Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...már nem számolt el költségeket, azokat az ügyvezető saját zsebből fizette. Nem szabályos ugyan, de mivel a társaság nem végzett tevékenységet, bevétele sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Hitel visszafizetése nem a hitel felvevőjénél

Kérdés: "A" szociális tevékenységet végző nonprofit kft., a célja szerinti épületberuházáshoz (bentlakásos otthon) hitelt vett fel. A hitelszerződés szerint "A" nonprofit kft. a szociális tevékenységet végző "B" nonprofit kft.-vel mint egyetemleges adóssal felelnek a hitel visszafizetéséért. A hitelszerződés szerint a bank a hitelt "A" nonprofit kft. bankszámlájára folyósítja, de a "B" nonprofit kft. bankszámlájáról törleszti a hitelt és a kamatot. Hogyan kell könyvelni a "B" nonprofit kft.-nél az esedékes tőke- és kamattörlesztést? A "B" nonprofit kft.-nél csak a hitelcsökkenést és a kamatráfordítást kell könyvelni, de mivel szemben? Különmeg­állapodás a két nonprofit kft. között nincs a hitel és a kamat egymás közötti elszámolására.
Részlet a válaszából: […] ...ő vette volna fel, és így a fizetett (fizetendő) kamatot isnála kell kamatráfordításként elszámolni.Tekintettel arra, hogy a cél szerinti tevékenységet szolgálóberuházás az "A" nonprofit kft.-nél valósul meg, indokolt, hogy a beruházássalkapcsolatosan felmerülő költségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 9.

Épülettel kapcsolatos költségek (egyéni vállalkozó)

Kérdés: Magánszemély telket vásárolt, melyen 2ingatlan található. Egy lakáscélú és egy gazdasági épület 30%-os készültségi állapotban. Egyéni vállalkozásához székhelyként lett az ingatlan bejelentve. Vállalkozási tevékenységét a gazdasági célú épületben végzi. Az ezzel kapcsolatos közműdíjakat elszámolhatja-e a vállalkozás költségei között, ha külön telefonvonal és mérőórák vannak az épületben? A gazdasági épületet átalakítja, a felmerült építési költségek (építőanyag, munkadíj, tervezés) elszámolhatók-e? Erre az épületre hogyan számolhat el értékcsökkenést abban az esetben, ha az adásvételi szerződésből nem állapítható meg egyedileg az épület vételára, ezt az ingatlant (épületet) hogyan veheti be a vállalkozás könyveibe, és milyen értéken?
Részlet a válaszából: […] ...Szja-tv. általános szabálya szerint költségnek avállalkozási tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a vállalkozóibevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében a naptári évbenténylegesen kifizetett, szabályszerűen igazolt kiadás minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 19.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A kft. tevékenysége az általa építtetett irodaház üzemeltetése, az irodaházban található helyiségek bérbeadása, amihez a kft. nagy összegű hitelt vett fel. A hitel után jelentős összegű kamatot fizet. Az irodaházba 2004. január 1-jétől a bérlők folyamatosan beköltöznek, fizetik a bérleti díjat. Az irodaház műszaki átadása során néhány szakhatóság kifogással élt, így az épület használatbavételi engedélyét nem adták ki, ezért az épület nem került aktiválásra. Helyes ez így? A bérlők beköltöztek, fizetik a bérleti díjat, aktiválás nélkül az összemérés elve miként érvényesül? Nem lenne helyesebb, ha a tényleges használatbavétel alapján történne az aktiválás?
Részlet a válaszából: […] A választ az utóbbi kérdésre adandó igennel kell kezdeni,feltételezve azt, hogy a tényleges használatbavétel jogszerűen történt. Akérdésben leírt esetben azonban nem az előírásoknak megfelelően történt azépület használatbavétele, hiszen az építési hatóság a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 15.

Épületek aktiválásának időpontja

Kérdés: A Számviteli Levelek 95. számában az 1944. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan: az irodaház építési munkái 2002-ben kezdődtek. 2003. november 25-én használatbavételi engedély megszerzése érdekében kérelmet nyújtottunk be a helyi önkormányzathoz. A használatbavételiengedély-kérelemhez csatolva hatósági és egyéb jegyzőkönyveket, illetve hozzájárulásokat, amelyeket a szakhatóságok adtak ki. Ahasználatbavételi eljárás megkezdését követően, 2004 januárjában derült ki, hogy a környező irodaházak által több éve használt, és a szóban forgó épülethez vezető út útügyi szakhatósági engedélyek kiadása még nem történt meg. Ezért az önkormányzat a használatbavételi engedélyt nem adta meg. (A szóban forgó út kivitelezése nem volt része az irodaház-beruházásnak!) Az úthasználati engedélyt 2004. május 27-én adták ki. Az irodaház hasznosítása 2004. január 1-jével megkezdődött. Az épület műszaki átadás-átvétele 2003 decemberében kezdődött és 2004. január 21-én fejeződött be. Milyen időponttal kell az épületet aktiválni? Lehet-e az adott esetben alkalmazni az Szt. 4. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat?
Részlet a válaszából: […] ...nem biztosítja a megbízható és valós összképet a vállalkozásvagyonáról, összetételéről, pénzügyi helyzetéről, tevékenysége eredményéről.Véleményünk szerint az, hogy az irodaház néhány hónapos értékcsökkenését nemszámolták el, sem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Épületrészek aktiválása külön-külön

Kérdés: A Számviteli Levelek 95. számában az 1945. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan: a társaságiadó-alapnál a költségként érvényesíthető amortizáció összegét alapvetően befolyásolja, hogy a beruházás során létrehozott tárgyi eszközök esetében mely eszközöket lehet az épület értékében, és mely eszközöket lehet külön tárgyi eszközként aktiválni. Véleményünk szerint egy irodaházban elhelyezett központi fűtő-, hűtő-, illetve szellőzőberendezés, felvonók, külső fényárnyékoló rendszer stb. önálló tárgyi eszközök, mivel azok az építmény (az épület) használhatóságának biztosítása, illetve ellátása mellett technológiai célokat is szolgálnak. Egy irodaház esetében "technológiai cél" pl. az épületben dolgozók személyszállító liften történő szállítása, az épület belső hőmérsékletének biztosítása stb. Amennyiben az említett eszközök értéke az építmény értékében kerülne aktiválásra, akkor a bérbe adott ingatlan esetében elszámolható 5% értékcsökkenés nem nyújtana fedezetet a tényleges igénybevételük miatt jelentkező költségekre. Elfogadható-e a fenti elv alkalmazása mellett az eszközök önálló nyilvántartásba vétele és az 5%-nál magasabb értékcsökkenési leírás alkalmazása?
Részlet a válaszából: […] ...pontosabban "technológiai berendezés" kifejezésen.Technológiai berendezés fogalmába tartoznak azok a gépek, berendezések, amelyeka termelőtevékenységet, a termékátalakító folyamatokat szolgálják. Azirodaházban a klasszikus értelemben vett termék-előállító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 31.

Mikro- és kisvállalkozások adóalap-kedvezménye ingatlannál

Kérdés: Egy vállalkozás 1999-ben raktárépületek, irodák építését kezdte el, amelyeket 2001-ben üzembe helyezett. Az építkezés egy 1999-ben lízingelt épület köré történt, amelyhez azok a következő módon kapcsolódnak: - raktárépület 1.: közös fal, külön tartószerkezet, - iroda és bemutatóterem: külön fal, külön tartószerkezet, - raktárépület 2.: teljesen különálló épület. A közmű, a tűzivezeték-rendszer új, de a régi épületet is kiszolgálja. A kerítés új. Kérdés, hogy a 2001-ben felmerülő beruházási költség a mikro- és kisvállalkozásnál az adózás előtti eredmény csökkentéseként figyelembe vehető-e?
Részlet a válaszából: […] ...4. §-ának 34/a) pontja ad fogalmat. E szerint üzemkörön kívüli az ingatlan, ha nincs közvetlen összefüggésben a vállalkozási tevékenységgel. A közvetlen összefüggést az fejezi ki, ha a költségek az új Szt. előírása szerint (51. és 82. §) a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 28.

Karbantartás vagy felújítás

Kérdés: Szeretnénk pontos, egyértelmű meghatározást kapni arra, mit tekintsünk felújításnak, mit tartsunk beruházásnak.
Részlet a válaszából: […] ...a rendeltetésszerű használat érdekében, a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló tevékenység (azaz nem karbantartás).Felújítás az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga (kapacitása,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 17.

Ismételt letétbe helyezés, közzététel

Kérdés: Előfordulhat, hogy a már letétbe helyezett, közzétett 1998-1999-2000. évi éves, egyszerűsített éves beszámolónál olyan hiányosságok kerülnek megállapításra, amelyek a megbízható és valós képet lényegesen befolyásolják. Nem világos számunkra, ilyen esetben az érintett évek közzétett és módosuló adatait hogyan kell ismételten közzétenni, évenként külön-külön vagy a feltárás évében összevontan? A megoldást egy összetett példán kérjük bemutatni, egészen a tőkeváltozás megállapításáig.
Részlet a válaszából: […] ... – 10 000 értékcsökkenési leírás: 100+200+200 = 500 üzemi (üzleti) tevékenység eredménye 9500 szokásos vállalkozási eredmény ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.