Nem szokásos tevékenység, IFRS-ek alkalmazása

Kérdés: Ügyfélkörünkben merült fel kérdés a 2022. 10. 10-én esedékes Pénzügyi vállalkozások különadójával (Extraprofitadó) kapcsolatban: A Magyar Közlöny 2022. évi 118. számában megjelent 257/2022. kormányrendelet módosítja a korábbi – 93. számban megjelent – Pénzügyi vállalkozások különadója alapjának meghatározását, melyben az adó alapja:
"A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti, az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, azzal, hogy nem tartozik a nettó árbevételbe a Htv. 40/D. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel."
Jól értelmezzük, hogy esetünkben (nem választottuk az IFRS-t) a Magyar Közlöny 93. számában megjelentekkel [197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet] ellentétben, nem kell az adó alapjának meghatározásánál az áruértékesítésből származó bevételt figyelembe venni, vagy ez csak azokra a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozik, amelyek az IFRS szerint vezetik a számviteli nyilvántartásaikat? Hogyan kell eljárni a nem IFRS szerint könyvelőnek a nem szokásos tevékenység keretében keletkezett szolgáltatásnyújtásból származó bevétel esetében?
Részlet a válaszából: […] ...éves beszámolóját az IFRS-ek szerint készítő vállalkozó a Htv. szabályait a nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, az anyagköltség, a közvetített szolgáltatások értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke megállapítása során a 40/C-40/I...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...év közben nem vezetik. Ez esetben a még fel nem használt vásárolt anyagok beszerzési értékét készletre kell venni, csak az maradhat anyagköltségként, ami az értékesítésre kerülő lakásokhoz, illetve a beruházásként könyvelendő lakásokhoz kapcsolódik, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Főiskola iparűzésiadó-mentessége

Kérdés: Megbízóm az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működésének támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 4. § (1) bek. d) pontja szerinti magán- (alapítványi fenntartású) felsőoktatási intézmény (főiskola), amely rendelkezik a törvényben foglalt közhasznú jogállással. A főiskola tevékenysége kettős, egyrészt felsőfokú oktatás, másrészt ingatlan-bérbeadás. (Afőiskola az általa bérelt ingatlant albérletbe adja, és ebből árbevétele keletkezik.) Az Ipa-törvény 3. § (2) bekezdése alapján adómentességet élvez a helyi adó alól a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság. Az Ipa-törvény értelmező rendelkezései nem adnak útbaigazítást arra vonatkozóan, hogy a felsőoktatási intézmény (főiskola) "nonprofit gazdasági társaságnak" tekinthető-e. E körülmény miatt a főiskola adómentes státusza nem azonosítható. Szakmai véleményüket kérjük arra vonatkozóan, hogy a közhasznú jogállással rendelkező felsőoktatási intézmény (főiskola) iparűzésiadó-mentességet élvez-e a felsőfokú oktatási tevékenysége után a főiskolai hallgatók által befizetett, a főiskola nettó árbevételének minősülő "hallgatói térítési díjak" után? Illetve adómentességet élvez-e az ingatlan-bérbeadási tevékenységből származó nettó árbevétele után?
Részlet a válaszából: […] ...nettó árbevételnek tekintendő. Az adóalap számítása során természetesen nettó árbevétel-csökkentő tételek figyelembe vehetőek, az anyagköltség, az elábé, az alvállalkozói teljesítések értéke, a közvetített szolgáltatások értéke, a kutatás-fejlesztés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Lakóingatlanok építésének elszámolásai

Kérdés: Társaságunk saját telekre ikerházas lakóingatlanokat épít, amelyeket magánszemélyek részére fog értékesíteni. A kivitelezés várhatóan 2 évig tart, amelyhez alvállalkozót is igénybe veszünk. Az építkezés során alkalmazott számviteli nyilvántartás az alábbi: A telket az áruk között tartjuk nyilván. A felhasznált anyagokat és alvállalkozókat a felmerüléskor költségként számoljuk el, a mérlegfordulónapon a saját termelésű készletek állományváltozása számlával szemben befejezetlen termelésként állományba vesszük (T 23 – K 581). Amikor a lakás elkészül, átvezetjük a késztermékek közé (T 25 – K 23). A lakások értékesítésekor a telekrész kivitelezését elábéra könyveljük (T 814 – K 26), a lakás önköltségének a kivezetését (T 581 – K 25) számoljuk el a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben. Helyes-e a fentiek szerinti könyvelési elszámolás, illetve az első és a második évben mely tételekkel csökkentheti társaságunk az iparűzési adó alapját? Az anyagköltség és az alvállalkozói költség figyelembe vehető a felmerülés évében iparűzési adót csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...a késztermék közvetlen önköltségében kimutatni. A fentiek szerinti alvállalkozói teljesítések értéke is, a felmerült és könyvelt anyagköltség is a felmerülés évében csökkenti a helyi iparűzési adó alapját, függetlenül attól, hogy a lakások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Lakásépítés eladásra

Kérdés: Lakásépítéssel foglalkozunk. Az építkezést 2017-ben kezdtük el. Eddig előszerződések révén előleget (+ foglalót) kértünk vevőinktől. 65 százalékos készültségi foktól végszerződéseink vannak. A részletfizetéseket továbbra is előlegként számlázom és könyvelem. Mivel a ház minden lakása 2019-ben lesz birtokba adható, ha addig a vevő kifizette a teljes vételárat, akkor kerül sor a végszámlára, az árbevételkénti elszámolásra. Mivel részben saját, részben alvállalkozók bevonásával építkezünk, az eddig felmerült költségeket a saját termelésű készletek között befejezetlen termelésként tartom nyilván. A telek az áruk között szerepel. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...során az árbevételt a lakások (a telek) értékesítésekor, a helyiadó-törvénynek megfelelő alvállalkozói teljesítéseket, továbbá az anyagköltséget a felmerülés időszakában kell számításba venni. Ha pl. az árbevétel 2019-ben kerül elszámolásra, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Nyomdaipari termékek helyi adója

Kérdés: Cégünk különféle, a társaság gyártói és adminisztratívfeladat-ellátásához szükséges nyomdaipari termékeket (csomagolóanyag, elszámolási nyomtatványok, boríték, számlalevél, reklámanyag stb.) vásárol, melyhez az alapanyagot a nyomda biztosítja. A termékek egyediesítettek, melyeket a nyomda cégünk igényeinek megfelelően, a cégünk által kért méretben, kivitelben készít el, például a csomagolóanyagon, nyomtatványon feltünteti cégünk logóját és egyéb termék- vagy céginformációkat. Ennek megfelelően a termékeket nem továbbértékesítési céllal szerezzük be, hanem azért, mert a saját tevékenységhez ezek a nyomtatványok szükségesek (ezek más számára értékkel nem bírnak). Tekinthetjük-e a nyomda teljesítményét anyagköltségnek a helyi iparűzési adó számítása során?
Részlet a válaszából: […] ...pontja szerint a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak – a számvitelről szóló törvény szerint – anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke tekintendő anyagköltségnek, azzal, hogy csökkenti az anyagköltséget a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 26.

Eladásra szánt lakások alvállalkozói

Kérdés: Az építőipari cég új lakások előállításához vállalkozási szerződés alapján alvállalkozói munkákat vesz igénybe 2016-2017. években. A lakások értékesítése 2017-ben lesz. 2016-ban csupán bérbeadásból származik árbevétele. Figyelembe vehető-e az ilyen típusú alvállalkozói munka a helyi iparűzésiadó-alap megállapítása során? (A kérdező idézi a Htv. alvállalkozói teljesítések értéke értelmező rendelkezését!) Ha igen, elszámolható-e az eladásra szánt lakások kivitelezéséhez 2016. évben igénybe vett alvállalkozói munkák díja a 2016. évi bérbeadásból származó árbevétellel szemben, illetve a 2017. évi lakásértékesítésből származó árbevétellel szemben csak a ténylegesen 2017. évben végzett alvállalkozói munka értéke vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...együttes – a (4)-(8) bekezdésben meghatározottak szerint számított – összegével,– az alvállalkozói teljesítések értékével,– az anyagköltséggel,– az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Alvállalkozói teljesítés az iparűzési adónál

Kérdés: A helyi iparűzésiadó-alapot csökkentő tételek közül az alvállalkozói teljesítések értékével kapcsolatos csökkentő tétellel összefüggően merült fel alkalmazási problémánk. A helyi adókról szóló törvény szerinti definíció úgy fogalmaz, hogy az "adóalany által továbbadott (számlázott)" alvállalkozói teljesítések értékével lehet az adóalapot csökkenteni. A törvény tehát múlt időben fogalmaz, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a ténylegesen már továbbadott, vagyis a megrendelő felé már kiszámlázott alvállalkozói teljesítések azok, amelyek az adóalapból levonhatók. Vagyis a befejezetlen termelésként a készletek között állományba vett alvállalkozói teljesítések nem csökkentik az adóalapot, hiszen azok éppen amiatt minősülnek befejezetlen termelésnek, mert az árbevételben még nem realizálódtak. Kérjük a véleményüket!
Részlet a válaszából: […] ...szerzi be: könyvelt adat a Htv. szerinti nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, a közvetített szolgáltatások értéke, az anyagköltség, és nyilvánvalóan az alvállalkozói teljesítések értéke is. Mikor kell a vállalkozónál könyvelni az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Helyi iparűzési adónál a K+F tevékenység anyagköltsége

Kérdés: Egy magyarországi társaság saját tevékenységi körében végez K+F tevékenységet. A társaság a K+F költségeit az immateriális javak között aktiválja. A helyi adóról szóló 1990. évi C. tv. 39. §-ának (1) bekezdése értelmében az adóalap-csökkentő tételként tudja elszámolni többek között az anyagköltséget, illetve az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségét. A helyi adóról szóló törvény fogalmi meghatározásánál az 52. § 37. pontja az Szt. 78. §-ának (2) bekezdésére utal, ami alapján az üzleti évben felhasznált vásárolt anyagok bekerülési értékével lehet az iparűzési adó alapját csökkenteni. Az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költségének fogalmát a Htv. 52. § 25. pontja a Tao-tv. 4. §-ának 32. pontjára hivatkozva határozza meg, mely közvetlen költségbe az anyagköltség is beletartozik. A fentiek alapján a K+F-hez felhasznált anyagköltség kétszer csökkenti a helyi iparűzési adó alapját, egyszer mint anyagköltség, másodszor mint a K+F közvetlen költségének része?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése értelmében a helyi iparűzésiadó-alap számítása során a nettó árbevétel – többek között – csökkenthető az anyagköltség és az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés (K+F) közvetlen költségével. Előbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 19.

Közvetített szolgáltatás vagy alvállalkozói teljesítés?

Kérdés: Az adózó megbízási szerződés, megbízási keretszerződés alapján, mint megbízott a megbízó szerződéses kapcsolatai révén különböző eszköz­finanszírozást végző pénzügyi vállalkozások részére tartozás- és eszközbehajtást végez. Az adózó e tevékenység ellátásáért díjazásban részesül. Ezenfelül a megbízó megtéríti a felmerült egyéb költségeket (üzemanyag, autópályadíj, javítás költségei, alkatrészek költségei) is. Az adózó az elvállalt feladat ellátása érdekében megállapodást kötött más vállalkozásokkal, meghatározva a díjazás mértékét, illetve a felmerült egyéb költségek megtérítését is vállalta. Az "alvállalkozók" által kiállított számlák SZJ-számmal ellátottak, követelésbehajtásról, vagyonvédelmi szolgáltatásról, hitelképesség vizsgálatáról, máshova nem sorolható egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás stb. elvégzéséről szólnak, külön tartalmazzák az üzemanyagkölt­séget, a szállítás díját stb. A bevételi számlák egyéb kiegészítő tevékenység ellátására, illetve díjbeszedésre vonatkoznak, de nem szerepel azokon, hogy közvetített szolgáltatást tartalmaznak. A leírtak szerinti költségek az iparűzési adónál elfogadhatók-e közvetített szolgáltatásként, esetleg alvállalkozói teljesítésként?
Részlet a válaszából: […] A hosszabban idézett kérdésre a rövid válasz az, hogy nem fogadható el.A Htv. 52. §-ának 32. pontja tartalmazza az alvállalkozói teljesítések értékének értelmező rendelkezését. Ebből egyértelműen következik, akkor lehet alvállalkozói teljesítésről szó, ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 25.
1
2