Vagyonkezelő alapítványok beszámolója

Kérdés: Jól értelmezem-e a törvényeket, hogy az állam által közérdekű céllal alapított vagyonkezelő alapítványok, amelyek az államiból a magánszektorba kerülő felsőoktatási intézmények fenntartására jönnek létre, kizárólag a számviteli törvény szerinti éves beszámolót készíthetnek? Következtetésemet az alábbiakra alapozom: A 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. §-a (2) bekezdése alapján a vagyonkezelő alapítványoknak nem elegendő csak a Korm. rendelet beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségére tett előírásait figyelembe venni, hanem a 2019. évi XIII. tv. és az Szt. ide vonatkozó pontjait is tanulmányozni kell. Amennyiben csak a Korm. rendelet 7. és 8. §-át néznénk, úgy az értékhatárok alapján ezen vagyonkezelő alapítványok a Korm. rendelet szerinti egyszerűsített éves beszámolót is készíthetnének, azonban az Szt. 9. §-ának (3) bekezdése alapján a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó nem készíthet egyszerűsített éves beszámolót, azaz kötelező az Szt. szerinti éves beszámoló. A gazdálkodó az Szt. 3. §-ának (1) bekezdése alapján az egyéb szervezet is, azaz az alapítvány. Az Szt. 3. §-ának (15) bekezdése alapján közérdeklődésre számot tartott gazdálkodó az, aki a 2007. évi LXXV. törvény 2. §-ának 19. pontja annak mond. A hivatkozott törvény 2. §-a 19. pontjának b) alpontja azon gazdálkodókat is közérdeklődésre számot tartónak minősíti, amelyeket jogszabály annak minősít. Minden állam által alapított vagyonkezelő alapítványra külön-külön törvény vonatkozik, az 1. § (1) bekezdése leszögezi, hogy ezen alapítványokat közérdekű vagyonkezelői alapítványként kell létrehozni, tehát ez nem opció, hanem törvényi előírás. Véleményem szerint az Szt. szerint az éves beszámolókészítési kötelezettséget erősíti meg a 2019. évi XIII. tv. 10/A. §-ának (2) bekezdése is, amely előírja, hogy az állam által teljesített vagyoni juttatás felhasználása bemutatásának az Szt. szerinti éves beszámolóval kell eleget tenni.
Részlet a válaszából: […] ...4. §-ának (2) bekezdése szerint a vagyonkezelő alapítvány akkor minősül közérdekűnek, ha– közérdekű célra alapították,– kedvezményezettjeinek köre – azok személyét illetően – nyitott, továbbá– közérdekűnek minősítését az alapító kérte.A 4....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Adómentes személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt azt itt nem ismételjük meg. Az alábbi válasz csak az adómentes személyi jellegű egyéb kifizetésekre vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...– K 384).A donornak juttatott vagyoni érték, költségtérítés (T 553 – K 381, 384).A munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat (a számítógép költségei, illetve arányos költségei, a külső szolgáltató arányos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Adómentes juttatások elszámolása

Kérdés: A nem pénzben kapott adómentes juttatásokat az Szja-tv. 1. számú melléklete részletezi. Ezek többsége tételesen nem szerepel a személyi jellegű egyéb kifizetések között, ennek ellenére elszámolhatók ott?
Részlet a válaszából: […] ...– jogszabályban meghatározott kötelezettség alapján – fizetett összeg;– a munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes számítógép-használat (a számítógép költségei, illetve arányos költségei);– az ingyenes vagy kedvezményesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Számviteli kormányrendeletek módosítása

Kérdés: A 2016. évi számviteli változások kapcsán kérnénk szakértői választ a mikrogazdálkodói beszámolót választók és a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek tekintetében. Úgy látjuk, hogy az érintett rendeleteket nem módosították, pedig – véleményünk szerint – a számviteli változások ezeket a szervezeteket is érintik.
Részlet a válaszából: […] ...adományt) és annak felhasználását, amennyiben a közcélú adományról az Szja-tv., illetve az adományról a Tao-tv. rendelkezései szerint kedvezményre jogosító igazolást állít ki.A civil szervezet nyilvántartási (könyvvezetési) rendszerét köteles oly módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 28.

Nonprofit kft. szakközépiskola

Kérdés: A művészeti szakközépiskola fenntartója nonprofit kft. OM-azonosítóval rendelkezik. Bevételei: szponzori támogatás, oktatástérítési díjak, képzési hozzájárulások, fejlesztési célú szakképzési hozzájárulás normatív támogatás, amelyet a fenntartón keresztül kap, bérleti díjak. Kettős könyvvitelt vezet. A mérleget hova kell beadni? A társaságiadó-alapot, az adót hogyan kell meghatározni? Vonatkozhatnak-e rá a nonprofit szervezetre vonatkozó előírások és kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...közhasznú nonprofit gazdasági társaság társaságiadó-alapja megállapításának sajátosságait a Tao-tv. 13/A. §-a részletezi, a kedvezményezett tevékenységet a Tao-tv. 6. számú mellékletének E) része mutatja be. Ebből az is következik, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 27.

Munkavállalói részvények jutalomként

Kérdés: Ha egy nyrt. munkavállalói részvényesi program keretében juttat a munkavállalóinak részvényben kifejezett jutalmat, akkor annak mikor és milyen adói vannak a munkavállalók, illetve a munkáltató oldaláról? A részvényeket a munkavállalók által választott banknál vezetett számlára transzferálják át. Ha nem munkavállaló magánszemélynek is juttat részvényt, akkor milyen adókkal kell kalkulálni?
Részlet a válaszából: […] ...jegyzési vagy más hasonló jogot szerez, és e jog gyakorlására csak a jog alapításának évét követő második év letelte után jogosult.A kedvezményes szabályozás abban az esetben érvényesül, ha a magánszemély által az adóévben letétbe helyezett összes értékpapírnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 9.

Horgászegyesület vállalkozási tevékenysége

Kérdés: Társaságiadó-alapba beszámító bevételnek minősül a horgászegyesület tagdíjbevétele és a horgászengedély ellenértéke?
Részlet a válaszából: […] ...a kisebbösszeg. A vállalkozási tevékenység a Tao-tv. 6. számú mellékletének A) fejezeteszerint azon tevékenység, amely nem minősül kedvezményezett tevékenységnek.Kedvezményezett tevékenység pedig:1. az alapszabályban nevesített közhasznú tevékenység –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 18.

Természetben adott adomány

Kérdés: Kiemelten közhasznú alapítvány adományokat gyűjt. Sok cég nem pénzben, hanem természetben szeretne részükre adományozni (pl. építőanyag-kereskedő faanyagot adna, asztalos a munkaerejét, nyomdaipari cég kiadványt készítene térítésmentesen). A részükre adott termék és/vagy szolgáltatás piaci értékének megfelelő összegről adható-e igazolás, amely alapján az egyéb feltételek megléte esetén az adományozó adókedvezményt vehet igénybe? Hogyan kell ezen tételeket az alapítvány könyveiben szerepeltetni, hiszen pénzmozgás nem történik? Az alapítvány jogosult-e áfa levonására, visszaigénylésére?
Részlet a válaszából: […] A Tao-tv.-ben az adományra adott fogalom [4. § 1/a) pont]szerint térítés nélkül átadott eszköznél a könyv szerinti érték, térítés nélkülnyújtott szolgáltatásnál, annak bekerülési értéke minősül adománynak. Ebbőlkövetkezően igazolás az átvett eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 20.

Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] ...nem pénzben(termékben, szolgáltatásnyújtásban) adott/kapott támogatás is, sőt a kapotttámogatás megnyilvánulhat adóalap, illetve adókedvezmény formájában is. Nemcsakvállalkozások között értelmezhető az adott/kapott támogatás, a vállalkozásokkaphatnak támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Adózásra vonatkozó várható változások

Kérdés: Lesznek-e, várhatók-e olyan változások, amelyek közvetlenül vagy közvetve kihatnak a vállalkozások számvitelére, adózására, és a 2001. év végén vagy a 2002. év elején tennivalót jelentenek a vállalkozásnak, amelyek elmulasztása hátránnyal járhat számunkra?
Részlet a válaszából: […] ...nevesített egyéb szervezetek beszámolókészítéséről szóló kormányrendelet is a végrehajtói irodára vonatkozóan.Beruházási adókedvezményhez kapcsolódó új adóhatósági bejelentési kötelezettségUgyancsak a Ptjm.-ben módosuló Art. 96/A. §-a (és nem a 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. december 20.