Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a kérdés végén megfogalmazott megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Bérelt lakás átalakítási költségeinek megtérítése

Kérdés: A kft. bérleti szerződést köt egy magánszeméllyel. A bérleti szerződés lakás bérletéről szól, amely lakást a bérbeadó saját költségén a bérbevevő igényei szerint átalakítja, de a bérbeadó költségeit a kft. megtéríti. A kft. az átalakítás idejére bérleti díjat nem fizet, csak az átalakítás befejezése után. Az átalakítás költségeinek bérbeadó részére való megtérítését hogyan lehet értelmezni? Beszámítás a bérleti díjba? Esetleg bérelt ingatlanon történt beruházás?
Részlet a válaszából: […] ...az épület fő szerkezeti elemeit kicserélik, az már felújításnak tekintendő. A nyílászárók cseréje, festés, mázolás, burkolatcsere, berendezési tárgyak cseréje egyértelműen karbantartás.Ha az átalakítás során az elvégzett munka megfelel a számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Tulajdonjog-fenntartással eladott faház aktiválása

Kérdés: Társaságunk egy mobil faházat szeretne vásárolni, amelyet rendezvényeken fogunk használni. Az eladó tulajdonjog-fenntartással szeretné eladni részünkre az ingóságot, mivel a vételárat 2024. 12. 31-ig fogjuk teljes összegben kifizetni. A faház átadása, birtokbavétele 2022-ben fog megtörténni, amely után rendeltetésszerűen használatba is vesszük azt. Melyik időponttal lehet aktiválni az eszközt: a birtokbavétel időpontjában, vagy pedig a vételár teljes kifizetésekor, a tulajdonjog végleges átszállásakor, 2024-ben?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt tisztázni kell, hogy a faház ingatlan-e vagy ingóság, azaz épület vagy berendezési tárgy? A faházat rendezvényeken fogják használni. A rendezvényt azonban lehet állandó telephelyen többször is rendezni, de lehet több városban is, ahova oda kell szállítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 24.

Ingatlan vagy műszaki berendezés

Kérdés: Társaságunk ingatlanberuházás keretében dokkolókapuhoz rámpakiegyenlítőt vásárolt. A kapu az építési kivitelezési szerződés keretében kerül kialakításra, beépítésre, míg a rámpakiegyenlítőt az azt szállító vállalkozó építi be. A rámpakiegyenlítő a beszereléskor a padlóba, szögvas keretre lesz rögzítve. A rámpakiegyenlítőt az ingatlan részeként vagy önálló műszaki berendezésként kell nyilvántartani?
Részlet a válaszából: […] ...leírtakból arra következtetünk, hogy a padlóba beszerelt rámpakiegyenlítő mozgatható lesz (le, fel, sőt előre, hátra), és akkor, mint berendezési tárgyat, az épülettől független eszközként kell állományba venni.Ez utóbbi esetben a rámpakiegyenlítő funkciója nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Irodakialakítás extra munkái

Kérdés: Társaságunk hosszú távú irodabérleti szerződést kötött (5 év, optimálisan hosszabbítható) egy irodaházzal. Az irodáink kialakításával kapcsolatos extra munkálatok költségét a bérbeadó továbbszámlázná felénk közvetített szolgáltatásként. Ezen extra munkálatok során beépített gépek, berendezések, felszerelések stb. tulajdonjoga nem szállna át a bérbevevőre, marad a bérbeadó tulajdonában. Az átszámlázott összeget a bérlő társaság kimutathatja-e a könyveiben bérelt ingatlanon végzett beruházásként, és a számviteli politikában rögzített 6%-os leírási kulcs alkalmazható-e erre a tételre, függetlenül attól, hogy a bérleti szerződés időtartama csak 5 év? Amennyiben a bérelt ingatlanon végzett beruházásként nem értelmezhető a fenti tranzakció a bérlőnél, akkor milyen egyéb módon számolhatja el azt a társaság?
Részlet a válaszából: […] ...válaszhoz számtalan kérdésre hiányzik a válasz!Válasz kellene például arra, hogy mik voltak az extra munkálatok? A beépített gépek, berendezések és felszerelések a bérlemény rendeltetésszerű használatához szükségesek-e, vagy más funkciójuk van (például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Épületrészek nyilvántartásba vétele

Kérdés: Építőipari munkák számlázásakor gyakran előfordul, hogy a beruházás megvalósítása után a fővállalkozó számlájában összevontan szerepel a teljes kivitelezés értéke. A szerződésből, a teljesítésigazolásból vagy a számla mellékletéből azonban megállapítható a beruházás részegységeinek arányos megvalósítási költsége. Mindezek alapján miként kell az építési telken létrehozott épületet a tárgyi eszközök között nyilvántartásba venni, amelyben eltérő rendeltetésű részlegek üzemelnek?
Részlet a válaszából: […] ...külön bejárattal ellátott része. (Itt kell megjegyezni, hogy az épületbe beépített technológiai gépek, az épületgépészeti berendezések, az ezeket kiszolgáló vezetékek nem minősíthetők számvitelileg épületrésznek.)Az épületen belüli egységek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Telephely a helyi iparűzési adónál

Kérdés: Az alábbi, helyi iparűzési adó telephely-meghatározását érintő kérdésben kérjük állásfoglalásukat. A helyi iparűzési adóról szóló törvény értelmében telephely: az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye (ingatlana) – függetlenül a használat jogcímétől –, ahol részben vagy egészében iparűzési tevékenységet folytat. Ezen jogszabályhely kifejezetten felsorol néhány olyan létesítményt, amelyek mindegyike telephelyet keletkeztet. Ezek a következők: gyár, üzem, műhely, raktár, bánya, kőolaj- vagy földgázkút, vízkút, szélerőmű, napelemerőmű, iroda, fiók, képviselet, termőföld, hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlan, ellenszolgáltatás fejében igénybe vehető közút, vasúti pálya. A fentiekben felsorolt létesítményeken kívüli ingatlanok – a telephely iparűzésiadó-törvényben rögzített fogalmából és az ott felsorolt létesítmények jellegéből következően – véleményünk szerint kizárólag akkor tekinthetők telephelynek, ha az alábbi feltételeket együttesen teljesítik:
-az adóalany tulajdonában, használatában vannak, az adózó jogosult rendelkezni azokkal;
-ingatlan jellegűek (épület, építmény, telek);
-az adózó ott vállalkozási tevékenységet végez; és
-ott a vállalkozó munkavállalója, alkalmazottja – munkarend szerinti jelleggel – munkát végez, vagy onnan kiindulva kell, hogy munkát végezzen.
Társaságunk tevékenységéhez szükség van úgynevezett vevőantennákra, amelyeket – többek között – egy-egy távközlési vállalattól bérelt toronyra telepítünk. A vevőantennák a tevékenységünk ellátásához szükséges jeleket közvetítenek központi szerverünkbe. Üzemeltetésük, felügyeletük nem igényel sem állandó, sem ideiglenes személyes jelenlétet, ennek megfelelően a vevőantennáknál személyes munkavégzés társaságunk munkavállalói által nem történik. Kizárólag időszakos (negyedéves, féléves, pár órát igénybe vevő) karbantartási munkák fordulnak elő a vevőantennákkal kapcsolatban, melyet munkavállalóink végeznek. A fentiek alapján – véleményünk szerint – ezen vevőantennák nem sorolhatók be a törvényben tételesen felsorolt létesítménytípusok egyikébe sem, ezért azt kell vizsgálni, hogy teljesítik-e a fent említett feltételek mindegyikét. A fentiekből következően – bár a vevőantennák a társaságunk használatában vannak, és közvetve segítik a tevékenységünket – azáltal, hogy ott nem valósul meg személyes munkavégzés, munkavállalóink ezen a helyen nem végeznek sem rendszeresen, sem ideiglenes jelleggel munkarend szerinti munkát, véleményünk szerint az antennák nem keletkeztetnek telephelyet az iparűzési adó szempontjából. Kérjük szíves megerősítésüket, miszerint helyes az álláspontunk a telephely megítélését illetően!
Részlet a válaszából: […] ...telephelyet a vevőantenna hasznosítója számára, tekintve, hogy nem jön létre ingatlan, ami üzleti létesítmény lehetne, továbbá a berendezés (antenna) üzemeltetéséhez nincs szükség a vállalkozó vagy munkavállalója állandó személyes jelenlétére (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Képzőművészeti alkotások értelmezése

Kérdés: A számviteli törvény alapján a képzőművészeti alkotások után nem lehet értékcsökkenést elszámolni. A számviteli törvény nem határozza meg a képzőművészeti alkotás fogalmát. Az Áfa-tv. művészeti alkotást használ, a szerzői jogi törvény pedig eredeti műalkotást. A számviteli törvény szerint mi tartozik a képzőművészeti alkotás fogalmába, mi után nem lehet elszámolni értékcsökkenést? Például, ha a vállalkozás vásárol egy már nem élő festő által festett festményt, arra nincs értékcsökkenés, de ha egy élő alkotótól vásárolunk festményt, akkor arra kell értékcsökkenést elszámolni? Amennyiben a vállalkozás egy herendi vagy zsolnai vázát vásárol, az műalkotásnak minősül? Antik dísztárgy esetén mi alapján kell eldönteni, hogy képzőművészeti alkotás-e vagy sem? Kérjük, sorolják fel azokat a szempontokat, ami alapján egy alkotás képzőművészeti alkotásnak minősül!
Részlet a válaszából: […] ...az ingatlannak.Nem minősíthető önálló képzőművészeti alkotásnak a tevékenységet szolgáló, műalkotás jellegű használati eszköz, berendezési vagy felszerelési tárgy (bútor, függöny, szőnyeg, étkészlet stb.).Az Szt. 52. §-a alapján az esetben nem indokolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 13.

Ingatlanok fogalma

Kérdés: Több esetben előfordult, hogy a kérdésekhez-válaszokhoz kapcsolódóan az ingatlant másként értelmezte a kérdező és másként a választ adó. Sokszor nincs azonos véleményen a könyvelő és az ellenőrzést végző sem. Ebből számos probléma adódik, jellemzően a számlázás, a könyvviteli elszámolás, a terv szerinti értékcsökkenés meghatározása, tehát a gyakorlati alkalmazás során. Afélreértések elkerülése, a végrehajtások során az ellentmondások feloldása, de legalább azok csökkentése terén jelentős segítség lehet, lehetne az, ha az ingatlanokhoz kapcsolódó fogalmakat viszonylag részletesen bemutatnák.
Részlet a válaszából: […] ...egyetlen – önálló épületnek tekintendők, annak ellenére, hogy külön-külön hozzáférhetők (saját bejáratuk van), saját közüzemi berendezésekkel (víz, gáz stb.) rendelkeznek, valamint egymástól elkülönítetten használhatók.Az önálló épület fogalmába tartoznak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 11.

Ingatlan vagy műszaki berendezés?

Kérdés: A kft. egy társasházban ún. gépi beállót vásárolt. A gépi beálló négy gépkocsi beállására, tárolására alkalmas, ahol 2 db felső és 2 db alsó beálló van. Mellékeltem egy beálló fényképét. A tárolási szintek egy kulcs segítségével mozgathatók. A gépi beálló megvásárlása során a NAV ingatlanként kezelte a gépi beállót, és ennek megfelelően a teljes összegre illetéket szabott ki. (Mind a négy beállóra.) A számvitelben a gépi beálló ingatlan vagy műszaki berendezés, vagy annak értékét meg kell bontani két részre? Helyesen járt el a NAV, amikor a beálló értékét ingatlanként vette számításba?
Részlet a válaszából: […] ...helyről a másikra, bár a személygépkocsik tárolására szolgál? Ez utóbbi esetben konténernek minősül a gépi beálló, amelyet az egyéb berendezések, felszerelések között kell kimutatni.Ha a gépi beálló a fentiek figyelembevételével konténernek tekinthető, akkor a NAV...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.
1
2
3
10