Értékcsökkenés elszámolásának módosítása

Kérdés: A társaság termelőüzemében használt nagy értékű gépeknek, berendezéseknek (továbbiakban: gépek) várható élettartama, fizikai elhasználódása és erkölcsi avulása, illetve a tevékenységre jellemző körülmények figyelembevétele, továbbá egyéb rendelkezésre álló releváns információk alapján határozta meg (lineáris módszer alkalmazásával) az évenként elszámolható értékcsökkenését. Az eszköz aktiválására 2020-ban került sor. Az értékcsökkenés az üzem folyamatos működését feltételezve került meghatározásra. Az elmúlt időszakban jellemző, és esetünkben az üzem működését jelentősen befolyásoló gazdasági, piaci és időjárási körülmények hatására az üzem folyamatos működése nem biztosított. Ennek okán az értékcsökkenés elszámolásának – figyelemmel az összemérés elvének teljesülésére is – lineáris módszerről teljesítményarányos módszerre történő változtatása lenne indokolt 2022-től. Az Szt. 53. §-ának (5) bekezdése alapján mód van arra, ha az eszköz használatának időtartamában, az adott eszköz értékében és a várható maradványértékben lényeges változás következett be, akkor a terv szerint elszámolásra kerülő értékcsökkenés megváltoztatható. Helyesen értelmezem azt, hogy a hivatkozott jogszabályhely alapján a gazdasági környezet változásának bizonyítottan (a kiegészítő mellékletben is vállalhatóan bemutatható módon) üzemműködésre gyakorolt hatása alapján a társaság megváltoztathatja az értékcsökkenés elszámolásának módját lineárisról teljesítményarányosra?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy az értékcsökkenés elszámolásának megváltoztatása a kérdésben leírtak rendezésével megtörténhet.A tárgyi eszközök értékcsökkenésének megváltoztatása azonban az eszközök értékelési szabályzatának módosítását igényli, amelynek az Szt. 14....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Devizaárfolyam megváltoztatása

Kérdés: Társaságunk számviteli politikája szerint 2019. 12. 31-ig a devizás tételeknél a számlavezető pénzintézet által meghirdetett devizavételi és devizaeladási árfolyamának átlagát alkalmazza. 2020. január 1-jétől az MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamra térünk át. Az áttéréshez kapcsolódóan át kell-e értékelni a 2019. december 31-i devizás, devizaalapú követeléseinket, kötelezettségeinket a január 1-jétől használni szándékozott devizaárfolyamon?
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli politika meghatározó elemeinek (a devizaárfolyam használata ilyen) változását, a változás eredményre gyakorolt hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni!]Általános szabály, hogy a számviteli politikát csak az üzleti év első napjától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Egyszerűsített éves beszámoló zrt.-nél

Kérdés: 2018. évben éves beszámolót készített a zrt., de az értékhatárok alapján egyszerűsített éves beszámolót is készíthet(ne). Vissza lehet-e térni az "alacsonyabb szintű" beszámolási formára, akkor is, ha a társaság az MNB felügyelete alá tartozik a végzett tevékenysége miatt?
Részlet a válaszából: […] ...az éves beszámoló mérlegének és eredménykimutatásának nagybetűvel és római számmal jelölt tételeit tartalmazza (összevont adatok), a kiegészítő melléklet is kevesebb információt kér, üzleti jelentést pedig nem kell készíteni.A kérdés csak azt tartalmazza, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 11.

Könyvvizsgálati kötelezettség

Kérdés: A kft. a 2018. december 31-ével záródó üzleti év végén könyvvizsgálatra kötelezetté válik, mivel árbevétele a megelőző két év átlagában meghaladja a könyvvizsgálati kötelezettség mértékét. 2019. február 1-jétől bejelentkezik a kiva adónemre. A 2019. január 31. napjával készülő beszámolóra vonatkozik-e a könyvvizsgálati kötelezettség? A 2019. december 31-i fordulónappal készülő beszámoló előző évi adatai 2019. január havi lesz. Ebben az esetben a könyvvizsgálati kötelezettség mely időszakok alapján állapítható meg?
Részlet a válaszából: […] ...a legfőbb szerv elfogadott. Így– a 2019. január hónapról készült beszámoló eredménykimutatásában a 2018. évi beszámoló adatai (a kiegészítő mellékletben – a jelentős eltérés indokolása mellett – bemutatva 2018. január adatait),– a 2019. február-december...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 7.

Kamionok amortizációs kulcsának megváltoztatása

Kérdés: Az adott cég nagy értékű kamionokkal szállít veszélyes és nem veszélyes anyagokat Magyarországon és más európai országokba. Eddig a lineáris 20%-os értékcsökkenést alkalmaztuk. A gépjárművek használati rendjének változása miatt felmerült, hogy ez a leírási kulcs túlzott, és át kellene térni a teljesítményarányos elszámolásra. Lehetséges ez a már több éve használt járműveknél is, vagy csak az új beszerzésűeknél? Hogyan történhet? Társaságiadó-bevallásnál korrekciós tényező? A kiegészítő mellékletben ki kell térni erre, vagy elegendő a számviteli politika megváltoztatása?
Részlet a válaszából: […] ...a terv szerint elszámolásra kerülő értékcsökkenés megváltoztatható, de a változás eredményre gyakorolt számszerűsített hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni.A kérdésre tehát a válasz: módosítani kell a kamionok vonatkozásában a számviteli politikát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Áttérés a kivára a naptári éven belül

Kérdés: 2018. március 01-től kivára tér át a kft. Az alábbi kérdések merültek fel:
1. A könyveket le kell zárni?
2. 1871-es bevallást kell beadni és
3. a tört időszaki beszámolót közzé is kell tenni?
4. Ha igen, akkor mi szerepeljen a kivás időszaki beszámolóban az előző időszaki adatként?
Részlet a válaszából: […] ...év nyitóadatainak meg kell egyezniük az előző üzleti év megfelelő záróadataival. Ha az adatok nem hasonlíthatók össze, akkor ezt a kiegészítő mellékletben be kell mutatni, és indokolni kell az Szt. 19. § (1) bekezdése szerint. A társaságiadó-alanyként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 22.

Mikrogazdálkodói beszámoló részvénytársaságnál

Kérdés: Részvénytársaság, amelynél a 2011. évi mérlegfőösszeg 142 M Ft, a nettó árbevétel 85 M Ft, a létszám 3 fő, a 2012. évi mérlegfőösszeg 212 M Ft, nettó árbevétele 6,3 M Ft, a létszám 3 fő, és 100 százalékban tulajdonos egy kft.-ben, 2013-tól választhatta-e a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló készítését? A közgyűlés minden évben elfogadta a mikrogazdálkodói éves beszámolót, és azt közzé is tették. Ha nem választhatta volna, akkor mi a teendő? Milyen jogi következményei lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...közzétettől eltérő adatait a 2016. évi éves beszámoló mérlegének, eredménykimutatásának középső oszlopában kell szerepeltetni, a kiegészítő mellékletben pedig évenként részletezni.A válaszban csak a leglényegesebb tételekre tértünk ki. A lényeg, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Áttérés a kettős könyvvitelre

Kérdés: Ha egy egyszeres könyvvezetést végző kamara 2015-től szeretne a kettős könyvvitelre áttérni, mert olyan tevékenységet is fog végezni, ami nem konkrétan a kamarai tevékenységhez kötődik, és ami áfás lesz, milyen bejelentési kötelezettsége van az áttéréskor? Van-e bármilyen adózási kérdés, ami az áttérés kapcsán felmerül? Milyen pluszteendői vannak, ha kettős könyvvitelt választ? Áttérés kapcsán mire kell figyelni a beszámoló elkészítésekor?
Részlet a válaszából: […] ...áttért kamaránál is lehet a beszámoló egyszerűsített éves, de éves beszámoló is. A beszámoló mérlegből, eredménykimutatásból és kiegészítő mellékletből áll. Éves beszámolónál pluszként szerepel az üzleti jelentés is.A kettős könyvvitelre történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Megszűnt kata-adóalany teendői

Kérdés: Mi a teendője annak a kata-adóalanynak, akinek a NAV határozattal szüntette meg a kata-adóalanyiságát visszamenőleg (októberben március 31-ével)? Milyen adóbevallásokat kell pótolni milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] ...is) különbözetének összegében kell figyelembe venni.Az Szt. hatálya alá visszakerülő társaság első üzleti évi beszámolójának kiegészítő mellékletében utalni kell arra, hogy az Szt. hatálya alá visszatérve először készít beszámolót (az adott esetben 2013...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Katából, evából való visszatérés

Kérdés: A Katv., az Eva-tv. hatálya alá tartozó, bevételi nyilvántartást vezető bt. végelszámolását határozták el a tulajdonosok. A végelszámolás során hogyan kell elkészíteni a végelszámolási mérleget, a vagyonfelosztási javaslatot stb.?
Részlet a válaszából: […] ...alá visszakerülő társaság első üzleti évi beszámolójának (a kérdés szerinti esetben a végelszámolás első beszámolójának) kiegészítő mellékletében utalni kell arra, hogy a számviteli törvény hatálya alá visszatérve először készít beszámolót,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.
1
2