Alapítvány ingyenesen kiosztott termékei

Kérdés: Egy alapítvány alapcéljait érintő témájú könyveket vásárol, illetve a szerzői jogok megvételét követően saját maga jelentet meg, valamint saját munkavállalóin és főszerkesztőjén keresztül saját negyedéves folyóiratot ad ki, melyeket céljaival összhangban saját szervezésű vagy támogatott konferenciákon tudásteremtés érdekében ingyenesen oszt ki, illetve juttat el a társszervezetekhez, támogatottakhoz, együttműködő partnerekhez nem értékesíti azokat. Mikor jár el helyesen az alapítvány ezen könyvek, folyóiratok számviteli kezelése során?
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
Részlet a válaszából: […] ...a magánszemélyekhez jusson el. Ez esetben– a vásárolt könyvek beszerzési ára a készlet csökkenésével közvetlenül elszámolható a személyi jellegű egyéb kifizetések között (T 559 – K 261);– a saját előállítású könyvek közvetlen önköltségét azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Alapítvány továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvénye

Kérdés: Egy országos szakmai egyesület, valamint egy szintén országos szakmai alapítvány többnapos, közös, továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt szervez. A rendezvény az alapítvány cél szerinti, közhasznú tevékenységét is szolgálja. Az egyesület a rendezvény költségeit a részére átutalt részvételi díjakból, az alapítvány a támogatásaiból fedezi. A részvételi díj tartalmazza a szakmai programok költségeit, az előadások közötti büfé, ebéd, baráti vacsora költségeit, valamint a résztvevőknek átadott emléktárgy beszerzésére fordított kiadásokat. Az alapítvány vállalja (fedezi) a konferencia költségei közül:
- az előadások helyiségének bérleti díját,
- átutalja diákok és nyugdíjasok részvételi díját (15.000 és 25.000 Ft/fő),
- rendezi a kis értékű emléktárgyak elkészítésének költségeit.
Kérem szíves segítségüket az alábbiakban:
1. A bevételeknek és a költségeknek ilyen módon történő elszámolása nem ütközik-e törvényi előírásba?
2. Hogyan kell könyvelni az emléktárgyakat?
3. Kell-e az alapítványnak adó- és járulékfizetéssel számolnia?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások költségeként (bérleti díjak) kell elszámolni. Az előadások közötti büfé, ebéd, baráti vacsora költségeit viszont a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell megjelentetni, függetlenül attól, hogy az adóköteles reprezentációnak minősül-e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Adományok elszámolása az alapítványnál

Kérdés: Egy nem közhasznú alapítvány a céljaihoz adományokat kap (szervezetektől és magánszemélyektől egyaránt) készpénzben, utalványokban és eszközökben. Ezen adományokat adományként tovább is adja. Jól gondolom, hogy a könyvekben ezeket a tételeket a 96-os főkönyvi számlával szemben a 86-os főkönyvi számlán kell nyilvántartani?
Részlet a válaszából: […] ...(ez esetben az adókat ki fizeti), illetve adómentes-e. Az adomány átadás/átvételének bizonylata alapján az átadás könyvelése a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell hogy történjen, mivel a magánszemély adózottan vagy adózatlanul bevételhez jut: T 553...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] ...előbbiekben leírtak – természetesen – a magánszemélyeknek adott támogatások esetén is alkalmazandók, azzal, hogy jellemzően személyi jellegű egyéb kifizetésként az adott támogatást csak akkor lehet elszámolni, ha az ténylegesen kifizetésre kerül, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Adománygyűjtés rendezvényen

Kérdés: Érdekvédelmi szervezet egyik rendezvényén adományokat kíván gyűjteni elhunyt tagjuk családjának megsegítésére (adományláda formájában). Kérjük segítségüket, hogy a befolyt összeget hogyan kell lekönyvelni? Kell-e társasági adót fizetnie utána az érdekvédelmi szervezetnek? Valamint az adomány átadása az Szja-tv. szerint tekinthető-e adómentesnek az adományozónál és az adományt elfogadó családtagnál? Vagy az érdekvédelmi szervezet csak az Szja-tv. 1. számú melléklet 3.3 pontjában meghatározott mértékig adhat pénzben támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...pénzeszközt elsődlegesen rendkívüli bevételkéntkell elszámolni (T 381 – K 9895), majd az elhunyt tag családjának történő átadásakorszemélyi jellegű egyéb kifizetésként kell könyvelni (T 551 – K 381). Amennyibenszemélyi jövedelem­adót is kell fizetni, azt is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A közalapítvány főtevékenysége: szociális tevékenység, családsegítés, nevelés, oktatás, különböző rendezvények szervezése (nyári tábor, fesztivál rászoruló gyermekek részére). Ezek során felmerülnek különféle költségek: belépőjegy, a tábor ideje alatt étkeztetési költségek, szegény gyerekek részére gyógyszer stb. Ezeket egyéb személyi jellegű ráfordítások között kell könyvelni? Nem reprezentáció, nem étkezési költség, nem adomány! Van olyan gyerek, akinek a táncos fellépé­séhez vásárolnak ruhát, cipőt, pólót stb. Hol számolandók el?
Részlet a válaszából: […] ...válasz röviden az, hogy a személyi jellegű egyébkifizetések között.Az Szt. 79. §-ának (3) bekezdése szerint a személyi jellegűegyéb kifizetések közé tartoznak a természetes személy részére nembérköltségként és nem vállalkozási díjként kifizetett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Tűzoltónapok rendezvény

Kérdés: Egy tűzoltó-egyesület tűzoltónapokat rendezett. Ez azt jelenti, hogy minden évben más és más helység egyesülete rendezi meg a térség versenyét. Ez verseny, de egyben a mindennapokra való felkészültséget hivatott bemutatni. Itt az aktuális egyesület nevezési díjat szed. Az egyesület ebből finanszírozza a rendezvényt, így többek között az ételt, italt, serleget. Hogyan kell ezt elszámolni az egyszeres és hogyan a kettős könyvvitelben? Van-e a nevezési díjban kifizetett ételnek adóvonzata, kell-e számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...előbbieknek megfelelően nyújtott, adómentes természetbenijuttatást – elkülönítetten – a kettős könyvvitelt vezető egyesületnél aszemélyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni, míg az egyszereskönyvvitelt vezető egyesületnél a személyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 23.

Alapítványi támogatás magánszemélynek

Kérdés: Közhasznú alapítvány cél szerinti tevékenysége keretében támogatásból pénzbeli juttatásként részben vagy egészében finanszírozza magánszemélyek tanulmányi költségeit, konferencián való részvételi költségeit, a nappali tagozatos hallgatóknak második szakirány felvételére költségtérítést ad. Előfordul, hogy nemcsak pénzben, hanem tárgyiasult formában is nyújt támogatást vagy programot szervez. Ezeket a kiadásokat személyi vagy anyagjellegű ráfordításként, vagy egyéb ráfordításként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...részére, a magánszemély helyett amagánszemélyek érdekében történő kifizetések a közhasznú alapítványnál istúlnyomórészt a személyi jellegű egyéb kifizetések közé tartoznak. Ezkövetkezik az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 28.

Alapítványnál étkezési és szállásköltség elszámolása

Kérdés: Az alapítvány cél szerinti tevékenysége a város zenei életének fejlesztése. A zenei fesztiválok alkalmával az alapítvány fizeti a fellépő csoportok étkezési és szállásköltségét. Hogyan kell elszámolni? A cél szerinti tevékenység költsége vagy természetbeni juttatás? Adózni kell utána?
Részlet a válaszából: […] ...11 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.Az étkezési költségeket – akár adóköteles, akár adómentes -a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni, az esetlegfizetendő személyi jövedelemadóval együtt, míg az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.

Tombolajegyekből befolyt bevételből vándordíj

Kérdés: Nonprofit szervezet tagjai közül minden évben kiválasztanak egy művészt, aki kiemelkedő tevékenységéért díjazásban részesül. Kap egy vándordíjat, ami egy plasztika (ezt a következő évben az őt követő díjazottnak át kell adnia), valamint 300 ezer Ft pénzbeli juttatást. A társaság az eddigi gyakorlat szerint az államtól kapott évi 1 millió Ft támogatást. Ezenfelül, a tagoktól beszedett csekély összegű tagdíjakból fedezték működési költségeiket, valamint a pénzbeli juttatást. 2007. évben a költségvetési megszorítások miatt a támogatás megszűnt. Működésük fedezésére és a díj összegére tombolajegyet szeretnének kibocsátani, amivel tárgyjutalmat lehetne nyerni. A tagok közül tízen zsűrizett kisplasztikát bocsátanak ingyenesen a társaság rendelkezésére, hogy azokat sorsolják ki mint tárgyjutalmat. A tombolajegyekből befolyt összegből szeretnék a vándordíjat, valamint a hozzá járó pénzösszeget fedezni. Szabályos-e ez ebben a formában, illetve milyen módon lehet ezt lekönyvelni? Az odaítélt díjak után a társaságnak milyen közterheket kell fizetni? A művészt, aki megkapja a díjat, milyen adók és egyéb kötelezettségek terhelik?
Részlet a válaszából: […] ...közöttkell a rendkívüli bevételekkel szemben állományba venni, majd azok tárgyjutalomkéntiátadásakor a készletre vett értéket a személyi jellegű egyéb kifizetések közöttkell elszámolni.A vándordíjnak megfelelő teljes összeget is a személyijellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 24.
1
2