Tőketartalék emelése


Mikor és mi alapján történik a jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódó tőketartalék-növelés könyvelése, mivel csak a jegyzett tőkét jegyzik a cégbíróságon?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2001. március 8-án (5. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 73

[…] csak akkor lehet könyvelni, ha a cégbíróság a jegyzett tőkét, a jegyzett tőke emelését a cégjegyzékbe bejegyezte, és csak a bejegyzés napjával. Ez azonban – nyilvánvaló – nem jelenti azt, hogy a társaság által átvett eszközöket a cégbejegyzés napjáig nem kell könyvelni. Természetesen kell! A társaság által átvett pénzeszközöket és egyéb eszközöket az átvételkor a megfelelő főkönyvi számlán az eszközök között könyvelni kell, az átvételt a cégbírósági bejegyzésig a tulajdonosokkal (alapítókkal) szembeni kötelezettségként kell kimutatni. Azért foglalkoztunk a régi Szt. előírásaival is, mert most készítik a 2000. évi beszámolókat, és ott még ezen előírásokat kell alkalmazni. Számos olyan esetről tudunk, hogy az alapító, a közgyűlés, a taggyűlés 2000 decemberében tőkeemelésről vagy a tőkeemeléssel egyidejűleg a tőketartalékba helyezésről döntött. Az erre vonatkozó alapítóokirat-, alapszabály-, társaságiszerződés-módosításokat a cégbíróságra benyújtották, a tőkeemelés, a tőketartalékba helyezés pénzeszközeit, egyéb eszközeit a társaság rendelkezésére bocsátották, de a cégbíróság a jegyzett tőke változását december 31-ig nem jegyezte be. Amennyiben a cégjegyzékbe való bejegyzés 2001. január 1-je után történt meg, akkor sem a jegyzett tőke emelése, sem a tőketartalék növelése nem szerepelhet az éves (az egyszerűsített éves) beszámoló mérlegében a saját tőkében, azt majd csak a bejegyzés napjával lehet a saját tőke elemei növekedéseként a kötelezettség csökkentésével könyvelni. (Természetesen, a kiegészítő mellékletben a saját tőke változását be kell mutatni!) Az új Szt. alapján Az új Szt. 36. §-a pontosította a tőketartalékba helyezés szabályait, és megnevezte annak a bizonylatait is. Az új előírásokat – csak a tőkeemeléshez kapcsolódóan – a következőkben lehet összefoglalni: "36. § (1) A tőketartalék növekedéseként kell kimutatni: a) részvénytársaságnál a részvények ... tőkeemeléskori (jegyzési) ellenértéke és névértéke közötti különbözetet, b) az a) ponton kívüli egyéb vállalkozónál a tulajdonosok (a tagok) által ... a tőkeemeléskor tőketartalékként (a jegyzési érték és a névérték különbözeteként) véglegesen átadott eszközök, pénzeszközök értékét..." A 36. § (3) bekezdése szerint annál a társaságnál, ahol a jegyzett tőkét a cégbíróságon be kell jegyezni, ott a jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódóan a tőketartalékba helyezés bizonylata a létesítő okirat (alapító okirat, alapszabály, társasági szerződés) módosítása, illetve az alapítói, a közgyűlési, a taggyűlési határozat. Könyvviteli elszámolása a tőkeemelésről szóló létesítőokirat-módosításnak a cégjegyzékbe történt bejegyzése időpontjával történik akkor, ha az eszközök átvétele a cégbejegyzést megelőzően megtörtént, a cégbejegyzést követően, a pénzeszközök átvételekor, ha a pénzeszközök átvétele a cégbejegyzés időpontjáig nem történt meg. (A nem pénzbeli eszközök átadásának meg kellett történnie a létesítő okirat módosításának a cégbíróságra történt benyújtását megelőzően a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásai figyelembevétele mellett.) Azoknál a társaságoknál, ahol a jegyzett tőkét a cégbíróságon nem jegyzik, ott a jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódó tőketartalékba helyezés bizonylata a létesítő okirat (a társasági szerződés) módosítása, illetve a taggyűlési határozat könyvviteli elszámolása az eszközök átvételével egyidejűleg, legkorábban a taggyűlési határozat keltének időpontjával történik. Könyvviteli elszámolás a társaságnál a) A jegyzett tőke emelésének fedezeteként átvett eszközök állományba vétele a létesítő okiratban meghatározott – általános forgalmi adó nélküli – értéken, ha az eszközök átvétele a tőkeemelés cégbejegyzését megelőzően megtörtént: T 11, 16, 17-18, 21-22, 26-28, 37, 38 – K 32, 33, 35. b) A tőkeemeléshez kapcsolódó tőketartalékba helyezés fedezeteként átvett eszközök állományba vétele a létesítő okiratban meghatározott – általános forgalmi adó nélküli – értéken, ha az eszközök […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.