Saját tőke hiányának pótlása támogatásból


A kft. működéséhez egy alapítványtól vissza nem térítendő támogatást kapott, részben berendezések beszerzésére, részben a működtetést biztosító forgóeszközök fedezetére. A kft. 2000-ben alakult, 2000-ben be is jegyezték, a veszteség miatt a sajáttőke kevesebb mint 3 millió forint. Felhasználható-e ennek pótlására a kapott támogatás azon része, amely a forgóeszköz-szükséglet fedezetére szolgál?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2001. július 26-án (15. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 295

[…] forintot kapott az első ötévi működést biztosító forgóeszköz-szükséglet fedezetére, illetve kiegészítésére, azaz a költségek ellentételezésére. Amennyiben a megállapodásban a támogatást – az előbbiek szerint – nem bontották meg, akkor a támogatás teljes összegét a költségek ellentételezésére – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott támogatásnak kell tekinteni, és a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg rendkívüli bevételként elszámolni (időbelileg elhatárolni nem lehet). A fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott, pénzügyileg rendezett támogatást 2000-ben is (2001-ben is) rendkívüli bevételként kellett (kell) elszámolni, majd azt (halasztott bevételként) időbelileg el kellett (kell) határolni. Az időbeli elhatárolást a fejlesztési célra kapott támogatásból megvalósult kiegészítő üzemi berendezések bekerülési értékének, illetve bekerülési értékük arányos részének költségkénti, ráfordításkénti elszámolásakor kellett (kell) a rendkívüli bevételekkel szemben megszüntetni. A működést biztosító forgóeszköz-szükséglet fedezetére, illetve kiegészítésére megállapodás szerinti kitétel csak úgy értelmezhető, hogy a – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott támogatás nem konkrét költséget ellentételez, hanem általában ellentételezi a költségeket. Ezért az így kapott támogatást mint véglegesen átvett pénzeszközöket, a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg rendkívüli bevételként kell elszámolni, de nem szabad időbelileg elhatárolni (nem fejlesztési célra kapta a kft.). Amennyiben a megállapodás szerint konkrét tevékenység költségeit ellentételezi a kapott támogatás, akkor azt a pénzügyi rendezéssel egyidejűleg egyéb bevételként kellett (kell) elszámolni. Amennyiben a támogatással ellentételezendő költségek (ráfordítások) még nem vagy csak részben merültek fel, a már megkapott és egyéb bevételként elszámolt […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.