Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)-(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 69. §-a (1) bekezdésének előírása alapján a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és számviteli törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Magyarországi fióktelep beszámolókészítési és letétbe helyezési kötelezettsége

Kérdés: Értelmezésünk szerint az 1997. évi CXXXII. törvény 12. §-ának (2) bekezdése alapján, illetve az Szt. 154. §-a, 154/A. §-ának (1) bekezdése, valamint az 55/2009. számviteli kérdésre adott válasz alapján azon külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe mentesül a saját éves beszámolója letétbe helyezési, közzétételi, valamint könyvvizsgálati kötelezettsége alól, amelynek a székhelye az EU valamely tagállamában található, vagy amely fióktelep megfelel az Szt. 154/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Az Szt. 154/A. §-a (3) bekezdésének előírása alapján ebben az esetben a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepet a külföldi székhelyű vállalkozás által a székhely szerinti állam jogszabályai alapján összeállított éves beszámoló, illetve összevont (konszolidált) éves beszámoló tekintetében terheli közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség. Kérjük megerősítésüket abban, ha a fentiek szerint a magyarországi fiókteleppel rendelkező külföldi vállalkozás nem az EU valamely tagállamában található, vagy amely fióktelep nem felel meg az Szt. 154/A. §-a (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, akkor a fióktelepnek a saját beszámoló könyvvizsgálati, közzétételi kötelezettségén felül a külföldi anyavállalat éves beszámolója vagy összevont (konszolidált) éves beszámolója tekintetében terheli-e egyaránt közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség, illetve ezen esetleges kötelezettségnek hogyan és milyen módon tud eleget tenni a magyarországi fióktelep. A fentiekhez kiegészítésként kérjük megerősíteni, hogy a Brexit miatt az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének 2021. 01. 01-ét követően pontosan mely beszámolók tekintetében áll fenn könyvvizsgálati, közzétételi kötelezettsége, kiemelten a naptári évtől eltérő üzleti évvel rendelkező fióktelepek esetében, amelyek üzleti éve 2021. 01. 01. napját megelőzően kezdődött. Afentiektől függetlenül kérjük megerősíteni, hogy a magyarországi fióktelep tekintetében a beszámolókészítési kötelezettség teljesítése során, a magyarországi fióktelep felettes szervének, tulajdonosának szükséges ún. "tulajdonosi/tagi határozatban" a magyarországi fióktelep beszámolóját elfogadnia, attól függetlenül is, hogy a magyarországi fióktelep esetleg mentesülhet a fióktelep beszámolójának közzététele alól.
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése egy kivételes szabály a főszabály alól.A külföldi székhelyű vállalkozás (és nem anyavállalat) magyarországi fiókjának beszámolóját az Szt. 153. §-ának (5) bekezdése szerint kell letétbe helyeznie, az Szt. 154. §-ának (1) és (7) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Fióktelep könyvvizsgálata a Brexit után

Kérdés: Egy angol vállalat magyarországi fióktelepe mentesülhet még a 2020-as év könyvvizsgálata alól a Brexit miatt? Sajnos, ezt a kormány nem tisztázta.
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 154/A. §-a alapján azon külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei mentesülnek a fióktelep éves beszámolójának, egyszerűsített éves beszámolójának letétbehelyezési, közzétételi és könyvvizsgálati kötelezettsége alól, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.

Konszolidált beszámoló alapítványnál

Kérdés: Az Szt. 9. §-ának (3) bekezdése alapján az anyavállalat éves beszámoló készítésére kötelezett. Belföldi székhelyű alapítvány több belföldi székhelyű vállalkozási tevékenységet végző gazdasági társaságot alapított. E társaságok alapításához rendelkezésre bocsátott pénzeszközöket az alapítvány a számviteli nyilvántartásaiban a befektetett pénzügyi eszközök között (részesedések) mutatja ki.
1. Az alapítvány az általa alapított gazdasági társaságok tekintetében az Szt. 3. §-a (2) bekezdésének 1. pontja szerint anyavállalatnak minősül? [Az Szt. 3. §-a (1) bekezdésének 2. pontja és (2) bekezdésének 1. pontja alapján az anyavállalat olyan vállalkozó, amely a saját nevében és kockázatára nyereség és vagyonszerzés céljából, üzletszerűen, ellenérték fejében termelő- és szolgáltatótevékenységet végez.]
2. Amennyiben az alapítvány az általa tulajdonolt gazdasági társaságoktól osztalékjövedelmet kap, az osztalékbevétel vállalkozási tevékenységéből származó bevételnek minősül-e, figyelemmel arra, hogy az osztalékbevétel nem termelő- és nem szolgáltatótevékenységből származik?
3. Az első kérdés relációjában, ha az alapítvány anyavállalatnak minősül, abban az esetben éves beszámoló készítésére kötelezett?
Részlet a válaszából: […] ...alapítvány az Szt. 3. §-a (1) bekezdésének 4. pontja szerint egyéb szervezetnek minősül. Az egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól a 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet rendelkezik. Ezen rendelet az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 25.

Konszolidálásnál a külföldi leányvállalat könyvvizsgálata

Kérdés: Anyavállalat a számviteli törvény alapján konszolidálásra kötelezett. Konszolidálásba bevont leányvállalatai közül több nem magyarországi vállalat. A számviteli törvény 155. § (2)-(5) pontjai alapján kötelező a könyvvizsgálat a konszolidálásba bevont vállalkozások számára. A külföldi leányvállalat a külföldi ország jogszabályai alapján nem köteles könyvvizsgálatra, és önként sem választotta azt. Hogyan járjon el ilyenkor az anyavállalat? Kötelezze-e külföldi leányvállalatát a konszolidáció miatti könyvvizsgálatra?
Részlet a válaszából: […] ...törvény 118. §-a (3) bekezdésének az előírása is, amely azt tartalmazza, hogy minden leányvállalatnak – többek között – a beszámolójához kapcsolódó könyvvizsgálói jelentést át kell adnia az anyavállalatnak, ha az éves beszámoló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Magyarországi fióktelep rendelkezésére bocsátott vagyon

Kérdés: A külföldi székhelyű befektetési tevékenységet folytató társaság fióktelepet hoz létre Magyarországon azért, hogy a back office tevékenységet a fióktelep lássa el. Ilyen esetben a működési kiadásokra (bérek, felmerült költségek) rendelkezésre bocsátott összeget hogyan kell elszámolni a fióktelep könyveiben? Milyen esetben minősül ez az összeg dotációs tőkének?
Részlet a válaszából: […] ...is jellemzően az 5. számlaosztályban (a ráfordításokat a 8. számlaosztályban) kell könyvelni. Az így könyvelt adatokat kell a fióktelep beszámolójába beállítani.A fióktelep működése során felmerült költségek, ráfordítások fedezetét jellemzően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Végelszámolásnál garanciális visszatartás

Kérdés: Az "A" kft. 50%-a magánszemély, 50%-a "B" kft. tulajdonában van. Az "A" kft. saját tőkéje kevesebb, mint a jegyzett tőkéje. A társaság az "A" kft. végelszámolása mellett döntött. Az "A" kft.-nél jelentős összegű le nem járt garanciális visszatartás (követelés) van. Végelszámolásnál a garanciális visszatartással kiegyenlíthető-e a "B" kft. befektetési összeg követelése? Kell-e hozzá a kötelezett jóváhagyása? A leírtak alkalmazhatók-e magánszemélynél is? Ha hozzájut a követeléshez, utána eleget tenne adófizetési kötelezettségének? A végelszámolást szeretnénk mielőbb befejezni.
Részlet a válaszából: […] ...a követelések értékesítése miatti követelés összegét, a források közé a végelszámolás befejezésekor a végelszámolást lezáró beszámoló mérlegében kimutatott – pozitív előjelű – saját tőke 50 százalékát, mint a "B" társaságot megillető vagyon összegét....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 30.

Fióktelep megszűnésekor a beszámoló közzététele

Kérdés: A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepét 2017-ben év közben – a megszűnésre tekintettel – törölték a cégjegyzékből. A külföldi vállalkozás normál üzleti éves. A beszámoló közzétételi kötelezettségét ezen tört üzleti évre hogyan tudja teljesíteni a fióktelep? Fióktelepként a külföldi székhelyű vállalkozás beszámolójának közzétételére kötelezett. Ez érvényes ezen beszámoló esetében is? Vagy ettől eltérően – ez esetben – a fióktelep számára szükséges a tört időszakra, vagyis a 2017. év elejétől a megszűnés (a törlés) napjáig a fióktelep egyedi beszámolójának a közzététele? A 72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 9/A. §-a (3) bekezdését úgy értelmezzük, hogy a 45 napos határidőt csak a tevékenységet lezáró beszámoló elkészítésére kell érteni, azt nem kell közzétenni, a (4) bekezdés alapján más beszámolót nem kell készíteni, a külföldi vállalkozás beszámolóját sem kell közzétenni. Helyes a jogértelmezésünk?
Részlet a válaszából: […] ...fióktelepet kizárólag a külföldi székhelyű vállalkozás által a székhely szerinti állam jogszabályai alapján összeállított éves beszámoló, illetve összevont (konszolidált) éves beszámoló tekintetében terheli közzétételi és letétbe helyezési kötelezettség,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Bizonylatok megőrzése a társaság megszűnésekor

Kérdés: Hány évig kell megőrizni a számviteli beszámolókat, az azokat alátámasztó bizonylatokat? Kinek a feladata a megőrzés, ha a társaság megszűnik? A bizonylatokat hol kell tárolni?
Részlet a válaszából: […] ...169. §-a tartalmazza a bizonylatok megőrzésére vonatkozó követelményeket. A törvényi előírás alapján az üzleti évről készített beszámolót (a mérleget, az eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet, az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Székhelyszolgáltató

Kérdés: Az osztrák tulajdonú magyar társaság (kft.) ügyvezetője német állampolgár, akinek nincs magyarországi lakóhelye, tartózkodási helye. A német ügyvezető az osztrák anyacégnél energetikai műszaki-kivitelezési szakértőként dolgozik. A kft. Magyarországon egy ügyvédi iroda címén került bejegyzésre, amely bérlet útján biztosít egy helyiséget, amit a saját irodájával együtt bérel. A bérleti szerződés csak a székhely bejegyzését szolgálja, a kft. egyáltalán nem működik az adott helyen. A kft. kézbesítési megbízottja a könyvelőiroda, ahová beérkeznek a hivatalos levelek, értesítések, ahol a bizonylatokat őrzik. A bizonylatok az ügyvezető hatáskörében állnak, Németországban keletkeznek, amelyek másolata vagy egy-egy aláírt példánya a könyvelőirodához kerül. A könyvelőiroda vezeti a nyilvántartásokat, elkészíti és megküldi a bevallásokat, elkészíti és közzéteszi a beszámolót. A cégjogi anyagokat az elektronikus ügyintézés alapján az ügyvéd kapja. A könyvelőiroda ezeket az anyagokat e-mailben továbbítja a tulajdonos képviselője, valamint a kft. ügyvezetője felé. A kérdező ezt követően idézi a 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet 1. §-át és 2. §-a (1) bekezdését, és azt a kérdést fogalmazza meg, hogy a könyvelőirodánál biztosan nem valósul meg a székhelyszolgáltatás? A könyvelőiroda nem kíván székhelyszolgáltatást nyújtani, célja a bizonylatok megszerzése, feldolgozása és a számviteli szolgáltatások nyújtása. A rendelet kitér a szerződéskötési kötelezettségre, valamint a bejelentési kötelezettségre is, amire tekintettel a felmerült kérdéseket tisztázni kell. Kérem segítségüket a rendelet értelmezéséhez és a székhely-szolgáltatás egyértelmű tisztázásához!
Részlet a válaszából: […] A hosszúra nyúlt kérdést igyekeztünk – az érthet ő ség szintjéig – rövidíteni.A választ az Art. 178. §-ának hatályos 25a. alpontja szerinti székhelyszolgáltató fogalommal kezdjük.Az Art. szerint székhelyszolgáltató az a személy, aki vagy amely üzletszerű gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 3.
1
2
3
4