Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...(nem számlázott szállítót), valamint árbevétel-elhatárolást könyvelünk? Helyes lehet-e áttérni egy olyan könyvelési/számlázási gyakorlatra, amikor nemcsak a késve kiállított számlák vevő/árbevétel tételei kerülnek a számla kiállításával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...előírása is, mely szerint annak tartalmaznia kell a nyújtott szolgáltatás megnevezését, adómértékét és adóját is. Mivel a továbbszámlázásra kerülő szolgáltatások adókulcsai eltérőek lehetnek, így továbbszámlázni csak változatlan áfakulccsal, azaz több...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...felszámított áfa levonható, mivel a készlakások értékesítésekor, illetve a bérbeadás útján hasznosított lakások bérleti díjának számlázásakor a fizetendő áfa felszámításra kerül.A bérbeadás útján hasznosításra kerülő lakások aktiválásakor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Alvállalkozói díj elszámolási egységes szerződés esetén

Kérdés: Társaságunk 2020. április 10-én elszámolási egységként kezelendő, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 11. pontja szerinti szerződést kötött a megrendelővel, ami alapján 2021. március hónapban a szerződött összeg 30%-át, majd 2021. júliusban 70%-át fogja számlázni. A projektmunkát társaságunk 2020 áprilisában megkezdte, a megbízott alvállalkozóktól folyamatosan fogadunk be számlákat, amelyeket igénybe vett szolgáltatásként, alvállalkozói díjként költségként számolunk el 2020-ban. Az Szt. alapján 2020. 12. 31-én a megrendelővel közösen megállapított teljesítési fok alapján fogunk árbevételt könyvelni az időbeli elhatárolásokkal szemben. Az innovációs járulék alapja megegyezik a helyi iparűzési adó alapjával, ahol az adóalapot csökkentő tételként jelenik meg az alvállalkozói teljesítések értéke. Az 1990. évi C. törvény 52. §-ának 22. pontja alapján az alvállalkozói teljesítések értéke az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítések értéke, amelynek végzése során az adóalany mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával a Ptk. szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. A szerződés alapján 2020-ban a társaságunk nem fog kiállítani számlát, tehát nem lesz számlázott árbevétele, de a hatályos számviteli törvény alapján fog árbevételt könyvelni. 2020-ban, ha nem készül az elszámolási egységes szerződés alapján kimenő számla, érvényesíthető-e ehhez a projekthez kapcsolódóan alvállalkozói díj az innovációs járulék (a helyi iparűzési adó) adóalapjánál csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítés költségeit sem mutathatja ki [az következik az Szt. 28. §-a (3a) bekezdésének előírásából].Mit lehet tenni, ha nincs számlázás, de van árbevétel, és van a Htv. 52. §-a 32. pontjának megfelelő alvállalkozói teljesítés? Szerződéses...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Alvállalkozói teljesítés – projektelszámolás

Kérdés: A 2020. január 1-jétől életbe lépő projektelszámolásokkal kapcsolatban két kérdésem van.
1. Egy építőipari vállalkozás generálkivitelezési és építési-szerelési munkáihoz alvállalkozókat vesz igénybe. Ezekkel az alvállalkozókkal sok esetben nem éven belül számol el a munka összetettsége miatt, hanem sokszor éven túl. A szerződésben nem állapodnak meg részszámlázásban, ezért teljesítésigazolás és számla a munka elvégzésével készül el. Helyesen járunk-e el, ha az összemérés elvére és a jogszabályváltozás céljára tekintettel a projekt teljesítési fokának arányában számoljuk el az adott évre vonatkozó, nem számlázott, teljesítésigazolással nem rendelkező alvállalkozói teljesítéseket az igénybe vett szolgáltatások között?
2. A számviteli törvény biztosít-e lehetőséget arra, hogy egy vállalkozás számviteli politikájában az egyedi termék teljesítési fokának vagy/és a szériatermék készültségi fokának meghatározására többfajta módszert dolgozzon ki?
Részlet a válaszából: […] ...elvégzett munkákat lehet tekinteni, számításba venni. Ezzel biztosítható, ha a nem számlázó alvállalkozók által elvégzett munkák is számlázásra kerültek a megrendelő felé, akkor a teljesítésifok-meghatározás leírt módja mellett az árbevételként elszámolt összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Számlázott részteljesítésektől eltérő teljesítés

Kérdés: A cég 2019. évben kötött egyéves szerződést partnerével egy projekt teljesítésére. 2019. évben a részteljesítésekről havonta számlát állított ki partnere felé, azonban a vállalt munkával kapcsolatban a költségek jelentős része a 2020. évben merül fel, illetve azon alvállalkozókat, akik a 2019. évtől dolgoztak a projekten, egy összegben 2020 nyarán fizeti ki. Így a 2019. évben jelentős nyereség képződött. Képezhet-e a cég ezen szerződéshez kapcsolódóan a 2020. évben számlázásra kerülő alvállalkozói teljesítések kifizetésére 2019-ben céltartalékot? Illetve, amennyiben képezhető ezen jövőbeni költségekre céltartalék, a Tao-tv. elismeri-e azt ráfordításként?
Részlet a válaszából: […] ...indokoltságát az Szt. 41. §-ának (1)-(2) bekezdései részletezik. Az alvállalkozói teljesítések 2020. évben várható számlázása sem az (1), sem a (2) bekezdésben felsoroltak egyikével nem azonosítható, de nem fér bele a céltartalék...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 5.

Lakásépítés eladásra

Kérdés: Lakásépítéssel foglalkozunk. Az építkezést 2017-ben kezdtük el. Eddig előszerződések révén előleget (+ foglalót) kértünk vevőinktől. 65 százalékos készültségi foktól végszerződéseink vannak. A részletfizetéseket továbbra is előlegként számlázom és könyvelem. Mivel a ház minden lakása 2019-ben lesz birtokba adható, ha addig a vevő kifizette a teljes vételárat, akkor kerül sor a végszámlára, az árbevételkénti elszámolásra. Mivel részben saját, részben alvállalkozók bevonásával építkezünk, az eddig felmerült költségeket a saját termelésű készletek között befejezetlen termelésként tartom nyilván. A telek az áruk között szerepel. Helyesen jártam el?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti eladási árat az áfa felszámításával számlázni, a számlázott fizetendő összegbe az előleget (a foglalót) beszámítani. Ha a számlázás 2019-ben lesz, akkor a vevők által elfogadott számlák alapján 2019-ben kell az árbevételt is elszámolni (2019-ben kell ezt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Könyvelés a lengyel telephelyen

Kérdés: Egyik projektünk kapcsán telephelyet kellett alapítanunk Lengyelországban. A lengyel telephely fogja számlázni a teljesítést áfásan. A szerződés egy ipari berendezés tervezését, gyártását és beüzemelését foglalja magában. A munkálatok egy részét lengyel alvállalkozók végzik, lengyel áfával számlázzák telephelyünk nevére, címére és adószámára. A lengyel telephelyen bejelentett munkavállalónk nincs, csak az alvállalkozók számláit fogadja, és számlázza a projekt teljes árbevételét. A közvetlen költségek másik részét a magyar vállalkozásban felmerült bér, anyag, igénybe vett szolgáltatás adják. A magyar cégnél történik a tervezés egy része és a berendezések gyártása is. A magyar cég mindkét hely felmerült költségeit könyveli, és a telephely költségeit és bevételeit elkülönítetten gyűjti. Milyen módon biztosítható, hogy a lengyel telephely adózásához a projekthez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek bekerüljenek a lengyel könyvelésbe? Elegendő egy belső számlázás, vagy a kapcsolódó összes magyar számlát is könyvelni kell? A bérek és a közvetett költségek hogyan fognak megjelenni? Milyen értéken kell a lengyel telephelynél a projekttel kapcsolatos költségeket érvényesíteni? Különös tekintettel a magyar-lengyel egyezmény szerinti telephely nyereségére. A lengyel telephely csak közvetíti a tevékenységünket, amelynek a nyereségtartalma eltér a jelen projekt tényleges nyereségétől. Milyen költséget kell alkalmazni a lengyel és a magyar társaságiadó-bevallás vonatkozásában? Hogyan kell könyvelni azt, ha a magyar vállalat átvezet egy bizonyos összeget a lengyel telephely bankszámlájára a szállítói tartozások kifizetésére? Milyen feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...ráfordítások, amelyeknek a bevételi fedezete a lengyel telephelyen realizálódik, történhet konkrét szolgáltatások esetében tételes számlázással, de történhet úgy is, hogy a fióktelep eredményét számított menedzsmentdíj (a menedzsmentszolgáltatások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Alvállalkozói teljesítés az iparűzési adónál

Kérdés: A helyi iparűzésiadó-alapot csökkentő tételek közül az alvállalkozói teljesítések értékével kapcsolatos csökkentő tétellel összefüggően merült fel alkalmazási problémánk. A helyi adókról szóló törvény szerinti definíció úgy fogalmaz, hogy az "adóalany által továbbadott (számlázott)" alvállalkozói teljesítések értékével lehet az adóalapot csökkenteni. A törvény tehát múlt időben fogalmaz, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a ténylegesen már továbbadott, vagyis a megrendelő felé már kiszámlázott alvállalkozói teljesítések azok, amelyek az adóalapból levonhatók. Vagyis a befejezetlen termelésként a készletek között állományba vett alvállalkozói teljesítések nem csökkentik az adóalapot, hiszen azok éppen amiatt minősülnek befejezetlen termelésnek, mert az árbevételben még nem realizálódtak. Kérjük a véleményüket!
Részlet a válaszából: […] ...csak a költségkénti elszámolás adóévében jelenhet meg, függetlenül attól, hogy azt a vállalkozó továbbszámlázta-e vagy sem (továbbszámlázás hiányában a befejezetlen termelés része...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Alvállalkozás vagy közvetített szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk földmérési tevékenységgel foglalkozik. Időnként külső vállalkozókat vesz igénybe a társaságtól megrendelt munkák bizonyos részfeladatainak elvégzésére. Mind a megrendelővel, mind a külső vállalkozókkal írásos szerződés készül. A külső vállalkozók által elvégzett munkákat, a saját cégünk által elvégzett munkákat és egyéb más (például földhivatali) díjakat számlázzuk megrendelőink felé. Alvállalkozói díjként helyes-e a könyvelés a vállalkozói számlák beérkezésekor, vagy ameddig nem történik meg a számlázás, befejezetlen termelésként készletre kell venni? Közvetített szolgáltatásként készletre vesszük a vállalkozói számlát a beérkezéskor, majd az általunk történő számlázáskor vezetjük ki az értékesítés ráfordításaként.
Részlet a válaszából: […] ...csökkentésével készletre venni (T 231 – K 52), ha a külső vállalkozók számlái az üzleti év utolsó napjáig nem kerülnek továbbszámlázásra.A közvetített szolgáltatás értelmező rendelkezését a Htv. 52. §-ának 40. pontja tartalmazza (lényegében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.
1
2
3