Téves könyvelés, jelentős összegű hiba bemutatása

Kérdés: A társaság 2019. évi beszámolójának készítése során hibásan készítette el az eredménykimutatását. Sajnálatos módon az év közben realizált árfolyamveszteségeket nem a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai soron mutatta ki a beszámolójában, hanem a pénzügyi műveletek egyéb bevétele soron (lényegében téves besorolás történt, negatív előjellel, csökkentve az összes pénzügyi műveletek bevétele sor összegét). A fenti hiba folytán a minimumadó alapját tévesen állapította meg, amelynek következtében adóhiány keletkezett. Amennyiben a fenti említett besorolási hiba jelentős összegű, akkor ezt a társaság 2020. évi könyvelésében hogyan tudja javítani, kell-e "3 oszlopos" beszámolót készítenie a 2020-as évre vonatkozóan, azt is figyelembe véve, hogy a "minimumadó-hatás" külön vizsgálva nem lenne jelentős összegű hiba? A fenti kérdés más szemszögből közelítve: amennyiben a társaság könyvelési hibát vétett, és nem a fent leírt besorolási hibát vétette, vagyis a realizált árfolyamveszteséget a társaság tévesen könyvelte a realizált árfolyamnyereség főkönyvi számlára, akkor ez változtat-e bármit is a hiba jelentős összegének meghatározása, illetve a számviteli hiba javítása szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...helytelen soron vették figyelembe.A jelentős összegű hiba értelmező rendelkezése alapján a feltárt hibák és hibahatások eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő (előjeltől független) abszolút értékének együttes összegét kell a jelentős összegű hiba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Tőkekivonás számviteli kezelése

Kérdés: Társaságunk úgy véli, hogy a 2006. évi IV. törvény 160. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezésével a tőkekivonás megfelelő számviteli kezelése körül bizonytalanság alakult ki, ezzel kapcsolatosan kérjük a segítségüket. Kérdésünk egyrészt arra irányul, hogy az új Ptk. 3:202-3:203. §-ai szerinti tőkekivonás esetén a Ptk. nem írja elő az Szt. 21. §-ában meghatározott közbensőmérleg-készítési kötelezettséget. Ugyanakkor – tapasztalatunk szerint – közbenső mérleg elkészítésével a tőkeleszállítás körülményeit célszerű alátámasztani. A gyakorlati problémát abban látjuk, hogy amennyiben a tag a közbenső mérleg alapján kívánja meghatározni a kivonható tőke nagyságát, a törtidőszak adózott eredménye felosztásra kerülhet-e vagy sem? Amennyiben a közbenső mérlegben szereplő adózott eredmény is felosztásra kerülhet a tőkekivonás során, akkor ennek számviteli kezelése pontosan hogyan történik a saját tőkét és a taggal szemben fennálló kötelezettségét illetően a társaság könyveiben? Kérdésünk másrészt arra vonatkozik, hogy ha a fenti jogszabályok alapján a társaság a tőkekivonás mellett dönt, akkor hogyan kell eljárni a jegyzett tőkén felüli egyéb tőkeelemek vonatkozásában: pontosabban az Szt. 36. § (2) bekezdésének c) pontjában, 37. § (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakat úgy kell-e értelmezni, hogy a jegyzett tőke kivonásának arányában kötelező a tagnak kiadni az egyéb tőkeelemeket, vagy a tag ettől az aránytól eltérhet? Amennyiben a tőkekivonásra vonatkozó határozatban a tulajdonosok kizárólag a jegyzett-tőke-csökkentés mértékéről, módjáról és annak végrehajtásáról rendelkeznek, abban az esetben a saját tőke további elemeinek arányos csökkentésétől eltekinthet-e a társaság, vagy ezzel megsérti az érvényben lévő jogszabályokat? Az utóbbi esettel kapcsolatban, a jogellenes magatartás utólagos megállapításánál pontosan mely jogszabályra hivatkozhat a hatóság, illetve milyen következményekre, szankciókra számíthat a társaság?
Részlet a válaszából: […] ...készítéséhez a tőkekivonással történő tőkeleszállítást. Nyilvánvaló azonban az, hogy a kivonásra kerülő -előbbiek szerinti – saját tőke nagyságának meghatározásához szükség van egy hiteles dokumentumra is. Ebből a célból indokolt az úgynevezett hat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Külföldinek térítés nélküli átadás

Kérdés: Belföldi társaság 2011. évben külföldi jogi személynek térítésmentesen adott át egy eszközt. A társaság az átadásra tekintettel az eszközt a könyvekből kivezette. A kivezetés során, azzal összefüggésben azonban semmilyen ráfordítást és költséget nem számolt el, és a társaságiadó-alapja megállapításakor sem alkalmazott semmilyen, a Tao-tv. 7-8. §-aiban meghatározott csökkentő vagy növelő tételt. Az eszköz – fentiek szerint történt – térítésmentes átadására tekintettel keletkezhet-e a társaságnak társaságiadó-nemben adókötelezettsége, illetve állapítható-e meg a terhére társaságiadó-nemben adókülönbözet egy esetleges adóellenőrzés során?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti értéket elszámolni. Számvitelileg értelmezhetetlen, hogy semmilyen ráfordítást és költséget nem számolt el. (Ha a kivezetés a saját tőke elemeivel szemben történt, az ellentétes a számviteli törvény előírásaival!)A kérdésben nem jelölték, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 27.

Osztalékelőleg euróban

Kérdés: Ügyfelem osztalékelőleget vett fel euróbankszámláról készpénzben. Ha a májusi osztalékfizetési döntésnél, forintban határozza meg az osztalékot, árfolyam-differenciával kell számolnom, mivel a könyveit forintban vezeti. Helyesen gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatott, az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék összegét;– a társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.A Ptk. szerint tehát külön határozat, továbbá közbenső...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Pótbefizetés részvénytársaságnál

Kérdés: Ha a társasági szerződésben nincs szabályozva a pótbefizetés, és ennek ellenére a tulajdonos (zrt.) mégis teljesített pótbefizetést a saját tőke helyreállítása érdekében, akkor annak mi lehet a következménye?
Részlet a válaszából: […] Az új Ptk. 3:183. §-a a pótbefizetés teljesíthetőségének feltételeként egyértelműen előírja, ha társasági szerződés arra a taggyűlést feljogosítja. A társasági szerződésben nem szabályozott esetben, a tulajdonos is, a pótbefizetést fogadó társaság is minimum...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 16.

Felszámolási eljárás után a tevékenység folytatása

Kérdés: Az építőipari kft. ellen a felszámolási eljárás 2002 decemberében indult, amely egyezséggel 2004. január 20-án befejeződött, a kft. korábbi tevékenységét folytatja. A felszámolási eljárás megindulásakor 4 lakás építése folyamatban volt, amelyek bekerülési értékét a kft.-nél az időbeli elhatárolások között mutatták ki. A felszámoló az időbeli elhatárolást rendkívüli ráfordításként számolta el a zárómérleg elkészítésekor. A kft. 2004-ben 2 lakást, 2005-ben szintén 2 lakást értékesített. Az értékesítés árbevételének elszámolásakor a következő kérdések merültek fel: Helyesen járt-e el a felszámoló, amikor a felszámolási zárómérlegben a befejezetlen termelés értékét nem mutatta ki? Keletkezik-e emiatt a kft.-nek társaságiadó-fizetési kötelezettsége? Fel kell-e venni, ha igen, akkor hogyan, a befejezetlen termelés értékét a vállalkozási tevékenység folytatásakor?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az időbeli elhatárolásokközött lévő készletnek a rendkívüli ráfordításkénti elszámolásával a felszámoló- egy az egyben – a saját tőke összegét csökkentette. Ezzel a felszámolásieljárás befejezése utáni vállalkozási tevékenység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 11.

Külföldi magánszemély osztalékjövedelme utáni adó

Kérdés: Kizárólag német illetőségű magánszemélyekből álló magyarországi kft. 2000. november-december hónapban az eredménytartalék terhére jegyzett tőkeemelést hajtott végre oly módon, hogy a tőkeemelésnek megfelelő összeget átutalta a tulajdonos magánszemélyek konvertibilis forintszámlájára, majd a magánszemélyek ezt visszautalták – tőkeemelés címen – a kft. számlájára. Az eredménytartalék az 1997-1998. évek eredményéből keletkezett. A kft. a jövedelemből osztalékadót, szja-előleget nem vont le, igazolást nem adott. A tagok tulajdoni részaránya 33-67 százalék. A 67 százalék tulajdoni részesedéssel rendelkező tag a társaság ügyvezetője, a másik tag nem vesz részt a kft. munkájában. A tagok illetőségigazolással rendelkeznek, viszont a kft. nem rendelkezik az egyezmény szerinti adómértékek alkalmazására jogosító adóhatósági engedéllyel. A magánszemélyek jövedelmet nem vallottak be, adót nem fizettek. Helyesen járt-e el a kft.? Milyen bevallási és befizetési kötelezettség terheli ebben az esetben a magánszemélyeket?
Részlet a válaszából: […] ...jogosult magánszemély vagyoni betétje (részvény, üzletrész, vagyonjegy stb.) arányában ki kell számítani a társas vállalkozás saját tőkéjének az értékelési tartalékkal csökkentett részéből e magánszemélyre jutó értéket; az előzőekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. március 6.

Az ellenőrzés megállapításainak könyvelése

Kérdés: APEH-ellenőrzési jegyzőkönyvek, határozatok adóhiány-megállapításait, valamint az ezekhez kapcsolódó önellenőrzési tételeket hogyan helyes könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...adóhatósági ellenőrzés keretében;"ellenőrzés megállapítása az ellenőrzés során feltárt, az eszközöket-forrásokat, az eredményt, a saját tőkét érintő hibák és hibahatások, amelyek a beszámolóval lezárt üzleti évvel (évekkel) kapcsolatosak, a hatályos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. október 25.