábannem utólag történik, mivel jellemzően eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.

Tűzoltónapok rendezvény

Kérdés: Egy tűzoltó-egyesület tűzoltónapokat rendezett. Ez azt jelenti, hogy minden évben más és más helység egyesülete rendezi meg a térség versenyét. Ez verseny, de egyben a mindennapokra való felkészültséget hivatott bemutatni. Itt az aktuális egyesület nevezési díjat szed. Az egyesület ebből finanszírozza a rendezvényt, így többek között az ételt, italt, serleget. Hogyan kell ezt elszámolni az egyszeres és hogyan a kettős könyvvitelben? Van-e a nevezési díjban kifizetett ételnek adóvonzata, kell-e számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...az Szja-tv. 1. számú melléklet 8.35. ponja szerintadómentes a helyi és/vagy kisebbségi önkormányzat, a társadalmi szervezet, azalapítvány, a közalapítvány, az egyház által a lakosság, a közösség széleskörét érintő (nem zártkörű), azonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 23.

Alapítványi támogatások elszámolása

Kérdés: Az alapítvány külön adószámmal rendelkező óvodát működtet, kiadási számlái az óvoda nevére szólnak. Bevételt az óvoda az alapítványtól kap oly módon, hogy a szülők az óvodai ellátásért úgy fizetnek, hogy az alapítványt havi összeggel támogatják, amelyet az alapítvány – mint fenntartó – továbbutal az óvodának. A szülők a befizetésről bevételi pénztárbizonylatot kapnak. Kell-e egyéb dokumentum a könyveléshez? Kötelező-e mindenkinek adóigazolást adni? A fenti eljárással nem vállalkozási célú bevétel keletkezik? Ugyanez az alapítvány természetben kap támogatást (konzerv, cipő, ruha stb.), amelyet értékesíteni szeretne. A befolyt pénzt az óvodának utalná tovább az óvoda költségei fedezetére. Ez a bevétel is minősíthető cél szerinti bevételnek? A pénztárbizonylat mellett nyugtát is ki kell állítani? A beszerzési ár könyveléséhez elegendő egy nyilatkozat az adományozótól? Az adományozónak a nyilatkozaton szereplő értékről adható-e ki igazolás?
Részlet a válaszából: […] ...támogató részére a támogatás összegérőligazolás kiadása is – adókedvezmény igénybevétele céljából – szükségtelennévált.Az alapítvány az Szt. hatálya alá tartozik,beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének a 224/2000. (XII. 19.)Korm....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

Adóellenőrzés az alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az adóellenőrzés megállapításainak könyvelésével van problémám. Idézem – kivonatosan – az adóellenőrzés vonatkozó megállapításait. "Mivel az alapítvány társaságiadó-kötelezettséget eredményező vállalkozási tevékenységet nem végez, azonban saját tőkéjének része a céltevékenysége által elért tárgyévi alaptevékenység eredménye, a revízió a jegyzőkönyvben rögzítette a megállapítások tárgyévre gyakorolt hatását, de az idevonatkozó törvények szerint társaságiadó-alapot és adót nem állapított meg. Mivel az üzemanyagköltség tekintetében nem igazolt, hogy az az alapítvány cél szerinti tevékenységének közvetlen költségeként merült fel, így azt az adózó célja érdekében felmerült költségként nem számolhatja el, tehát az adózó céltevékenysége adózás előtti eredményét ezen összeggel növelem. Nem tekintettem a számlák kifizetését természetbeni juttatásnak, csak a nem alapítvány céljait szolgáló kifizetéssel növeltem az adózás előtti eredményt. A mobil-feltöltőkártyákra kifizetett összegeket természetbeni juttatásnak minősítettem. Mivel sem a természetbeni juttatások, sem az utána a revízió által megállapított adókötelezettségek nem szolgálják a cél szerinti tevékenységet, a kettő együttes értéke növeli az alapítvány cél szerinti tevékenységének az eredményét. Ezért az adózó cél szerinti tevékenysége adózás előtti eredményét xy forinttal csökkentem (ez az szja és eho összegei), és a vz forinttal növelem (ez pedig az szja, eho és a mobilkártyák együttes összege). A hiba és a hibahatások lényegesek. Egyszeres közhasznú beszámolót készítünk, a megállapításokat a középső oszlopban szerepeltetjük, de hogyan kell a könyvelést helyesbíteni?
Részlet a válaszából: […] ...– véleményünk szerint – az adóhatóságnak utalniakellett volna (nem a konkrét könyvelési tételek megadására gondolunk).Közhasznú alapítvány az egyszeres könyvvitel szabályaiszerint készíti el beszámolóját a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet, az Szt.rá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 19.

Természetben adott adomány

Kérdés: Kiemelten közhasznú alapítvány adományokat gyűjt. Sok cég nem pénzben, hanem természetben szeretne részükre adományozni (pl. építőanyag-kereskedő faanyagot adna, asztalos a munkaerejét, nyomdaipari cég kiadványt készítene térítésmentesen). A részükre adott termék és/vagy szolgáltatás piaci értékének megfelelő összegről adható-e igazolás, amely alapján az egyéb feltételek megléte esetén az adományozó adókedvezményt vehet igénybe? Hogyan kell ezen tételeket az alapítvány könyveiben szerepeltetni, hiszen pénzmozgás nem történik? Az alapítvány jogosult-e áfa levonására, visszaigénylésére?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 51. §-a határozza meg) adható, és nem a piaci értékről. Ezeket az adatokatpedig az adományozótól lehet megszerezni. Az alapítvány is az Szt. előírásai alapján köteles anyilvántartásait vezetni, lehetősége van azonban – meghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Alapítvány költségeinek elszámolása

Kérdés: Kiemelkedően közhasznú besorolású alapítvány könyvelője vagyok. Az alapítvány időskorúak gondozása céljából jött létre, és ezt a tevékenységet folytatja, vállalkozási tevékenysége nincsen. Működtetése normatív támogatásból, térítési díjak befizetéséből, illetve adományokból történik. Naplófőkönyvben könyvelünk, amelyben az alapítvány és az idősek ellátási költsége együtt szerepel. Helyes-e ez így? Ugyanis amikor az NCA-támogatásból a bérköltség fedezetére kértünk és kaptunk támogatást, az elszámoláskor az idősek ellátását biztosító dolgozók bére nem tartozhatott ebbe a bérköltségbe, de ez igaz volt az energiaköltségre is. Helyesen tettük, hogy az alapítványnál felmerült összes költséget összevontan kezeltük?
Részlet a válaszából: […] ...alapítvány, a közhasznú alapítvány beszámolási éskönyvvezetési sajátosságairól, az Szt.-ben leírtaktól eltérő előírásokról a224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezik. A Korm. rendelet szerint akérdésben szereplő alapítvány egyszerűsített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 2.

Társadalmi szervezet, alapítvány megszűnése

Kérdés: Milyen számvitellel és adózással kapcsolatos feladatokat kell elvégezni egy nem közhasznú, vállalkozási tevékenységet nem folytató, egyszeres könyvvitelt vezető, 2003-ban megszűnő szervezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...tulajdonba kerül, és azt közérdekű célra kell fordítani. A vagyon felhasználásának módját nyilvánosságra kell hozni.Ha a szervezet alapítvány, akkor vagyonát – az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában – a bíróság hasonló célú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 27.
1
2