Transzferár-dokumentációs nyilvántartás

Kérdés: A transzferár-dokumentációs nyilvántartással kapcsolatosan az alábbi kérdésekben kérném állásfoglalásukat. Annak megállapítása, hogy kell-e transzferár-dokumentációt készíteni, szerintünk a következő:
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
Részlet a válaszából: […] ...a szokásos piaci árat, az annak meghatározásánál általa alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket. Nyilvántartást akkor kell készíteni, ha az adózó kapcsolt vállalkozásával (Tao-tv. 4. § 23. pont) kötött szerződés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Haszonélvezeti jog bejegyzése és apportálása

Kérdés: Van egy egyéb szervezet, amely a tevékenysége közérdekű jellegére tekintettel adómentes tevékenységet végez. Vállalkozói tevékenységből származó bevétele nem keletkezik. Ez az egyéb szervezet az értékelési szabályzatában rögzítette, hogy az eszközök valós értéken történő értékelésével nem él. Egy, a kizárólag saját tulajdonában álló ingatlanra kíván haszonélvezeti jogot bejegyeztetni 10 évre, az általa alapított nonprofit kft. részére, aminek 100%-os tulajdonosa. A haszonélvezeti jog apportként kerül átadásra. Milyen könyvelési tételek merülnek fel a haszonélvezet kapcsán mind a haszonélvezetbe adó, mind a haszonélvezetbe vevő részéről? Az ingatlan könyv szerinti értéke 2021. február 28-án 15 M Ft. Az értékbecslő által megadott adatok: egy hasonló ingatlan piaci kínálati értéke 50 M Ft, a haszonélvezet tárgyát képező ingatlan piaci értéke 45 M Ft, a haszonélvezet piaci értéke a határozatban: 12,5 M Ft.
Részlet a válaszából: […] ...haszonélvezeti jognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése még nem jogcím arra, hogy azt az egyéb szervezet a könyvviteli nyilvántartásaiban is kimutassa. Ha azonban azt az általa alapított társaságba (nonprofit kft.-be) a törzstőke megemeléséhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 15.

Civil szervezet kiegészítő melléklete

Kérdés: A 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 22. §-a (1) bekezdése szerint: "A civil szervezet egyszerűsített éves beszámolója a mérleg és az eredménykimutatás mellett – az Ectv. vonatkozó előírásai figyelembevételével – a Tv. szerinti kiegészítő mellékletet is tartalmaz", és amely előírást először a 2019. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni. Az itt említett civil törvény különös előírást e tekintetben a támogatások, illetve a megvalósított programok tekintetében ír elő. Egyesületünk kettős könyvvitelt vezet, egyszerűsített beszámolót készít, közhasznú alaptevékenységén kívül más tevékenységet nem folytat, bevételei tagdíjakból és oktatási díjakból (összesen 2 millió), illetve a kapott támogatásokból (10 millió) tevődik össze. A beszámoló elkészítésére az OBH által közzétett, az idén PK-542 számot viselő nyomtatványt használjuk, amelynek 9. oldala a "Kiegészítő melléklet", az azonban csak a civil törvényben nevesített közzétételeket tartalmazza ugyanúgy, ahogy a korábbi években is. Mit kell tartalmaznia a mi esetünkben a kiegészítő mellékletnek (kell-e külön kiegészítő melléklet)? Szükséges-e esetünkben mérlegképes könyvelői minősítéssel rendelkező szakembert alkalmazni a beszámoló összeállítására (ellenjegyzésére)?
Részlet a válaszából: […] ...egyesület összes (ár)bevétele meghaladja a 10 millió forintot, feltételezhetően az előző évben is meghaladta, így nem mentesíthető a PM nyilvántartásában szereplő, regisztrált mérlegképes könyvelőnek a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Működési támogatás elszámolása

Kérdés: Önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit kft. költségei 30%-át a tevékenység bevételei fedezik. A működés költségeire fenntartói megállapodás alapján az alapító működési támogatást folyósít. Ez a működési támogatás a költségek, ráfordítások 80-90%-át fedezi. A bevételek felhasználásának a sorrendje eltérő lehet. Amennyiben a költségeit-ráfordításait a működési támogatással szemben számolja el, és azt követően számolja el a saját bevételt, akkor nyeresége keletkezik. Ha a saját bevételével szemben számolja el először a költségeit, ráfordításait, és csak ezt követően számolja el a támogatást, akkor a támogatás fel nem használt részét elhatárolja a passzív időbeli elhatárolással szemben.
Részlet a válaszából: […] ...leírtakra a válasz a számviteli előírásokból következik: a gazdasági eseményeket folyamatosan, naprakészen kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni, míg a támogatást a többletköltségek fedezetére kell felhasználni. Csak a saját bevétel könyvelése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.

Megépített játszótér átadása alapítványnál

Kérdés: Alapítvány pénzbeli támogatást kapott, amelyből játszóteret építtetett külső vállalkozóval. A megépített játszóteret, amelyet bevett egyház belső egyházi jogi személye birtokában lévő területen létesítettek, az alapítvány aktiválás előtt át kívánja adni a terület birtokosának. Az átadás tényét számlával kell dokumentálni? Vagy adományként is átadható a belső egyházi jogi személynek, aki Anya- és Gyermekotthont tart fenn, így a birtokába kerülő játszótéri eszközök üzemeltetése összhangban van alapfeladataival? Kérjük a segítségüket a folyamatok könyvekben történő rögzítésében is.
Részlet a válaszából: […] ...kell az adózás előtti eredményt a térítés nélkül átadott játszótérnek a 7. § (1) bekezdésének d) pontja szerint számított nyilvántartási értékével, növelni ennek a könyv szerinti értékével (a két érték – terv szerinti értékcsökkenés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Közhasznú nonprofit gazdasági társaság áttérése a kivára

Kérdés: Ha 2019-től áttérnénk a kivára (közhasznú nonprofit gazdasági társaság), akkor a 2018-as társaságiadó-bevallásunkban meg kell növelnünk az adóalapot a saját tőke adómentesen képződött részével? [A kérdező ezt követően idézi a Katv. 27. §-át és a Tao-tv. 13/A. §-a (2) bekezdésének a) pontját, (3) bekezdését.]
Részlet a válaszából: […] ...előtti eredményt a közhasznú nonprofit gazdasági társaságnak jogutód nélküli megszűnése esetén a 13/A. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban adómentes saját tőkeként kimutatott értékkel.A Tao-tv. 16. § (7) bekezdése szerint jogutód nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Nonprofit gazdasági társaság közhasznú jogállásának megszűnése

Kérdés: Egy általunk könyvelt közhasznú nonprofit gazdasági társaság megszünteti közhasznú jogállását. Az elmúlt években jelentős adómentesen képzett saját tőkéje halmozódott fel. Milyen főkönyvi tétellel kell ezt a kérdést rendezni a könyvelésben?
Részlet a válaszából: […] ...közhasznú nonprofit gazdasági társaság számára sajátos nyilvántartási és beszámolókészítési kötelezettséget az Szt. nem ír elő, és nincs külön kormányrendelet sem a beszámolókészítésükre vonatkozóan.Ugyanakkor a Tao-tv. 13/A. §-ának (3) bekezdése előírja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Holtig tartó eltartás ingatlan ellenében

Kérdés: Magánszemély a közhasznú nonprofit kft.-vel eltartási szerződést kötött. A tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjogát a kft.-re ruházta át, és megállapodott a kft.-vel, hogy élete végéig természetben ellátják. A tartás értékét a kft. által megjelölt havi térítési díj mértékében határozták meg. A tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásba tartás jogcímén bejegyezték. A holtig tartó eltartási jog biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be. Hogyan és milyen értéken kell a kft.-nél könyvelni a gazdasági eseményeket? A magánszemélyt terheli-e és mikor bevallási és adófizetési kötelezettség az ingatlan elidegenítéséhez kapcsolódóan?
Részlet a válaszából: […] A tartási szerződésre vonatkozó előírásokat a Ptk. 6:491-6:496. §-ai tartalmazzák. Ezen előírásokat a kérdés szerinti szerződés – úgy tűnik – tartalmazza azzal, hogy a kft. a tartásra kötelezettséget az ingatlan tulajdonjogának megszerzése ellenében vállalta magára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...okiratban vállalt vagyoni juttatást teljesíteni. Az alapítónak legalább az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig át kell ruháznia az alapítványra. Az alapítónak a teljes juttatott vagyont legkésőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Nonprofit társaságként való továbbműködés

Kérdés: A kft. nonprofit gazdasági társaságként kíván tovább működni. Ez átalakulásnak minősül-e, illetve milyen számviteli és adózási feladatai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...kérelemmel – be kell nyújtani a cégbíróságra, és kérni kell a nonprofit társasággá minősítést, a nonprofit tevékenység nyilvántartásba vételét. Ha ez megtörtént, működhet a továbbiakban nonprofit társaságként.A nonprofit kft.-re vonatkozó számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.
1
2
3
4