Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...adatok valósnak nem fogadhatók el.1. kérdés: A kérdésben leírt gyakorlat megfelelő-e? A késve megkapott/feldolgozásra kerülő költség/kötelezettség és követelés/árbevétel tételek számviteli szempontból helyesen szerepelnek-e a könyveinkben, ha arra az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...az említett Szja-tv. szerinti adók nem a rendezvényszervezőt terhelik, hanem a rendezvény megrendelőjét, a megrendelő adófizetési kötelezettségét a rendezvényszervező jogszerűen nem tudja átvállalni. Másrészt az adók továbbszámlázása ellentétes az Áfa-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Nem szokásos tevékenység, IFRS-ek alkalmazása

Kérdés: Ügyfélkörünkben merült fel kérdés a 2022. 10. 10-én esedékes Pénzügyi vállalkozások különadójával (Extraprofitadó) kapcsolatban: A Magyar Közlöny 2022. évi 118. számában megjelent 257/2022. kormányrendelet módosítja a korábbi – 93. számban megjelent – Pénzügyi vállalkozások különadója alapjának meghatározását, melyben az adó alapja:
"A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti, az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, azzal, hogy nem tartozik a nettó árbevételbe a Htv. 40/D. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel."
Jól értelmezzük, hogy esetünkben (nem választottuk az IFRS-t) a Magyar Közlöny 93. számában megjelentekkel [197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet] ellentétben, nem kell az adó alapjának meghatározásánál az áruértékesítésből származó bevételt figyelembe venni, vagy ez csak azokra a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozik, amelyek az IFRS szerint vezetik a számviteli nyilvántartásaikat? Hogyan kell eljárni a nem IFRS szerint könyvelőnek a nem szokásos tevékenység keretében keletkezett szolgáltatásnyújtásból származó bevétel esetében?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke megállapítása során a 40/C-40/I. §-okban, az iparűzésiadó-kötelezettség teljesítése során a 40/J-40/M. §-okban foglalt eltéréssel alkalmazza, függetlenül attól, hogy a nettó árbevétel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Könyvelés a lengyel telephelyen

Kérdés: Egyik projektünk kapcsán telephelyet kellett alapítanunk Lengyelországban. A lengyel telephely fogja számlázni a teljesítést áfásan. A szerződés egy ipari berendezés tervezését, gyártását és beüzemelését foglalja magában. A munkálatok egy részét lengyel alvállalkozók végzik, lengyel áfával számlázzák telephelyünk nevére, címére és adószámára. A lengyel telephelyen bejelentett munkavállalónk nincs, csak az alvállalkozók számláit fogadja, és számlázza a projekt teljes árbevételét. A közvetlen költségek másik részét a magyar vállalkozásban felmerült bér, anyag, igénybe vett szolgáltatás adják. A magyar cégnél történik a tervezés egy része és a berendezések gyártása is. A magyar cég mindkét hely felmerült költségeit könyveli, és a telephely költségeit és bevételeit elkülönítetten gyűjti. Milyen módon biztosítható, hogy a lengyel telephely adózásához a projekthez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek bekerüljenek a lengyel könyvelésbe? Elegendő egy belső számlázás, vagy a kapcsolódó összes magyar számlát is könyvelni kell? A bérek és a közvetett költségek hogyan fognak megjelenni? Milyen értéken kell a lengyel telephelynél a projekttel kapcsolatos költségeket érvényesíteni? Különös tekintettel a magyar-lengyel egyezmény szerinti telephely nyereségére. A lengyel telephely csak közvetíti a tevékenységünket, amelynek a nyereségtartalma eltér a jelen projekt tényleges nyereségétől. Milyen költséget kell alkalmazni a lengyel és a magyar társaságiadó-bevallás vonatkozásában? Hogyan kell könyvelni azt, ha a magyar vállalat átvezet egy bizonyos összeget a lengyel telephely bankszámlájára a szállítói tartozások kifizetésére? Milyen feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...lengyel telephely könyvviteli nyilvántartásait tehát a magyar számviteli törvény előírásai szerint is vezetni kell, az eszközöket, a kötelezettségeket a magyar számviteli előírások szerint kell a telephely esetében is értékelni.A vállalkozás eszközei és azok forrásai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Közvetített vagy igénybe vett szolgáltatás, alvállalkozói teljesítés

Kérdés: Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy az alábbiakban ismertetett tényállás szerinti ügylet során felmerült költségek közvetített szolgáltatások értékeként vagy alvállalkozói teljesítések értékeként elszámolhatóak-e az iparűzési­adó-alap meghatározása során, vagy a számviteli törvény értelmében az igénybe vett szolgáltatások költségei? Adózó vállalkozási tevékenysége m.n.s. egyéb oktatás, akkreditált felnőttképző intézményi besorolással rendelkezik. Adózó fő vállalkozási tevékenysége képzések megtartása, továbbá pedagógiai szakértés, szaktanácsadás. Tevékenysége végzése során tanácsadással, szakértéssel, akkreditált 30 órás pedagógus-továbbképzéssel, nem pedagógus akkreditált továbbképzéssel foglalkozik. Vállalja továbbá önkormányzatok közoktatásifeladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési tervének, esélyegyenlőségi tervének, kistérségek közoktatási tervének, minőségirányítási rendszerének elkészítését, továbbá hazai és uniós pályázatok elkészítését, valamint intézmény- és programakkreditációt. Adózó fenti tevékenységek végzéséhez igénybe vesz más vállalkozókat is. A képzést/tanácsadást/szakértést végző vállalkozók által kiszámlázott szolgáltatások értékét adózó közvetített szolgáltatások értékeként számolta el adóalap-csökkentő tételként az iparűzésiadó-bevallásában. Adózó kimenő (vevő) számláiban gazdasági eseményként akkreditált felnőttképzés; máshová nem sorolt egyéb oktatás; pedagógiai szakértés, szaktanácsadás; üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás szerepel. A kimenő bizonylatokon "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" megjelölés szerepel. Adózó a jegyzőkönyvi észrevételében hivatkozott arra, hogy véleménye szerint a szerződései egy része vállalkozási szerződésnek minősül. A vállalkozói szerződés kapcsán az eredménykötelem meglétét emeli ki. Véleménye szerint feladatai a megvalósíthatósági tanulmány készítése, pedagógiai program átdolgozása, nyilvánosság biztosítása, foglalkoztatás támogatása pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátása, intézményakkreditáció eredménykötelemmel bírnak, mivel valamely dolog tervezésére, elkészítésére, átalakítására, vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására irányult, mert a tevékenység ellátásáról írásos dokumentum készül. Fent ismertetett tényállás alapján kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott kérdések megválaszolásával szíveskedjenek állásfoglalásukat a vásárolt szolgáltatások minősítésére megadni.
1. A megvalósíthatósági tanulmány készítésére, a pedagógiai program átdolgozására, a nyilvánosság biztosítására, a foglalkoztatás támogatására pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátására, valamint az intézményakkreditációs feladat ellátására kötött szerződések vállalkozási szerződésnek tekinthetők-e, vagy megbízási szerződésnek? Elhatárolható-e a két szerződéstípus aszerint, hogy a tárgya szellemi vagy fizikai munkavégzésre irányul?
2. A fent megrendelt tevékenységek közül mely tevékenység végzése tekinthető eredménykötelmen alapuló és mely tevékenység gondossági kötelmen alapuló munkavégzésnek? Kimeríti-e az eredménykötelem fogalmát az, ha a vásárolt szolgáltatás lezárásának eredményeként írásbeli dokumentum készül? (Pl. jelentés, bizonylatolás, összeállított dokumentum stb.) Ehhez kapcsolódóan kérjük, szíveskedjenek kifejteni azt, hogy a Ptk. 389. §-ában megfogalmazott "munkával elérhető más eredmény létrehozására" kitétel alatt konkrétan mi értendő.
3. A projektszerződések és az akkreditált képzési szerződések esetében, amennyiben a megrendelői szerződésben részletezett feladatokat teljes mértékben szerződéssel más vállalkozók végzik, tekinthető-e a szolgáltatás változatlan formában történő továbbértékesítésnek, annak ellenére, hogy a projektkészítéssel és akkreditált képzéssel megbízott adózónak egyéb koordináló feladatai is vannak? (Az adózó neve alatt fut az akkreditáció, a projekt, illetve az adózó állítja ki a tanúsítványt, köti a felnőttképzési szerződést.)
4. A megrendelői szerződésben a közvetítés lehetőségére annyiban történik utalás, hogy a szerződések többségében tartalmazzák az alvállalkozók, illetve teljesítési segéd igénybevételi lehetőségét. Ez a szerződési kitétel megfelel a közvetített szolgáltatásokra vonatkozó tartalmi kritériumnak?
Részlet a válaszából: […] ...oktatás, képzés esetén sem kizárt egy szolgáltatás változatlan formában való közvetítése. Például ha az adóalany arra vállal kötelezettséget, hogy szerződést köt egy nyelvtanárral a megbízója telephelyén való nyelvóra tartására.)Összetettebb kérdéskör...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 25.

Alvállalkozás – megbízási szerződés?

Kérdés: Cégünk felnőttképzéssel, valamint HR-tanácsadással (üzletvitelitanácsadás-nyújtással) foglalkozik. Vevőinkkel megbízási szerződést kötünk, melyben rögzítjük a teljesítési segéd igénybevételét, valamint a számlán feltüntetjük ennek tényét. A szolgáltatás végrehajtásához megbízási szerződéssel oktatót, ill. tanácsadót veszünk igénybe. A velük kötött szerződésben rögzítjük, hogy "a képzések, tréningek felépítése a tematika, az oktatási rendszerek tekintetében Megbízott a Megbízónál rendszeresítetteket használja" (a szellemi termék a megbízó tulajdonában van), s ez alapján történik a végrehajtás. A teljesítési igazoláson egyértelműen feltüntetjük, hogy mely ügyfélhez és időponthoz kapcsolódik a teljesítés. Ügyvédünk szerint a szerződéseink nemcsak a nevükben, hanem tartalmukban is megbízási szerződésnek minősülnek. A helyiadó-törvény az alvállalkozói teljesítés értékének megfogalmazásában a vállalkozói szerződéses kapcsolatot hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy például megbízási szerződéses kapcsolatban lévő partnerek, ha bevonnak "alvállalkozót" (közre­működőt), akkor az nem lesz az ipa szerint levonható az adóalapból, mert nem vállalkozási szerződés alapján látják el tevékenységüket? Összefoglalva tehát a kérdéseket: Minősülhet-e vállalkozási tevékenységnek a cég felnőttképzés, valamint HR-tanácsadás (üzletviteli tanácsadás) tevékenysége során kötött szerződés az ipa szempontjából? Ebből kiindulva érvényesíthet-e a társaság bármilyen jogcímen levonást az iparűzési adó megállapításakor a befogadott alvállalkozói (közre­működői) teljesítések vagy közreműködési díjak (közvetített szolgáltatások) tekintetében, akár alvállalkozói teljesítés, akár közvetített szolgáltatás formájában?
Részlet a válaszából: […] ...vagy hogy azt megfogadják), a vállalkozási szerződés alapján várt eredmény nem jön létre, a vállalkozó legfeljebb arra vállalhat kötelezettséget, hogy a szakmai szokványoknak megfelelően, saját ismeretei legjobb átadásával jár el. Ezért – továbbá arra figyelemmel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Fővállalkozó az iparűzési adó hatálya alatt

Kérdés: A fővállalkozó a megrendelő által aláírt szerződés szerinti projektet kizárólag alvállalkozókkal végezteti. Az iparűzési adó hatálya alá a fővállalkozónak is be kell jelentkeznie, vagy csak az alvállalkozóknak?
Részlet a válaszából: […] ...is nyereség-, illetve jövedelemszerzésre irányul. Így a fővállalkozó is a helyi iparűzési adónak az alanya, és mint ilyent adófizetési kötelezettség terheli. Más kérdés az, hogy kell-e, illetve milyen összegű helyi iparűzési adót kell fizetnie.Az adó alapját a Htv. 39...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 10.