Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...szerint a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.A Ptk. a vállalkozási szerződés általános szabályain túlmenően idetartozónak nevesíti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a beruházásként könyvelendő lakásokhoz kapcsolódik, és azt külön-külön befejezetlen termelésként készletre kell venni.Az alvállalkozói díjat, a fuvarköltséget (ha az közvetlen költségnek minősül!), a bérköltséget és járulékait havonta az 5...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Alvállalkozói díj elszámolási egységes szerződés esetén

Kérdés: Társaságunk 2020. április 10-én elszámolási egységként kezelendő, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 11. pontja szerinti szerződést kötött a megrendelővel, ami alapján 2021. március hónapban a szerződött összeg 30%-át, majd 2021. júliusban 70%-át fogja számlázni. A projektmunkát társaságunk 2020 áprilisában megkezdte, a megbízott alvállalkozóktól folyamatosan fogadunk be számlákat, amelyeket igénybe vett szolgáltatásként, alvállalkozói díjként költségként számolunk el 2020-ban. Az Szt. alapján 2020. 12. 31-én a megrendelővel közösen megállapított teljesítési fok alapján fogunk árbevételt könyvelni az időbeli elhatárolásokkal szemben. Az innovációs járulék alapja megegyezik a helyi iparűzési adó alapjával, ahol az adóalapot csökkentő tételként jelenik meg az alvállalkozói teljesítések értéke. Az 1990. évi C. törvény 52. §-ának 22. pontja alapján az alvállalkozói teljesítések értéke az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítések értéke, amelynek végzése során az adóalany mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával a Ptk. szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. A szerződés alapján 2020-ban a társaságunk nem fog kiállítani számlát, tehát nem lesz számlázott árbevétele, de a hatályos számviteli törvény alapján fog árbevételt könyvelni. 2020-ban, ha nem készül az elszámolási egységes szerződés alapján kimenő számla, érvényesíthető-e ehhez a projekthez kapcsolódóan alvállalkozói díj az innovációs járulék (a helyi iparűzési adó) adóalapjánál csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdésben leírtakra az érintett jogszabályok nem adnak egyértelmű választ.A szerződéses elszámolási egységre vonatkozó számviteli előírások hatálybalépéséhez kapcsolódóan a helyi adókra vonatkozó, a kérdésben is hivatkozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Szoftverfejlesztés lehet-e alvállalkozás?

Kérdés: Cégünk szoftverfejlesztéssel foglalkozik, melynek során alvállalkozókat vesz igénybe egyes feladatok elvégzése érdekében. E feladatokra vállalkozási szerződést kötünk velük, mint ahogyan a megbízóval is az egyedi szoftver kidolgozására. A megrendelővel kötött vállalkozási szerződésben külön rendelkezünk arról, hogy mekkora a vállalkozási tevékenység, a munkavégzés ellenértéke, és arról, hogy mekkora összeget tesz ki a megrendelőnek átengedett felhasználási jog értéke. A helyi iparűzésiadó-alapnál mekkora összeg vehető figyelembe alvállalkozói teljesítés értékeként?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.Ugyanakkor a szoftverek fejlesztésére és használati jogának átengedésére vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Geodéta szolgáltatásának minősítése

Kérdés: Ügyfelünk autópályák, gyorsforgalmi utak létesítéséhez, felújításához kapcsolódóan hírközlési rendszerek építését, létesítését végzi. Ehhez nagy sávszélességű optikai kábelekből álló hálózat kiépítésére van szükség. A hálózathoz tartozó kábeleket az út mellett, a föld alatt kell elvezetni. A munkákhoz a cég geodéziai szolgáltatást köteles igénybe venni. A geodéta összeállítja a kötelezően elkészítendő dokumentációt, illetve kijelöli a lefektetendő kábelek nyomvonalát. A dokumentáció birtokában ügyfelünk, illetve alvállalkozói kiássák az árkokat és lefektetik a kábeleket. A geodéta által számlázott összeg alvállalkozói teljesítésnek minősül-e, azt figyelembe vehetjük-e az iparűzésiadó-bevallás összeállításakor?
Részlet a válaszából: […] ...(jelen esetben a geodéta) tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.A vállalkozó a művet átadás-átvételi eljárás keretében köteles átadni, amelynek során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Alvállalkozók – lakóingatlan építése

Kérdés: A Számviteli Levelek 328. számában a 6715. számú kérdésre adott választ azzal fejezték be: "Fontos! A válaszban a kérdésben említett alvállalkozókra hivatkoztunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy a helyi iparűzési adó alapjának megállapítása során ezek a teljesítmények adóalapot csökkentő tételként nem vehetők figyelembe, mivel a Htv. előírása szerinti alvállalkozói teljesítményeknek nem felelnek meg". Úgy tűnik, hogy a válaszban hivatkozott szakasz ellentmondásban van a Htv. 52. §-ának 32. pontja szerinti előírással. Véleményünk szerint a lakóingatlan-építéshez a víz-gáz szerelésre, villanyszerelésre vagy külső vakolásra, szigetelésre kötött és elvégzett alvállalkozói munkák értékeivel csökkenthető a helyi iparűzési adó alapja.
Részlet a válaszából: […] ...szerződés alapján a vállalkozói tevékenységgel elérhető eredmény [mű] megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.)Az eredeti kérdés szerint a kérdező lakásokat fog majd értékesíteni, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Alvállalkozás vagy közvetített szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk földmérési tevékenységgel foglalkozik. Időnként külső vállalkozókat vesz igénybe a társaságtól megrendelt munkák bizonyos részfeladatainak elvégzésére. Mind a megrendelővel, mind a külső vállalkozókkal írásos szerződés készül. A külső vállalkozók által elvégzett munkákat, a saját cégünk által elvégzett munkákat és egyéb más (például földhivatali) díjakat számlázzuk megrendelőink felé. Alvállalkozói díjként helyes-e a könyvelés a vállalkozói számlák beérkezésekor, vagy ameddig nem történik meg a számlázás, befejezetlen termelésként készletre kell venni? Közvetített szolgáltatásként készletre vesszük a vállalkozói számlát a beérkezéskor, majd az általunk történő számlázáskor vezetjük ki az értékesítés ráfordításaként.
Részlet a válaszából: […] ...szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles. A vállalkozási szerződés típusait a Ptk. XXXVII. Fejezete részletezi. A kérdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.

Közvetített vagy igénybe vett szolgáltatás, alvállalkozói teljesítés

Kérdés: Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy az alábbiakban ismertetett tényállás szerinti ügylet során felmerült költségek közvetített szolgáltatások értékeként vagy alvállalkozói teljesítések értékeként elszámolhatóak-e az iparűzési­adó-alap meghatározása során, vagy a számviteli törvény értelmében az igénybe vett szolgáltatások költségei? Adózó vállalkozási tevékenysége m.n.s. egyéb oktatás, akkreditált felnőttképző intézményi besorolással rendelkezik. Adózó fő vállalkozási tevékenysége képzések megtartása, továbbá pedagógiai szakértés, szaktanácsadás. Tevékenysége végzése során tanácsadással, szakértéssel, akkreditált 30 órás pedagógus-továbbképzéssel, nem pedagógus akkreditált továbbképzéssel foglalkozik. Vállalja továbbá önkormányzatok közoktatásifeladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési tervének, esélyegyenlőségi tervének, kistérségek közoktatási tervének, minőségirányítási rendszerének elkészítését, továbbá hazai és uniós pályázatok elkészítését, valamint intézmény- és programakkreditációt. Adózó fenti tevékenységek végzéséhez igénybe vesz más vállalkozókat is. A képzést/tanácsadást/szakértést végző vállalkozók által kiszámlázott szolgáltatások értékét adózó közvetített szolgáltatások értékeként számolta el adóalap-csökkentő tételként az iparűzésiadó-bevallásában. Adózó kimenő (vevő) számláiban gazdasági eseményként akkreditált felnőttképzés; máshová nem sorolt egyéb oktatás; pedagógiai szakértés, szaktanácsadás; üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás szerepel. A kimenő bizonylatokon "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" megjelölés szerepel. Adózó a jegyzőkönyvi észrevételében hivatkozott arra, hogy véleménye szerint a szerződései egy része vállalkozási szerződésnek minősül. A vállalkozói szerződés kapcsán az eredménykötelem meglétét emeli ki. Véleménye szerint feladatai a megvalósíthatósági tanulmány készítése, pedagógiai program átdolgozása, nyilvánosság biztosítása, foglalkoztatás támogatása pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátása, intézményakkreditáció eredménykötelemmel bírnak, mivel valamely dolog tervezésére, elkészítésére, átalakítására, vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására irányult, mert a tevékenység ellátásáról írásos dokumentum készül. Fent ismertetett tényállás alapján kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott kérdések megválaszolásával szíveskedjenek állásfoglalásukat a vásárolt szolgáltatások minősítésére megadni.
1. A megvalósíthatósági tanulmány készítésére, a pedagógiai program átdolgozására, a nyilvánosság biztosítására, a foglalkoztatás támogatására pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátására, valamint az intézményakkreditációs feladat ellátására kötött szerződések vállalkozási szerződésnek tekinthetők-e, vagy megbízási szerződésnek? Elhatárolható-e a két szerződéstípus aszerint, hogy a tárgya szellemi vagy fizikai munkavégzésre irányul?
2. A fent megrendelt tevékenységek közül mely tevékenység végzése tekinthető eredménykötelmen alapuló és mely tevékenység gondossági kötelmen alapuló munkavégzésnek? Kimeríti-e az eredménykötelem fogalmát az, ha a vásárolt szolgáltatás lezárásának eredményeként írásbeli dokumentum készül? (Pl. jelentés, bizonylatolás, összeállított dokumentum stb.) Ehhez kapcsolódóan kérjük, szíveskedjenek kifejteni azt, hogy a Ptk. 389. §-ában megfogalmazott "munkával elérhető más eredmény létrehozására" kitétel alatt konkrétan mi értendő.
3. A projektszerződések és az akkreditált képzési szerződések esetében, amennyiben a megrendelői szerződésben részletezett feladatokat teljes mértékben szerződéssel más vállalkozók végzik, tekinthető-e a szolgáltatás változatlan formában történő továbbértékesítésnek, annak ellenére, hogy a projektkészítéssel és akkreditált képzéssel megbízott adózónak egyéb koordináló feladatai is vannak? (Az adózó neve alatt fut az akkreditáció, a projekt, illetve az adózó állítja ki a tanúsítványt, köti a felnőttképzési szerződést.)
4. A megrendelői szerződésben a közvetítés lehetőségére annyiban történik utalás, hogy a szerződések többségében tartalmazzák az alvállalkozók, illetve teljesítési segéd igénybevételi lehetőségét. Ez a szerződési kitétel megfelel a közvetített szolgáltatásokra vonatkozó tartalmi kritériumnak?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles. A régi és az új Ptk. mindemellett egyaránt külön is nevesít – a vállalkozási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 25.

Importtevékenység "alvállalkozói"

Kérdés: A Számviteli Levelek 318. számában a 6519. kérdésre adott választ nem értem. A Ptk. a 6:257. §-tól a fuvarozási szerződésről szól, vagyis a fuvarozási szerződést nem lehet vállalkozási szerződésnek tekinteni? Azt is írják, hogy az adóalany mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával a Ptk. szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. Ha a megbízóval kötnek szerződést, ami tartalmazza, hogy igénybe vesznek alvállalkozót, akkor ez nem tekinthető vállalkozási szerződésnek? Mikor mondható ki a szerződéses kapcsolat? Kérem, segítsenek értelmezni a problémámat, hisz sok olyan vállalkozói szerződés van, ahol az egyik fél igénybe veszi a másik vállalkozó szolgáltatását, és mindhárom fél tudja, hogy kinek mi a dolga!
Részlet a válaszából: […] ...alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.A gyakorlat az alvállalkozói teljesítményt a korábbi Ptk.-ban előírtaknál is tágabban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.