Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...a válasz az első kérdésre adott válaszból következik: igen!Az Áfa-tv. 17. § (2) és (3) bekezdés d) pontja alapján nem áll be a termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz fűződő joghatás, azaz az ügylet áfakörön kívüli, ha az egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Termék ajándékozása jogviszonyban nem álló személynek

Kérdés: Egy anyatejpótló tápszereket forgalmazó áfaalany társaság 200 ezer forint beszerzési áron nyilvántartott terméket szeretne ajándékozni egy vele semmilyen jogviszonyban nem álló magánszemélynek. A magánszemély elvesztette a feleségét a koronavírusban, és magára maradt 3 gyermekkel, köztük egy kisbabával. Az ajándékozásról riport fog készülni, amit bemutatnak különböző televíziós műsorban. Az ingyenes juttatás következtében milyen adóteherrel kell számolnia a társaságnak (taonövelő tétel) és a megajándékozott magánszemélynek (felmerülhet-e ajándékozási illeték, szja, szocho)? Áfaköteles-e az ügylet, és kell-e számlával bizonylatolni? Szükség van-e az elkészült riportfilmen kívül bármilyen szerződésre az ügylet megfelelő számviteli, adózási kezeléséhez?
Részlet a válaszából: […] ...semmilyen jogviszonyban nem álló magánszemély kapja.Az Áfa-tv. 11. § (1) bekezdése alapján "ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Magánszemélynek ajándékozott követelés, értékpapír

Kérdés: Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 7.2. pontja szerint adómentes "a magánszemély részére más magánszemély(ek) által ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott (fizetett) vagyoni érték". Ha egy magánszemély egyenes ági rokonának üzletrészt vagy követelést ajándékoz, adómentes-e az ajándékozás?
Részlet a válaszából: […] ...által ajándékozott üzletrész, illetve követelés (térítés nélküli engedményezése), feltételezve, hogy az ajándékozás nem termékértékesítéssel, szolgáltatásnyújtással kapcsolatos.Az ajándékozás kapcsán utalni kell az Itv. néhány rendelkezésére is.Az Itv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Behajtási költségátalány elszámolása

Kérdés: A Ptk. 2013. július 1. napjától hatályos elő­írása új rendelkezést vezetett be a gazdálkodó szervezetek késedelmes fizetése vonatkozásában, amelyet 2014. 01. 01-től tovább pontosítottak. A gazdálkodó szervezetek kötelesek 40 eurónak megfelelő összegű behajtási költségátalányt fizetni, ha fizetési kötelezettségüket határidőben nem teljesítik. Kérdéseink: a költségátalány számlázásának szabályai, a költségátalány számviteli elszámolása, a jogosult a késedelembe esést követően lemondhat-e a behajtási költségátalányról, és ha megteszi, hogyan kell azt elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...nincs könyvelési feladat.A behajtási költségátalány ellenében – a jogosult, vagy­is a szerződést elszenvedő fél – teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás nem értelmezhető, ezért az Áfa-tv. 65. §-a alapján nem képez adóalapot, így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 10.

Eladásra épített lakás átminősítése

Kérdés: A társasházakat építő kft. egy általa épített, eladásra szánt lakást, amelyhez garázs és kiépített parkoló is tartozik, átminősíttetett irodává. A vevő visszalépése után úgy döntött, hogy megtartja az ingatlant, és saját maga hasznosítja irodaként, illetve raktárként. Az átminősítés 2013-ban megtörtént. Ehhez az ingatlanhoz felhasználhatja-e a korábbi években képzett fejlesztési tartalékot? Az átminősítéshez kapcsolódik-e áfafizetési kötelezettség? A saját hasznosítás miatt pedig pótlólagos illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...(lakás) bekerüléséhez kapcsolódó előzetesen felszámított áfát levonásba helyezte. A 2013. évi átminősítés során valójában olyan termékértékesítés valósul meg, ami az Áfa-tv. 10. §-ának d) pontjában foglaltaknak megfelel. Ezért az átminősítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Engedményezés és a beszámítás elfogadása

Kérdés: A számvitelre szakosodott bt. számviteli szolgáltatást nyújtott a kft. számára. Amikor kiderült, hogy a bt. nem az elvárható színvonalon teljesítette számviteli és adózási tevékenységét, a vállalkozási szerződést felbontották. Korábban a kft. a bt. alkalmazott tagjának és egy másik alkalmazottjának munkáltatói kölcsönt nyújtott. Amikor esedékessé vált a munkáltatói kölcsön visszafizetése, a bt. nagy összegű számlákat nyújtott be előző időszakokban teljesített állítólagos szolgálatairól. A benyújtott számlák jogosságát a kft. nem ismerte el, a számlákat visszaküldte. A bt. azonban már ezt megelőzően az összes követelését engedményezte a munkáltatói kölcsönt felvett magánszemélyekre. Ők közölték, hogy ezt az összeget a munkáltatói kölcsön miatti tartozásuk teljesítésébe beszámították. Az előbbiek szerinti engedményezés és beszámítás jogszerűnek tekinthető?
Részlet a válaszából: […] ...eredő, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez stb. kapcsolódnak. A kérdés szerint a bt. által számlázott szolgáltatásokat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Termékben adott ajándék

Kérdés: Társaságunk termékek értékesítésével foglalkozik. Akciót hirdettünk, amely szerint X mennyiségű termék egyszerre történő megvásárlása esetén az általunk forgalmazott termékből ingyenesen – vagy egy teljesen más terméket – adunk ajándékba. Vásárlóink kizárólag kis-, illetve nagykereskedelmi cégek. Milyen adókötelezettség terheli a társaságot a forgalomhoz kötötten ingyenesen adott termék, illetve ajándék tekintetében? És akkor, ha az ajándék beszerzése ingyenesen történt, mert Közösségen belüli partnerünk 0 értéket számláz felénk? Hogyan kell bizonylatolni a termékek átadását?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján a mástulajdonába ingyenesen átengedett termék (térítés nélküli történő átadás)ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek minősül, feltéve hogy atermék szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészében vagy részben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 5.

Követelés engedményezéséhez kapcsolódó áfa

Kérdés: "X" kft. 20 millió forintért engedményezés keretében – az engedményező teljes jogú jogutódjaként – megvásárolta "S" kft. bruttó 50 millió forint peresített vevőkövetelését. "X" kft. peren kívüli egyezséget kötött a vevővel, aki a követelést bruttó 37,5 millió Ft (30 millió Ft + áfa) összegben elismerte, és kéri az eredeti számla sztornírozását (mínuszolását) és az új számla kiállítását. Kérdések: "X" kft., mint az "S" kft. perbeli jogutódja kiállíthat-e 40 millióról + áfáról számlát? ("X" kft. áfa nélküli engedményezéssel jutott a követelés birtokába.) A vevő befogadhatja-e ezt a számlát, ha a produktum/a teljesítés ugyanaz, de a szállítók neve más? "X" kft. a 40 millió forint és a 30 millió forint összegek után az áfakülönbözetet visszaigényelheti-e, ha az engedményező "S" kft. az eredeti (első) számla kibocsátásakor a 40 millió Ft után az áfát bevallotta és befizette?
Részlet a válaszából: […] ...meghaladó összegbenbefolyt pénzbevétel összegét (a 17,5 millió forintot) a pénzügyi műveletekegyéb bevételei között kell kimutatni.A termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás – áfa nélküli -számlázott ellenértékét kell az eladónál, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 25.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] ...eredményre, de ezen különbözet összegével az adózás előtti eredménytmódosítani nem kell.Áfa szempontjából egyértelmű, hogy termékértékesítésről vanszó, az áfát az általános előírások szerint kell felszámítani. Ezzelkapcsolatosan külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Pénzbeli és természetbeni támogatás

Kérdés: Egy használtelem- és hulladékgyűjtéssel foglalkozó nonprofit kft. és partnere versenyt hirdet rendszeresen iskolák között, amelynek célja minél több használt elem begyűjtése. A különböző helyezéseket elért iskolák nyereménye lehet pénzbeli és természetbeni támogatás is. A nyeremények nyújtásáról az iskola és a társaság megállapodást köt. Rendkívüli esetben óvodások is beszállnak a versenybe, és így ők is részesülnek a jutalomból. A nonprofit kft. és partnere a nyeremények finanszírozásával, illetve megosztásával kapcsolatban különmegállapodást kötnek. Helyesen jár-e el a kft., ha a nyereményeket térítés nélküli eszközátadásként számolja el? Kell-e áfát, illetve társasági adót fizetnie a térítés nélküli eszközátadás után? Levonható-e a partnerre áthárított költséggel arányosan a vásárolt eszközök input­áfája? Felmerülhet-e illetékfizetési kötelezettsége az iskolának a nyeremény után?
Részlet a válaszából: […] ...– a rendkívüliráfordítások között kell kimutatni.)Az Áfa-tv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján ellenértékfejében teljesített termékértékesítésnek minősül a térítés nélküli eszközátadás,és így annak a piaci értéke alapján a nonprofit kft.-t...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 15.
1
2