Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a megrendelővel folytatott (akár bírósági, akár bíróságon kívüli) tárgyalás eredményessége láttán indokolt lehet a befejezetlen termelés közvetlen önköltségét értékvesztés elszámolásával csökkenteni.(Kéziratzárás: 2023. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...útján is hasznosítja. Az értékesítésre kerülő lakásokkal kapcsolatos költségeket folyamatosan (legalább havonta) készletre kell venni (befejezetlen termelésként, majd kulcsrakészen késztermékként). A bérbeadás útján hasznosításra kerülő lakásokat épületként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Fejlesztési tartalék bérbeadásra épített lakásra

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A kft. a korábbi években fejlesztési tartalék címén lekötött tartalékba helyezett 30 millió forintot. Az elkészült lakást nem értékesíti, hanem bérbe adja. A bérbeadásra épített lakás – amennyiben azt aktiválja a használatbavételkor – aktiválandó értéke megvalósítható-e a lekötött tartalékból?
Részlet a válaszából: […] ...kerülő lakásoképítésének közvetlen költségeit folyamatosan és elkülönítetten könyvelni kell, és legalább negyedévenként befejezetlen termelésként külön-külön alszámlán ki kell mutatni: T 231 – K 581.A bérbeadás útján hasznosításra kerülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Adásvételi szerződés esetében részteljesítés

Kérdés: Egy építőipari fő tevékenységgel rendelkező kft. lakóingatlanok építéséhez telket vásárolt a saját nevében. Egy telken kettő lakás épül saját generálkivitelezésben. Adásvételi szerződést kötött az egyik lakásra egy magánszeméllyel, aki vételárelőleget fizetett a társaságnak. Az előleg összegéről a cég számlát állított ki 5%-os áfa alkalmazásával. Az adásvételi szerződés tartalmazza, hogy egy-egy munkafázis befejezésével részszámlát állít ki a társaság a vevő részére. Banki kölcsönt vett fel a vevő, és a bank kikötése, hogy akkor fizet a vevőnek, ha a számla értéke 5%-os áfatartalommal bír (mint tudjuk, a telek értékesítése 27%-os áfakulccsal adózik!). A telek és az építési anyagok beruházásként szerepelnek a könyvelésben, a vevő felé kiszámlázott összegek pedig az értékesítés bevételeként. Mikor lehet a beruházást aktiválni, majd kivezetni az eszközök közül? Vagy eleve rossz a könyvelés, mert árukészletet kellett volna könyvelni? Erre a számomra bonyolult kérdésre szeretnék választ kapni.
Részlet a válaszából: […] ...(ideértve az alvállalkozói teljesítményeket is) elsődlegesen az 5. számlaosztályban kell elkülönítetten könyvelni, és mindaddig befejezetlen termelésként kimutatni, amíg a lakás az adásvételi szerződés szerint értékesítésre nem kerül (részszámlázás ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Számlázás csak a tényleges teljesítést követően

Kérdés: Társaságunk fő tevékenysége szerint mezőgazdasági gépek és alkatrészek gyártásával foglalkozik. Kisebb részben saját fejlesztésű, saját gyártású talajművelő gépek szerepelnek a profilban, nagyobb részben viszont közösségi megrendelőink gyártmányrajzai alapján bérmunka jellegű gyártást végzünk (anyagvásárlással, saját munkaerő, illetve rendelkezésre álló géppark segítségével) mezőgazdasági gépek, gépalkatrészek tekintetében. Ez utóbbi típusú gyártást mindig megrendelés alapján végezzük, a számlázás csak a tényleges teljesítést követően, a gyártmányok kiszállításakor történik meg. Éveken átívelő megrendelések jellemzően nincsenek, csak abban az esetben, ha a gyártmány darabszámára tekintettel a gyártási folyamat elhúzódik, de az is inkább az év vége, a következő év eleje időszakának érintettsége miatt, a gyártási folyamat jellemzően 6-16 hét időtartamot ölel fel. A 2019. évi LXXIII. törvény módosító rendelkezései alapján a számviteli törvény is változott, bevezetve a "szerződés elszámolási egysége" fogalmat. A módosítás nem új, hiszen annak alkalmazására már a 2019-es évre vonatkozóan is lehetőség nyílt a vállalkozások számára, azonban meglátásunk, illetve tavalyi/idei szakmai értelmezések alapján nem tekintettük magunkat érintettnek a témában. Döntésünket arra alapoztuk, hogy
-a jogszabály indokolásában külön szerepelt, hogy az építési-szerelési, illetve a technológiai szerelési munkák bekerülési értékére vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezik, tehát jellemzően építőipart érintő módosításról van szó;
-az irányadó szakmai magyarázatok példaként minden esetben építőipari témájú eseteket hoztak fel, mint több évet érintő, jelenleg többféle módon értelmezett elszámolású ügyleteket;
-a projektek elszámolása a jogszabály módosításáig is megtörtént, bár a gyakorlati alkalmazásban többféle megoldás is szerepel;
-az összemérés elvét hangsúlyozandó az árbevétel változatlansága mellett a projekt várható nyereségét tükröző költségelhatárolást vagy céltartalékképzést választottak, vagy
-az árbevétel tényleges teljesítménynek megfelelő – jelen törvénymódosítás tartalmához közel álló – elhatárolását részesítették előnyben.
Mivel cégünk eddig sem alkalmazta a projektelszámolás módszereit, hiszen a klasszikus termelési folyamatot alátámasztó önköltségszámítás szerinti módszertan szerint jártunk el, értelmezésünk szerint a 2020. évben megkötött szerződések kapcsán most már kötelező jellegű új elszámolási módszertan továbbra sem érint minket. Kérem állásfoglalásukat!
Részlet a válaszából: […] ...számlázzanak, az év végén pedig – önköltségszámítási szabályzatuknak megfelelő közvetlen önköltségen – mutassák ki befejezetlen termelésként, félkész termékként, illetve késztermékként a még számlázásra nem került termékeiket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 4.

Alvállalkozói teljesítés – projektelszámolás

Kérdés: A 2020. január 1-jétől életbe lépő projektelszámolásokkal kapcsolatban két kérdésem van.
1. Egy építőipari vállalkozás generálkivitelezési és építési-szerelési munkáihoz alvállalkozókat vesz igénybe. Ezekkel az alvállalkozókkal sok esetben nem éven belül számol el a munka összetettsége miatt, hanem sokszor éven túl. A szerződésben nem állapodnak meg részszámlázásban, ezért teljesítésigazolás és számla a munka elvégzésével készül el. Helyesen járunk-e el, ha az összemérés elvére és a jogszabályváltozás céljára tekintettel a projekt teljesítési fokának arányában számoljuk el az adott évre vonatkozó, nem számlázott, teljesítésigazolással nem rendelkező alvállalkozói teljesítéseket az igénybe vett szolgáltatások között?
2. A számviteli törvény biztosít-e lehetőséget arra, hogy egy vállalkozás számviteli politikájában az egyedi termék teljesítési fokának vagy/és a szériatermék készültségi fokának meghatározására többfajta módszert dolgozzon ki?
Részlet a válaszából: […] ...is. A teljesítési fok az elvégzett teljesítményhez (valójában a költségekhez) igazítja a számlázott árbevételt, ezzel kizárja a befejezetlen termelés kimutatásának a lehetőségét, jellemzően év végén.A készültségi fok a befejezetlen termelés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Igazolás nélküli pótmunka a beszámolóban

Kérdés: Az építőipari tevékenységgel foglalkozó cég egy csarnoképítésben alvállalkozóként vett részt. A vállalkozás leszámlázta a kialkudott ár szerinti tételeket. A pótmunka igazoltan pluszként jelent meg, amelyet a megrendelő elfogadott, viszont a fővállalkozóval szemben az igazolás a mai napig nem történt meg. Az ügy jogi útra terelődött. Ilyen esetben mi vonatkozik a pótmunkára, amelyet nem lehet számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...az elvégzett munka közvetlen önköltségét (függetlenül attól, hogy egyelőre nem számlázható!), és mint az építőipari tevékenység befejezetlen termelését készletre kell venni (T 231 – K 581). Ha a pótmunkát a fővállalkozó (illetve a fővállalkozó helyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Ténylegesen elvégzett és számlázott teljesítmény eltérése

Kérdés: Egyes építőipari szolgáltatások tekintetében a vonatkozó kivitelezési szerződésben rész- (szakasz-) elszámolásban állapodtak meg a megrendelővel, rész- (szakasz-) számla egyidejű benyújtása mellett. Az így kialakításra kerülő rész- (szakasz-) számlák szerinti összegek azonban nem a ténylegesen elvégzett teljesítményhez igazodnak, hanem a különmegállapodás tárgyát képező fizetési feltételekhez (a fizetés ütemezéséhez). Ennek viszont egyenes következménye, hogy a ténylegesen elvégzett és a rész- (szakasz-) számlákban érvényesített összegek (árbevételek) nincsenek összhangban, az összhangot a számviteli elszámolás során, az összemérés elvére hivatkozással, az árbevételként elszámolt összeg passzív időbeli elhatárolásával igyekeznek megteremteni. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...feltüntetett összeget kapott és adott előlegként kimutatni. Ez esetben az építési-szerelési munkák közvetlenül felmerült költségeit befejezetlen termelésként készletre kell venni.Természetesen, a rendszeresen adott-kapott előleghez időszakonként (például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 21.

El nem ismert teljesítés

Kérdés: A kivitelező társaság a megrendelő részére építőipari szolgáltatást végzett. A részhatáridők csúszása miatt a szerződés számlázási és fizetési feltételei rendkívül kedvezőtlenné váltak. Megegyezés hiányában a kivitelező levonult az építkezésről, az addig elvégzett munkáiról az elszámolást a megrendelőnek átadta, de számlát – a teljesítés igazolásának hiányában – benyújtani nem tud. Ez esetben a kivitelező cég milyen dokumentum alapján állíthatja ki az elvégzett munkáról a számlát? Ha nem lehet számlát kiállítani, akkor mi legyen a már elszámolt alvállalkozói és anyagszámlákkal, a bérköltséggel és annak közterheivel? Jogos volt-e azok elszámolása? És az áfa levonása?
Részlet a válaszából: […] ...– feltételezve, hogy azok a ténylegesen elvégzett munkák költségei – az építési-szerelési munka közvetlen önköltségét – mint befejezetlen termelést – a saját termelésű készletek között a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben (T 231 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Befejezetlen építési tevékenység

Kérdés: Cégünk 2016-tól tevékenységi körét az építőipari kivitelezési tevékenységgel bővítette. Nagy a valószínűsége annak, hogy a 2017. üzleti év mérlegfordulónapján már lesznek olyan elkezdett munkák, amelyek szerződés szerint még nem teljesültek, így azokat számlázni nem lehet. Hogyan kell dokumentálni már megkezdett, de még be nem fejezett kivitelezési munkákat? Kell-e, illetve kinek kell azok teljesítését igazolni? Ezen munkák ellenértéke számlázás nélkül árbevételként kimutatható?
Részlet a válaszából: […] ...építési-szerelési tevékenységet folytató cégnek az elvégzett, de számlázásra nem kerül ő munkák közvetlen költségeit – mint befejezetlen termelést – a saját termelés ű készletek között kell kimutatnia. Az üzleti év számviteli törvény szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 17.
1
2
3