Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...meghaladja az eladási árat).A taggyűlés Ptk. szerinti határozata alapján lehet a visszavásárolt üzletrészt bevonni (a határozatot a cégbíróságnak is meg kell küldeni). Az üzletrészbevonás könyvelését helyesen tartalmazza a kérdés azzal, hogy a lekötött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Mikor telephely a bérbe adott ingatlan

Kérdés: Társaságunk - többek között - ingatlanok bérbeadásával is foglalkozik. A bérbevevők szintén gazdasági társaságok, amelyek üzletszerű gazdasági tevékenységet végeznek a bérelt ingatlanban. Az ingatlanok a bérbeadónál vagy a bérbevevőnél (vagy mindkettőnél) minősülnek-e telephelynek a cégjegyzék/társasági szerződés, az adózás rendjéről szóló törvény és az iparűzési adó szempontjából? A bérbeadónak vagy a bérbevevőnek (vagy mindkettőnek) kell a bejelentéseket megtennie a telephely tekintetében a cégbírósághoz, a NAV-hoz és a helyi adóhatósághoz? Bérbe adott ingatlan esetén a bérbeadónak és a bérbevevőnek is keletkezik helyi iparűzésiadó-fizetési kötelezettsége ugyanazon telephely kapcsán, a bérbeadónak a bérleti díjból származó árbevétele, a bérbevevőnek pedig az ott végzett gazdasági tevékenységéből származó árbevétele után?
Részlet a válaszából: […] Az Art. 7. § 47. pontja határozza meg, hogy - ha az anyagi jogi jogszabály (vagyis valamely adónemet szabályozó törvény) másként nem rendelkezik - mit kell telephelynek tekinteni az adóigazgatási eljárásban. A definíció alapeleme az adóköteles tevékenység folytatása adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Egyszerűsített végelszámolással megszerzett ingatlan

Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással szeretne egy 30 éve működő, két nyugdíjas taggal rendelkező, évek óta vegetáló, folyamatosan a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisban szereplő betéti társaság megszűnni. Amennyiben a bt.-nek sem követelése, sem kötelezettsége nincsen, de van egy több mint tíz éve vásárolt ingatlana, amelyet szerződéssel jelenleg bérbe ad, milyen teendői vannak? A beltag magánszemély - a vagyonfelosztási javaslat szerint - megtartaná az ingatlant, és folytatná a bérbeadást. A bt.-nek legkésőbb mikor kell felmondania az ingatlanára vonatkozó bérleti szerződést, ha a beltag magánszemély folytatni szeretné a jelenlegi szerződővel az ingatlan bérbeadását? Amennyiben az ingatlan piaci értéke eltér a könyv szerinti értékétől, akkor hogyan kell a piaci értéket megállapítani, illetve igazolni? A vagyonfelosztási javaslatban nevesített 68 éves, már 5 éve nyugdíjas magánszemélynek - az ingatlan tekintetében - az szja-n kívül - milyen egyéb kötelezettségei (pl. szocho, tb-járulék, illeték stb.) lesznek, és ezen kötelezettségei mely időponttal válnak esedékessé? Fenti kötelezettségeket a bt. mint kifizető állapítja és fizeti meg? A nyugdíjas magánszemélynek a bt. felé kell-e az esedékes tartozásait rendezni?
Részlet a válaszából: […] ...lezáró beszámoló fordulónapja előtt meg kell szüntetnie.A cégtörvény előírásai alapján a vagyont csak akkor lehet kiadni, ha a Cégbíróság a betéti társaságot a cégjegyzékből törölte. A vagyont jellemzően a tulajdoni hányadok arányában kell kiadni. Ahhoz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Osztrák magánszemély részesedésének értékesítése

Kérdés: Egy osztrák állampolgárságú magánszemély tulajdonában van egy magyarországi székhelyű betéti társaság. A magánszemély állandó élettere Ausztria. Az osztrák magánszemély szeretné értékesíteni az üzletrészét. A részesedés ellenértéke után keletkezik-e Magyarországon adófizetési kötelezettség? Ha igen, akkor mi a teendő, ha magánszemély, mi a teendő, ha jogi személy a vevő?
Részlet a válaszából: […] ...nincs teendője az üzletrész értékesítésével kapcsolatban, akár magánszemély, akár jogi személy a vevő. (A tulajdonosváltozást a cégbíróságon a cégjegyzéken át kell vezetni a cégtörvény előírásának megfelelő bizonylattal.) Ha a vevő magánszemély, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Forintban jóváhagyott osztalék kifizetése euróban

Kérdés:

A Számviteli Levelek többször foglalkozott a forintban jóváhagyott osztalék euróban történő kifizetése esetén, az osztalék utáni szja forintra történő átszámításának szabályaival. A forintban jóváhagyott, de utóbb euróban kifizetett osztalékot terhelő személyi jövedelemadó – Szja-tv. 5–6. §-ai szerint forintra történő átszámítási szabályainak alkalmazásához – két eltérő tartalmú szakmai vélemény is megjelent.
A 8583. szakmai kérdés szerint: "A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdés szerinti két tulajdonosnak a bevétele nem külföldi pénznemben (euróban) keletkezett, hanem forintban, a beszámolót elfogadó taggyűlésen 141.216 E Ft osztalékról döntöttek. Így feleslegesen hivatkoznak az Szja-tv. 5. §-ának (7) bekezdésére. Az már más téma, hogy a tulajdonosok a forintban megszerzett osztalékot euróban kívánják átutalni a devizaszámlájukra."
A 9061. kérdésre adott válasz szerint: "Ha a forintban jóváhagyott osztalékot a tulajdonosok euróban kívánják kifizetni, akkor az Szja-tv. 5–6. §-a szerint külföldi pénznemben megszerzett jövedelemről van szó, amelynél az adóalap meghatározásakor a hivatkozott törvényi előírásokat kell figyelembe venni, az adókat is külföldi pénznemben kell megállapítani (ami valószínű, hogy eltér a forintban meghatározottól), garantált az adóhiány."
Abban kérjük szakmai véleményüket, hogy ha a tulajdonosok forint pénznemben jóváhagyott osztalékot külföldi pénznemben (euróban) szeretnék kifizetni, akkor a forintban jóváhagyott osztalék az Szja-tv. 5. §-a (7) bekezdése által szabályozott külföldi pénznemben keletkezett bevételnek minősül-e? Amennyiben az osztalék külföldi pénznemben keletkezett bevételnek minősül, akkor a személyi jövedelemadó forintosítását az Szja-tv. 6. § (2) bekezdés szerint, az osztalékból (az osztalékelőlegből) a megszerzés időpontjában érvényes árfolyamon kell forintra átszámítani, vagy pedig az Szja-tv. 6. § (4) bekezdés b) pont szerint a bevétel megszerzése napját megelőző hónap 15. napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyam alapján?

Részlet a válaszából: […] ...is, a munkabér is a magánszemély jövedelme).Az is nyilvánvaló a számviteli előírások alapján, ha a társaság jegyzett tőkéje a Cégbíróságon forintban van bejegyezve, akkor a könyvviteli nyilvántartásait forintban kell vezetnie. Ha viszont forintban könyvel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Kormányrendelet szerint jogok és kötelezettségek átadása-átvétele

Kérdés:

A Korm. rendelet értelmében az egyik állami tulajdonban lévő nonprofit társaság, mint "jogelőd", átadja a másik állami tulajdonban lévő nonprofit társaságnak, mint "jogutódnak" a vagyoni jogait és kötelezettségeit, az átvett feladatok ellátásához szükséges ingó eszközállományát, a feladatok ellátásával kapcsolatban kötött szerződésekből eredő jogokat és kötelezettségeket, a munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlását és kötelezettségeket. A "jogelőd" és "jogutód" tekintetében miként kell könyvelni az eszköz számlaosztályokat és a forrásoldalt (saját tőke, szállítók, kötelezettségek) helyesen, mivel nem minősíthető beolvadásnak, a "jogelőd" feladatai, követelései és kötelezettségei átadása után a kormányrendelet értelmében végelszámolással megszűnik? A jogelőd folyamatban lévő pályázatelszámolásait miként kell kivezetni a "jogelődnél" és nyilvántartani a "jogutódnál" a könyvekben, különös tekintettel a pályázatokon elnyert támogatói okiratok szerint utalt előlegek és a még el nem számolt vagy még el nem fogadott pályázati támogatásból finanszírozott, adott évben aktív/passzív időbeli elhatároláson szereplő költségek/fejlesztési támogatások ellentételezésére elhatárolt tételeket? A "jogelőd" saját tőkéjével ki felé kell elszámolnia a végelszámolónak?

Részlet a válaszából: […] ...számviteli elszámolásánál a 72/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet szerint kell eljárni. A végelszámolás befejezésekor, ha a társaságot a cégbíróság a cégjegyzékből törölte, adható ki a megmaradt vagyon (nem a saját tőke) az alapítónak (a tulajdonosnak). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Térítésmentesen kapott üzletrésszel tőkeemelés

Kérdés: Jelen kérdésem a 9188-as kérdésre adott válaszukhoz kapcsolódik. Amennyiben a társaság tagjai a térítésmentesen kapott üzletrészt a saját tőke emelésére fordítják, keletkezik-e közteherfizetési kötelezettség a magánszemélynél vagy a társaságnál? Alkalmazhatók-e 2023-ban a Számviteli Levelek 2015. évi 326. számában, a 6689. számú kérdésre adott válaszban megfogalmazottak?
Részlet a válaszából: […] ...az eredménytartalék terhére történő jegyzett-tőke-növeléshez a társasági szerződést módosítani kell, a változásokat a cégbíróságon a cégjegyzékben is keresztül kell vezetni.A visszavásárolt üzletrészek bevonását követő tőkeemelés esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 10.

Ázsióval történt tőkeemelés könyvelése

Kérdés: A kft. tulajdonosa ázsiós tőkeemelésről határozott 2022. 12. 19-én. 100 E Ft-tal emelte meg a jegyzett tőkét, amit még decemberben be is fizetett, és mellé 175 M Ft követelést apportált tőketartalékként. A cégbíróság a jegyzett tőke növekedését 2023. 01. 02-án jegyezte be, a változás időpontjaként 2022. 12. 19-ét jelölte meg a tőkeemelési taggyűlési határozat dátumával összhangban. Követelés tőketartalékba helyezése (apportja) esetében milyen dokumentummal lehet igazolni az eszköz átvételét, annak időpontját? Melyik évre kell könyvelni a jegyzett tőke és a tőketartalék változását?
Részlet a válaszából: […] ...határidőn belül rendezi. A visszaigazolásnak az X. kft.-hez el kell jutnia.Könyvelés: a jegyzett tőke (törzstőke) növekedését a cégbíróság értesítése szerinti időponttal, itt 2022. 12. 19-ével kell rögzíteni.A tőketartalékba helyezést – a fentebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 23.

Alapítvány által fenntartott intézmény beszámolója

Kérdés:

Alapítványi fenntartású közoktatási intézménynek milyen beszámolót kell készítenie, és azt közzé kell-e tennie?

Részlet a válaszából: […] ...figyelembe­vételével kell alkalmaznia.A 17. § részletezi a beszámoló nyilvánosságra hozatalának szabályait, ha az egyéb szervezet a cégbíróságon bejegyzett, ha a cégbíróságon nem bejegyzett, de közzétételi kötelezettsége van, illetve a közzétett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Vagyonfelosztás tételeinek könyvelése

Kérdés: Végelszámolás zárómérlegével kapcsolatos a kérdésem. A kft. évek óta veszteséges volt. Lekötött betétben és folyószámlán volt pénze. A saját tőke alatta volt a jegyzett tőkének. A vagyonfelosztás során volt adóköteles és adómentes vagyonrész is, mivel nagyobb összeg állt rendelkezésére a saját tőke összegénél, kötelezettsége nem volt. Hogyan lehet számviteli szempontból helyesen könyvelni a vagyonfelosztás tételeit úgy, hogy a zárómérlegben "0" legyen minden sor? Számoltunk a várható kifizetések hatásaival is, de az adóköteles rész összegének helyes könyvelését nem tudjuk megoldani.
Részlet a válaszából: […] ...kell előírni (T 355 – K 462, 463-8).A cégtörvény előírása szerint a vagyont (a vagyoni eszközöket) kiadni csak akkor lehet, ha a cégbíróság a társaságot a cégjegyzékből törölte. A vagyonkiadást a vagyonfelosztási javaslat alapozza meg, amelynek bal oldalán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.
1
2
3
29