Transzferár-nyilvántartás társvállalat részére történő értékesítés esetén

Kérdés: Társaságunk olyan terméket gyárt, amelyet (márkaépítés céljából) egy társvállalatán (kapcsolt vállalkozásán [melynek tulajdonosa a cégünk, valamint a cégünk magánszemély tulajdonosa]) keresztül visz piacra. Fontos kitétel, hogy belföldön társaságunk kizárólag a társvállalata felé értékesít, és a társvállalat (azaz a kapcsolt vállalkozás) sem vásárol máshonnan az adott termékből; ezáltal a cégünk által gyártott termék első piaci szereplője a társvállalatunk. Könnyű belátni, hogy társaságunk valamivel a piaci ár alatt értékesít a társvállalat felé, amely társaság immár a piaci áron tud megjelenni a piacon a termékkel. Amennyiben társaságunk nem a piaci ár alatt értékesítene, hanem piaci áron, úgy a társvállalat – a termék "tényleges" forgalomba hozója – csak a piaci ár felett tudna értékesíteni, hiszen a társvállalatot egyéb költségek is terhelik, ekképp nem lenne versenyképes (létjogosultsága – mely szerint társaságunk "meghosszabbítása" – megkérdőjeleződne). Ebben az esetben (ebben a sajátos piaci helyzetben) is szükséges-e társaságunknak transzferár-nyilvántartást vezetnie, a piaci ártól való eltérést adóalap-növelő tételként beállítania, holott a kapcsolt vállalkozást csak és kizárólag azon célzattal hozta létre, hogy a társaságunk által termelt árucikkel elsődleges piaci szereplőként a piacon megjelenjen.
Részlet a válaszából: […] ...NGM rendeletben előírt valamely mentességnek. A nyilvántartás elkészítése során szokásos piaci árnak nem a társvállalkozás által a független felek felé értékesített árat kell szokásos piaci árként figyelembe venni, hanem azt az árat, amelyet akkor alkalmazna a termelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 31.

Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat. Figyelembe vehető természetesen a más független felek által alkalmazott ár is.(Kéziratzárás: 2022. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Magánszemély tulajdonosok által felvett kölcsön adózása

Kérdés: Egy kft. tulajdonosai természetes személyek, férj és feleség. A tulajdonlás 50-50%-os arányban áll fenn. Mindketten ügyvezetők. Kérem válaszukat arra vonatkozóan, hogy a cég és a természetes személyek között fennáll-e kapcsolt vállalkozás! Ha a tulajdonos átmeneti hitelt szeretne felvenni a cégtől, azt milyen módon teheti meg: kapcsolt vállalkozásként, vagy nem, és milyen kamatfeltételek mellett?
Részlet a válaszából: […] ...kamat ennél alacsonyabb – a szokásos piaci kamatnál. Tekintettel arra, hogy a férj és a feleség az Szja-tv. alkalmazásában nem minősül független félnek [Szja-tv. 3. § 69. pont], így a szokásos piaci kamat az Szja-tv. 3. § 9. pontja alapján határozható meg.Nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Alapkamat-növekedés kapcsolt vállalkozásnak nyújtott kölcsönnél

Kérdés: Adott egy kft., amely a kapcsolt vállalkozói viszonyban lévő másik kft.-nek 2019-ben kölcsönt nyújtott. A kölcsön kamata fix, a szerződés szerint a folyósításkori jegybanki alapkamat + 5% volt. Most, 2021-2022-ben, mivel a jegybanki alapkamat már 2,9%, felmerül-e a két kft.-nél bármilyen korrekció emiatt? Vagy azzal, hogy a folyósításkori kamat mértéke megfelelt anno a piaci árnak, le vannak védve?
Részlet a válaszából: […] ...piaci kamatnak, kivéve, ha a szerződés bármely más lényeges feltételét módosítják, vagy olyan változás következik be, amelyet független felek az ár meghatározásánál érvényesítenek vagy érvényesítenének.(Kéziratzárás: 2022. 02....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Cash flow kimutatás néhány sorának tartalma

Kérdés: A számviteli törvény szabályozza, hogy miként kell az egyes gazdasági események cash flow-ra gyakorolt hatását bemutatni. A cash flow kimutatás összeállítása során bizonyos tételeket (a működési cash flow esetén) a mérlegből kell átvenni. Ugyanakkor, ha a mérleg és a cash flow kimutatás sorait tekintjük, a mérleg bizonyos követelések és kötelezettségek esetén részletesebb tagolást ír elő, mint a cash flow kimutatás, így egyes jogcím szerinti tételeket a kapcsoltsági viszony alapján át kell sorolni a mérlegben. Ebből adódóan, pl. egy kapcsolt vállalkozási viszonyban álló fél felé fennálló szállítói tartozást az A változatú mérlegben az F./III./6. sorban a rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben mérlegsoron kell kimutatni. Az ilyen tételt a cash flow kimutatás I./6. sorában, mint szállítói kötelezettség változása, vagy I./7. sorában, mint egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása kell szerepeltetni? Hogyan kell eljárni egy kapcsolt féltől kapott rövid lejáratú kölcsön esetén, amit a mérlegben szintén a fenti soron kell kimutatni? Az ilyen tételt a finanszírozási cash flow rész III./21. sorában hitel és kölcsön felvételeként kell szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...szerepeltetni. A felvett hitelek és kölcsönök változását a finanszírozási cash flow részben kell kimutatni, függetlenül attól, hogy azt független felektől vagy kapcsolt vállalkozásoktól vette fel a vállalkozás. Ezért a kapcsolt vállalkozásoktól felvett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Adóalap-csökkentés szoftverfejlesztésnél

Kérdés: Van egy társaság, amely eddig a saját fejlesztőivel fejlesztett szoftvereket, és jogdíjakból származott a bevétele. A cég a jövőben más vállalkozásokkal kívánja kifejleszteni a szoftvereket, a cég tervei alapján. Az 1996. évi LXXXI. Tao-tv. 7. § 1. bekezdés s) pont alapján a jogdíjból származó nyereség 50 százalékával csökkenthető az adózás előtti eredmény, de a levonásiarány-számításhoz még a (22)-(25) bekezdésben foglaltakat is figyelembe kell venni. A NAV kiadott egy állásfoglalást a 2016/71. Adózási kérdésre adott válaszként. Ebből az derül ki, hogy vizsgálni kell, az adózó mennyiben járult hozzá a kérdéses immateriális jószág előállításához, kifejlesztéséhez. Véleményünk szerint független felektől igénybe vett K+F-szolgáltatások közvetlen költségeit lehet saját K+F közvetlen költségnek tekinteni, így adóalap-csökkentésre is lesz lehetősége a cégnek. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...K+F-szolgáltatások közvetlen költségét és a vásárolt (átvett) jogdíjra jogosító immateriális jószág bekerülési értékét. A független féltől megrendelt K+F-szolgáltatás értékét saját K+F-szolgáltatás közvetlen költségeként figyelembe lehet venni. Kérdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 29.

Behajthatatlan követelés áfája

Kérdés: Olvastam, hogy 2020. január 1-jétől a behajthatatlan követelések áfája visszatéríthető lesz, meghatározott feltételek teljesülése esetén. Hogyan érinti ez az eladót, a szolgáltatás nyújtóját? Az Szt. szerinti, illetve az Áfa-tv. szerinti behajthatatlansági tényezők között van-e eltérés? Mire indokolt figyelemmel lenni?
Részlet a válaszából: […] ...a következők:– az adóalany (a termékértékesítő, a szolgáltatásnyújtó) és a termék beszerzője, a szolgáltatás igénybevevője független felek (nem kapcsolt vállalkozások);– az adóalany a termék beszerzőjét, szolgáltatás igénybevevőjét előre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Társaságban lévő ingatlan apportálása

Kérdés: A magánszemély tulajdonosok tulajdonában lévő társaság (alapító kft.) könyveiben 18 éve szerepel az építési telek, amelynek jelenlegi értéke többszöröse a könyv szerinti értéknek. Nem jelentkezett be az ingatlanok áfakötelezettsége alá. A tulajdonos 3 millió forint törzstőkével – kapcsolt vállalkozásként – projekttársaságot alapítana. A projekttársaságba apportálná az alapító kft. az ingatlant, amellyel ott tőkét emelne. Ezt követően az alapító kft. az így megszerzett üzletrészét értékesíti, az üzletrész értékesítéséből származó nyereségét az alapító kft. tulajdonosai osztalékként kiveszik. Hogyan alakulnak az alapító kft., a projektcég, a magánszemély tulajdonosok adóterhei? Az apportálás milyen értéken történjen? Az apportálás áfa- és illetékmentes? Milyen befizetési kötelezettséggel kell az üzletrész vevőjének kalkulálnia?
Részlet a válaszából: […] ...csak akkor származik nyeresége, ha az üzletrészt vevő az üzletrészért többet fizet, mint az építési telek piaci értéke. (Ha a vevő független fél, akkor ez nehezen képzelhető el. Ha a vevő lényegesen többet fizet, felmerülhet a pénzmosás gyanúja is.)A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Független félnek biztosított szolgáltatás EU-s forrásból

Kérdés: Az 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklete 4.27. pontjának alkalmazásában kérem állásfoglalásukat. Milyen szolgáltatások tekinthetőek adómentesen kifizethetőnek? Szálláshely-szolgáltatás, útiköltség (külföldi, belföldi, reptéri transzfer), étkezés (vendéglátóhelyen elfogyasztva vagy saját elkészítésben, amikor alapanyagot vásárolnak: hús, cukor, kenyér, tea, sütemények), ajándékvásárlás (pl. könyv, érem, desszert), ezek kifizetése esetén érvényesíthető-e az adómentesség? Pályázatban részt vevő saját dolgozóink fenti költségei adómentesnek tekinthetőek-e? Ki tekinthető független félnek? Mikor minősül a szolgáltatás a magánszemély tevékenysége ellenértékének?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. 1. számú melléklet 4.27. pontja általánosságban tartalmaz arra meghatározást, hogy adómentes "a kifizető által független félnek biztosított olyan szolgáltatás, amelynek forrása az Európai Unió intézménye által meghirdetett pályázat alapján az Európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Ingatlannal rendelkező kft. üzletrészének értékesítése

Kérdés: Adott egy kft., amelynek magánszemély tagja az üzletrészét független félnek névértéken (névérték = jegyzett tőke = 3 millió Ft) értékesíti. A szerzési érték a névérték volt. A kft. azonban szabad eredménytartalékkal rendelkezik, így az üzletrész piaci értéke nagyobb, mint a szerződéses eladási ár. Az üzletrész-adásvételi szerződés megkötésének pillanatában (2016) a társaság utolsó, beszámolóval lezárt üzleti évének (2015) mérlegében az eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke kisebb, mint 50%. Mivel azonban az üzletrész maradéktalan kiegyenlítésének időpontjában kerülne sor a cég átadására az új tulajdonosnak (ez 2017-ben történne meg), ezen időpontban készülő (közbenső) mérleg alapján, az eszközök könyv szerinti értékéből a belföldön fekvő ingatlanok értéke már több lenne, mint 75%. Ennek értelmében a mérlegben eszközoldalon csak belföldi ingatlanok (a mérlegegyezőségnek megfelelően, azzal azonos értékben), forrásoldalon pedig csak sajáttőke-elemek szerepelnének. A fenti vázolt folyamatokhoz kapcsolódó kérdéseim:
1. Kinek és mikor keletkezik jövedelme az üzletrész-értékesítéshez kapcsolódóan? Mikor, illetve kinek kell a jövedelmet terhelő adót megfizetnie?
2. Tekinthető-e az adásvétel belföldi ingatlan vagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzésének? Ha igen, kinek és milyen terhei keletkeznek?
3. Változtat-e az ügylet megítélésén az a körülmény, ha az üzletrészt a kft.-vel kapcsolt vállalkozási viszonyban álló vállalkozása veszi meg? Amennyiben igen, hogyan?
Kérem a fenti kérdéseimre adott válaszukat a vonatkozó adónemeken túl azok illetéktörvénybeli kapcsolódására való kitéréssel megadni!
Részlet a válaszából: […] ...magánszemélynél jövedelem nem keletkezik. Ezt nem befolyásolja az sem, ha a kft. kapcsolt vállalkozása az üzletrész vevője (tehát az nem független fél). Ha a vevő független félnek nem minősülő magánszemély lenne (a kérdésből nem tűnik ki a vevő személye),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 9.
1
2
3