Vissza nem térítendő pályázati összegek elszámolása

Kérdés: Cégünk 70 millió forint feltételesen vissza nem térítendő pályázati összeget nyert, amelyet 234 dolgozó képzési költségére, kieső munkaidőre járó bértámogatásra, projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költségekre kaptunk. A nyert összegből a bankszámlánkra megérkezett 40 millió forint, ami a pályázati dokumentum alapján a képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség. A projekt időtartama: 2023. 10. 01. – 2025. 03. 31-ig tart, amely időszak alatt a kieső bér összegét havi jelentéseink alapján fogják folyósítani, a maradék 30 millió forint összegben. Az idáig érkezett 40 millió forint előleget a kötelezettségek között tartjuk nyilván. Ez így helyes? El kell határolnom az egyéb bevételek közé, vagy itt kell maradnia a véglegessé válásig? Hová kell könyvelnem az érkező kieső időre járó támogatásokat, amelyek havi ütemezés szerint érkeznek? Az érkező projektlebonyolítási költségszámlák könyvelése után, a költségek és bevételek egyezőségének biztosítására kell bármilyen rendező tételt könyvelnem? Hiszen így ebben az évben terheli a projektköltség az eredményt, de a pályázati pénz előlegen van, és nem bevételen. Mindezeket hogyan kell helyesen könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...pályázati feltételek teljesítésének megfelelően jóváhagytak (jellemzően a pályázat kiírója, illetve az általa megjelölt személy).A képzési költség, valamint a projekt-előkészítési és projektmenedzsment-költség olyan ráfordítás, amelynek a fedezetére kapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás

Kérdés: Főfoglalkozású egyéni vállalkozó 2022. 08. 01-én átalányadózóként kezdte meg a tevékenységét. A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (TOP-5.1.1.-15) a vállalkozó bevételének számít? Három hónapra kap 600.000 Ft-ot, és nem kell elszámolni vele tételesen.
Részlet a válaszából: […] ...segíti. Ennél a támogatásnál a támogatható tevékenységek többfélék lehetnek, de általában bérköltség-támogatásként vagy a képzési költségek támogatására nyújtják.Az Szja-tv. 51. § (1) bekezdése alapján az átalány­adózás szerint adózó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Általános iskola befejezésének támogatása

Kérdés: A munkaadó (kivaadózás hatálya alatt) a nyolc általánossal nem rendelkező munkavállalóit kötelezi annak megszerzésére. Az általános iskola befejezésének költségeit megtéríti az érintett munkavállalóknak. Felmerült kérdések: A fenti költségtérítés miként adózik, milyen adókötelezettségek terhelik a kifizetéseket? A felmerült költségek miként számolhatóak el kivaadózás hatálya alatt?
Részlet a válaszából: […] A költségtérítés adózása, milyen adókötelezettségek terhelik a kifizetéseket:A nyolc általánossal nem rendelkező munkavállalók képzésen való részvétele iskolarendszerű képzésnek minősül. Az Szja-tv.-ben az iskolarendszerű képzés költségeinek megtérítéséhez nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.

Iskolarendszeren kívüli képzés

Kérdés: Az adott társaság – a részben speciális feladatai ellátása érdekében – munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztat néhány munkavállalót, a kölcsönzésre vonatkozó EU-s és a hazai jogszabályok betartása mellett. A társaságnak külföldi tulajdonosai vannak. A napi kapcsolattartás, az aktuális feladatok ellátása a tevékenység specialitása mellett megköveteli, gyakorlatilag minden alkalmazottól, a megfelelő színvonalú angol nyelvtudást. Emiatt az iskolarendszeren kívüli képzés keretében a saját alkalmazottak képzése mellett a kölcsönzött munkaerő(k) képzéséről is gondoskodni kell, mivel a cég speciális tevékenysége, a napi szintű kommunikáció ezt elengedhetetlenné teszi. Álláspontunk szerint a képzési költségek elszámolására vonatkozóan a személyi jövedelemadóról szóló törvény alábbi szabályai alapján nem keletkezik sem a munkavállaló, sem a kölcsönzött munkavállaló esetében jövedelem, továbbá a társaságot sem terheli adófizetési kötelezettség a képzési költség vonatkozásában, hiszen a tevékenység végzése érdekében merül fel. Az iskolarendszeren kívüli képzés fogalmát az Szja-tv. [a hatályos szerint 3. § 86) pontja] határozza meg, mely szerint az olyan képzést kell tekinteni, amelynek résztvevői nem állnak a képzőintézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban. E képzési formánál nem keletkezik adóköteles bevétel az Szja-tv. 4. § (2a) bekezdés a) pontja alapján (pl. nyelvtanfolyam).
Részlet a válaszából: […] ...álláspontjukat, amely szerint a képzési költségek elszámolására vonatkozóan a személyi jövedelemadóról szóló törvény alábbi szabályai alapján nem keletkezik sem a munkavállaló, sem a kölcsönzött munkavállaló esetében jövedelem, továbbá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Szakképzési hozzájárulás elszámolása

Kérdés: Módosultak a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó előírások. Cégünk szakképzési hozzájárulásra kötelezett, amelynek háromféle módon tesz eleget: saját munkavállaló képzése, fejlesztés, gyakorlati képzés. Van-e ezekben változás? Hogyan kell ezeket a tételeket kiszámítani és könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...ha a hozzájárulásra kötelezett a gyakorlati képzést kizárólag gyakorlati képzést szolgáló tanműhelyben végzi.A saját munkavállalók képzési költségeit akkor lehet elszámolni a bruttó kötelezettséget csökkentő tételként, ha a kötelezett havonta legalább 30...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli oktatás

Kérdés: Tájékoztatásukat kérem a társas vállalkozó tagjának kifizetett iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli oktatása után fizetendő adókról, járulékokról. Társasági adó szempontjából elszámolhatók-e, illetve számviteli elszámolásuk hogyan történik? Az oktatások a társaság érdekében történnek.
Részlet a válaszából: […] ...így annak a költségeit – ha a képzés a vállalkozási tevékenység érdekében történik – az eredmény terhére, mint oktatási, továbbképzési költséget kell kimutatni.A hivatkozott két törvény értelmező rendelkezései alapján iskolarendszerű képzésnek azt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

OKJ-s képzés költségeinek elszámolása

Kérdés:

Cégünk 2 munkavállalóját egy 7 napos (a cég tevékenységéhez szükséges) OKJ-s képzésre iskolázta be. A cég fizeti a képzés díját, a vizsga díját, az utazás költségét, a szállás, illetve az étkezés költségét is, kb. 170 000 Ft/fő értékben. A fenti költségek teljes egészében elszámolhatók-e, illetve van-e ezeknek a költségeknek valamilyen adóvonzatuk?

Részlet a válaszából: […] ...ki, így a levél szerinti képzés iskolarendszerűnek számít. Az Szja-tv. 71. §-a (6) bekezdésének h) pontja alapján az iskolarendszerű képzési költségnek a minimálbér két és félszeresét meg nem haladó része béren kívüli juttatásnak számít akkor, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 14.

Béren kívüli juttatás értelmezése

Kérdés: Az Szja-tv. 71. §-a (1) bekezdésének g) pontja értelmében béren kívüli juttatásnak minősül a munkavállalónak az iskolarendszerű képzési költsége munkáltató által történő átvállalása révén juttatott jövedelemből a minimálbér két és félszeresét meg nem haladó rész a törvényben rögzített feltételek mellett. Az Szja-tv. 2015. január 1-jei változása alapján, az adóévben a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely, vendéglátás, illetve szabadidő alszámlára utalt összeget figyelmen kívül hagyva, a béren kívüli juttatások éves keretösszege évi 200 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll. Jól értelmezzük a törvény szövegét, miszerint az iskolarendszerű képzési költség munkáltató általi átvállalása esetén a minimálbér két és félszeresét (262 500 forintot) meg nem haladó összeg minősül béren kívüli juttatásnak, de a törvényi korlát miatt csak 200 ezer forint számolható el mint béren kívüli juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...g) pontja alapján béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak az iskolarendszerű képzési költsége munkáltató által történő átvállalása révén juttatott jövedelemből a minimálbér két és félszeresét meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 14.

Adótanácsadó-képzés költsége

Kérdés: Adótanácsadó-képzés elismert költsége-e a könyvelő vállalkozásnak, akár egyéni vállalkozás keretében, akár társas vállalkozás tagjaként, illetve alkalmazottjaként történik a tanfolyam kifizetése? A számla az adott vállalkozás nevére szól. A vállalkozásnak a végzettség hiányában, jelenleg és a tanfolyam elvégzéséig nem keletkezik adótanácsadásból bevétele. Milyen feltételeknek kell megfelelni? A tanfolyam költségeinek a megtérítése miatt milyen adók és járulékok terhelik a kifizetőt?
Részlet a válaszából: […] A választ a kérdéshez kapcsolódó jogszabályi háttérrel kezdjük. A Tao-tv. 3. számú mellékletének B/14. pontja alapján a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások közé tartozik a kifizető által viselt képzés (illetve az azzal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 13.

Képzés, továbbképzés elszámolása, adózása

Kérdés: A kft. két tagja tagi jogviszonyuk alapján biztosítottak. Asztalos végzettséggel rendelkezik az egyik, új tevékenységéhez azonban ács végzettség az előírás. Ha elvégzik a tanfolyamot, a tanfolyam díja, a vizsgadíj elszámolható-e a vállalkozás érdekében felmerülő költségként? Áfája levonható? Ha nyelvtanfolyamra kell járniuk külföldi munkájuk miatt, annak díja elszámolható, áfája visszakérhető? Kérdéseim más cégekre is vonatkoznak, azok tagjaira, illetve munkavállalóira is!
Részlet a válaszából: […]  Az Szja-tv. 71. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján bérenkívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak aziskolarendszerű képzés költsége munkáltató által történő átvállalása révénjuttatott jövedelemből a minimálbér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 8.
1
2
3
5