Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] 1. A leírtak alapján az alapító okirat semmisségéről kellene rendelkezni az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről a 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) 23. § (2) bekezdése alapján. Ha erre mód van, és a Cégbíróságnak új alapító okiratot tudnak beadni, akkor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Kérdés: Egyéni vállalkozó át szeretne alakulni az idei év során egyszemélyes kft.-vé. Az átalakulással kapcsolatban az alábbi kérdéseink merültek fel:
1. Mi történik az egyéni vállalkozásból kikerült készletekkel az egyéni vállalkozásban? Az el nem adott készleteket el kell-e számolni bevételként, majd apportként kerül be a kft.-be, a jegyzett tőkét emelve?
2. Továbbvihető az egyéni vállalkozásban képzett fejlesztési tartalék a kft.-ben?
3. A havi áfabevallásokban göngyölített áfa továbbutódlik a kft.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evectv.) alapján az egyéni vállalkozása folytatásaként egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot (kft.) alapít, akkor a személyi jövedelemadóról szóló 1995....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Egyéni vállalkozó osztaléka

Kérdés: Egy egyéni vállalkozó gazdasági tevékenységéről egy teljes gazdasági évben az alábbi adatok állnak rendelkezésre. Jól határoztuk-e meg az egyéni vállalkozónak a tárgyévi eredménye után kifizethető osztalékát, melyet a kivétel során véleményünk szerint egyéb be nem számító kiadásként kell könyvelni? Az osztalék utáni százalékos egészségügyi hozzájárulás kifizetését külön kell rendezzük, mely az egyéni vállalkozás költsége.
Megnevezés
1. Adóalapba beszámító bevétel 795 000
2. Kisvállalkozói kedvezmény 30 000
3. Bevétel a növelő-csökkenő tételek után 765 000
4. Felmerült összes elismert költség 747 255
5. Jövedelem 17 745
6. Vállalkozói személyi jövedelemadó (10%) 1775
7. Adózás utáni vállalkozói jövedelem (2+5) 47 745
8. Kizárólagos üzleti célt szolgáló tárgyévben beszerzett eszközök értéke 25 720
9. Vállalkozói osztalékalap 22 025
10. Vállalkozói osztalékalap adója 16% 3524
11. Vállalkozói szja (6+10) 5299
12. Kifizethető osztalék (be nem számító kiadás) (1-4-11) 42 447
Részlet a válaszából: […] ...az osztalék után 14 százalékos egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség, úgy annak fizetését külön kell rendezni, amely az egyéni vállalkozás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 10.

Épületbővítés elszámolása egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó saját tulajdonában lévő – lakásától elkülönülten épített – épületét iroda céljára az egyéni vállalkozási tevékenység végzéséhez biztosítja. Tevékenységi körét bővítve, ezt az épületet bővíteni szeretné. Kérdésem, hogy a bővítéssel kapcsolatos költségek elszámolhatók-e a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos költségként? Érvényesíthető-e az egyösszegű költségelszámolás, vagy csak értékcsökkenést lehet figyelembe venni? Kisvállalkozói kedvezményt érvényesíthet-e, hiszen ez az épület kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköz lesz?
Részlet a válaszából: […] Értékcsökkenési leírással csak a kizárólag üzemi céltszolgáló saját tulajdonú tárgyi eszközök és nem anyagi javak esetében lehetköltséget elszámolni. Kizárólag üzemi célúnak azok a "leírandó eszközök" minősülnek,amelyeket a magánszemély csak az önálló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 13.

Átalakuló egyéni cég kedvezménye, jegyzett tőkéje

Kérdés: A 3736. számú válaszban az átalakulás napjára kiszámított áttérési különbözet (eredménytartalék) szja alá vonása során, az szja számításánál figyelembe vehető-e a beruházási kedvezmény, vagy az csak a végzés napjáig kiszámolt eredménnyel állítható szembe? A saját tőke rendezése során felmerül a kérdés, ha az egyéni vállalkozás adataiból számított jegyzett tőke például 4247 E Ft, de a tagok csak 500 E Ft jegyzett tőkével akarnak megalakulni, akkor a különbözetet hova kell rendezni?
Részlet a válaszából: […] ...ismertettük. Ebből kitűnik, hogy az egyéni cégcsak egyszemélyes gazdasági társasággá (jellemzően kft.-vé) alakulhat át. Ígyaz egyéni vállalkozás adataiból számított jegyzett tőke átcsoportosításárólcsak az egyszemélyes tulajdonos dönthet, és nem a tagok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Fejlesztési tartalék egyéni vállalkozónál

Kérdés: Kisvállalkozói kedvezmény igénybe vehető-e egyéni vállalkozónál a korábbi (2007, 2006) években bankszámlán lekötött fejlesztési tartalék értékében? A lekötött összeg 3 millió Ft, a beruházás értéke (2008-ban) 12 millió, csökkenteni kell-e a lekötött 3 millió Ft-tal a beruházás értékét a kisvállalkozói kedvezmény érvényesítésénél?
Részlet a válaszából: […] A kisvállalkozói kedvezmény a vállalkozói adóalapot csökkentőtétel, amely érvényesítése mellett a fejlesztési tartalék csökkenthető. Akérdésben szereplő esetben a (2008-ban) 12 millió forint beruházás értékéből 3millió forint fejlesztési tartalék felhasználása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.

Vállalkozói tevékenység megszüntetése vagy jogutódlása

Kérdés: Egy házaspár mindkét tagja, mint egyéni vállalkozó vezet egy-egy vállalkozást. A feleség vállalkozását a férj átveszi, és a kettőt összevonva ő üzemelteti tovább, a feleség a vállalkozói igazolványát visszaadja. Ebben az esetben a vállalkozás jogutódlásnak, vagy megszüntetésnek számít-e? Mi a teendő az egyik, illetve a másik esetben a feleség, illetve férj részéről?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozási célú tárgyi eszközöketértékesíteni a férj vállalkozása részére, így az értékesítésből származóbevétel még az egyéni vállalkozás bevétele lesz.A feleség által megszüntetett vállalkozás esetében atevékenység megszüntetésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Egyéni vállalkozói tevékenység megszűnése

Kérdés: Sertéstenyésztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó vagyok. Szeretném megszüntetni egyéni vállalkozásomat, és mint őstermelő akarom ugyanezt a tevékenységet folytatni családi gazdálkodás keretében. Mik a teendőim a megszűnéskor? Van-e áfafizetési kötelezettségem a tárgyi eszközeim után, ha mint őstermelő ugyanezeket az eszközöket fogom használni? Kell-e személyi jövedelemadót fizetnem? 2002 óta családi gazdálkodó is vagyok egyben. Jól tettem-e, hogy mint egyéni vállalkozó adóztam, vagy őstermelőként kellett volna?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltak szerint azegyéni vállalkozónak az adóbevallás benyújtásának időpontjáig kellmegállapítania – az adóévben keletkezett – egyéni vállalkozásból származó"végleges" jövedelmét. Így az adóévet nem lehet lezárni a tevékenységmegszüntetésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 31.

Lakásbérbeadás egyéni vállalkozásban

Kérdés: Az egyéni vállalkozó főtevékenysége árufuvarozás. Bővítette tevékenységi körét a 702001 lakásbérbeadás, albérlet jogcímen. A tevékenység megkezdéséhez vásárolt egy új építésű lakást. Ennek a lakásnak a bekerülési értéke figyelembe vehető-e: a kisvállalkozói kedvezmény, az osztalékalap, az áfa-visszatérítés során, valamint a lakás üzemeltetési költségei, bútorzatai, felszerelési tárgyai milyen módon könyvelhetőek le? Későbbiekben, ha a vállalkozásból kivonja a lakást, milyen fizetési kötelezettségek terhelik a vállalkozót?
Részlet a válaszából: […] Kisvállalkozói kedvezményA kisvállalkozói kedvezmény csak korábban még használatbanem vett, a vállalkozási tevékenységet közvetlenül szolgáló, kizárólag üzemicélú ingatlan (ide nem érve az üzemkörön kívüli ingatlant), valamint a korábbanüzembe nem helyezett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 24.

Egyéni vállalkozó öröksége

Kérdés: Egyéni vállalkozó halála után özvegye tovább folytatja tevékenységét. A használt ingatlan felét (ipartelep) viszont gyermekei öröklik. Elszámolhat-e továbbra is a teljes érték után értékcsökkenést a vállalkozás? Ha egyéni céggé, majd egyszemélyes kft.-vé alakul, akkor mekkora hányad vihető be a kft.-be? Felújítás esetén felerészben saját, felerészben idegen ingatlanon végzett beruházásként kell-e aktiválni? A beruházáshoz kapcsolódó kisvállalkozói kedvezményt vissza kell-e fizetni? Mi a helyzet az egyéni vállalkozás többi vagyonával?
Részlet a válaszából: […] ...állapítja meg, vallja be saját kötelezettségeként – általános esetben – az adóévet követően. Az elhunyt egyéni vállalkozó egyéni vállalkozásával kapcsolatos korábbi jogait és kötelezettségeit is "örökli" a tevékenységet folytató, így az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 13.