Partner vízügyi hálózatának javítása támogatásból

Kérdés: Az alábbi eset helyes számviteli elszámolásához kérem a tanácsukat. Adott egy magyar társaság, amely a támogatói okirat szerint részt vesz a Nyugat-Balkán régió éghajlatvédelmi fejlesztésében, amelynek kivitelezéséhez 60%-ban kap állami támogatást. A megállapodás szerint a fennmaradó 40%-ot saját önerejéből kell állnia. A végrehajtott fejlesztések, tanácsadói tevékenységek ezen régióban található partner vízügyi hálózatának javítását szolgálják, vagyis nem a támogatásban közvetlenül részesülő, kivitelező magyar társaság saját tulajdonában lévő eszközökhöz, hálózatokhoz kapcsolódnak. Ez esetben hogyan kell elszámolni a fejlesztéshez igénybe vett alvállalkozók számláit, a saját maga által beletett munka bérköltségét? Amennyiben fennáll a partnernél létrehozott munka esetében bármilyen helytállási kötelezettség, kell-e a társaságnak a támogatói bevételekből ezen kötelezettség végett esetlegesen felmerülő költségek fedezetére bármilyen részt a kapott támogatás összegéből elhatárolnia?
Részlet a válaszából: […] ...között, befejezetlen termelésként kell kimutatni. Ha a partner vízügyi hálózatának javítása, az ennek érdekében végzett tanácsadási tevékenység részben vagy teljesen befejeződött, és a partner szakemberei által átvételre került, akkor az így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Tenyészállat-beruházás áfája

Kérdés: Növendék állat tenyészállattá történő átminősítését a saját vállalkozásban végzett beruházás szabályai szerint számoljuk el, amelyet az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének a) pontja ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek tekint. Így az aktiválás időpontjában fizetendő adó és a 120. § alapján levonható adó keletkezik. Hogyan értelmezhető ehhez kapcsolódóan az Áfa-tv. 134. §-ának (2) bekezdése?
Részlet a válaszából: […] ...használnának fel, szolgáltatást vennének igénybe. A tenyészállattá történő átminősítés – mint saját vállalkozásban végzett tevékenység – nem folyamatos tevékenység, így ahhoz sem termékfelhasználás, sem szolgáltatás igénybevétele nem kapcsolódik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Adómentes személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt azt itt nem ismételjük meg. Az alábbi válasz csak az adómentes személyi jellegű egyéb kifizetésekre vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...de számvitelileg a személyi jellegű egyéb kifizetések közé sorolandók többségükben, és így nem számolhatók el a termelés, a tevékenység költségei között.Az Szja-tv. 1. számú mellékletében felsoroltak közül a leggyakrabban előforduló adómentes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Igazolás nélküli pótmunka a beszámolóban

Kérdés: Az építőipari tevékenységgel foglalkozó cég egy csarnoképítésben alvállalkozóként vett részt. A vállalkozás leszámlázta a kialkudott ár szerinti tételeket. A pótmunka igazoltan pluszként jelent meg, amelyet a megrendelő elfogadott, viszont a fővállalkozóval szemben az igazolás a mai napig nem történt meg. Az ügy jogi útra terelődött. Ilyen esetben mi vonatkozik a pótmunkára, amelyet nem lehet számlázni?
Részlet a válaszából: […] ...állapítani az elvégzett munka közvetlen önköltségét (függetlenül attól, hogy egyelőre nem számlázható!), és mint az építőipari tevékenység befejezetlen termelését készletre kell venni (T 231 – K 581). Ha a pótmunkát a fővállalkozó (illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Adómentes juttatások elszámolása

Kérdés: A nem pénzben kapott adómentes juttatásokat az Szja-tv. 1. számú melléklete részletezi. Ezek többsége tételesen nem szerepel a személyi jellegű egyéb kifizetések között, ennek ellenére elszámolhatók ott?
Részlet a válaszából: […] ...intézmény és művészeti létesítmény kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére) szóló belépőjegy, bérlet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Műemlék épület értékesítési áfája

Kérdés: A társaság műemlék épületet vásárolt azzal a szándékkal, hogy azt szállodaként hasznosítsa. (A tulajdonlap szerint lakóház.) Az átalakításhoz az engedélyek rendelkezésre állnak. Megkezdődtek a szokásos feltárási munkák, amelyeknek az áfáját visszaigényelték. Időközben kiderült, hogy a beruházás olyan nagyságrendű lenne, amelyet a társaság nem tudna finanszírozni, így az épületet eladják. Az átminősítésre csak az üzembe helyezéskor kerülhet sor. A levonásba helyezett áfát kell-e önellenőrizni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti műemlék épület a beszerzését követően az épület értékesítését megelőzően sem adóköteles, sem adómentes tevékenységet nem szolgált. A kérdésből az következik, hogy a társaság vállalkozási tevékenysége során az épületet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 14.

Sportegyesület csarnoképítésének áfája

Kérdés: Sportegyesület csarnokot épít. Tárgyi mentes a tevékenységünk, de az ingatlan hasznosítása miatt van áfás is. A csarnok 2020 körül készül el, alapvetően saját hasznosításra épül. Ha aktiváljuk a csarnokot, csak akkor helyezhetjük levonásba az áfát? Mivel saját munka is van benne, emiatt saját rezsis beruházásként megállapítom a bekerülési értéket, és ez alapján fizetem az áfát? Ekkor a teljes áfát levonásba helyezhetem, ha 2 éves számláról van szó? Majd minden évben kiszámolva az adómentes és a nem adómentes arányt, innentől 20 éven át – követve az évre jutó áfarészt – az aránynak megfelelően korrigálom? Mivel kevés áfás bevétel lesz, megoldható, hogy aktiváláskor nem állapítom meg a bekerülési értékre jutó áfát, de semmit nem helyezek levonásba? Vagy csak akkor, ha az önerőt nem tesszük bele? Azért, hogy ne legyen saját rezsis beruházás. Mit tanácsolnak?
Részlet a válaszából: […] ...Először azt kell a helyükre tenni.A kérdés szerint a sportegyesület csarnokot épít, ami alapvetően a sportegyesület tárgyi adómentes tevékenységét szolgálja. Ha nem kapcsolódna hozzá áfaköteles tevékenység is, akkor egyszerű lenne a válasz: az előzetesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 31.

Lakás üdülés céljára

Kérdés: Cégünk vásárolt egy lakásként bejegyzett ingatlant a Balaton partján. Az ingatlan 48 m2, összesen másfél szoba. Az ingatlant üdülőként szeretnénk használni, de – szerintünk – nem felel meg a 173/2003. Korm. rendeletben foglaltaknak. Hogyan kell az üdültetés és üzemeltetés költségeit elszámolni? Kinek kell adóznia és mennyit, illetve milyen jogcímen? Az ingatlanba vásárolt eszközök, anyagok áfáját nem igényeltük vissza.
Részlet a válaszából: […] ...Ezen időpontig felmerült – áfát is magában foglaló – költségeket is elkülönítetten gyűjteni kell, azokat nem lehet a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülteknek tekinteni. Így azok összegével a társasági adó adóalapjának megállapítása során az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 19.

Eladásra épített lakás átminősítése

Kérdés: A társasházakat építő kft. egy általa épített, eladásra szánt lakást, amelyhez garázs és kiépített parkoló is tartozik, átminősíttetett irodává. A vevő visszalépése után úgy döntött, hogy megtartja az ingatlant, és saját maga hasznosítja irodaként, illetve raktárként. Az átminősítés 2013-ban megtörtént. Ehhez az ingatlanhoz felhasználhatja-e a korábbi években képzett fejlesztési tartalékot? Az átminősítéshez kapcsolódik-e áfafizetési kötelezettség? A saját hasznosítás miatt pedig pótlólagos illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettség is keletkezett, amely azonban előzetesen felszámított áfaként levonható, feltételezve, hogy a kft. kizárólag áfaköteles tevékenységet végez.A kft. ingatlanállománya a 2013. évi átminősítéssel nőtt. Az Itv. 18. §-ának (1) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Kiegészítő tevékenység vagy mellékszolgáltatás

Kérdés: Egy korlátolt felelősségű társaság saját jogú nyugdíjas tagjai (nem tisztségviselők) személyesen közreműködnek a társaság tevékenységében. Munkavégzésüket lehet-e tagi jogviszonynak minősíteni, függetlenül attól, hogy munkavégzési kötelezettségük nem szerepel a társasági szerződésben? Mik a feltételei annak, hogy a kft. nyugdíjas tagjai által végzett munkát kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó általi munkának minősítsem? Hogyan tudom igazolni, hogy a munka teljesítése megtörtént, és a munkáért kifizetett díjat kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozóként vették fel? Az APEH átminősítheti-e munkabérnek, megbízási díjnak, illetve osztaléknak? Elég-e egy taggyűlési határozat, mely arról szól, hogy az ügyvezető igazgató a tagokkal tagi jogviszonyukon alapuló kiegészítő tevékenység formájában közreműködői megállapodást köthet, meghatározott havi díj ellenében?
Részlet a válaszából: […] ...Mivel a társas vállalkozás tagja esetében lehetőség van tagsági jogviszonyban (társas vállalkozóként) tevékenykedni, ha a tevékenységet nem munkaviszony és nem megbízási jogviszony keretében végzi, így a munkaviszonnyá történő átminősítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 21.
1
2
3