Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a pályázattal kapcsolatos költségekkel, ráfordításokkal arányos támogatás egyéb bevételként kimutatásra kerüljön.(Kéziratzárás: 2023. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Bértámogatás fogászati cégnél

Kérdés: Egy fogászati cég kiva szerint adózik. Tevékenységéhez a NEAK-tól általános támogatást és bértámogatást is kap. Kiva szerinti adózásnál a kapott bértámogatás befolyásolja a kiva alapját? A helyi iparűzési adó alapjának meghatározásához milyen számviteli elszámolással járnak ezen általános (tevékenységre kapott) és bértámogatások? Milyen támogatás árbevétel, és milyen egyéb bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...részbeni, esetenként teljes fedezetére adják, de azt a támogatási szerződésben meghatározott feltételek mellett folyósítják.)(Kéziratzárás: 2023. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Háziorvosi asszisztens bértámogatása

Kérdés: Háziorvos ügyfelem részére a NEAK asszisztensének bértámogatására 241 500 Ft-ot nyújt. Az asszisztens szakdolgozói bére 419 704 Ft a szakdolgozói bértábla szerint. Helyesen jár-e el az ügyfelem, ha a szakdolgozói bértábla szerinti összeget csak 154 887 Ft-tal egészíti ki?
Részlet a válaszából: […] ...419 704 Ft-os bérének kiegészítésére használható fel a 241 500 Ft bértámogatás, így azt csak 154 887 Ft-tal kell kiegészíteni.(Kéziratzárás: 2022. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 28.

Ágazati bértámogatás kivás cégnél

Kérdés: A cég, melyet könyvelek, ágazati bértámogatási programban vett részt [hazai és uniós forrásból megvalósuló, a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet szerint]. Ez a támogatás 2020/11.-2021/05. hónapig tartott. Ez de minimis (csekély összegű) támogatásnak minősül-e, és jeleznem kell-e a 2021. évi taobevallásban? Ha de minimisnek minősül, akkor kivás cég esetén fel kell ezt tüntetnem valahol?
Részlet a válaszából: […] ...és nincs olyan előírás, amely szerint ki kellene tölteniük a taobevallás csekély összegű támogatásról számot adó táblázatát.(Kéziratzárás: 2022. 01....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 10.

Szakdolgozói bértámogatás elszámolása

Kérdés: Egészségügyi szolgáltató kft. (NEAK-szerződéssel) 2021-ben a szakdolgozók részére bértámogatást kap, amely összeg a szociális hozzájárulási adót is tartalmazza. Ez az összeg a havonta esedékes, NEAK által küldött, az ellátás finanszírozására vonatkozó összeggel érkezik, az összeget részletező kimutatáson külön sorban feltüntetve. Az alapellátás finanszírozására vonatkozó összeget az értékesítés nettó árbevételeként számoltuk el (a rezsitámogatást is), a dolgozók bértámogatása is ide számolandó el, vagy egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...jogosultak. Ebből következik az is, hogy a szakdolgozói bértámogatást is az értékesítés nettó árbevételeként kell elszámolni.(Kéziratzárás: 2021. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Szakdolgozói bértámogatás a kisvállalati adónál

Kérdés: Háziorvosi szolgáltatást végző vállalkozás havonta kap meghatározott összeget orvosok és szakdolgozók bértámogatására a NEAK-tól. Az összeg a havi elszámolásról készült kimutatáson külön tételként szerepel. Ezt az összeget a háziorvosok és szakdolgozók bérköltségére és annak járulékaira fordítja a vállalkozás. Könyvelhető-e ebben az esetben az összeg egyéb bevételként, a költségek ellentételezésére kapott támogatásként? Katás vállalkozás esetén figyelembe kell-e venni bevételként az adóalap meghatározásánál?
Részlet a válaszából: […] ...azaz az értékesítés nettó árbevételeként. A kisvállalati adó alapja megállapításakor sem lehet másként számításba venni.(Kéziratzárás: 2021. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Szakdolgozói bértámogatás elszámolása

Kérdés: Az alapellátásban működő orvosi bt. praxisközösségben állapodott meg a működési helyén lévő másik háziorvosokkal. A praxisközösségről szóló rendelet [53/2021. (II. 9.) Korm. rendelet] szerint minden egyes bizonylatot (igazolások, szakmai évek stb.) benyújtott 2021. 02. hó végéig. A NEAK-tól 2021. 01. hónapra visszamenőlegesen megkapta (orvos és az asszisztensek is) a "szakdolgozói bértámogatást". Az OKFÖ honlapján lévő magyarázatok, tájékoztatások alapján ez a szakmai bértámogatás a munkabért (tagi kivét stb.) és a szocho-t tartalmazza. A bt.-beltag (a háziorvos) öregségi nyugdíjas. Ez a szakmai bértámogatásként kapott összeget – amit jelen esetben az orvosi bt. kapott – egyéb bevételként vagy értékesítés árbevételeként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a szakdolgozói bértámogatást ugyanúgy kell elszámolni, mint a fix összegű díjat, azaz az értékesítés nettó árbevételeként.(Kéziratzárás: 2021. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.