Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...elhatárolásként lehet kimutatni – a 77. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés b) pontja... szerinti – jogszabályi előíráson, szerződésen, megállapodáson alapuló támogatások – a már felmerült költségekkel (ráfordításokkal) arányos – várható, még el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Bértámogatás fogászati cégnél

Kérdés: Egy fogászati cég kiva szerint adózik. Tevékenységéhez a NEAK-tól általános támogatást és bértámogatást is kap. Kiva szerinti adózásnál a kapott bértámogatás befolyásolja a kiva alapját? A helyi iparűzési adó alapjának meghatározásához milyen számviteli elszámolással járnak ezen általános (tevékenységre kapott) és bértámogatások? Milyen támogatás árbevétel, és milyen egyéb bevétel?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik. A Korm. rendelet szerint a szolgáltatót (idetartozik a háziorvosi, a fogászati ellátást végző cég is) a finanszírozási szerződés szerint fix díj és/vagy teljesítménydíj illeti meg. Ebből az következik, hogy a fix díj és/vagy teljesítménydíj a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 23.

Szakdolgozói bértámogatás elszámolása

Kérdés: Egészségügyi szolgáltató kft. (NEAK-szerződéssel) 2021-ben a szakdolgozók részére bértámogatást kap, amely összeg a szociális hozzájárulási adót is tartalmazza. Ez az összeg a havonta esedékes, NEAK által küldött, az ellátás finanszírozására vonatkozó összeggel érkezik, az összeget részletező kimutatáson külön sorban feltüntetve. Az alapellátás finanszírozására vonatkozó összeget az értékesítés nettó árbevételeként számoltuk el (a rezsitámogatást is), a dolgozók bértámogatása is ide számolandó el, vagy egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy a szakdolgozói bértámogatást ugyanúgy kell elszámolni, mint az alapellátás finanszírozására vonatkozó összeget, azaz az értékesítés nettó árbevételeként.Az egészségügyi szolgáltatások egészségbiztosítási alapból történő finanszírozása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 28.

Pályázati forrás felhasználása

Kérdés: Cégünk 2018. évben 40 M Ft pályázati forrást nyert részben tárgyi eszköz beszerzésére, részben bérköltség fedezetére. A pályázati forrás 50%-a előlegként decemberben lehívásra került. 2019 januárjában várhatóan további 40 százaléka lehívásra kerül, ha a részelszámolás elkészül. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó létszámnövekedés már 2018 szeptemberében teljesült, a tárgyieszköz-beszerzés 90%-a 2019 januárjában teljesül. Az Szt. változása kötelezővé teszi-e 2018. évre a pályázati részteljesítés elszámolásához kapcsolódó összeg bevételkénti figyelembevételét? A 2019. januári részteljesítéskor elszámolt pályázati forrást a feltöltési kötelezettségnél figyelembe kell-e venni?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozik, függetlenül attól, hogy a pályázati forrás 50%-a előlegként már 2018-ban finanszírozásra került.Ha a támogatási szerződésből egyértelműen kitűnik, hogy a cég a támogatás összegéből mekkora hányadot fordíthat a bérköltség fedezetére, és ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Decemberi munkabér utáni bértámogatás

Kérdés: A hatósági szerződésen alapuló foglalkoztatásbővítést szolgáló bértámogatás (2017. decemberi munkabér után jár) elszámolható-e a 2017. évre, ha a mérlegkészítés időpontja előtt megérkezik? Hogyan történik a számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] A kérdésre a választ az Szt. 77. §-a (3) bekezdésének b) pontja adja meg, mely szerint az egyéb bevételek között kell elszámolni a költségek (a ráfordítások) ellentételezésére – visszafizetési kötelezettség nélkül – az adóhatóságtól, jogszabály által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 19.

Pályázathoz kapcsolódó bérköltség elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni saját dolgozóink bérköltségét, ha pályázati forrásból megvalósuló ingatlan­beruházáshoz kapcsolódik? Ezek a dolgozók a munkaidejük egy részét a beruházási projekt megvalósítására fordítják, és a felmerült bért támogatásból finanszírozzák. A támogatási szerződésben nevesítik, hogy az így felmerült bérköltség az ingatlan bekerülési értékének része. Év közben bérköltségként könyveltük, de át kell vezetni a beruházási számlára. Csökkenteni kell a bérköltséget, vagy értelmezhető saját rezsis beruházásként? Költségeinket elsődlegesen a 6/7., másodlagosan az 5. számlaosztályban számoljuk el.
Részlet a válaszából: […] A bérként elszámolt összegnek természetesen a bérköltségek között kell maradnia, azt sehová nem kell átvezetni, függetlenül attól, hogy bértámogatást kapnak, és a saját dolgozók részére kifizetett bérköltség az ingatlanberuházáshoz kapcsolódik.Akkor hogyan lesz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 6.

Közhasznú nonprofit kft. szakképzési hozzájárulása

Kérdés: A nonprofit kft. közhasznú tevékenysége közé tartozik a rehabilitációs foglalkoztatás. Vállalkozási tevékenységként konyha üzemeltetését, illetve karbantartási tevékenységet végez, ahol rehabilitációs foglalkoztatottakat alkalmaznak. A Munkaügyi Központtól kapnak bértámogatást, ami teljes mértékben nem fedezi a bérüket. A nonprofit kft. ügyvezetője megbízási díjat kap havonta. Ebben az esetben mi lesz a szakképzési hozzájárulás alapja?
Részlet a válaszából: […] ...-folyamatos szolgáltatás teljesítésére megkötött, a felszámolható díj mértékétés a díj változtatásának feltételeit is tartalmazó szerződés alapján folytatotttevékenységből származik; – az előző pont szerinti tevékenységhez kapott támogatás,juttatás. Az Szh-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.