Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)-(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...előírása alapján a könyvek üzleti év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és számviteli törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Tönkrement áru bizonylatolása

Kérdés: A 2011 óta nem működő bt. végelszámolással szeretne megszűnni. Faáru-kereskedéssel foglalkoztak. Leázás, csőrepedés miatt az áru tönkrement, nem értékesíthető. A bt. tagjai külföldre mentek, a nagymama lett az ügyvezető, aki után fizették az egészségügyi szolgáltatási járulékot. A készletekről nincs fellelhető leltár. Jól működő cég volt, eredménytartalékkal rendelkezik. Mit lehetne kezdeni a készlettel?
Részlet a válaszából: […] ...alapján számolják el az egyéb ráfordítások között. Amennyiben a tönkrement árukról nincs analitikus nyilvántartás (nincs fellelhető leltár), akkor az eredeti beszerzési árakat indokolt számításba venni. Gondoskodni kell a fellelt és jegyzőkönyvben rögzített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 13.

Készletdifferenciák könyvelése

Kérdés: Készletdifferenciák könyvelése árrésmódosítás (csökkenés) könyvelési hiba miatt.
Részlet a válaszából: […] ...adódó eltérés keletkezhet pontatlan mérésből, számításból is.A könyv szerinti és a tényleges adatok összehasonlítására általában leltározás során kerül sor. A leltárkülönbözetekből a nem adminisztrációs, elszámolási hibából adódó eltéréseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Leltárkülönbözetek elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni az adminisztrációs hibák miatt keletkezett leltárkülönbözeteket? Adminisztrációs hiba esetén össze lehet-e vezetni a hiányt és a többletet? Egyáltalán mit tekintünk adminisztrációs hiányosságnak?
Részlet a válaszából: […] ...hibáról, hiányosságról akkor beszélhetünk, ha a leltárkülönbözet abból adódik, hogy valamely eszköz-forrás mozgást a társaságnál nem rögzítenek, vagy helytelenül rögzítik, bizonylat nélkül könyvelik az eszközök növekedését, csökkenését,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 15.

Leltárellenőrök összeférhetetlensége

Kérdés: Önkormányzati költségvetési szerv az Ávr. szerinti gazdasági szervezet. A szervezet az ellátási körében lévő költségvetési szervek számviteli nyilvántartásait vezeti. Szabályos-e – nem okoz-e összeférhetetlenséget –, ha a szervezet készletgazdálkodói – akik az ellátott szervek eszközeinek nyilvántartásait is vezetik – leltárellenőrként járnak el az ellátott szervek leltározásánál?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy nem összeférhetetlen akkor, ha a leltárellenőrök nem viszik magukkal az általuk vezetett nyilvántartásokat. Ez egyértelmű akkor, ha a leltározás a természetes mértékegységben is számba vehető eszközök tényleges megszámlálásával, mérésével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 29.

Mezei leltár értékesítése

Kérdés: A földtulajdonos az általunk bérelt szántóterület haszonbérleti szerződését a lejárati idő előtt felmondta. Az őszi hónapokban több műveletet végeztünk a területen (talajmunka, őszi búza vetése, vegyszerezés stb.). Hogyan számolunk el a tulajdonossal a mezei leltár értékéről? Számlát állítunk ki az elvégzett szolgáltatásokról az áfa felszámításával, vagy kártalanítás címen számlázzuk a mezei leltár értékét? A szerződés megszüntetése egy 5 éves támogatási program utolsó évében történik. Követelhetjük-e az utolsó év támogatási összegének megtérítését, amelyhez nem juthatunk hozzá? Milyen jogcímen, milyen bizonylatolással?
Részlet a válaszából: […] ...munkák (talajmunka, őszi búza vetése, vegyszerezés stb.) értékét a tulajdonostól nem külön-külön kell kérni, hanem azoknak a mezei leltár szerinti értékét egy összegben – mint a mezei leltár (készlet) értékesítését – kell az áfa felszámításával a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 13.

Könyvelés hibás főkönyvi kivonat alapján

Kérdés: 2013. évre elvállaltam egy bt. könyvelését. A bt. 2012. 12. 31-ével kilépett az evából. Az előző könyvelő tájékoztatása szerint a bt. kettős könyvvitelt vezetett. Megkaptam a záró főkönyvi kivonatot, annak alapján megnyitottam a 2013. évet. Később kiderült, hogy 2007 decemberében a bt. valóban az evát választotta, de bevételi nyilvántartás vezetésével, ezért a beszámolókat nem kellett volna letétbe helyezni. Több hibát is találtam a beszámolókban, a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatai is hibásak. Mikor járok el helyesen? Ha elfogadom a 2012. évi záró főkönyvi kivonat adatait, vagy ha az analitikák alapján új főkönyvi kivonatot készítek, amelyet könyvvizsgálóval felülvizsgáltatok?
Részlet a válaszából: […] ...Ilyen hiba lehet az, hogy nem számoltak el terv szerinti értékcsökkenési leírást, nem teljes körű a mérleg tételeit alátámasztó leltár, vagy a leltárban szereplő adatokat az analitika nem támasztja alá, a leltárban olyan adatok is szerepelnek, amelyek a valóságban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Számviteli szabályzatok

Kérdés: A kft. új ügyvezető igazgatója most szembesült a cég könyvelési/számviteli hiányosságaival. Például nincs számlarend! Milyen alapvető számviteli és pénzügyi eljárásokat szabályozó szabályzatoknak kell lenni egy kft.-nél? Mi vonatkozik a tárgyieszköz-nyilvántartásokra? Milyen törvényben, hol vannak ezek a kötelező szabályzatok elrendelve?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá milyen szabályzatokat kell aszámviteli politika keretében elkészíteni. Ilyen szabályzatok:– az eszközök és a források leltárkészítési és leltározásiszabályzata,– az eszközök és a források értékelési szabályzata,– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 7.

Könyvek készletnyilvántartása

Kérdés: Ügyfelünk könyvkiadással és könyvértékesítéssel foglalkozik. A könyveket a kft. ügyvezetője írja, illetve szerkeszti. Az ügyvezető által elvégzett munkáról bizonylat nincs. Nyomdai számlák, illetve lektorális számlák vannak. A könyveket utánnyomják. A kft. önköltség-számítási szabályzattal nem rendelkezik, a költségeket az 5. számlaosztályban könyveljük. A kft. a könyvekről semmiféle nyilvántartást nem vezet. Hogyan kell könyvelni az első kiadáshoz, illetve az utánnyomáshoz kapcsolódó költségek bizonylatait? Milyen nyilvántartásokat kell vezetni? Milyen értéken kell a könyveket a leltárba beállítani?
Részlet a válaszából: […] ...tartozik. A könyv a könyvkiadónál saját termelésűkészletnek minősül, és mint ilyent (tehát a könyvet) közvetlen önköltségen kella leltárba beállítani, kell a saját termelésű készletek között szerepeltetni.Ehhez azonban meg kell állapítani könyvenként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 13.

Mintaboltban lévő készlet értékelése

Kérdés: Cégünk mintaboltjában saját termelésű péksüteményt és árut (üdítő, cukrászsütemények) árusít, valamint saját konyhát üzemeltet, ahol a vásárolt alapanyagokból hideg-, illetve melegkonyhai ételt készítenek helybeli fogyasztásra. Ezeknek a norma szerinti elszámolása szinte lehetetlen. Önök már adtak választ arra az esetre, ha kétféle csoport van a mintaboltokban, de mi a helyes számviteli elszámolás ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...kell vezetni, a csökkenéseket (az értékesítés adatait) pedig időszakonként(10 naponként, de legalább havonta) kell megállapítani. Ehhez leltározni kell aténylegesen meglévő mennyiségeket, azokat értékelni kell a fogyasztói áron,majd össze kell vetni az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.
1
2