Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] ...olyan értéken, amely érték a jegybevételből sávosan meghatározott módon neki jár, a partner számláját a kérdező társaságnál az igénybe vett szolgáltatások költségeként kell könyvelni (az első két sávnál),- ha a kérdező társaságnak kell fizetnie, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Rendezvényszervezéshez bérelt helyiség közvetítése

Kérdés: Egy vállalkozás fő tevékenysége különféle rendezvények szervezése. A rendezvények lebonyolításához minden esetben valamilyen területet, ingatlant vagy helyiséget bérel. Közvetített szolgáltatásként vásárolhat-e megrendelője számára valamilyen terület-, ingatlan- vagy helyiségbérlést, amelyet változatlan formában – közvetített szolgáltatásként – továbbértékesít, közvetít megrendelője részére? Amennyiben lehetséges a bérbeadás közvetítése, akkor a megfelelő adminisztráció – konkrét szerződések, elkülönített nyilvántartás, számlán való feltüntetés – mellett ezzel a közvetített szolgáltatással csökkentheti-e az iparűzési adó alapját? Helyes eljárás-e az, ha az ingatlan-bérbeadásról szóló közvetítői szerződéssel egy időben, de külön készül a megbízás a rendezvény szervezésére, lehet-e elkülöníteni az ügyleteket, vagy egy ügyletnek kell tekinteni a két szerződést, mint rendezvényszervezést?
Részlet a válaszából: […] ...a bérleti szerződést. Ha a saját nevében köti meg, akkor indokolt a bérleti szerződésben rögzíteni azt is, hogy a bérleti szerződéssel igénybe vett szolgáltatást közvetíteni fogja a megrendelő felé.Az előbbiekben körülírt módon szerződött bérlemény díját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Igénybe vett szolgáltatások részletezése

Kérdés: Külföldi EU-s partnerünk szervizszolgáltatást végez részünkre. A számlában részletesen felsorolva, külön-külön részletezve a partnernél felmerült költségek: repülőjegy, taxi, parkolás, autóbérlés, étel-ital. A számlát egy összegben könyvelem, mint igénybe vett szolgáltatást, és megállapítom a fizetendő áfát, ami egyben levonható is. Vagy az egyes sorokat külön-külön kell minősíteni, így pl. az étel-ital áfáját felszámítom, de nem vonom le? Az étel-italnál, mint egyes meghatározott juttatás után, szja- és szochofizetés is felmerül?
Részlet a válaszából: […] ...az levonható, vagy csak részben vonható le.A kérdésben felsorolt költségek (a fentiek szerint áfával vagy áfa nélkül) jellemzően az igénybe vett szolgáltatás költségei között könyvelendők, feltételezve, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében merültek fel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 23.

Csapatépítő tréning utazási költségének adózása

Kérdés:

Egy kft. csapatépítő tréninget szervez a dolgozóinak a Balatonnál. A tréningnek van szakmai (oktatási) része és szórakoztatási célú programja is. A csapatépítő helyszínére a cég a telephelyéről bérelt busszal viszi el a dolgozóit. A buszbérlésről – alanyi adómentes partnertől – áfamentes számlát kapott a cég. Egyszeri alkalommal két város közötti közlekedésként hajót vesz igénybe a cég. Ennek nyomán belvízi személyszállításról szóló számlát kapott a cég 27%-os áfakulccsal. Milyen speciális elszámolási szabályok vonatkoznak a fentiekre? A buszbérlés és a belvízi személyszállítás is elszámolható igénybe vett szolgáltatásként (52), ahol az áfa levonásba nem helyezhető?

Részlet a válaszából: […] ...történő szállításhoz bérelt busz áfamentes összege és a belvízi személyszállítás áfával növel összege elszámolható igénybe vett szolgáltatásként (52). A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 78. § (3) bekezdése alapján az igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...fogalmából, az idetartozó szerződések felsorolásából következik, hogy sem a rendezvényszervezést, sem a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokat (mint például berendezések, személyek szállítása, őrző-védő szolgáltatás, cateringszolgáltatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Adómentes személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt azt itt nem ismételjük meg. Az alábbi válasz csak az adómentes személyi jellegű egyéb kifizetésekre vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...csoportos személyszállítás költségeit sem a személyi jellegű egyéb kifizetések között szerepeltetjük, azok bekerülési értékét az igénybe vett szolgáltatások költségei között mutatjuk ki (T 526, 466 – K 454).Ha a kifizető üzletpolitikai (reklám-) céllal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Családi nap költségeinek elszámolása

Kérdés: A gazdasági társaság a cég telephelyén családi napot rendez dolgozóinak (sportvetélkedők, műsor, étel-ital fogyasztás). Hogyan kell a juttatások után adózni, illetve könyvelni a beérkező számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...részére külön szerződés szerint díjat fizetnek, akkor azt bérként kell adózni, de ha a kifizetés számla ellenében történik, akkor az igénybe vett szolgáltatás, amelynél az áfa nem vonható le, és része az egyes meghatározott juttatásnak.A családi nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Adómentes juttatások elszámolása

Kérdés: A nem pénzben kapott adómentes juttatásokat az Szja-tv. 1. számú melléklete részletezi. Ezek többsége tételesen nem szerepel a személyi jellegű egyéb kifizetések között, ennek ellenére elszámolhatók ott?
Részlet a válaszából: […] ...anyagi eszközként, anyagköltségként számolunk el;– a csoportos személyszállítás költségei, amelynek a bekerülési értékét az igénybe vett szolgáltatások költségei között mutatjuk ki;– ha a kifizető üzletpolitikai (reklám-) céllal a magánszemélyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Alapítvány továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvénye

Kérdés: Egy országos szakmai egyesület, valamint egy szintén országos szakmai alapítvány többnapos, közös, továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt szervez. A rendezvény az alapítvány cél szerinti, közhasznú tevékenységét is szolgálja. Az egyesület a rendezvény költségeit a részére átutalt részvételi díjakból, az alapítvány a támogatásaiból fedezi. A részvételi díj tartalmazza a szakmai programok költségeit, az előadások közötti büfé, ebéd, baráti vacsora költségeit, valamint a résztvevőknek átadott emléktárgy beszerzésére fordított kiadásokat. Az alapítvány vállalja (fedezi) a konferencia költségei közül:
- az előadások helyiségének bérleti díját,
- átutalja diákok és nyugdíjasok részvételi díját (15.000 és 25.000 Ft/fő),
- rendezi a kis értékű emléktárgyak elkészítésének költségeit.
Kérem szíves segítségüket az alábbiakban:
1. A bevételeknek és a költségeknek ilyen módon történő elszámolása nem ütközik-e törvényi előírásba?
2. Hogyan kell könyvelni az emléktárgyakat?
3. Kell-e az alapítványnak adó- és járulékfizetéssel számolnia?
Részlet a válaszából: […] ...költségeket a megfelelő költségnemszámlán kell kimutatni. A szakmai programok anyagait anyagköltségként, az oktatók, előadók díját igénybe vett szolgáltatások költségeként (oktatás és továbbképzés költsége), az előadások helyiségének bérleti díját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Anyavállalattól vásárolt mintatermék

Kérdés: Ha az anyavállalattól vásárolt termékek egy részét mintatermékként (kvázi promóciós ajándékként) adjuk át a vevők részére, akkor az anyavállalattól való beszerzést az igénybe vett szolgáltatások között vagy egyéb ráfordításként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt rögzítsük le, a termékbeszerzés sohasem lehet igénybe vett szolgáltatás, továbbá a termékbeszerzést sohasem szabad egyéb ráfordításként elszámolni.A termékek beszerzését – főszabályként – az anyagok, illetve az áruk között készletre kell venni,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.
1
2
3