Követelésre 100%-ban értékvesztés, adóalap-csökkentés

Kérdés: Egy magyar gazdasági társaság több évig üzleti kapcsolatban állt egy német céggel, aki a vevője volt. Folyamatosan csúszásban állt a számlák kiegyenlítésével, de egy megállapodás alapján, ha a magyar cég benyújtott egy számlát, akkor a legrégebbit kiegyenlítette. 2023 májusában ezek a kiegyenlítések is elmaradtak, így további számlák beadása nem történt, a fennálló tartozások (2021-2023 közöttiek) behajtására pedig egy nemzetközi behajtócéghez fordult. A behajtócég semmilyen fórumon nem tudta velük a kapcsolatot felvenni, ezért részletes hiteljelentést kért, ami alapján kiderült, hogy a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkezik a német cég, és 13 végrehajtási eljárás szerepel vele szemben, így sikeres végrehajtásra nincs esély. Ezek alapján a követelés teljes összegére 100% értékvesztést számolt el a magyar gazdasági társaság 2023. év végén, amivel az adóalapot megemelte. Lehetősége lesz-e a 2024-es taobevallásban a követelések 20%-át adóalap-csökkentő tételként beállítani? Ha igen, melyik értéknek kell a 20%-át venni? (Egyes követelések már többször is átértékelésre kerültek az adott üzleti évek végén.) Mivel a hitelező nem bízik abban, hogy bármekkora összeg is megtérül, nem kíván további lépéseket tenni, a felmerülő költségek miatt. Ebben az esetben elévüléskor kivezetheti-e (összevezetve a vevőkövetelést az értékvesztéssel) a könyvviteli nyilvántartásból a követeléseket? Keletkezik-e további adóvonzata az összevezetésnek?
Részlet a válaszából: […] Ha alá lehet támasztani, hogy a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Vásárolt euró év végi értékelése

Kérdés: Az egyik vállalkozás ügyvezetője december végén úgy vett eurót, hogy azt február végén előre meghatározott árfolyamon eladja a banknak. Van-e teendő ezzel a devizakészlettel? Át kell-e értékelni a 2023. december 29-i árfolyamra?
Részlet a válaszából: […] ...forint alapján kell a nyilvántartásba vételi árfolyamot meghatározni.Az Szt. 60. §-ának (2) bekezdése szerint a mérlegben a devizaszámlán lévő devizát az üzleti év mérlegfordulónapjára (feltételezzük, hogy ez december 31-e) vonatkozó - a (4)-(6) bekezdés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 8.

Vagyonátértékelés vagyonkezelt eszközöknél

Kérdés: A víziközmű-társaság önkormányzati vagyont kezel. A vagyonátértékelést a 2011. évi CCIX. tv. 12. §-a és a 23/2013. (V. 29.) NFM rendelet alapján végezte el. A Mötv. szerint a vagyonra elszámolt értékcsökkenéssel szemben tartalékot képzett, míg a pótlólagos beruházásra/felújításra tartalékfeloldást számolt el. A társaság a vagyon átvételekor az eszközt a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben vette állományba (T 11-15 – K 44), az értékcsökkenést (T 57 – K 1x9) és a beruházásokat (T 11-15 – K 16) általános szabályok szerint könyvelte. Az Áhsz. 16/A. § (2) bekezdésének eleget téve az eszköz vagyonértékelésekor régi értéken kivezetésre kerül, csökkentve a hosszú lejáratú kötelezettséget, és az új bruttó értéken ismét nyilvántartásba veszi. A hosszú lejáratú kötelezettségnek egyenlege marad, mert az eszközmozgást nem bruttó értéken vezeti ki a könyvekből, hanem nettón, így a kumulált értékcsökkenés egyenlege a kötelezettségen marad. Az Áhsz. szerint a kivezetett eszközre korábban elszámolt értékcsökkenés kivezetése a felhalmozott eredménnyel szemben kellene, hogy történjen. A számviteli törvény az eredménytartalék mozgásánál nem nevesít ilyen mozgást, ezért kérem, erősítsék meg, hogy a kötelezettség számlán maradt kumulált értékcsökkenés az eredménytartalékkal szemben könyvelésre kerülhet? Amennyiben nem az eredménytartalékkal szemben szükséges a kivezetés, akkor milyen elszámolást szükséges végezni? Kérem, erősítsék meg, hogy a fenti társasági elszámolás a törvényi szabályozásnak megfelel-e, vagy módosítani kellene az elszámolási folyamatot?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzat felé értékesíteni kell: T 311 – K 961, a könyv szerinti érték kivezetése: T 861 – K 161, a 961. és a 861. számlák egyenlege jelenik meg az eredménykimutatásban, pénzügyi rendezése: T 384 – K 311;– ha a beruházásokat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Két részletben folyósított devizahitel törlesztése

Kérdés:

Társaságunk hitelintézettel forgóeszközhitel-szerződést kötött, amelyet a bank két részletben folyósított. A hitel első részét 2022 decemberében folyósították, 405,73 Ft/euró árfolyamon került könyvelésre. Megtörtént az év végi átértékelés 2022. 12. 31-i 400,25 Ft/euró árfolyamon. Majd 2023 februárjában folyósították a hitel második (egyben utolsó) részletét. A befolyt euróhitel összege 389,28 árfolyamon került könyvelésre. 2023 februárjában megkezdődött a hitel törlesztése. A havi törlesztések után elszámolandó árfolyam-különbözetet melyik árfolyamhoz viszonyítsam? Alapesetben az év végi átértékeléskori árfolyamhoz szoktuk számolni, de akkor a hitelnek csak egy része folyt be, a teljes összeg 2023 februárjában állt rendelkezésünkre.

Részlet a válaszából: […] ...részlet folyósításakor is ezen az árfolyamon, a 400,25 Ft/euró árfolyamon volt. A második részlet folyósítását ugyanazon kötelezettségszámlára kellett könyvelni, a 389,28 Ft/euró árfolyamon, amelyiken az első részlet szerepelt. Természetesen a bekerülési árfolyamot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.

Fióktelepnek nyújtott eurós kölcsön átértékelése

Kérdés: Van egy magyar cég, amelynek van egy szlovákiai fióktelepe. A fióktelep kölcsönt kapott a magyar cégtől euróban, amelyet euróban is fog visszafizetni. A fióktelepen történik a tényleges munkavégzés, a bevétele euróban van, a magyar cégnél bevételszerző tevékenység nincs. Ebben az esetben a magyar cégnél át kell-e értékelni az adott kölcsönt, vagy mivel a szlovák fióktelep intézi ezt a bevételéből a magyar céggel, nem kell az árfolyam-különbözettel foglalkoznunk? Sajnos, ha átértékelem, akkor a cég nagyon veszteséges lesz, ami pályázat miatt nem szerencsés. Kötelező-e elszámolni ebben az esetben az árfolyam-különbözetet vagy sem?
Részlet a válaszából: […] ...költségekhez, ráfordításokhoz hasonlóan a magyar cégnek is könyvelnie kell a fióktelep értékesítésének árbevételét (a számlázott devizaérték forintra átszámított összegében) és az egyéb bevételeket, a pénzügyi műveletek bevételeit a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...szemben ki kell vezetni,-az időbeli ráfordítások közül:= a bevételi, illetve a költség/ráfordítás jellegű tételeket az eredményszámlákkal szemben kell megszüntetni,= a követelés-, illetve a kötelezettségjellegű időbeli elhatárolásokat a követelések, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Év végén úton lévő készletek értékelése

Kérdés: Társaságunk Kínából szerez be árukat. Számviteli politikánkban éltünk az Szt. 60. §-a (5a) bekezdésében foglaltakkal, és az Áfa-tv. szerinti (vámoláshoz használt) árfolyammal rögzítjük a kínai áruszámlákat a könyveinkben. Kérdésünk az év végi úton lévő készletekhez kapcsolódik. A hajóval történő szállítás hosszú ideje miatt év végén nagyon sok az úton lévő készletünk. Az áru hajókorláton történő átemelésétől kezdve miénk a kárveszély. A novemberben-decemberben hajóra rakott áruk mind úton lévő készletnek minősülnek, mert a vámolásukra és a társaságunkhoz történő tényleges beérkezésükre csak a következő év januárjában-februárjában kerül sor. Az úton lévő készleteket a kínai partner számlája alapján az adott év december 31-i árfolyamán értékeltük, de most felmerült a kérdés, hogy talán ezeket is a vámoláshoz használt (a következő januári-februári) árfolyammal kellene forintosítani. Melyik árfolyamot kell használni az úton lévő készletek értékeléséhez? Ezenkívül mi az úton lévő készleteket olyan értéken mutatjuk ki a könyvekben, ami már tartalmazza a vámot, a szállítási költséget, a vámkezelési díjakat stb., tehát minden járulékos költséget is. Helyes ez a kimutatás?
Részlet a válaszából: […] ...a vevő a kínai árut megszerezte, és ezért a kárveszély átszállásának időpontjában állományba is kell vennie az árut a kínai eladó számlája – áfa nélküli – értéke alapján, az Szt. 60. §-a (5a) bekezdése szerinti árfolyam alkalmazásával. Mivel az áru...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 16.

Több éven át húzódó beruházás – devizás szállítók

Kérdés: Társaságunknál jelentős értékű, több éven át húzódó beruházás van folyamatban, amelynek részeként külföldi és belföldi devizás szállítóktól is történik beszerzés. A devizás tételek kedvező árfolyamon történő kiegyenlítése érdekében devizavásárlások és határidős ügyletkötések történnek. Társaságunk célja, hogy a beruházás értékét a vásárolt deviza árfolyamán lehessen elszámolni. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének c) pontja azonban előírja, hogy a tárgyi eszköz bekerülési értékeként kell aktiválni az eszközökhöz kapcsolódó devizás kötelezettség – devizaszámlán lévő eszközzel nem fedezett – üzembe helyezésig felmerült árfolyam-különbözetét. Ezzel kapcsolatban kérdezzük:
Milyen esetben beszélhetünk devizaszámlán meglévő devizakészlettel fedezett devizatartozásról? Ha jól értelmezzük, a feltétel megléte esetén nem kell/nem szabad a tárgyi eszköz beszerzési (bekerülési) értékét módosítani?
Devizakészlettel fedezettnek minősül-e a devizatartozás akkor, ha a vállalkozás a számlavezető bankjánál nyit egy elkülönített devizás számlát, és az ezen lévő pénzt saját döntése szerint csak a beruházási szállítók pénzügyi rendezésére használja fel? Ha a társaság csak egy devizaszámlával rendelkezik, megoldható-e a beruházáshoz kapcsolódó deviza elkülönítése a könyvviteli nyilvántartásban egy technikai főkönyvi számla vezetésével?
A fenti törvényi hivatkozás alapján a tárgyi eszközök bekerülési értékét növelik a devizás szállítói tartozások után keletkezett árfolyam-különbözetek is, ha azok még az üzembe helyezést megelőzően kerültek elszámolásra. Belföldi szállító devizában történő számlázása esetén a ráaktiválás során a bruttó (áfás) értékre eső árfolyammal kell a tárgyi eszköz értékét korrigálni, vagy a tárgyi eszköz nettó (áfa nélküli) értékére jutó összeggel? Vagy csak a külföldi szállítók esetében kell a tárgyi eszköz bekerülési értékét módosítani az árfolyammal?
A társaság rendelkezésére áll a beruházáshoz szükséges devizaösszeg nagy része, azonban a kivitelezési munkák áthúzódnak a következő évre. Év végén a beruházáshoz kapcsolódó devizakészlet értékelésre kerül, és az összevont árfolyam-különbözet részeként a tárgyévi eredményben jelenik meg. Az átértékelt összegre a bankanalitikában is rá kell állni, vagy a főkönyvi tételként kell kimutatni a különbözetet? Az év végi (nem realizált) beruházás aktiválandó értékét az eredetileg vásárolt devizaárfolyamon tudjuk kimutatni?
A beruházáshoz kapcsolódóan előleget is fizetünk. A devizában adott előleg forintértékének meghatározására milyen árfolyamot kell alkalmazni? Devizaszámláról történő kifizetés esetén az alkalmazott könyv szerinti átlagáras árfolyamon lehet-e az előleget nyilvántartásba venni? A mérlegfordulónapi értékeléskor keletkezett árfolyam-különbözetek a bekerülési (beszerzési) érték részeként számolhatók el, vagy a pénzügyi műveletek egyéb bevételei, illetve egyéb ráfordításai között? A beruházás bekerülési értékének meghatározása előző évben kifizetett adott előlegrész esetében milyen árfolyamon történik? Utalás átlagárfolyamnál, az utaláskor érvényes választott árfolyamon, december 31-i vagy a szállítói végszámla könyvelésekor alkalmazott árfolyamon?
A beruházási szállítók kifizetése érdekében kötött határidős devizavételi ügyleteket szerepeltetni kell-e, és ha igen, hogyan az év végi beszámolóban? Vannak SWAP-ügyletek, amelyek már a mérlegkészítés időszakában teljesülnek, illetve vannak opciós ügyletek, amelyek feltételek teljesülése esetén lépnek életbe. Fontos-e ebből a szempontból, hogy devizakészletünk év végén meg fogja haladni a kötelezettségek értékét?
Részlet a válaszából: […] ...c) pontja szerint az eszköz bekerülési (beszerzési) értékének részét képezi a beruházáshoz ... közvetlenül kapcsolódó – a devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Kötvények, részvények euróban – átértékelés

Kérdés: A társaság értékpapírszámláján kötvények és részvények vannak euróban meghatározott összegben. Év végén át kell-e értékelni a 2020. december 31-i számviteli politikában rögzített árfolyamra?
Részlet a válaszából: […] A válasz attól függ, hogy a kötvények kibocsátója a kötvényeket euróban bocsátotta ki, és euróra fogja beváltani, a részvények mögött lévő jegyzett tőkét euróban jegyezték be a cégbíróságon vagy sem. Euróért magyar cég által kibocsátott kötvényt, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.

Beruházásra adott előleg árfolyam-különbözete

Kérdés: A tárgyi eszköz beszerzési értékét módosítja az aktiválásig felmerült árfolyam-különbözet. Hogyan járunk el helyesen, ha előleget is fizettünk a beruházáshoz kapcsolódóan? Az előleg fizetése a tárgyévet megelőző év október hó, amelyet a fordulónapi árfolyamra átértékelünk. A számla beérkezése a tárgyévben január, kiegyenlítése február. Az eszköz márciusban kerül aktiválásra. Helyesen járunk el, ha az előleg átértékelésekor keletkezett árfolyam-különbözettel korrigáljuk a beruházás értékét már az előző évben, majd ugyanezt tesszük az előleg végszámlába történő beszámításakor (előleg 12. 31-i árfolyamra értékelt összegéhez viszonyítva), illetve a fennmaradt kötelezettség pénzügyi rendezésekor keletkezett árfolyam-különbözettel is?
Részlet a válaszából: […] ...szerint: a bekerülési (beszerzési) érték részét képezi a beruházáshoz, a vagyoni értékű joghoz közvetlenül kapcsolódó – devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.
1
2
3
5