Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő költségeket, ráfordításokat. A projektelszámolás bevezetésével a szabályozó célja az volt, hogy változatlan feltételek és körülmények mellett egy több év alatt megvalósuló projekt esetében az egyes üzleti években azonos legyen az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Projektelszámolás csökkent összköltség mellett

Kérdés:

Egy kft. a 2021. év zárása során a befejezetlen munkái értékelésére a projektelszámolás módszerét alkalmazta. A projekt 2021–2023-as üzleti éveket érinti, a zárás során az ügyvezetés nyilatkozott a várható költségekről (380 millió Ft) és a költségek évenkénti megoszlásáról. A szerződés szerint az összes bevétel 535 millió Ft, amely a következő megosztásban kerül kiszámlázásra: 2021-ben 120 millió Ft, 2022-ben 288 millió Ft, 2023-ban 127 millió Ft. Számítási alapunk az volt, hogy az ügyvezetés által megadott adatok alapján a 2021. évben a projekt 14%-a, a 2022. évben a projekt 43%-a (halmozott), 2023-ban 100%-a készül el. A 2022. évi zárási munkák egyeztetései során kiderült, hogy a külső gazdálkodási körülmények változása, valamint a megváltozott beszerzési feltételek miatt (új beszállító) 100 millió Ft-tal kevesebb lesz a projekt összköltsége, ami 2023-ban realizálódik. Mi a teendő ebben az esetben, hogyan módosítsuk a számítást? A változás miatt a 2021. évet is módosítani szükséges? Milyen árfolyamon kell megállapítani a bevételt, ha a szerződésben euróban határozták meg az árat?

Részlet a válaszából: […] ...áthúzódó teljesítés esetén az időbeli elhatárolás alkalmazását teszi szükségessé.Az előbbiekből következik, ha a feltételek és körülmények változatlanok, és a vállalkozó helyesen választotta meg a teljesítési fok meghatározásának módszerét, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Könyvvizsgálói részszámla és végszámla könyvelése

Kérdés: Mikrogazdálkodó könyvvizsgáló kft. a megbízóval kötött szerződésében egyszeri részszámlázási lehetőség szerepel a tárgyévben. A szerződés elszámolási egysége nem szerepel a szerződésben. A kft. a megrendelővel kötött megállapodás szerinti szakaszolás alapján a teljesítésigazolásnak megfelelően a részszámlát tárgyévi bevételként számolta el. A végszámla a következő év bevételét képezi. Helyes-e az eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...összeget, és különbözetként a fizetendő összeget. Ennek az áfa nélküli része az, amelyet a tárgy­évet követő év árbevételeként kell a könyvvizsgáló kft.-nél elszámolni (a tárgyévet követő év teljesítménye).A könyvvizsgált cégnél viszont –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 10.

Szerződés elszámolási egysége, teljesítési foka

Kérdés: A számviteli törvény alapján a teljesítési fok a tényleges teljesítésnek a szerződés elszámolási egységére meghatározott mértéke, amely a ténylegesen elvégzett munkáknak az elvégzendő összes munkához viszonyított – a számviteli politikában meghatározott módszer szerinti – arányát fejezi ki. A megjelent szakirodalmak a teljesítési fok meghatározásának lehetséges módszereként sorolják fel:
a) az elvégzett munka felmerült költségeinek a szerződéses munka becsült költségéhez viszonyított aránya;
b) az elvégzett munka felmérése;
c) a szerződéses munka egy fizikai részének teljesítése.
A fenti módszerek közül választottat milyen dokumentumokkal, naplókkal, egyéb iratokkal kell alátámasztani, hogy az árbevétel-elszámolás megfelelő mértékű legyen? Ha a társaság a 2019-es évben induló ügyletben nem alkalmazta még a projektelszámolás új szabályait a 2019. 12. 31-i beszámolójánál, akkor választhatja most 2020-ban, hogy a fordulónapon alkalmazza a számviteli törvény megváltozott előírásait (2019-2022 közötti projekt esetén)?
A teljesítési fok a tényleges teljesítésnek a szerződés elszámolási egységére meghatározott mértéke, amely a ténylegesen elvégzett munkáknak az elvégzendő összes munkához viszonyított arányát fejezi ki. A számviteli törvény 3. § (4) bekezdés 12. pontjának az előírása alapján a teljesítési fok meghatározásának módszerét a vállalkozónak a számviteli politikájában kell rögzítenie.
Részlet a válaszából: […] ...bizonylatolása hogyan történik, azt szintén a vállalkozóra bízza a számviteli törvény.Fontos azonban az az alapkövetelmény, ha a feltételek és körülmények változatlanok, és a vállalkozó helyesen választotta meg a teljesítési fok meghatározásának módszerét, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Projektelszámolás, ha az alvállalkozó a mérlegkészítés napja után számláz

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. Társaságunk a munkát teljes egészében kiszerződi egy alvállalkozónak 7 millió Ft értékben. Társaságunk mind a megrendelővel, mind az alvállalkozóval – a munka gyors lefutására tekintettel – úgy állapodik meg, hogy nincs részszámlázásra lehetőség, a munka befejezését követően egy darab végszámla kiállítására van lehetőség mindkét szerződéses viszonylatban. A létesítmény tárgyév december 20-án elkészült, a megrendelő azt birtokba vette. Társaságunk a Megrendelő felé ezzel a teljesítési dátummal kibocsátotta a 10 millió Ft összegű végszámláját, amelyet a megrendelő január 3-án pénzügyileg rendezett is. Társaságunk az alvállalkozóval január 12-én tudott teljeskörűen elszámolni. A köztük lévő szerződésre és a vonatkozó jogszabályokra tekintettel az alvállalkozó ezzel a teljesítési dátummal állította ki és küldte meg társaságunknak a 7 millió Ft összegű végszámláját, amely számla január 26-án pénzügyileg rendezésre került. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt két megjegyzés:Az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 11. pontja tartalmazza a szerződés elszámolási egységének fogalmát, mely szerint a szerződés egy vagy több részteljesítést, teljesítési kötelmet tartalmaz. A kérdésben leírtak szerint részteljesítés nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt megjegyezzük, a mérlegkészítés időpontját jogszabály-ellenesen határozták meg január 10-ében, nem vették figyelembe az Szt. 3. §-a (6) bekezdésének 1. pontjában előírtakat, olyan időpontot állapítottak meg, amely időpontig a megbízható és valós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Projektelszámolás, ha két alvállalkozó közül az egyik nem teljesített

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A megrendelői költségvetés és szerződés értelmében az elkészült szerkezetre társaságunk 5 millió forintot, a belsőépítészeti munkákra szintén 5 millió forintot kap. Társaságunk a kivitelezési munkákat két vállalkozónak adta ki, a szerkezetépítési munkákat 6 millió Ft értékben, a belsőépítészeti munkákat 3 millió Ft értékben. Így az építőipari projekt mint elszámolási egység teljes bekerülési értéke 9 millió Ft. Tárgyévben december 20-i teljesítési dátummal elkészült az épület szerkezete, amelyre ezzel a teljesítési dátummal a társaságunk kiállította a megrendelő felé az 5 millió Ft értékű részszámlát, valamint megkapta a szerkezetépítő alvállalkozó 6 millió Ft értékű végszámláját. Az időjárási körülmények miatt a belsőépítészeti munkákat a tárgyévet követő év január 12-én tudták megkezdeni. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak alapján vitatható, hogy a számviteli törvény hatályos előírása szerinti szerződéses elszámolási egységről van-e szó, azaz a projektelszámolás alkalmazható-e! A költségvetésben is és a szerződésben is külön-külön szerepelnek a belsőépítészeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 10.

Mezőgazdasági integrációs tevékenység elszámolása

Kérdés: A mezőgazdasági integrációs tevékenységet folytató kft. nettó árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot. A felvásárolt, illetve a bérnevelésből visszavásárolt baromfiállományt bérvágatja, ezt követően belföldre, illetve exportra értékesíti előhűtött, illetve fagyasztott formában, a fagyasztott terméket hűtőházban tárolja. Segítségüket kérem az elszámoláshoz! Forgalmi- vagy összköltségeljárással kell az eredményt kimutatni? Kötelező-e a készletmozgásokat havonta elszámolni, vagy dekádonként elszámolóárakat kialakítani? Kötelező-e az önköltség-számítási szabályzat?
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli törvény kötelező előírást csak az önköltség-számításiszabályzat vonatkozásában ad, azt is feltételekkel. Az Szt. 14. §-ának (7) bekezdése szerint: amennyiben azértékesítésnek az eladott áruk beszerzési értékével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 7.

Tehéntartás szaporulatának elszámolása

Kérdés: Kérem, hogy a tehéntartás során keletkező szaporulat, majd ennek a tenyésztésbe állításának könyvelési tételeit szíveskedjenek részemre levezetni!
Részlet a válaszából: […] ...előállítási költségét) kell beruházásként a saját előállításúeszközök aktivált értékével szemben elszámolni. Könyvelési tételek: a sajáttermelésű készlet kivezetése a növendék állatok közül: T 581 – K 241, atenyészállat beruházáskénti elszámolása:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 2.

Aktivált tenyészállatoknál a készletérték-különbözet elszámolása

Kérdés: Szövetkezetünknél év végén állapítjuk meg a termékek közvetlen önköltségét. Év közben mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezetünk. Év végén kerül sor az előhasi üszők készletérték-különbözetének felosztására, amikor is az év közben alkalmazott elszámolási egységárat élőtömeg-önköltségre módosítjuk. Hogyan kell elszámolni az átminősített állományra jutó készletérték-különbözetet, ha annak összege jelentős, illetve ha nem jelentős összegű?
Részlet a válaszából: […] ...a különbözetet a szövetkezet nem minősíti jelentősnek, akkor azt előjelétől függően az egyéb ráfordítások, illetve az egyéb bevételek között kell elszámolni (T 581 – K 241, T 261 – K 582, T 8696 – K 261 vagy T 241 – K 581, T 582 – K 261, T 261- K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. november 7.
1
2