Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] ...megfogalmazott megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és nem a tevékenység eredményétől függően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Színházi produkciók színpadra állításának jogdíja

Kérdés: Ügyfelem fő tevékenységként színházi produkciók színpadra állításával foglalkozik. A produkciók alapját külföldi szerzők forgatókönyvei, darabjai, vagy magyar szerzők művei adják. A társaság a megvásárolt művekért jogdíjat fizet a szerzőnek vagy a közvetítő szervezetnek. A színpadi megjelenítés koncepcióját a társaság általában a rendezővel folytatott megbeszélések alapján állítja fel. A rendező az ebben való közreműködésért egyszeri megbízási díjat és a darab bevételével arányos jogdíjat számít fel a társaságnak szerződés alapján. Általában ilyen rendszerben díjazza a társaság a darab minden olyan közreműködőjét, aki részt vesz a darab létrehozásában (pl. zeneszerző, díszlettervező, jelmeztervező stb.). A megbízási díjakat, illetve a jogdíjakat költségként számolják el. A színdarab létrehozása után a társaság a kész művet vagy színházaknak értékesíti, vagy egy szervező cégnek. A színdarab ellenértéke egyrészt egy meghatározott összegű megbízási díjból, másrészt egy jegybevétel-arányos (amit a színház realizált) jogdíjból tevődik össze. Bizonyos esetekben a társaság nem szerződik jogdíjas értékesítésre, ekkor a megbízási díj teljes összegét a realizált jegybevétellel arányosan határozzák meg. A társaság a megbízási díjakat és a jogdíjakat árbevételként számolja el. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 20. pontja meghatározza azon jogdíjak körét, amikkel kapcsolatban a 7. § (1) bekezdésének s) pontja úgy rendelkezik, hogy a jogdíjként kapott bevétel 50%-át csökkentő tételként lehet figyelembe venni az adóalap meghatározásakor. Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról úgy rendelkezik, hogy az adó alapjául szolgáló nettó árbevételt csökkenteni lehet a társasági adó által meghatározott jogdíjbevétel összegével. Esetünkben miként kezeljük a vázolt folyamatot?
Részlet a válaszából: […] A kérdésre a Tao-tv. és a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXXVI. törvény (Szjt.) alapján adható válasz. A Tao-tv. szerint – többek között – jogdíj az Szjt. által védett szerzői mű és a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény felhasználási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 14.

Előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele

Kérdés: Színházi tevékenységű közhasznú nonprofit kft. tárgyévi jegybevételébe beszámíthatók-e a tiszteletjegyek, a kedvezménnyel értékesített jegyek névértéke, az ingyenesen adott előadások értéke? El kell-e különíteni, levonni a 2013. évi eladásból a 2013-ban eladott bérletek, 2014. évi előadások, valamint az egyéb, 2014. évi előadások jegyeladásának díját? A tiszteletjegyek után a fizetendő áfát bevalljuk, az áfa nélküli ellenértéket, mint ajándékot értelmezzük, és az szja-t, az ehót is e szerint valljuk be. Helyes ez így?
Részlet a válaszából: […] ...az Szt., az Szja-tv. vonatkozó elő­írásaiból indulunk ki.A Tao-tv. 4. §-ának 39. pontja szerint az előadó-művészeti szervezet jegybevétele a Tao-tv. alkalmazásában a TESZOR 90.01. Előadó-művészet, a TESZOR 93.2. Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Filmvetítési szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk nonprofit kft., filmszínház, főtevékenysége filmvetítés. A filmvetítési szolgáltatás könyvelése 529 vagy 815? A film jegybevételének bizonyos százalékát kell kifizetnünk.
Részlet a válaszából: […] ...van szó. Közvetített szolgáltatás nem lehet, mert a nonprofit kft. semmiféle szolgáltatást nem közvetít. A filmvetítés jegybevétele arányos díját fizeti meg, amelyet a nevére kiállított számla alapján kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 7.

Realizált jegybevétel utáni támogatás

Kérdés: Előadó-művészeti szervezetként bejegyzett nonprofit kft.-nél mikor kell bevételnek tekinteni a társaságiadó-kedvezményre jogosító támogatást (a támogató kaphat kedvezményt), amit a realizált jegybevétel után lehet figyelembe venni? A kft. ezeket a támogatásokat jellemzően december végén kapja meg, és a következő évben használja fel újabb előadások finanszírozására. Időbelileg elhatárolható? Halasztott bevételként kezelhető?
Részlet a válaszából: […] ...nem haladhatja meg az előadó-művészeti szervezet EGT-tagállamban a tárgyévet megelőző évben tartott előadásaiból származó jegybevétel 80%-át, így az ilyen címen befolyó támogatás és a tárgyévben felmerülő költségek között közvetlen kapcsolat nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Jegyeladás jutaléka (áfa)

Kérdés: Társaságunk külső szervezők által szervezett kulturális események jegyeinek terjesztését vállalja. A megállapodás szerint a megbízó jogosult a jegyeladásból származó bevételre, míg társaságunk az eladások utáni meghatározott mértékű jutalékra. Fenti ügyletre a megbízóval – eladási megbízásra – bizományosi szerződést kötünk, mint bizományos saját értékesítésként kezeljük a jegyértékesítésből származó jövedelmet, a megbízó pedig jutalékkal csökkentett jegybevételről állítja ki számláját. Nyereségünket a jegyvásárlásról kapott jutalékkal csökkentett összeg és az általunk értékesített jegybevétel különbözete, az árrés alkotja. Fenti jegyeket belföldi magánszemélyek részére értékesítjük. Erre az ügyletre az Áfa-tv. 15. §-a érvényes? Fenti szolgáltatás kulturális szolgáltatásnyújtás, amelyre az Áfa-tv. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja külön hivatkozik a teljesítés helyét illetően. Amennyiben a rendezvény helye külföld, ebben az esetben a teljesítés helye is külföld. Ezt úgy értelmezzük, hogy a külföldön lévő rendezvények jegyeinek értékesítése az Áfa-tv. területi hatályán kívül esik, tehát áfát a jegyre nem kell felszámítanunk. Helyes-e a fenti értelmezésünk abban az esetben, ha a rendezvény külföldön (EU-s tagállamban) kerül megrendezésre, a szervező, akivel szerződést kötünk, külföldön (EU-s tagállamban) nyilvántartásba vett adóalany, és a részünkre kibocsátott számlája a saját országában érvényes áfa-mértéket tartalmazza? (Jutalékunk vele szemben keletkezik, az eladási megbízás eredményeként.) Illetve van-e eltérés, ha nem EU-tagállamban, hanem 3. országban lévő rendezvény jegyeinek értékesítését vállaljuk? Továbbá hogyan kell értelmezni ebben az esetben a törvény 140. §-át, és ez hogyan kapcsolódik a fentiekhez?
Részlet a válaszából: […] A kulturális rendezvényekre szóló jegyeknek a bemutatottkonstrukcióban történő értékesítése kapcsán levezetett adójogi megítéléshelyes. Társaságuknak a jegyértékesítési tevékenysége tekintetében valóban azÁfa-tv. 15. §-ának előírásai szerint kell eljárnia....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.

Sportegyesület sporttevékenysége és reklámszolgáltatása

Kérdés: Sportegyesület, mely versenyautóval rendelkezik, és autóversenyeken vesz részt, hogyan kezelheti az új Áfa-tv. szerint a versenyautóhoz kapcsolódó költségeit? A szponzorokkal olyan reklámszerződéssel rendelkezik, hogy a számlázott reklámszolgáltatást, melyet vállalkozói bevételként könyvel, úgy teljesíti, hogy a versenyautó a reklámhordozó.
Részlet a válaszából: […] ...sporttevékenységből származik-e bevétele vagy nem.1. Abban az esetben, ha az egyesületnek az autóversenyzésbőlbevétele (például jegybevétel, nevezési díj stb.) származik, esporttevékenysége – mivel jellegéből fakadóan valószínűleg nem meríti ki azÁfa-tv. 85...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 26.

Kulturális járulék

Kérdés: Egyéni vállalkozó riportokat, műsorokat készít műsorszolgáltató cégeknek, amelyről számlát állít ki. Kell-e kulturális járulékot fizetnie tevékenysége után?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (1) bekezdése szerint a mellékletben felsorolt termékek és szolgáltatásokáltalános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétele (jegybevétele) után – a (2)és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – kulturális járulékot kell fizetni. Ajárulék mértékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 11.