Konzorcium keretében építőipari beruházás

Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Részlet a válaszából: […] ...de ahhoz az építőipari beruházás kivitelezésének konzorciumtól eltérő szabályait kell hozzárendelni.A számviteli elszámolás alapvető követelménye, hogy a teljesítmény (az építési-szerelési munka) ellenértékét a két fél (a beruházó és a kivitelező, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Építőipari tevékenység csak alvállalkozókkal

Kérdés: Az építőipari társaság a vállalását úgy teljesíti, hogy minden munkafázisra alvállalkozókat vesz igénybe. A munka elvégzéséhez szükséges anyagokat a társaság szerzi be. Év végén vannak olyan tételek (alvállalkozói díjak, anyagok, egyéb szolgáltatások), amelyeket csak a következő évben tud a megrendelő felé számlázni. A tovább nem hárított költségeket befejezetlen termelésként kell készletre venni? Vagy anyagként, közvetített szolgáltatásként kell azokat kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...hanem alvállalkozók, akik foglalkoztatását a megrendelő nemkifogásolja (ez a Ptk. vonatkozó rendelkezése szerint alapkövetelmény!).Ilyen feltételek esetén az alvállalkozók által végzettteljesítmény – a megrendelő írásbeli egyetértése mellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 26.

Garanciális visszatartásra értékvesztés

Kérdés: Építőipari zrt. 20 millió forint összegű garanciális visszatartása 10 évre szól. Egy éven túli kintlevősége 60 millió forint. Mit tudnánk a társasági adónál elszámolni? Most képeznénk rá céltartalékot a 2010. évi beszámoló elkészítésekor. Példán keresztül szeretném látni 2010-től a következő évek visszavezetésével együtt, hogyan alakulhat az adóalap. Ha lehet, a könyvelési tételeket is.
Részlet a válaszából: […] ...a garanciális időszak lejárata előtt, ha a megrendelőt felszámolják,azaz teljesülnek az Szt. behajthatatlan követelésre vonatkozó követelményei.Azelvégzett, számlázott munkákkal kapcsolatos garanciális visszatartás azonbannem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Sportegyesületi beruházás áfája

Kérdés: Az építőipari tevékenységet folytató társaság olyan fővállalkozói szerződést kötött egy sportegyesülettel, amely építési hatóság által engedélyköteles építmény megvalósítására irányul. A sportegyesület – a tevékenysége jellegénél fogva – tárgyi adómentes tevékenységet folytat. A fővállalkozó az építőipari munkák egy részét alvállalkozásba adja. Az alvállalkozók fordított adózási számlát bocsátottak ki. Kérdésem, hogy ügyfelemnek áfával növelt összegben kell számláznia a sportegyesület felé tevékenysége ellenértékét? Az alvállalkozók fordítottan adóznak, vagy az ő vonatkozásukban is az egyenes adózást kell alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló ingatlan(ingatlanrész) bérbeadását.Az Áfa-tv. szempontjából közszolgáltatónak minősülőszervezeteket, az azokkal szembeni követelményeket a 85. § (4) bekezdéseismerteti. Önmagában az, hogy az építőipari tevékenységet sportegyesületrendeli meg, nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 27.

Külföldön végzett tevékenység költségeinek bizonylata

Kérdés: A Magyarországon bejegyzett kft. Svédországban végez építőipari tevékenységet. A Svédországban keletkezett kiadásokról cégnév nélküli számlát kívánnak elszámolni. Ezek a számlák elszámolhatók-e költségként? A kft. rendelkezik svédországi közösségi adószámmal, mivel az áfaelszámolás ott kint történik. Ha az áfát kint számolja el a kft., akkor a számlákat áfa nélkül kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...és más jogszabályban előírt adatokat avalóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylatáltalános alaki és tartalmi követelményeinek.A leírtak alapján az áruházakban vagy a benzinkútnálvásárolt termékek, szolgáltatások ellenértéke csak a vevő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 28.

Gépkölcsönzés gépkezelővel

Kérdés: Társaságunk főtevékenysége építőipari gépek, berendezések kölcsönzése. Vannak olyan speciális földgépek, amelyek működtetését csak az arra a típusú nehézgépre vonatkozó gépkezelői vizsgával és a gépkezeléshez szükséges egyéb dokumentumokkal rendelkező gépkezelő láthatja el. Az ilyen típusú gépeket csak gépkezelővel együtt adhatjuk bérbe. A szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a bérbevevő feladata a biztonságos működés feltételeinek biztosítása, továbbá a műszaki irányítás feladatának ellátása. A bérbevevő számos esetben székhelyünktől eltérő helységekben foglalkoztatja a szóban forgó gépeket, amiről információval nem rendelkezünk. Meg kell-e osztani a "gépkölcsönzés gépkezelővel" címen realizált bevételt az önkormányzatok között a helyi iparűzési adó megállapításához?
Részlet a válaszából: […] ...A TEÁOR szerint az építőipari ágba tartozik az építési, bontásieszköz kölcsönzése személyzettel (45.50).A Htv. követelményeinek való megfelelés érdekében – abérleti szerződésben – a bérbevevőt adatszolgáltatásra kell kötelezni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 20.

Készültségi fok alapján történő elszámolás

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás az épület előre meghatározott, különböző készültségi fokaiban részszámlákat állít ki, és azok értékét árbevételként számolja el. Helyesen járunk-e el, ha a befejezetlen termelés értékét úgy számítjuk ki, hogy a december 31-i készültségi fok százalékát csökkentjük a már részszámlával kiszámlázott készültségi fok százalékával, és szorozzuk a költségvetés szerint tervezett összköltséggel? Amennyiben a következő évben a tervezettet jelentősen meghaladja a tényleges összköltség, akkor emiatt szükséges-e az előző évi készletértéket módosítani? A készültségi fokot mivel kell dokumentálni? Helyesebb-e az a megoldás, hogy a részszámlák összegét passzív időbeli elhatárolással elhatároljuk, a befejezetlen termelést pedig a december 31-i készültségi fok százaléka és a költségvetés szerinti tervezett összköltség szorzataként állapítjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...eltér, mert a részszámlák kiállítását a pénzügyi ütemezéshez igazították), akkor a vállalkozás a bizonylati fegyelem követelményeit sértette meg, amely cselekedet a Btk. 289. §-a szerint a büntetendő tényállást is kimerítheti. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.

Közösen végzett tevékenység elszámolása

Kérdés: Az építőiparban nagy értékű, rövid megvalósítási határidejű építmények létrehozására – új vállalkozási formaként – több vállalkozó együttesen, közös felelősséggel és kockázatviseléssel ad ajánlatot, illetve szerződik a megrendelővel. A gyakorlati megvalósítás szervezése és a megrendelővel való kapcsolattartás érdekében a vállalkozók gesztort jelölnek ki. A teljesítmények számlázása a gesztor neve és adószáma alatt történik. Kérdésünk: helyes-e a bemutatott vállalkozási formára az új Szt. közös üzemeltetésre vonatkozó előírásait és az adójogszabályok tekintetében az eredményátadást alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...általános előírások szerint, amit a gesztornak [amennyiben teljesülnek az új Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 1. pontjában leírt követelmények, akkor] közvetített szolgáltatásként, illetve ha nem felel meg a közvetített szolgáltatás követelményeinek (de megfelel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 28.