Szövetkezeti tőke rendezése


Szövetkezetünk az 1992. évi törvény alapján működő szövetkezet volt. A Szöv-tv. 105. §-ának (8) bekezdésével kapcsolatos tőkerendezéshez kérem a segítségüket. A saját tőke szerkezete: a jegyzett tőke 38 millió, a tőketartalék 9 millió, az eredménytartalék 178 millió, a lekötött tartalék 60 millió, az értékelési tartalék 39 millió, összesen 324 millió forint.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2008. március 6-án (170. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3568

[…] értelmezéséhez a kérdést mindenképpen ki kell egészíteni. Ha az alapszabály módosítása 2007. évben volt, akkor a 2006. december 31-i mérleg szerinti saját tőke szerkezettel kell számolni. (Ha már 2006-ban megtörtént, akkor a 2005. december 31-i saját tőke adatait kell számításba venni.) A kérdésből ez nem állapítható meg. Bár a szövetkezet vagyonának része az értékelési tartalék is, azzal a lekötött tartalékba helyezendő összeg meghatározásánál nem szabad számolni, mivel az Szt. 39. §-ának (1) bekezdése szerint az értékelési tartalék és az értékhelyesbítés kizárólag egymással szemben és azonos összegben változhat, az értékelési tartalék terhére a saját tőke más elemeit nem lehet kiegészíteni. A kérdés nem utal arra, hogy a jegyzett tőke tartalmaz-e üzletrésztőkét. Feltételezzük, hogy nem, a kérdésben szereplő jegyzett tőke a részjegyek, a befektetői részjegyek, az átalakított befektetői részjegyek névértékének együttes összege. A leírtak figyelembevétele mellett a Szöv-tv. 106. […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.