Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...a B cégnél az eredmény terhére le kell írni. (Ez a ráfordítás természetesen a B cégnél növeli az adózás előtti eredményt, mint nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások.)Itt kell megjegyezni, a számviteli előírások csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Elkezdett, de be nem fejezett felújítás

Kérdés: Társaságunk egyik telephelyén 2015-ben elkezdett egy felújítást, amelyen a 2015-2016 évek során csak tervezési díj, illetve eljárási díjak jelentek meg. Mivel a felújítás feltételei számunkra nem voltak megfelelőek, így a konkrét felújítás el sem kezdődött, de a Felújítás számlán azóta is ott van a befejezetlen beruházás összege. Ezt el kell onnan vezetni? Azt tanácsolták, hogy terven felüli értékcsökkenésként kell elszámolni, amivel nem értek egyet, mert semmi nem lett aktiválva. A könyvvizsgáló szerint rendkívüli veszteségként kell könyvelni.
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdésének b) pontja alapján terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni a tárgyi eszköznél (ideértve a beruházást is), ha a vállalkozási tevékenység változása miatt feleslegessé vált.A kérdés szerint, mivel a felújítás feltételei a társaság számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Bérelt ingatlan felújítása, adóalap-csökkentés

Kérdés: Építőipari kivitelezéssel foglalkozó kft. bérelt ingatlanban irodájának kialakítását, felújítását végezte el. Az irodakialakítás tárgyévi beruházási költsége a társaságiadó-alap megállapításánál a Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének zs) pontja szerinti adóalap-csökkentő tételként figyelembe vehető-e, különösen tekintettel arra, hogy kivételt képez, ha üzemkörön kívüli ingatlanon végzik a felújítást?
Részlet a válaszából: […] ...végzik, nem tekinthető üzemkörön kívüli ingatlannak. (Az üzemkörön kívüli ingatlanok közé az az ingatlan tartozik, amely nincs a vállalkozási tevékenységgel közvetlen összefüggésben. Például az üzemi lakóépület, a kizárólag szociális, kulturális, sport-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 8.

Meghiúsult építési terv

Kérdés: Társaságunk 5 évvel ezelőtt vásárolt egy telket, amelyen egy üzleti célú ingatlant tervezett felépíteni. A tervezés és engedélyezés költségeit befejezetlen beruházásként tartottuk nyilván. Külső okok miatt az eredeti terv meghiúsult, így az épület nem fog felépülni. Hogyan kell rendezni a beruházásként nyilvántartott összeget? Aktiválni kell épületenként, és terven felüli értékcsökkenés elszámolásával kivezetni a könyvekből?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdésbenfoglaltakra is.A hivatkozott előírás alapján terven felüli értékcsökkenéstkell elszámolni akkor, ha "... a beruházás ... a vállalkozási tevékenység változásamiatt feleslegessé vált. A feleslegessé vált épület (beruházás) felmerültköltségeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 10.

Fejlesztési tartalék felhasználása

Kérdés: A társaság több évre áthúzódó ingatlanberuházást végez. A korábban megképzett fejlesztési tartalékát évente, az adott évre befejezetlen beruházási értékként elszámolt összegnek megfelelően oldja fel. Minden évben ezt a gyakorlatot folytatja, az üzembe helyezés évében is. Helyes ez az eljárás? A beruházás befejezésének van-e valahol jogszabályilag előírt határa?
Részlet a válaszából: […] ...vagy elkészültek, de ténylegesen még azokatrendeltetésszerűen használni nem akarják. Amennyiben a beruházás feleslegessé vált (mert azt avállalkozási tevékenység változása miatt már nem veszik használatba, nemfejezik be), számviteli szempontból a beruházás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Beruházáshoz kapcsolódó áfák levonhatósága

Kérdés: Újonnan alakult kft. vásárolt és bérelt épületet átalakít, felújít, bővítést végez. Induláskor megnyílik-e tárgyi eszköz beszerzése címén az áfa visszaigénylése a következő számlák alapján: ingatlanközvetítői díj, beruházás megvalósításával kapcsolatos kivitelezői és előkészítő munkák menedzselése, koordinálása, faanyagvizsgálat, felmérési és bontási tervdokumentáció részszámla, üregkutatási célú geofizikai vizsgálatok, építéstörténeti dokumentáció készítése. Ezen beérkező számlákat mint befejezetlen beruházást tartjuk nyilván.
Részlet a válaszából: […] A kérdés a tevékenységek széles körét fogja át, ezértelőször néhány sarkkövet meg kell jelölni. Sem a régi Áfa-tv., sem az új Áfa-tv. szerint nem minősültárgyi eszköznek a meglévő épület átalakítása, felújítása, bővítése,függetlenül attól, hogy ezen munkák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 21.

Kis értékű tárgyi eszközök elszámolása

Kérdés: A kis értékű tárgyi eszközök beszerzésének és használatbavételének (az értékcsökkenési leírás egyösszegű elszámolásának) könyveléséről kérnék tájékoztatás.
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozási tevékenységet tartósan szolgáló anyagieszközök tartoznak a tárgyi eszközök közé. A tartósan történő használat, az egyéven túli szolgálat minősítése az eszköz beszerzése időpontjához kapcsolódik. Mivel a kis értékű – 50 ezer forint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 3.