Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...az Szja-tv. 70. §-a szerint az egyes meghatározott juttatások közé tartoznak, és így azok bekerülési értékét személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó terheli. Ezen adókat természetesen a munkáltatónak, az adott esetben a megrendelőnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kosárlabdapálya létrehozása, működtetése

Kérdés: Egy külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a saját tulajdonú munkásszállásának területén létrehoz egy kosárlabdapályát. A kosárlabdapályát a munkásszálláson megszálló, a fióktelep munkavállalói, a fióktelep anyavállalatának (külföldi cég) kiküldetésben lévő munkavállalói, illetve a fióktelep alvállalkozóinak munkavállalói használhatják térítésmentesen. Kérem segítségüket a számviteli és adózási (tao, áfa, szja, szocho) elszámolás vonatkozásában!
Részlet a válaszából: […] ...részesülnek a kosárlabdapálya térítésmentes használata miatt, a munkavállalók esetében nem önálló tevékenységből származó jövedelemként, egyéb magánszemélyek esetében pedig egyéb jövedelemként, mint személyi jellegű egyéb kifizetést kell elszámolni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 9.

Építési-szerelési tevékenység végzése külföldi alvállalkozóval

Kérdés: Egy magyar kft. szerződést kötött egy magyar építési konzorciummal magyarországi építkezésen végzendő szerelési munkára. Az áfaelszámolás a fordított adózás szerint történik. Az építkezésen végzett szerelési munkára a magyar kft. alvállalkozási szerződést kötött egy lengyel céggel, amely a szerelési munkák nagy részét elvégezte, amit 0% áfával számlázott. A lengyel cégnek szállítási szerződése is van az építési konzorciummal. A lengyel cég az építkezéshez szükséges termékeket leszállítja Magyarországra, 0%-kal számlázza. A magyar cég az építkezésen elvégzi a teljes projektmenedzseri feladatokat, irányítást, ellenőrzést. A magyar cég az építkezésen igénybe vett gépek és konténerek bérleti díját továbbszámlázza a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A szállításhoz szükséges kamion behajtási engedélyét a magyar cég intézi, és ő kapja az áfás számlát, amelyet átszámláz a lengyel cégnek. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A lengyel cég alkalmazottainak, vezetőinek esetenként a magyar cég intézi a szállásfoglalást, az étkeztetést Magyarországon, és fizeti ennek a számláját, amelyet továbbszámláz a lengyel cégnek. Kérdése mint az előbbieknél! A magyar cég végzi a szereléshez esetenként felmerülő anyag- és szerszámbeszerzéseket, amelyet számláz a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell ezt számlázni, a befogadott számlát hogyan kell könyvelni? Visszaigényelhető az áfa?
Részlet a válaszából: […] ...eltekinteni azzal, hogy a számlán fel kell hívni a lengyel cég figyelmét arra, hogy a számlázott étkeztetési költségek személyi jövedelemadóját és szociális hozzájárulási adóját neki kell rendeznie. Az étkeztetés költségeit általában a személyi jellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Könyvelés a lengyel telephelyen

Kérdés: Egyik projektünk kapcsán telephelyet kellett alapítanunk Lengyelországban. A lengyel telephely fogja számlázni a teljesítést áfásan. A szerződés egy ipari berendezés tervezését, gyártását és beüzemelését foglalja magában. A munkálatok egy részét lengyel alvállalkozók végzik, lengyel áfával számlázzák telephelyünk nevére, címére és adószámára. A lengyel telephelyen bejelentett munkavállalónk nincs, csak az alvállalkozók számláit fogadja, és számlázza a projekt teljes árbevételét. A közvetlen költségek másik részét a magyar vállalkozásban felmerült bér, anyag, igénybe vett szolgáltatás adják. A magyar cégnél történik a tervezés egy része és a berendezések gyártása is. A magyar cég mindkét hely felmerült költségeit könyveli, és a telephely költségeit és bevételeit elkülönítetten gyűjti. Milyen módon biztosítható, hogy a lengyel telephely adózásához a projekthez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek bekerüljenek a lengyel könyvelésbe? Elegendő egy belső számlázás, vagy a kapcsolódó összes magyar számlát is könyvelni kell? A bérek és a közvetett költségek hogyan fognak megjelenni? Milyen értéken kell a lengyel telephelynél a projekttel kapcsolatos költségeket érvényesíteni? Különös tekintettel a magyar-lengyel egyezmény szerinti telephely nyereségére. A lengyel telephely csak közvetíti a tevékenységünket, amelynek a nyereségtartalma eltér a jelen projekt tényleges nyereségétől. Milyen költséget kell alkalmazni a lengyel és a magyar társaságiadó-bevallás vonatkozásában? Hogyan kell könyvelni azt, ha a magyar vállalat átvezet egy bizonyos összeget a lengyel telephely bankszámlájára a szállítói tartozások kifizetésére? Milyen feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...és a Lengyel Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 1992. szeptember 23-án aláírt Egyezmény az 1996. évi XCV. törvényben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Fuvarozók németországi kötelező minimálbére

Kérdés: Fuvarozó vállalkozás vagyunk. Szakmai közösségünket élénken foglalkoztatják a külföldi fuvarozókat is érintő, németországi kötelező minimálbér alkalmazási feltételei. Ezen szabály szerint a 8,5 euró/óra díjazás kötelezően alkalmazandó a Németországban bármely formában végrehajtott fuvarműveletkor. Kérdéseink a következők:
1. -Minden műveletre – rakodás, tranzit, kabotázs fuvar stb. – vonatkozik-e a német rendelkezés?
2. -Hol, miként és hogyan kell bejelentkezniük a magyar fuvarozóknak, hogy jogszerűen tevékenykedjenek Németország területén?
3. -Mit vigyen magával a sofőr, amivel dokumentálja a német rendeletnek való megfelelést?
4. -Miként értékeljük e vonatkozásban alvállalko­zóinkat?
5. -Hogyan értelmezzük az órabérre vonatkozó rendelkezést, például a havibérben elszámolt alkalmazottjainkra?
6. -Mit jelent a bruttó 8,5 euró óradíj, ezt Magyarországon hogyan számoljuk nettóra? Magyar vagy német előírás szerint?
7. -Miként szerepeljen a járulékszámításnál ez a gazdasági esemény?
8. -Milyen hazai bejelentkezési, dokumentálási kötelmei vannak a fuvarozóknak a magyar hatóságok felé? Kell-e külön elszámolást adni a magyar hatóság számára?
Részlet a válaszából: […] ...az így módosított munkabér összegszerűen befolyásolja a szja-, szociálishozzájárulásiadó- és járulékalapot, hiszen a teljes jövedelem továbbra is a magyar adó- és járulékszabályok hatálya alá tartozik.A bejelentett magánszemélyek (gépkocsivezetők)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 19.

Fővállalkozó az iparűzési adó hatálya alatt

Kérdés: A fővállalkozó a megrendelő által aláírt szerződés szerinti projektet kizárólag alvállalkozókkal végezteti. Az iparűzési adó hatálya alá a fővállalkozónak is be kell jelentkeznie, vagy csak az alvállalkozóknak?
Részlet a válaszából: […] ...adó alanya a vállalkozó. A 36. § alapján adóköteles tevékenység a vállalkozó e minőségben végzett nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.A fővállalkozó is vállalkozó. A fővállalkozói tevékenység is nyereség-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.

Alvállalkozó számára biztosított étkezés

Kérdés: Társaságunk alvállalkozó bevonásával helikopteres növényvédőszer-permetezést végzett. Az alvállalkozói szerződésben a megrendelő kötelezettségei között napi egyszeri meleg étkezés biztosítása szerepel az alvállalkozó részére. Az étkezésekről a vendéglátóhely által kiállított számlán feltüntették azt, hogy permetezéshez kapcsolódó ebéd. Ebben az esetben az alvállalkozói díj részének tekinthető-e az étkezés (ugyanúgy, mint a permetezéshez biztosított növényvédő szer), és az a természetbeni juttatások utáni járulék alól mentes?
Részlet a válaszából: […] ...céget 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli, a magánszemélynél az ebéd számlázott összegének egésze összevonandó jövedelem (egyéb bevétel), amely után személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége van. A társaságnál az így kifizetett összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Alvállalkozói teljesítmény mint közvetített szolgáltatás

Kérdés: A közvetített szolgáltatás, alvállalkozói teljesítmény levonhatósága az elvárt jövedelem számításánál. Az Szt. csak a közvetített szolgáltatást definiálja. A 3397. kérdésre adott válasz szerint az alvállalkozói teljesítmény is lehet közvetített szolgáltatás. Szíveskedjenek a leírtakat konkrét példával érzékeltetni! Az építőipari vállalkozásoknál jellemző az alvállalkozói tevékenység. A közvetítés úgy jelenik meg, hogy egy-egy munkafeladatot az alvállalkozók végzik, ami viszont beépül a saját teljesítménybe, és azzal mint egész kerül továbbszámlázásra. Ez a tény kizárja a közvetített szolgáltatás lehetőségét?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy igen, kizárja!Menjünk sorjában.A Tao-tv. 6. §-a (8) bekezdésének a) pontja szerint ajövedelem (nyereség)minimum meghatározásakor az összes bevételt csökkenti azeladott áruk beszerzési értéke és az eladott közvetített szolgáltatások értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 29.

Közhasznú társaság társaságiadó-fizetése

Kérdés: Közhasznú társaságunk főtevékenysége kutatás-fejlesztés, és vállalatokkal kötött kutatási együttműködések alapján végzünk kutatási-fejlesztési feladatokat. A társaságnak szinte kizárólag (98%) a cél szerinti közhasznú (73.10) kutatási-fejlesztési tevékenység ellenértékeként származik bevétele. A kht. nyereséget nem termel, minden forrását a társasági szerződésben foglalt cél szerinti közhasznú tevékenységére fordítja. Társaságunk alvállalkozót, illetve közvetített szolgáltatást nem vesz a K+F tevékenységhez igénybe. Az általunk végzett munka ellenértékével a cégek csökkenthetik a befizetendő innovációs járulék összegét [2003. évi XC. törvény 4. §-ának (3) bekezdése]. Kérdés, hogy a K+F tevékenység bevételei, illetve bármilyen más forrásból származó, cél szerinti közhasznú tevékenység bevételei alapján a kht.-nak lehet-e társaságiadó-kötelezettsége, figyelemmel arra is, hogy a K+F tevékenységet folytató költségvetési gazdálkodási rendszerben működő szervezet, illetve az alapítványi formában működő K+F szervezetek cél szerinti tevékenységükhöz kapcsolódóan mentesek a társaságiadó-kötelezettség alól?
Részlet a válaszából: […] ...nem tekinthetőkedvezményezett bevételnek, így feltehetően nem jogosult a társaságadómentességre. 2007-től a Tao-tv. bevezette az ún. jövedelem- (nyereség-)minimum alapján történő adófizetést, ami akkor is felmerülhet, ha az atársaságiadó-alap negatív, de e szabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 29.

Ingyenes vagy kedvezményes képzés

Kérdés: A Balatonon és/vagy a Dunán levő, 8-10 főt befogadni képes hajó bérleti díja – mely alvállalkozók, teljesítési segédek oktatásával és tréningjével kapcsolatos – elszámolható-e adó- és járulékmentesen a társaságnál?
Részlet a válaszából: […] ...1 százaléka, legfeljebb25 millió forint összeg erejéig lehet adómentes, az e feletti reprezentációösszege után 54 százalékos személyi jövedelemadót és 11 százalék egészségügyihozzájárulást kell fizetni. A reprezentáció adóköteles része után az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 14.
1
2