12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Saját vállalkozásban végzett beruházás – elhasználódott eszközök
Kérdés: Saját vállalkozásban végzett beruházáshoz kapcsolódóan, amely az Áfa-tv. szerint nem minősül saját rezsis beruházásnak, mert a munka nagy részét anyaggal együtt külső vállalkozók végzik, azon eszközbeszerzések, amelyek a beruházás során „elhasználódnak” – pl. ecset –, és azok, amelyek igazából nem épülnek be az előállított eszközbe – pl. sitteszsák, csiszolóvászon stb. –, hova könyvelendők? Azokat az eszközöket, amelyeket használja a vállalkozás a beruházás megvalósításához, azért és akkor szerezte be azokat, de akár későbben is tudja használni, pl. fúrógép, azok önálló tárgyi eszközök lesznek – főként kis értékű eszközök beszerzésére gondolok –, az értékcsökkenést hogyan „jelenítjük meg” a beruházás értékében? Az egyes havi áfabevallásban kiegészítő adatként fel kell tüntetni a tárgyi eszköz beszerzése után levonható adó összegét. Ez az Szt. szerinti saját beruházás esetében hogyan jelenik meg? Év közben anyagbeszerzést, igénybe vett szolgáltatást könyvelünk, majd a beruházás befejezésével vagy év végével vezetjük át a beruházásszámlára, de akkor már az adott időszak áfabevallásában nem szerepelnek a számlák.
2. cikk / 12 Saját üdülőnél az üdülési hozzájárulás elszámolása
Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni a saját üdülőben üdültetett munkavállalók üdülési hozzájárulását?
3. cikk / 12 Saját konyhánál az étkezési hozzájárulás elszámolása
Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni az étkezési hozzájárulást, ha a cégnél üzemi konyha van?
4. cikk / 12 Bérelt üdülő felújítása, berendezése
Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
5. cikk / 12 Külföldön munkát vállalók hazai bére
Kérdés: Magyarországi társaság Ausztriában fióktelepet nyitott, ott építőipari kivitelezést végez. A fióktelep számláz. A hazai cég is teljeskörűen könyveli a külföldi számlákat. A munkavállalók a magyar tb szabályai szerint – A1-es nyomtatvánnyal – külföldön tevékenykednek, viszont Magyarországon kapnak bért a külföldi munkavégzésük alapján is. A fióktelep részére továbbszámlázhatók-e a Magyarországon kifizetett, az ottani telephelyhez kapcsolódóan felmerült bérköltségek, esetleg igazgatási díjak? Ezt hogyan kell elszámolni a magyar könyvekben?
6. cikk / 12 Közlekedési baleset által okozott károk elszámolása
Kérdés: Autópálya-üzemeltetőként társaságunk egy magyarországi autópálya egy meghatározott szakaszáért felel. A kérdés az itt okozott károk elszámolásával kapcsolatos. Valaki balesetet okoz a pályán: megcsúszik, összetöri a kocsiját, a szalagkorlátot, a vadkerítést stb. Társaságunk útellenőre kimegy a helyszínre, többek között felveszi az autópályában keletkezett hibákat, ha szükséges, akkor a helyszínen ő is helyreállít. Ezen költségeket társaságunk az azonnali helyreállítás költségeként kalkulálja. Ezt követően kimegy az útkarbantartásért felelős csapatunk, és helyreállítja a sérüléseket, kicseréli a szalagkorlátot, fénytörő hálót stb. az általunk vásárolt anyagok felhasználásával. Így kialakulnak a végleges helyreállítás költségei. Ezt követően benyújtjuk a kárigényt a biztosítónak, amely a károkozó kötelező felelősségbiztosításának terhére megtéríti a kárunkat. Semmilyen számlázás nincs. Az autópálya helyreállítása a vonatkozó szerződés szerint a társaságunk kötelezettsége. Mivel van olyan elszámolt anyagköltség, amely a biztosító térítése által megtérül, de az iparűzési adó alapjában nem jelenik meg, jelent-e valamilyen problémát az iparűzési adó megállapításánál? Ha igen, akkor ezt hogyan lehet kezelni? A szalagkorlát és egyéb pályakiegészítő helyreállításának költsége tárgyidőszaki költségként számolandó el, vagy a tárgyi eszközök között aktiválandó? Ha aktiválandó, akkor a felmerült tételek közvetlenül a beruházási számlára könyvelendők, vagy a saját előállítású eszközök aktivált értékén keresztül kerülnek be az eszközök közé?
7. cikk / 12 Üdülőingatlan költségeinek elszámolása
Kérdés: Cégünk üdülőingatlant vásárolt azzal a céllal, hogy az a dolgozók és közeli hozzátartozóik üdülését szolgálja. Az üdülő fenntartási költségeit (áfával növelt összegben) a vállalkozás költségei között elszámoljuk. Elszámolható-e adómentes üdülési szolgáltatásként a dolgozók és hozzátartozóik üdülése? Miként csökkenthetők ezzel a természetbeni juttatásként elszámolandó üzemeltetési költségek? Hogyan kell ennek a könyvviteli nyilvántartásokban megjelennie?
8. cikk / 12 Meleg étel biztosítása
Kérdés: A cég a dolgozók részére megrendeli és kihozatja a meleg ételt. Erről a cég nevére készül a számla. Ebben az esetben hogyan kell elszámolni az étkeztetést? Milyen nyilvántartás szükséges?
9. cikk / 12 Építőipari gépek bérbeadása
Kérdés: A társaság építőipari gépét (földgyalut) bérbe adja egy másik társaságnak kezelőszemélyzettel. A bérleti díjról havonta állítanak ki áfás számlát. A bérleti díj tartalmazza a gép használati díját, a gépet kezelő személy (aki a bérbeadó társaság alkalmazásában áll) díját, a szükséges üzemanyag, karbantartás, javítás költségét külön elszámolás szerint. A befolyt ellenértéket a bérbe adó társaság árbevételként, fizetendő áfaként könyveli, a felmerült költségeket a megfelelő költségnemnél számolja el, azok előzetesen felszámított áfáját levonásba helyezi. Helyesen járunk-e el? A kibocsátott számlán SZJ-számot tüntessünk fel?
10. cikk / 12 Térítésmentes szolgáltatás kiemelkedően közhasznú alapítványnak
Kérdés: Közlekedési rt. támogatási szerződést kötött egy kiemelkedően közhasznú alapítvánnyal. E szerződés alapján a társaság autóbuszain az alapítvány térítésmentesen hirdetményt helyezhet el. A szolgáltatás értéke után az alapítvány adományigazolást bocsát ki a társaság nevére. Hogyan kell ezt a támogatást a támogatónál elszámolni?