17 cikk rendezése:
11. cikk / 17 Elengedett osztalék illetékfizetése
Kérdés: A Számviteli Levelek 180. számában megjelent 3759. számú, illetve a 207. számában megjelent 4334. számú kérdésre adott válaszok ellentmondásosságának a feloldására APEH-állásfoglalást kértünk, amely szerint az adóhatóság a Számviteli Levelek 180. számában írt 3759. számú kérdésre adott válasszal ért egyet, mivel az az Itv.-ben foglalt rendelkezéseknek teljes mértékben megfelel. Így az osztalékról való lemondás mint követelés elengedése ajándékozásnak minősül, mely ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettséget keletkeztet az Itv. alapján, amelynek a megfizetésére a megajándékozott társaság köteles. Kérem, hogy az APEH állásfoglalásának ismeretében fejtsék ki egyértelműen állásfoglalásukat az adott kérdésben!
12. cikk / 17 Üzletrész visszavásárlásának, térítés nélküli átadásának adóterhei
Kérdés: A kft. egyik tulajdonosa 2004-ben eladta a 60 000 forint névértékű üzletrészét a kft.-nek 5 millió forintért. Ugyanezen tulajdonos 2005-ben eladta 10 millió forintért a névértéken 120 ezer forintos üzletrészét is. 2006-ban a névértéken 180 ezer forintos üzletrészt a kft. térítésmentesen felosztotta a tagok között. Milyen adófizetési kötelezettsége van a kft.-nek a magánszemélytől történő üzletrész-visszavásárlásakor? És milyen adófizetési kötelezettsége van az üzletrészt eladó magánszemélynek? A visszavásárolt üzletrészek térítés nélküli átadását milyen adófizetési kötelezettség terheli a kft.-nél, illetve a magánszemélyeknél?
13. cikk / 17 Kapcsolt vállalkozás a Tao-tv. és az Szt. szerint
Kérdés: Kérném szíves segítségüket az alábbi kapcsolt vállalkozási viszony meghatározására a Tao-tv. és az Szt. szerint! Tag/Társaság "B" társaság "C" társaság "D" társaság "A" társaság 80 százalék 50 százalék "B" társaság 90 százalék
14. cikk / 17 Könyvelés a vagyonkezelőnél
Kérdés: Hogyan történik a vagyonkezelőnél a vagyonkezelési szerződés alapján kezelésbe vett, a kincstári vagyon részét képező tárgyi eszközök főkönyvi könyvelése, analitikus nyilvántartása, értékcsökkenése, üzembe helyezés utáni felújításának elszámolása? A Kincstár részére történő adatszolgáltatásnak mi a tartalma?
15. cikk / 17 Gazdaságilag nem független felek közötti ár
Kérdés: Egy önkormányzat tulajdonában lévő közhasznú társaság vállalkozási tevékenysége körében külön megrendelésre közterület-tisztántartási, építési és papíripari szolgáltatást nyújt a tulajdonosának és a tulajdonosa más közhasznú társaságának. A végzett munkáról áfás számlát állít ki. Helyesek-e a következő kijelentések: Az Szt. szerint nem beszélünk kapcsolt vállalkozásról, így az árbevételeket nem kell külön kimutatni. A Tao-tv. szerint kapcsolt vállalkozási viszony áll fenn a felek között, amelyet be kell jelenteni az APEH-nak. Kapcsolt vállalkozásról lévén szó, az áfa alapjának meghatározásakor szükséges vizsgálni a piaci értéktől való eltérést. Mi lehet megalapozott alapja az áfának, hogyan támasztható alá a piaci ár?
16. cikk / 17 Elszámolás kilépő taggal
Kérdés: A kft. tagjai egyben alkalmazottak is. Az egyik tag ki akar lépni a kft.-ből. A kilépő tag 970 ezer forintos névértékű üzletrészét 6 millió forintért kívánja a kft.-nek visszaadni. A saját tőke rá jutó része kb. 3 millió forint. Hogyan kell ezt a kft.-nél könyvelni, milyen adófizetési kötelezettséggel jár? Mi a helyzet akkor, ha a társaság tagjai veszik meg ugyanilyen összegben?
17. cikk / 17 Kötelező-e az értékhelyesbítés?
Kérdés: A vállalkozási tevékenységet tartósan szolgáló vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök értékének piaci értékre történő helyesbítését köteles-e alkalmazni az egyszerűsített éves beszámolót készítő kft., vagy ez vezetői döntés függvénye?